Bemutatkozott a Nintendo Revolution és a Gameboy Micro
2005. május 18. 20:24, szerda
Az Xbox 360 és a PlayStation 3 után a nagyközönség láthatta a Nintendo két új termékét is. Az egyik egy kicsi kézi játékgép, a másik pedig az Xbox 360-nal és a PS3-mal vetélkedni kívánó konzol.

Hirdetés

Az egyik készülék a Gameboy Micro méltó nevére, hiszen mérete mindössze 10x5x1,8 cm, súlya pedig alig 80 gramm. A terméket a Los Angeles-i E3 kiállításra kilátogató szakemberek egész egyszerűen csak bonszájnak nevezték el. A Nintendo meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a technikai részletekről mind a két készülék esetében. A Gameboy Micro processzorának teljesítménye megegyezik a korábbi Nintendo Gameboy Advance SP chipjével, míg a beépített kijelző állítólag az egyik legvilágosabb a mobil készülékekbe valaha is beépített képernyők közül. A gép fényereje annak függvényében változik majd, hogy a készülékkel a felhasználó zárt térben vagy a szabadban van-e.

A készülék működését egy lítium-ion akkumulátor biztosítja, és a eszköznek van fejhallgató-bemenettel is. Az ősztől kapható termékkel kizárólag Gameboy Advance játékok játszhatók. Árat a Nintendo még nem közölt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Nintendo másik új készüléke a keresztségben a Revolution nevet kapta. Az eszköz lelke egy különleges PowerPC-processzor, fantázianeve pedig Broadway. Becslések szerint az új konzol körülbelül háromszor gyorsabb, mint a Gamecube volt. A Revolution körülbelül akkora, mint három egymásra helyezett DVD-tok és egyaránt elboldogul a 12 cm átmérőjű Revolution-lemezekkel és a kisebb Gamecube-korongokkal is. Egy opcionális kiegészítő segítségével a konzol képes a műsoros DVD-filmek lejátszására is. A termék használható lefektetve vagy felállítva is, az irányítószerkezetek vezeték nélküli technológia segítségével kapcsolhatók a Revolutionhoz.

A konzol részét képezi 512 MB Flash-memória, két USB 2.0-s port és egy beépített WiFi-csatlakozó. A készülék memóriakapacitása külső SD memóriakártyákkal bővíthető. A grafikus megjelenítésért a kanadai ATI Tecnologies cég Hollywood kódnevű grafikus chipje felel. Á vállalat közlése szerint még csak a prototípus van készen, és a konzol dizájnja még változhat. A Revolution 2006-ban jelenik meg.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Nintendo lehetőséget akar majd biztosítani az ingyenes online játékokra. Ez nagy előny lehet a két nagy konkurens céggel szemben, hiszen mint ismeretes, a Microsoft az Xbox Live szolgáltatásért havonta 5,99, míg egy 12 hónapig érvényes regisztrációért 49,99 dollárt kér el. Mint azt Satoru Itawa, a Nintendo elnöke elmondta, a játékok frontján is versenyre akarnak kelni a konkurenciával. Mindez azt jelenti, hogy amíg egy Xbox-ra vagy a PlayStation 3-ra kifejlesztendő játék költségei elérik akár a több tízmillió dollárt is, egy Nintendo Revolutionra írt játék ennél jóval olcsóbb lesz, a különbség pedig a polcokra kerülő termékek árában is meg fog mutatkozni.

Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai értékesítési vezetője hozzátette: az Apple slágertermékénél, az iPodnál is kisebb méretű Gameboy Micróhoz szintén nagy reményeket fűznek. Ennek elterjedése nagy mértékben függhet majd a 10x5 cm-es beépített kijelzőtől, ami az eddigi összes Gameboyba beépítettek között a legnagyobb.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. jún. 30. 14:07 | válasz | #37
"Tehát a Sonynál a marketing, a csilli grafika, a -talán- jobb játékok és a kalózkodás lehetősége szvsz komolyabb érv mint a konzol ára.
A micro pedig csak ráncfelvarrás.. "
nagyon szeretem az ilyen megmondóembereket. esetleg megmondanád azt is, hogy mik NEM lesznek a következő heti lottó nyerőszámok?
Sir Ny  
2009. jún. 30. 14:00 | válasz | #36
Cs.N.A.T.K.K!
Micros  
2009. jún. 30. 13:46 | válasz | #35
Ha valaki tud olyan oldalt ahol egy gameboy micro 10000 Ft alatt van az írja le kérlek.

Köszönöm
Tetsuo  
2005. máj. 20. 01:20 | válasz | #34
Nem a Sony perspektíváját említettem hanem az enyémet. :)
2005. máj. 19. 23:28 | válasz | #33
Valahol azt írták, hogy a devkit dual procis G5 munkaállomásokból áll, ATI X850-en kártyával megtámogatva, és hogy ez elvileg a 30-40%-át tudja a végeleges X360-nak ... ami elég bátor kijelentés egy nem végleges vasra hivatkozva szvsz.
2005. máj. 19. 22:09 | válasz | #32
bocs, itt a link helyesen
"xbox" az e3-on
2005. máj. 19. 22:08 | válasz | #31
olyannyira "aláz" az xbox, ami két power macintosh támogatásától kifér:
http://www.anandtech.com/tradeshows/showdoc.aspx?i=2420&p=5
eheh...
smv  
2005. máj. 19. 20:52 | válasz | #30
Én sem vagyok konzolos, sosem volt konzolom, de már próbáltam másoknál mind3-at. :)
NEXUS6  
2005. máj. 19. 19:22 | galéria | válasz | #29
Nekem az új konzolokból ez teccik a legjobban;)

Amúgy a PS2-nél (és a xbox1-nél is) erősebb, pedig gondolom még azt is meg talán az PSOne-t is gyártani fogják egy darabig. Ha a Nintendó valójában ezeket akarja majd kiszorítani a piacról, akkor a teljes konzolpiac 20-30%-át is megszerezheti!!!!!

Január 1.-től nem csak nextgen konzolokat fognak eladni ám! Bár az X1 gyártását ez évben abbahgyják. Lehet hogy ez egy hibás lépés a M$-től?
2005. máj. 19. 16:55 | galéria | válasz | #28
Dehogyis. 1. USA, 2 EE. s ma mar csak a 3ik legfontosabb Japan.
2005. máj. 19. 16:54 | galéria | válasz | #27
Varjuk meg a ma hajnal 3at, elvileg addig meg ma tortennek meglepetsek.
Macc  
2005. máj. 19. 16:51 | válasz | #26
az egez kis kutyu 10x5 cm-es... a kijelzo akkora, hogy nem is latni.
2005. máj. 19. 16:23 | galéria | válasz | #25
"Ennek elterjedése nagy mértékben függhet majd a 10x5 cm-es beépített kijelzőtől, ami az eddigi összes Gameboyba beépítettek között a legnagyobb."

Tudtommal csökkentették a képernyőméretet... Honnan vették ezt a 10x5 centit?
Macc  
2005. máj. 19. 16:20 | válasz | #24
Nem artana mar szegeny nintendonal egy designer. Szegeny kis micro eleg proszto, de a DS-nel azert meg jobban nez ki.
lowdog  
2005. máj. 19. 12:55 | galéria | válasz | #23
alázásról max akkor lehet szó, amikor már mind a kettőt kipróbálhattad :) addig csak duma meg marketing az egész
hiába mutatták be mindkettőt, azok a példányok amik a nappalidba kerülnek messze nem ugyanazok lesznek, amikről most handabandázik az összes :)
Mice  
2005. máj. 19. 12:32 | válasz | #22
nem tom, én pölö sosem voltam konzolfan viszont hiányzik a régi 8 pályás tetrisz

én az ára miatt a géptelepítések mellé időeltöltésnek egész jó kis kütyünek tartom
fflx  
2005. máj. 19. 12:19 | válasz | #21
m$ belekezdett a marketingban a japok meg nem hagyjak magukat. ezert aztan nagy csili vili bemutattak nekunk 3 konzolt, ami meg nincs de majd lesz, ha egyszer elkeszul. m$ novemberi megjeleneset meg varjuk meg. mostanaban semmi nem keszul el naluk az elkepzelt idopontra. (ami nem olyan nagy baj) meg ugye egy elfuseralt hardvert nehezebb utolag service packkelni mint egy szoftvert, szoval ott kicsit figyelmesebbnek kell lenni a tervezeskor.
2005. máj. 19. 12:09 | válasz | #20
Mondjuk azért ez vicces. A PS3 jövőre jön ki, még abszolute nem végleges specifikációi vannak, most olvastam, hogy az XBOX260 speckók SE véglegesek, pedig novemberben ki akarják dobni, a Revolutionról meg gyakorlatilag még papiron se tudjuk milyen gyors. De már egyesek tudják ki kit fog lenyomni? :)
Minden esetre annyi kiderült, hogy a Revolution lesz a legolcsóbb, X360 a közepes áru, és PS3 a legdrágább, igaz egyes plyetkák alapján a PS3 upgradelhető lesz TIVO-ra :)
2005. máj. 19. 11:51 | válasz | #19
Nem kell temetni a Nintendot mert Japánban a PS2 után a GameCube a legtöbbet eladott gép és akkor a GameBoy Advace-ról nem is beszéltem! Japánban az X-Box csúnyán megbukott márpedig konzolok eladása terén Japán a legmeghatározóbb ország a világon!
2005. máj. 19. 11:48 | válasz | #18
A nintendo-nak nem volt célja versenyezni a sony-val és az ms-el, mert tudta, hogy nincs esélye.
2005. máj. 19. 11:47 | válasz | #17
a revolution nem multimédia center. Csak egy játékkonzol. ezért nem tud alapból dvd-t se lejáccani. Minek az, ha már minden lakásban úgyis van asztali dvd player?
ez csak egy jó kis játékgép, ami kompatibilis a régiekkel, elég power van benne és olcsó.

nekem ez jobban bejön mint a box vagy a ps.

Skynet  
2005. máj. 19. 11:33 | válasz | #16
aláZTA?:)
Még ki sem jött:)
Technikai adatok alapján pedig igencsak nem alázza a ps3-t:)
smv  
2005. máj. 19. 11:01 | válasz | #15
Csak szerintem nincs jövője asztali konzolként a Nintendonak? Ott a box, ott a PS, mind jobb a Nintendo mariogépétől. Bár lehet, hogy csak nekem tünik így...
2005. máj. 19. 10:50 | válasz | #14
"A Sony formátumát (ahogy már hallottuk) könnyű feltörni, vásárlásnál ez az ami komoly tényező."
Az eladásokban a Sony oldaláról ez az ami legkevésbé számít, sőt! A konzolok eladása mindig is vesztességes, ha nem tudnak eladni min. 4 full játékot konzolonként, akkor nem jó biznisz. Ahogy egy nyomtatógyártónak csak a festék a bevétel, úgy itt csak az eladott játékok, meg a kiegészítőkből lát hasznot. Szóval ez egy kamu indok.
2005. máj. 19. 10:15 | válasz | #13
Viszont az új ps kb fél évvel később jön ki talán ezért nincs annyi in game videó, de az 576.hu találhatsz egy párat
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2005. máj. 19. 09:57 | galéria | válasz | #12
szvsz xbox360 most keményen bealázta mind2-t de ez csak magánvélemény, a sony-ra alig láthattunk eddig valamit, amiről INGAME video vagy shotok lennének - ezt még a sony fanok is elismerik...
Yurij  
2005. máj. 19. 07:11 | válasz | #11
Hát szerintem ez sem egy rossz gép.Bár én biztos hogy x-et és ps is veszek ha majd megfizethetö lesz.
A Nintendo ha megint rá kezd a Mario fillingre akkor totál bukás.Nem tudnak kinöni ebböl a skatulyábol szerintem.Bár a kocka esetében már látam változást de az nagyon minimális volt.A Nintendo elmáletileg jo választás kisgyerekes családnak,bár a sony-ra 2X annyi platform van.Na mindegy lesz ami lesz majd meglátjuk.
Tetsuo  
2005. máj. 19. 01:35 | válasz | #10
Csak itt olvastam a most megjelenő új konzolokról, de szvsz ez iszonyú béna lesz a konkurencia mellett..
Hihetetlen h pl DVDt is csak opcióval tud lejátszani, s a legnagyobb extra a vezetéknélküli vezérlés (ami ha nem akkus, akkor eleve bukott).
A PS3 jóval több extrát hangoztat és a grafika is ott a legjobb.. szal nemértem ezekután ki venne a jó öreg kártyagyártól játékgépet?
Hacsak nem a DSt, ugyanis az nyújthat olyan unikum élményt amit a PSP sem.
A Revo lehet h olcsóbb lesz mint a vetélytársak, de ez nem mindenkinél szempont, különben is:
A Sony formátumát (ahogy már hallottuk) könnyű feltörni, vásárlásnál ez az ami komoly tényező.
Tehát a Sonynál a marketing, a csilli grafika, a -talán- jobb játékok és a kalózkodás lehetősége szvsz komolyabb érv mint a konzol ára.
A micro pedig csak ráncfelvarrás..
2005. máj. 19. 00:10 | válasz | #9
ellenben a doboz szép, atomminimálos :)
Skynet  
2005. máj. 18. 23:32 | válasz | #8
Jóvan megint Sony lesz az uralkodó konzol,a kézikütyü szintje a PSP szintjét nem hozza a nagy asztali konzol meg csak az adatai alapján is messze van a Ps3-tól...:)
Max a box-al fogja felvenni a versenyt...
2005. máj. 18. 22:22 | válasz | #7
A még véletelenül se bemutatott spéci irányítóban? Már állati kíváncsi vagyok rá :)
2005. máj. 18. 22:20 | válasz | #6
Ja. Csak éppen 1 mag, és kisebb órajelen. 1/4-1/6-od teljesítmény. Ami nyerővé teheti az az ára, és a GC, N64, NES, SNES, GB-GBA kompatibilitás, meg az ezen okból elérhető millió játék :)
dez  
2005. máj. 18. 22:11 | válasz | #5
Nem kis részben talán az ár/érték viszonyban.
2005. máj. 18. 21:39 | galéria | válasz | #4
Hol itt a revolució???
dez  
2005. máj. 18. 21:28 | válasz | #3
Nicsak, ebben is PowerPC proci van... :)
ttbela   "Rest in Peace ttbela" 
2005. máj. 18. 21:11 | válasz | #2
az xbox azért jobb
2005. máj. 18. 20:53 | válasz | #1
tetszik. remélem megfizethető lesz ez a revolution itthon is.