![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Egy éve együtt a Sun és a Microsoft
2005. május 25. 14:24, szerda - Forrás: SG.hu
A Sun és a Microsoft új azonosítási specifikációkat és a termékek együttműködését fokozó további lépéseket jelentettek be.
A közös fejlesztések a 2004 áprilisában bejelentett 10 éves technikai együttműködési megállapodás eredményei, melynek értelmében a két cég arra törekszik, hogy termékeik jobban együttműködhessenek egymással. A vezérigazgatók megjegyezték, hogy az elmúlt év során cégeik jelentős lépéseket tettek a hatékony együttműködés létrehozása érdekében, és lefektették több - az ügyféligényekre reagáló - kezdeményezés alapjait is. "Az elmúlt év során azon dolgoztunk, hogy cégeink között akadálytalan kommunikációt alakítsunk ki, például rendszeres vezetői találkozókon és mérnökeink folyamatos szakmai párbeszédén keresztül" - mondta Ballmer.
"Egy évvel ezelőtt a kritikusok kételkedtek benne, hogy képesek leszünk megoldani az iparág előtt álló legnehezebb problémákat. Örömmel mondhatom, pontosan ezt tettük, és mára jelentős eredményeket értünk el. A Solaris-alapú operációs rendszerek, a Sun Java Enterprise System és a Microsoft Windows Server esetén az egyszeri bejelentkezés az ügyfelek első számú igénye volt. Ez csak a kezdete azon projektek hosszú sorának, amelyekkel kapcsolatban együttműködünk" - mondta McNealy. Az elmúlt egy év során a két cég arra törekedett, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki az ügyfelekkel a szakmai együttműködések, valamint a kulcsfontosságú területek és projektek kivitelezése során. Rendszeres megbeszéléseket folytattak az ügyfelekkel, annak érdekében, hogy jobban megértsék prioritásaikat és problémáikat. Ezek alapján kiderült, hogy az ügyfelek számára különösen fontos terület a termékek együttműködése. Ezért a webes specifikációk mellett a két cég egyúttal bejelentett olyan licencelési megállapodásokat és termékekkel kapcsolatos kooperációt, amelyek az ügyfelek együttműködéssel kapcsolatos igényeire nyújtanak megoldást.
A cégek együttesen fejlesztettek ki és tettek közzé két vázlatos specifikációt: Az egyszeri webes bejelentkezés metaadatcsere (Web Single Sign-On Metadata Exchange - Web SSO MEX) protokollt és az egyszeri webes bejelentkezés együttműködési profilt (Web Single Sign-On Interoperability Profile - Web SSO Interop Profile). Ezek az új specifikációk lehetővé teszik a böngésző-alapú webes SSO-t a Liberty ID-FF és WS-Federation technológiákat használó biztonsági tartományok között. A Web SSO MEX protokollt és a Web SSO Interop profilt támogató termékek lehetővé fogják tenni a vállalatok számára, hogy fejlettebb webes SSO élményt nyújtsanak a felhasználóknak webböngészőjükből. A Microsoft és a Sun elkötelezettek termékeik együttműködési képességeinek folyamatos fejlesztése mellett, ennek részeként a cégek egyúttal bejelentették arra vonatkozó tervüket, hogy termékpalettájuk - köztük a Microsoft Windows Server és a Sun Java Enterprise System - támogatni fogja az új specifikációkat. A fejlesztési folyamat végén a két cég egy szabványkezelő szervezet elé fogja terjeszteni a specifikációkat, hogy azok iparági szabványokként kerüljenek véglegesítésre és jóváhagyásra.
A Microsoft és a Sun a rendszerfelügyelettel terén is együttműködést kezdeményeztek, hogy biztosítsák az operációs rendszereik és felügyeleti termékeik közötti alapvető összhangot. Ennek részeként a cégek együttműködnek a Microsoft, az Intel, a Sun és más beszállítók által együttesen meghatározott WS-Management webszolgáltatás-specifikáció fejlesztésén, amely egyetlen protokollal lefedi a hardvereszközök, operációs rendszerek és alkalmazások felügyeleti igényeit. A Sun beépíti a WS-Management specifikációt a Solaris 10 operációs rendszerbe, az x64-alapú Sun Fire kiszolgálók felügyeleti szolgáltatásokat nyújtó processzoraiba, valamint a Sun N1 felügyeleti szoftvereszközökbe, ezáltal teljes rendszerfelügyeleti együttműködést biztosítva a Solaris és Windows környezetekben. A Sun ezen felül létrehozta a WS-Management implementációját a Java programozási nyelven, amelyet tervei szerint közzétesz a nyílt forráskódú közösség számára Java webhelyén. A WS-Management a Microsoft "Dinamikus Rendszer Kezdeményezésének" is kulcsfontosságú eleme, amely a Windows Server 2003 beépített összetevőjeként lesz elérhető az R2 (Release Candidate 2) verziótól kezdve. A 64 bites rendszerekhez készült Sun Fire kiszolgáló és a Sun Java munkaállomás termékcsaládok viselik a Designed for Windows emblémát, megfeleltek a Microsoft szigorú kompatibilitási tesztkészletének és szerepelnek a Windows katalógusokban. A Sun és a Microsoft aláírtak egy megállapodást, amely alapján a Sun támogatást kínál a Sun platformon futó Windows operációs rendszerekhez. A két cég bejelentette, hogy a Sun licencelte a Microsoft távoli asztal protokollját, és a közeljövőben fel fogja azt használni a Sun Ray ultra-vékony ügyfél termékcsaládjában. Mindez azt jelenti, hogy a Sun Ray vékony ügyfelek felhasználói mostantól elérhetik a Windows Server 2003-on futó Windows terminálszolgáltatásokat. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |