Utolsó határidőt szabott az EU a Microsoftnak
2005. május 24. 21:36, kedd
Az Európai Bizottság egy utolsó haladékot adott a redmondi szoftveróriásnak. A testület azt veti a Microsoft szemére, hogy a versenypiaci jogszabályok megsértése miatt a cégre kiszabott büntetések közül egyet sem teljesített.

Hirdetés

Az európai testület azért döntött így, mert indoklása szerint semmilyen jelét nem látta annak, hogy az amerikai vállalat bárminemű módon is igyekezne megfelelni a korábban rá kiszabott feltételeknek vagy teljesíteni akarná a vele szemben támasztott követelményeket. A vállalat még nem fizette be a még 2004 márciusában kiszabott, 497,2 millió eurós pénzbüntetést, és ugyanakkor nem mutatta meg az egyes operációs rendszereinek forráskódjait sem a konkurens vállalatoknak.

Mint azt Neelie Kroes, az Európai Unió versenypiaci biztosának a szóvivője, Jonathan Todd most Brüsszelben bejelentette, az Európai Bizottság türelme elfogyott és május végéig ad határidőt a Microsoftnak a követelések teljesítésére. Amennyiben ez nem teljesül, akkor a testület beváltja azt a korábbi fenyegetését, hogy naponta a Microsoft forgalmának egy meghatározott százalékával megegyező összegű pénzbüntetést fog kiszabni a cégre.

A gond csak az, hogy az amerikai szoftveróriás már piacra dobta a korábban kifogásolt Media Player médialejátszó szoftver nélküli Windows XP Home operációs rendszer új, módosított változatait és számos konkurens cégnek betekintést engedett egyes szoftvereinek és operációs rendszereinek forráskódjaiba. Ráadásul van még egy jogi kérdés is: miután a per a Microsoft és az Európai Bizottság között hasonló indokok miatt (az amerikai vállalat nem teljesíti a rá kiszabott büntetéseket stb.) lett megindítva és tart közel egy esztendeje, az Európai Bizottság milyen alapon fenyegetőzik plusz büntetések kiszabásával egy folyamatban lévő bírósági ügy alatt?

Mindenesetre a jelenlegi helyzetet elnézve az ügy alighanem még hosszú évekig folytatódni fog és napirendi pont lesz az Európai Unióban. Pedig mind az Európai Bizottság, mind a Microsoft azt hangsúlyozza, hogy kész lenne kompromisszumokra, csak valahogy mégsem sikerül a feleknek megállapodásra jutniuk.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
comet  
2005. máj. 27. 15:29 | válasz | #39
Hasonló volt a struktúra nagyon. Ha nem is 100% eredeti, akkor a hírügynökség által közölt hírt adták le mindenhol, tehát minden angol oldal ugyanazt a forrást vette át nagyrészt...
dez  
2005. máj. 26. 01:27 | válasz | #38
Csak neked, csak most, a válasz: csak.
Cat  
2005. máj. 26. 01:10 | galéria | válasz | #37
miből gondolod hogy az az eredeti?

tessék, itt van 329 másik angol nyelvű, a témába vágó cikk: http://news.google.com/news?hl=en&ned=us&ie=UTF-8&ncl=http://www.theinquirer.net/%3Farticle%3D23475
Caro  
2005. máj. 25. 21:21 | válasz | #36
Ideje volt valakinek tisztázni a dolgokat. ;)
Az én véleményem:
az EU már rég megkezdte az ms elleni harcot. Ha nem is nagyban, de egyre több helyen(utoljára Münchenben ha jól tudom) egyszerűen letörlik a windowst.
A forráskódos cuccra nem lenne szükség, elég lenne NYÍLT szabványokat alkotni, és az ms-nek be kéne őket tartani. Nem használnak olyan sokan windowsos szervert. Ha meg nem megy azzal a microsoft progi, egyszerűen felül kell írni.
comet  
2005. máj. 25. 20:42 | válasz | #35
Félre, nem lefordít.
comet  
2005. máj. 25. 20:40 | válasz | #34
Na emberek. Megtaláltam az év félrefordítását az sg-n.

http://www.iht.com/articles/2005/05/23/yourmoney/msft.php

Itt az angol eredeti cikk ami köszönő viszonyban sincs az sg-s változattal.

Röviden, hogy mi derül ki:

1. Napi 5%-os bevétel, vagyis $5 millió dollár napi büntetést szabhat ki késedelem esetén a bizottság a Microsoftra.
2. A majus vegi hataridot aprilis vegen hatarozta meg Ballmer es A bizottsag kozosen, de csak most hoztak nyilvanossagra.
3. A forráskódba betekintést licenszelve teszi MAJD a Microsoft lehetővé, tehát Non-Disclosure Agreement, stb, azért hogy lehessen nem Microsoftos szerver programot írni megbízhatóan Ms operációs rendszerre. Még nem adott betekintést a forráskódba senkinek(cégnek).
4. A bírósági határozatra tavaly az ms fellebbezett, és kérte, hogy függesszék fel a büntetéseket amíg a fellebbezésben eredmény nem születik. Ezt tavaly decemberben elutasították, azóta az ms szinte napi egyeztetésben egyeztet a büntetési tételekről.
5. az MS MÉG NEM dobta piacra a WMP nélküli windowst, csak nevet adott neki.

Őszintén szólva ilyen egyoldalú PRO-MS cikket nagyon de nagyon rég nem láttam.

a.) Magyarország mint EU tagként, és mint aki kifizetett többször ugyanazért a szoftverért sok pénzt, talán itt lenne az ideje visszakapni valamennyit és nem az EU-t szidni nem?
b.) archsg típusú elfogult szemellenzős embert még politika kategóriákban sem lehet találni pedig ott vannak durva arcok.

Tehát, kedves cikkiró, van egy cég akit az EU bíróság bűnösnek talált egy antitröszt perben. Kiszabott egy büntetést, az MS fellebbezett, és kérte a felfüggesztését az ítélet végrehajtásnak, ezt megtagadták. Mit nem tetszik érteni?

Slash  
2005. máj. 25. 20:32 | válasz | #33
Értem, hogy mit mondasz, teljesen tisztában vagyok vele. Nekem sem tetszik pl ez az MS monopólium, de valahol én nem látom azt, hogy mégis miért lehet kötelezni az MS-t arra, hogy adja ki a kódokat. Szemét dolog, amit csinál, de bárki használhat bármilyen más szoftvert. Azért mert már ekkorára nőtte ki magát az MS, miért kéne kiadnia a kódot? Én csak ezt a részét nem értem, az nyilvánvaló, hogy esetleg egy csomó aljas kis alprogram van benne, amiről nem is tudunk, de attól még nem tudom miért kéne felfedni a forráskódot.
2005. máj. 25. 16:24 | válasz | #32
"...Max. akkor tudnák szopatni a ms-ot, ha betiltanák az európai forgalmazást. Ehhez viszont annyira kevesek, mint macisajtban a brummogás..."

Akár hiszed, akár nem, nem kevesek ahhoz, hogy betiltsák a winfos forgalmazását. Sőt, nem csak a kindóz, hanem az egész m$-nek a tevékenységét is betilthatják az unió területén. ...ha olyan szintű jogségtéseket követne el a májkrémszaft.

Gondolj bele. Majd egy pénzeszsák bácsi kekeckedik 25, a saját területén teljes szuverenitást gyakorló állammal???
2005. máj. 25. 16:15 | válasz | #31
Emberek.

Látni kell, hogy amiről szó van, az jogvita.
Berta Sándor úr hangulatkeltő cikkei meg félrevezetőek. Nem csak technikai, hanem jogi szakkérdésekről is szó van, amihez elengedhetetlen bizonyos képzettség, amellyel a cikkíró minden bizonnyal nem rendelkezik.

Előfordulhat, hogy Berta úr csak szó szerint lefordít külföldi cikkeket, de akkor is át kéne gondolnia, hogy mibe kontárkodik bele.
2005. máj. 25. 16:08 | válasz | #30
Egyelőre az Európai Bizottságnak jobban áll a szénája, mint az M$-nak.

Ne felejtsük el, hogy itt nem egyszerű magánszeméllyel pereskedik a májkrémszaft, hanem egy olyan szupranacionális szervvel, amelyet a tagállamok megbíztak feladatokkal, és ő a felhatalmazásán, jogkörén belül hozta a döntéseket a quasi monopol helyzetben lévő céggel szemben.

Mivel a monopol és quasi monopol cégekkel szemben szigorúbbak a jogszabályok, nem teljesen ugyanolyan jogok illetik meg, mint a sarki BT-t vagy KFT-t. Az állam (mi esetünkben az EU) megszabott feltételeket, és a májkrémszaft nem teljesítette maradéktalanul.

Az Európai Bizottság erre válaszul elrendelte a szankciókat. Ez amúgy kötelessége is, mert azért hozták létre.
2005. máj. 25. 15:57 | válasz | #29
"...az Európai Bizottság milyen alapon fenyegetőzik plusz büntetések kiszabásával egy folyamatban lévő bírósági ügy alatt?..."

A magyar eljárásjog szerint sem mindig akadálya a végrehajtásnak a bírósági eljárás indítása. (pl.:bizonyos esetekben lehet előzetes végrehajtást kérni)

Nem ismerem az európai bíróság eljárásjogi szabályait, de csak akkor mernék ilyen hencegő cikket írni, ha igen.
dez  
2005. máj. 25. 15:09 | válasz | #28
Az EU nem egy diktatúra, hanem egy demokratikus szervezet. Mond az a szó neked valamit, hogy "demokratikus"?
dez  
2005. máj. 25. 15:08 | válasz | #27
Minek beszélsz te itt össze-vissza butaságokat? Nem nyilvánosságra kell hoznia a forráskódot, ilyesmit nem is kívánhat senki. Hanem csak arról van szó, hogy - megfelelő NDA (non-disclosure agreement) szerződés mellett kell(ene) megmutatnia szakértőknek, és más cégektnek. Más cégeknek miért? Mert a MS eltitkol néhány dolgot, amivel pl. biztosítja, hogy csak a saját programjai tudnak igazán jól együttműködni a rendszerrel. Ezzel, és más hasonló dolgokkal (is) jogtalan versenyelőnyt biztosít magának. (A cégek természetesen nem emelhetnének át csak úgy részeket a forráskódból.)
ewtoto  
2005. máj. 25. 14:14 | válasz | #26
##000222#002 lehet pont ilyenkor nem müxik egy keylogger megfelelően:)
ewtoto  
2005. máj. 25. 14:13 | válasz | #25
ez is igaz. De it nem is az anyaogok mennyiségéről van szó hanem az összetételéről bár szerintem egy ##000222#002 hibakód még a Bill jobbkezének sem mond sokat :(
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 25. 14:06 | válasz | #24
mármint forrás kódjai. (nem csak Windows)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 25. 14:05 | válasz | #23
MS forrás kódja is köztudott... ennyi erővel.
ewtoto  
2005. máj. 25. 13:55 | válasz | #22
Coca Cola receptje is teljesen köztudott és az F1 es atuk felépítése azoknak anyagai is köztudottak egyszerűen a az adott anyagok mennyiségét nem teszik közzé és ha dolgozni akar legyen a melóhely az MS Akkor még az önéletrajzon kívűl még a fejedben megfordult gondolatokat is közzé kell tenned :)
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 25. 13:45 | válasz | #21
Miért nem adja ki a Coca-Cola és Pep-si, márkásabb sörök stb a receptjét? Miért nem érhetők el az autók (+forma-1es autók stb) részletes tervei? Miért nem? Miért nem teszed elérhetővé a részletes önéletrajzod minden adatottal? Miért nem?
IoIa  
2005. máj. 25. 13:43 | válasz | #20
Akkor mégegyszer a lényeg:
Akkor tudnának valódi szopatást csinálni, ha komplett, nem ms sw-eken alapuló rendszereket adna az EU ingyen az egyes tagállamoknak, amik ráadásul minden tagállamban honosítva is lennének. Amíg ilyen nem lesz, addig bizony a ms zsebe dagad, az állami informatikai üzletkötők pedig tartják a markukat a százalékokért.

ewtoto  
2005. máj. 25. 12:24 | válasz | #19
Slash az a nevetséges hogy nem érted miről van szó Mondok egy rövid példát hogy meg érsd. PL MS bácsi nyom otthon egy gombot a hűvös szobájában és leállít minden MS el telepített gépet ami a 3 Ik világháborút okozná a gazdasági megbénulás miatt... Mert ugye nem tudod a forráskodot ezzel azt sem tudod hogy MS bácsi akár ezt is olvassa amit most írók. unk sőt 99% k hogy tudná olvasni. Itt szimplán az amerika egyenuralmáról van szó. "Minden ország szerelje le nukleáris fegyvereit" hmmm miért??? Akkor az EU mert nem kérheti hogy a MS tesgye közzé a forráskodjait mert mint mondtam ezzel pár év mulva nagyobb púsztítást lehet végezni mint nukleáris fegyverekkel az hogy itt a fenti cikben nem irnak arról hogy mért kell nyilvánossá tenni és hogy te miért nem tudod ezt az a te szegényes információdbol ered.

Slash  
2005. máj. 25. 12:06 | válasz | #18
Ez tényleg nevetséges... Mégis miért kéne kiadnia az MSnek a forráskódokat? Mert túl jól megy nekik, vagymi? Bárki írhat másikat oprendszert, ha tud... Sőt lehet venni Mac-et is, hogy másról ne is beszéljünk.
És különben is, mi lesz ha nem fizetik ki a büntetést? Majd bezárják a microsoftot...persze. Na, mindegy, szóval remélem, ezt bebukja az EU.
ewtoto  
2005. máj. 25. 11:45 | válasz | #17
Hát én is MS-t használok, de ettől független igazat adok az EU nak ideje lenne végetvetni annak is ha egy c.colat iszunk amerika gazdagszik 5 centel de ez nincsen másképp a filmipar lásd ms... a másik hogy a forráskodot valóban nyilvánossá kéne tenni mert ugyebar a spam okra mindenki ugat casak azt nem tudni hogy valójában MS bácsi mien modon juk különböző információkhoz természetesen nem egyéni felhasználókról van szó egy könnyed emlékesztetőűl pl az angliai haditengerészet hajóin és tengeralatt járóin win2000 van... szerintetek? De lehetne említeni pár nagyobb céget is Akik euban szinte ingyen kapták az MS termékeket Pl én is 27M forintnyi MS terméket használok bérelek az MS től proton összegért Microsoft Maps a neve szóval MS ék könnyedén jutnak infóhoz nem hiába kap MS 1/3 nagyobb támadást évente ......

még1x Hozzáteszem hogy nekem semmiféle gondom nincsen az ms termékekkel hiszen én is azokat használom.

Byee
yvorl  
2005. máj. 25. 11:35 | válasz | #16
A microsoft nem fog beinteni szerintem, több lóvé van az európai piacban mint amennyivel az EU bármikor is fenyegetőzik.
Inkább valami olyasmit tudnék elképzelni, hogy a vállalatok azért fognak össze hogy konkurens OS-t fejlesszenek ki, dehát erre kevés az esély...
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. máj. 25. 09:41 | galéria | válasz | #15
2005. máj. 25. 09:36 | galéria | válasz | #14
Remélem én is hogy megszívja az EU... Ez már pofátlanság amint az MS-el csinálnak. Sztem csak le akarják húzni.
2005. máj. 25. 08:19 | galéria | válasz | #13
hiába microfos
AL7  
2005. máj. 25. 07:51 | válasz | #12
Persze ez egy nagyon erősen kisarkított dolog volt, de mi lenne, ha tényleg megelégelné az M$ a szivatásokat, és beintene...
Ráadásul ellehetetlenítenék a linuxos fejlesztőket is, így aztán tényleg érdekes helyzet alakulhatna ki. (A szoftverszabadalmak témájával a LINUX.HU rendszeresen foglalkozik, akit érdekel)

AL7  
2005. máj. 25. 07:47 | válasz | #11
EU: Nem tudja a jobbkéz, mit csinál a bal!!
Hiszen csak elakarják fogadtatni a szoftverszabadalmi direktívát... ami pedig azt jelentené, hogy a linux fejlesztőinek bizony keményen megnehezítenék a sorsát (szvsz. Ha még az M$-el is szívóznak, és a linuxosokat is kigolyózzák, akkor minden gépen SOLARIS, vagy BeOS lesz?) :D

2005. máj. 25. 07:39 | galéria | válasz | #10
Ez után már nyugodt szívvel adhatja a Windowst drágán az M$.
Végülis, akár külön verziót is forgalmazhatna csak európának:
PENALTY INSIDE (bünti benne) Special European Edition
És még csak egy rossz szót se szólhatnánk rá
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 25. 07:31 | galéria | válasz | #9
no ezaz. betiltannák, magunkkal ba**nánk ki..:)
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 25. 07:30 | galéria | válasz | #8
Hehe. Ugyan anyagi kieséssel járna, de vajh mit szólna az EU ha MS annyit mondana: Oké, rendben, igazatok van. Mától nincs MS európában. Nincs termék, nincs support, nincs ablak, semmi.

Kivi lennék erre a szitura:) Mikor a kedves miniszter úr 74x -re probálja feltámogatnia a pingvint a gépére:D
Mars  
2005. máj. 25. 07:19 | válasz | #7
Nevetséges. Remálem beszo*pja a pert az eu.
2005. máj. 25. 06:55 | válasz | #6
Miert mit gondolsz az EU mire gyur? Amugy ha nem tudnanak retorziokat tenni akkor a pici puha miert nyalja a segguket? Remelem pici puhat megszorongatjak rendesen :)
IoIa  
2005. máj. 24. 23:27 | válasz | #5
Végülis nem tökmindegy, hogy mennyit NEM fizetnek be? Ennek a fenyegetőzésnek semmi értelme nincs. Max. akkor tudnák szopatni a ms-ot, ha betiltanák az európai forgalmazást. Ehhez viszont annyira kevesek, mint macisajtban a brummogás.
Akkor tudnának valódi szopatást csinálni, ha komplett, nem ms sw-eken alapuló rendszereket adnának ingyen az egyes tagállamoknak, amik ráadásul minden tagállamban honosítva is lennének. Amíg ilyen nem lesz, addig bizony a ms zsebe dagad, az állami informatikai üzletkötők pedig tartják a markukat a százalékokért.

2005. máj. 24. 23:05 | válasz | #4
vagy arról hogy még a világ legnagyobb vállalatának is be kellene tartani a törvényeket és tiszteletben tartani az ítéleteket?
legalább európában, ha a tengerentúlon az ilyesmit lazábban is veszik (vö gazdagabb kutya bxik).
2005. máj. 24. 23:02 | galéria | válasz | #3
Én meg vagyok elégedve a MS termékeivel, csak azért nem fogom őket szidni mert most ez a divat...

2005. máj. 24. 22:40 | válasz | #2
Ezt az embert alakalmazták a Microsoftnál vagy mi?

Egyébként tényleg röhejes, hogyha ez tényleg így van, akkor megint arról a divatról van szó, hogy miképp húzzunk le minél több pénzt a világ egyik legnagyobb vállalatáról...
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 24. 22:37 | válasz | #1
:)

Microsoft