A jövő katonai tengeralattjárói I.
2005. május 18. 02:32, szerda
A modern tengeralattjárók a haditengerészetek rejtett büszkeségei, egyetlen más fegyvernem sem ilyen zárt és titkolódzó a külvilág felé. Persze erre meg is van az okuk.

A tengeralattjárók hajdan nem voltak többek, mint olyan torpedóhajók, amelyek képesek voltak rövid időre - legtöbbször csak néhány órára - lemerülni a vízfelszín alá. Amikor telepeik lemerültek és levegőjük elfogyott mindenképpen a felszínre kellett emelkedniük, így ezen járművek természetes közege még a vízfelszín volt.

A II. világháború - ahogy szinte minden téren - a tengeralattjárók és a tengeralattjárókra vadászók terén is egyre újabb és újabb technikai vívmányokkal szolgált. A tengeralattjárók terén a legnagyobb változást a német XXI-es hajóosztály jelentette, amely első olyan típus volt, amely kifejezetten arra készült, hogy a víz alatt közelítse meg és támadja meg a célpontot. Ez többek között annyit tett, hogy a hajó alakját is erre a célra tervezték, sokkal áramvonalasabb és letisztultabb formába öntve alkották meg, mint elődeit. Részben ennek, részben pedig a hatalmas akkumulátortelepeinek köszönhetően a XXI-es osztály víz alatt már 17 csomós végsebességet is elérhetett, vagyis képes volt víz alá merülve is tartani egy kereskedelmi hajókonvoj sebességet, míg a korábbi tengeralattjárók legfeljebb 8 csomós sebességükkel erre képtelenek voltak.


A jelenleg múzeumként szolgáló XXI-es típusba tartozó német U-2540 - noha nagy lépés volt előre, túl későn készült el, hogy segítsen a náci Németországon

A tengeralattjárók hadviselését leginkább azonban a radar és a szonár megjelenése változtatta meg. A radar azért, mert a repülőgépekbe szerelt radarok megjelenésével a felszínen való tartózkodás életveszélyessé vált. A hangradar, vagy más néven a szonár pedig a víz alatt, illetve a felszínen úszó hajók által keltett zajokat fogják fel, és meghatározhatják, hogy ezek mely irányból érkeznek, így észlelve a célpontot. Az aktív hangradar azonban ennél is többre képes: egy erős hangimpulzust indít el a vízben és utána fülel, hogy ez megtörik-e valamiben, például egy tengeralattjáró testében. Az aktív hangradar előnye, hogy akkor is felderíthet egy célpontot, ha teljesen csendben van, ráadásul a hang terjedési sebessége által meghatározható a cél távolsága is.


Szonárkezelők kiképzése. Az operátor előtti képernyőn látható minden egyes zöld pont egy-egy hangforrást jelent, és neki kell kiszűrnie melyek a számára érdekeseket

A tengeralattjárókkal kapcsolatos következő nagy technikai ugrást az atomreaktor jelentette, amely szinte korlátlan idejű víz alatti tartózkodást tesz lehetővé. Segítségével a tengervízből elektrolízissel oxigént lehet előállítani, így a személyzet megfelelő levegő utánpótlása biztosítva van. Vagyis egy atom-tengeralattjáró esetén csak a fedélzeten lévő élelmiszer mennyisége és a személyzet állóképessége határozza meg, hogy meddig maradhat a hajó a víz alatt.

Klikk ide!
Egy nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjáró felépítése - Klikk a képre a nagyobb változathoz

Végső stratégiai fegyverré pedig akkor váltak a tengeralattjárók, amikor nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétákkal fegyverezték fel őket az 1960-as években. Ezeknek a rakétahordozó tengeralattjáróknak annyi a dolguk, hogy a tenger mélyén észrevétlenül elrejtőzzenek, majd egy esetleges atomháború kitörésekor akár a vízfelszín alól is képesek pusztító csapást mérni a több ezer kilométerre lévő célpontokra. Az atom-meghajtású rakétahordozó-tengeralattjárók mind az öt atomnagyhatalom (az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Oroszország és Kína) arzenáljában megtalálhatóak, és a nukleáris elrettentés első számú eszközeivé, egyfajta ikonjaivá váltak.


A már lassan 10 éve készülő következő orosz rakétahordozó tengeralattjáró-típus, a Borej-osztály modellje. Az első egység vízre bocsátása 2006-2010 között várható

Természetesen ebből fakadóan egyben a vadász-tengeralattjárók első számú célpontjaivá váltak. A hideg háború idején a világ tengerei, első sorban az Északi-tenger a szovjet és a NATO tengeralattjárók macska-egér játékának színhelyei lettek. A ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárók fejlesztése az utóbbi időben lelassult, a legtöbb állam csak az elavultabb hajóit váltja le, és a fő kritérium természetesen az, hogy még csendesebbek legyenek és még jobban elrejtőzhessenek a tengerek mélyén.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. júl. 21. 00:47 | galéria | válasz | #67
"Nem beszélve a "míniumporos" alufóliába csomagolt kis házipetárdákról"

Ne haragudj de ezt a "míniumport" nem értem, a mínium ólom III/IV oxid és a tűzhöz nem sok köze van mert oxid.
2005. júl. 20. 20:42 | galéria | válasz | #66
"hegesztését az oroszok megoldották, arról, hogy tűzveszélyes lenne egy fém, még nem halottam"

Nem egy fém tűzveszélyes, hanem több. Pld nátrium , kálium , magnézium ezek tűz és robbanásveszélyesek is.A fémek többsége igen finom eloszlásban szintén tűzveszélyesek. A vas finom szemcsézetben a levegőbe szórva szikrázva ég, pusztán az oxigénmolekulákkal való ütközéstől meggyullad, ezt a vasat úgy hívják "pirofóros vas".
Skaloz  
2005. júl. 20. 20:12 | válasz | #65
A titán hegesztése valóban megoldott, mint ahogy a sajtolásos megmunkálkása is (korábban csak a vegytiszta titánt tudták mechanikusan megmunkálni, mert a legkisebb szennyezés (az ötvöző anyag is ennek számít)igen rideggé tette. persze mindez nem egyszerű és olcsó dolog. Viszont van atitánnak egy igen kellemetlen tulajdonsága: a terhelés (önsúly) alatt maradandó alakváltozást szenved. Ennek egyik tipikus példája, hogy a becsukott ajtót egy idő után nem lehet kinyitni, ill. ha nem csukják be, az alakváltozás miatt ez egy idő után nem is lehetséges. Szóval a titán néhány pozitív tulajdonsága mellett elég sok negatívummal is rendelkezik, ezért nem terjedt el széleskörűen, és nem csak az ára miatt!
2005. máj. 24. 21:02 | válasz | #64
A magnézium és a nátrium is fém ( ha jól emlékszem az ált isk kémiára.. a Mg igencsak tűzveszélyes..)
Nem beszélve a "míniumporos" alufóliába csomagolt kis házipetárdákról..
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 24. 00:47 | galéria | válasz | #63
Attól, hogy van rá megoldás, még nem jelenti azt, hogy ugyanolyan könnyen megoldható a hegesztés, mint az acél esetében.
A fémek tűzveszélyeségéről pedig hogy-hogy nem hallotál? Az űrsikló szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétájában is aluminium(por) az üzemanyag. A titán ugyanabba a tűzveszélyességi osztályba tartozik ilyen téren, mint az aluminium.
PLaci  
2005. máj. 23. 23:09 | galéria | válasz | #62
A hegesztését az oroszok megoldották, arról, hogy tűzveszélyes lenne egy fém, még nem halottam...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 23. 22:46 | galéria | válasz | #61
Az oroszok újabb hajói, a 971-es típus (NATO: Akula) acélból készül, mivel a titánnal rengeteg probléma van (pl. nehéz hegeszteni, tűzveszélyesebb, stb.).
PLaci  
2005. máj. 23. 21:43 | galéria | válasz | #60
Az amcsiknak tudtommal 300-350m a 100% biztonság, az oroszoknak meg 1000m, ugyanis ők titánt használnak, míg az amcsik emberi áron a titánt nem tudják nagy mennyiségben beszerezni. (100% import az USA titán felhasználása tudtommal)
Cat  
2005. máj. 23. 18:12 | galéria | válasz | #59
az 1960as években 650 méteren roppant össze egy amerikai nukleáris tengeralattjáró, napjainkban ugytudom 500 méteren nyugodtan tudnak cirkálni
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 23. 16:43 | galéria | válasz | #58
A cikk második részében erre is választ kapsz kicsit részletesebben (ha sikerül végre befejeznem ;)), de a K-19 (658-as típus, a NATO jelölése: Hotel I.) biztonságos merülési mélysége 240-250 méter körüli.
2005. máj. 23. 16:38 | válasz | #57
Lajikus vagyok, napokban neztem meg a K-19 c. filmet es eszembe jutott az a kerdes, hogy mennyi a plafon amilyen melyre letudnak a tengeralattjarok menni?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 22. 16:08 | galéria | válasz | #56
Ez a pacifista megoldás? :)
2005. máj. 22. 15:42 | válasz | #55
Egyszerű:
Az összes harcolni vágyó politikust és embert el kell vinni a Déli sarkra, aztán ott kinyírhatják egymást.
Mennyivel egyszerűbb lenne ezután az élet
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 22. 14:33 | galéria | válasz | #54
Azok az aknák nem a víz felszín közelében lebegnek? hiszen ha lesüllyed több száz méter mélyre, mi aktiválja?

Ahogy a mondás is szól: teve van egypupú...
Vannak a tengerfenékre telepített aknák. Aktiválhatja őket az elhaladó hajó mágneses mezeje (mágneses gyújtó), a hajó tömege által keltett hidrodinamikai nyomás (hdrodinamikai gyújtó), a hajócsavar által keltett zaj (akusztikus gyújtó), stb.
Sőt, vannak kifejezetten tengeralattjárók ellen készített torpedóaknák, amelyek a tenger fenekén pihennek, és ha egy felettük elhaladó tengeralattjárót észlelnek, akkor elindítanak függőlegesen fölfele egy torpedót. Csúnya trükk....:)

Az aknakereséshez nem kell ezerméter hatótávolságú szonár..

Hát pedig nem árt, lévén adódhat olyan helyzet, hogy egy adott tengerszakaszt nem lehet előre aknamentesíteni, ezért ilyenkor a támadó hajóraj élére egy aknaszedő áll, mely kifejezetten a tengert és a tengerfeneket pásztázza aktív szonárjával. Ha aknagyanus eszközt talál, akkor vagy megsemmisíti egy mélységi bombával, vagy más irányba vezeti tovább a hajórajt.

de ez is a haditechnika miatt van, tehát tök felesleges

Nem pacifistának áll a világ. :P
2005. máj. 22. 07:42 | válasz | #53
infrahanggal szét lehet tépni mármilyen élőlény testét.
Na most gondolj bele, a tengeri emlősök saját szonárral látnak a tengerben.
ha az ő vevőkészülékükbe 100X jel jön be, mint amennyit el tud viselni, minimum, hogy megvakul és megsüketül, végül kivetődik a tengerpartra és elpusztul..vagy már a tengerben agyvérzést kap..

Azok az aknák nem a víz felszín közelében lebegnek? hiszen ha lesüllyed több száz méter mélyre, mi aktiválja?
Az aknakereséshez nem kell ezerméter hatótávolságú szonár..de ez is a haditechnika miatt van, tehát tök felesleges
Cat  
2005. máj. 22. 02:23 | galéria | válasz | #52
hangtol nem lehet meghalni - beszakad a dobhártyád, ami ugyan kurvafájdalmas, vérzik, az egyensúlyérzékednek se tesz jót, de NEM halálos.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 22. 00:00 | galéria | válasz | #51
2.: Én úgy tudom, nem csak a hangerő, de a frekvencia is számít. A különböző hőmérsékleti rétegek a tengerben bizonyos esetekben tükörként működnek a hangok számára, így lehetőség van "messzebb" látni, illetve adott esetben átlátni a hőrétegen.

2.a.: A tengerfeneket pásztázó ocenográfiai szonárok is több (tíz) km-es hatótávolsággal rendelkeznek...

4.: Az LFAS (illetve az azt takaró SURTASS LFA) rendszer az 1980-as évek végétől rendszerben volt, 2002-ben egyeztek meg a környezetvédők és a haditengerészet, hogy beszüntetik a használatát.

5.: Tévedés. Az tengerfenékre telepített aknákat is aktív szonárral keresik az aknakereső hajók.
Nanana  
2005. máj. 21. 22:58 | válasz | #50
1. Mindig kettőn áll a vásár. A bálnák is a szonárokra mérgesek, nem az USA-ra.

2. Többféle szonár létezik. Minnél hangosabb annál tovább terjed. Egy halászhajót nem érdekli, hogy 50km-re vannak halak, ezek rövid-távú(halk) szonárokat használnak, amik nem károsak semmi vízi emlősre.

3. A bálnák és delfinek elpusztulnak 150-155Db hangszintektől.(minél közelebb annál nagyobb a veszély) Ilyen hangos szonárokat csak a hadászatban használnak, hiszen ott az igazán fontos hogy messzebb lássunk, mint az ellenség.

4. Legújabb feljesztés a LFAS (Low Frequency Active Sonar, Alacsony Hullámhosszú Aktív Szonár) ami halk tengeralattjárókat akár 100km-en belül érzékeli. Ez erőseb mint bármi amit jelenleg használnak, 240Db-s hangereje megfelel 3 megawatt hang-energiának. A technológia bírósági perek miatt nem került alkalmazásba.

5. Minden katonai szonár csak tengeralattjárót keres. Kizárólag a tengeralattjárók miatt használnak nagy teljesítményű szonárokat.

Gondolkozni-való:
- Milyen hangos lehet egy olyan hang amit lehet 100km-re is hallani?
- Milyen érzés lehet meghallani egy olyan hangot amitől meghalsz?
2005. máj. 21. 20:36 | válasz | #49
Elég szomorú...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 21. 16:18 | galéria | válasz | #48
Miért csak az Egyesült Államokban gondolkodik mindenki???
A világon vagy félszáz államnak van komolyabb tengeralattjáró-elhárító flottája, ahol az aktív szonár általánosan használt eszköz. Mindenki az USA-ra céloz, holott az ő szemszögükből roppant egyszerű a helyzet: önkényesen miért mondjanak le a tengeralattjáró-felderítés talán legálltalánosabban használt eszközéről? A többi ország aligha fog önként és dalolva hasonlóan cselekedni...

Az aktív szonár egyébként elég sűrűn használt dolog, a komolyabb halászhajók fedélzetén teljesen megszokott látvány, ahogy a tengerkutatók, roncsvadászok, stb. is mindennaposan használják ezeket...
2005. máj. 21. 15:56 | válasz | #47
Az rendben van, hogy nem a tengeralattjárók pusztítják a tengeri emlősöket, de a hadihajók igen...
Szóval ez a modern katonásdi tökre felesleges a kutatásaival együtt..
Ugyan kik háborúznának egymással??? Amerikának úgysincs ellenfele sem katonailag, sem gazdaságilag...
Gondolja-e valaki, hogy a maradék Vörös Hadsereg átkel a Bering-szoroson, és megtámadja Észak Amerikát???
fonak  
2005. máj. 21. 15:31 | válasz | #46
Ez OFF, de ha sikerül a Hitler elleni merénylet, utána pedig a nyugati hatalmak hajlandók fegyverszünetet kötni Németországgal... vagy akár leteszik a fegyvert a nyugat előtt, és beengedik az angol-amerikai csapatokat megszállónak, az oroszok elkerülése végett... valszeg mi is jobban jártunk volna, fél Európával együtt. Persze, ez csak a "mi lett volna, ha" felesleges boncolgatása.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 21. 08:05 | galéria | válasz | #45
Az egész vízalatti háborúnak semmi értelme. Lehet neki értelmet adni, de gyakorlati értelme nincs. Harcolnak is még azon kívül hogy összeütköznek egymással?

Ez elég érdekes felfogás, szerinted uccu neki törjön ki minél több háború, hogy "végre" harcolhassanak? ;)

Arról miért nem ír valaki egy cikket hogy hány bálna és delfin halt meg az utóbbi évtizedekben tengeralattjárók radarhullámai miatt?

A tengeralattjárók meglehetősen keveset használják az aktív szonárjaikat, lévén felfedi a poziciójukat, inkább a felszini hadihajók és a tengeralattjáró-elhárító repülőgépek/helikopterek használnak folyamatosan adó aktív szonárt. A passzív szonár pedig ugye semmiféle hangot nem ad ki...
Szóval a felvetésed itt kicsit félrecsúszott, ugyanis a tengeralattjárók éppen hogy ilyen téren talán a legkevésbé érintettek.
Nanana  
2005. máj. 21. 03:06 | válasz | #44
A cikk jól van összeállítva, Miklós szépen összegyűjtötted az adatokat. Szerintem egy igazán jó cikkben vagy egyfajta dualitás, ami bemutatja az érme mindkét oldalát.

Az egész vízalatti háborúnak semmi értelme. Lehet neki értelmet adni, de gyakorlati értelme nincs. Harcolnak is még azon kívül hogy összeütköznek egymással?

Arról miért nem ír valaki egy cikket hogy hány bálna és delfin halt meg az utóbbi évtizedekben tengeralattjárók radarhullámai miatt?
Manapság 150-155 decibelles hanghullámokat bocsájtanak ki a tengeralatti szonárok. Az amerikai haditengerészet állítja hogy 180dB is biztonságos, annak ellenére hogy saját búvárjaik is sérültek már meg ennyitől. (130dB még a levegőben is fájdalmas)
Az utóbbi évtizedek bálna és delfin-boncolásain kiderült, hogy nagyon sok agyvérzésben, fülvérzésben és szemvérzésben halt meg!!!

Szóval, kérdezem: Mi értelme van annak, hogy tele vannak az óceánok egymást kereső tengeralattjárókkal? Minek tengeralattjáró, ha háború híján, csak bálnákat gyilkolunk velük? Hatalmas pénzek mozognak hogy halkabbak legyenek, meg gyorsabbak...ez bizony számít...az miért nem, hogy átszakad a bálnák agya, mert "békeidőben" célpontokat keresünk?

UI:
Nem akarok rendbontó lenni, engem is érdekelnek a technikai dolgok, de azok nincsenek veszélyben, viszont a bolygó amelyen élünk igen.
2005. máj. 19. 23:58 | válasz | #43
Kár??? Talán szerencsére. Milyen világ lenne most, ha Hitler nyert volna? Hogy lehet ekkora hülyeséget leírni?
MuldR  
2005. máj. 19. 20:47 | válasz | #42
A viz alatt nem lesz bazis. Ott az ufok vannak. Vagy te nem lattad a "The Abyss" cimu filmet? :)))))
Fili  
2005. máj. 19. 13:17 | válasz | #41
Srácok nem addok 10 évet és megépűl első vizalatti katonai bázis ha csak már nem létezik és nem tudunk róla. Viz alatt minden meg van ami élet kőrülményekhez szükséges. Bár ha enyire fokozódik a tenger szenyezés lassan ott is meg szünnik az éllet.
Loxa  
2005. máj. 19. 12:37 | galéria | válasz | #40
a silent hunter 3-ban sem engedik, hogy kihajózzak a későn elkészült modellel, mert a tonnaháború onnantól egyértelművé válna. Állítólag olyan "grafitos" burkolata volt, hogy a romboló ping-je kicsit lecsúszott róla. Ez nem hivatalos hír, de ha igaz, akkor adott egy biztonságosabb érzést a legénységnek. Köztudott, hogy a ping a hideg víz és a mélység arányában téved akár métereket is. Nos ha még el is "csúszik", akkor a mélységi aknák kellő távolságban pukkannak ahhoz, hogy ne okozzonak kárt. Szerettem volna kipróbálni szimulátorba, de a silent hunter sorozat még nem engette meg
2005. máj. 19. 07:47 | válasz | #39
Nem, a Kursk a nyugati repülőgép hordozó kötelékek ellen kifejlesztett vadász tengeralattjáró hajóosztály tagja volt, a Tájfun osztály ellenben rakétahordozó.

Ha kérhetem, ne sajnálkozzunk már azon, hogy a nácik nem tudtak eléggé sebesen fegyvert gyártani, és evvel elodázni a vereségüket.

Minden egyes háborúval töltött nap milliók számára jelentett mérhetetlen szenvedést, és tízezreknek hozott borzalmas halált.
Kryon  
2005. máj. 18. 23:26 | válasz | #38
Bár talán a "Jövő harctere" talán ilyesmire utalhat...
Kryon  
2005. máj. 18. 23:23 | válasz | #37
Bár amint látom szerencsére ötlethiányban nem szenvedsz;))),lehetne egy cikk a jövőben várható úgymond "nem konvencionális" fegyverekről,pl:lézerek (és egyéb "energiafegyverek",űrfegyverek (rakétavédelmi program),robotvezérelt fegyverek stb.....És ismét gratula!..
Kryon  
2005. máj. 18. 23:12 | válasz | #36
Érdekes téma,csak sajnos nem sok infót találni róla általában.....Grat Cifu!Ez ismét jó lett!...
Gade  
2005. máj. 18. 22:00 | válasz | #35
hálistennek ennek a cikknek a neve ...tengeralattjárói I. remélem lesz még II meg III is, mert ez végre érdekes téma és ahogy elnézem nem csak engem érdekel
PLaci  
2005. máj. 18. 21:43 | galéria | válasz | #34
Nekem meg volt régen egy szép tengeralattjárós könyvem, csak eltűnt már jópár éve :(, abban nem volt szó az orosz elnevezésekről (nem csoda, egy volt NATO tiszt írta), és így a Nato megnevezések maradtak meg bennem ;)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 21:36 | galéria | válasz | #33
Nem egészen erről van szó. A 941-es típus elnevezése az oroszoknál 'Akula' (vagyis "Cápa" oroszul), a NATO eredetileg a latin ábc betüit használta megjelölésre (Alfa, Bravo, Charlie, stb.), de miután kifogytam a betükből, az akkori legújabb szovjet vadásztengeralattjáró típust, a 971-est 'Akula' elnevezéssel illeték (a 971-es orosz elnevezése pedig pl. Barsz ill. Szcsuka-B). Szóval az oroszoknál az 'Akula' a 941, a NATO-nál pedig a 971. Én sem véletlenül használom itt inkább a típusszámos elnevezést, mert ezekből az elnevezésekből mindig csak keverés van... :)
PLaci  
2005. máj. 18. 21:22 | galéria | válasz | #32
Jó, az oldal, "csak" sajna keverik a szezont a fazonnal, mert mint Akula-t emlegetik, ami egy vadász tengeralattjáró, míg a Typhoon rakétahordozó.
PLaci  
2005. máj. 18. 21:20 | galéria | válasz | #31
Nem csak méretbeli külömbség van az Oscar és Typhoon osztály között, míg a Typhoon 24 függőlegesen elhelyezett ballasztikus rakétát hordoz, addig az Oscar(I) 8 (4+4, a torony mellett egy sorban elhelyezkedő) döntött indítóálványú "hagyományosabb" rakétát hordoz. (Az Oscar II-re inincs adatom, de gondolom hasonló a helyzet, típuson belül nem szoktak radikálisan változtatni.)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 20:57 | galéria | válasz | #30
A következő cikk címe a jelen állás szerint a "Jövő harctere" lesz. ;)
Hogy utána mi jön? Na ez más jó kérdés... ha nagyon ötlethiányban fogok szenvedni, majd legfeljebb segítséget kérek tőletek, olvasóktól. ;)
2005. máj. 18. 20:48 | válasz | #29
némá tényleg!!! Mi lessz következö cikk ha ezt a tengeralattjárosat befejezed???
"Komunikácio az ellenség földjén-Katonai zsebrádiók"
"a jövö Walkie-talkie-jei"
najo okos szemzögböl nézve van itt még mit irni....
2005. máj. 18. 20:45 | válasz | #28
Király cikk
2005. máj. 18. 20:26 | galéria | válasz | #27
Szépeknek szépek, csak ne kelljen őket rendeltetésszerűen (csatában) használni.
Egyébként a Kurszk se olyan pici... 154 méter hosszú, 18,2 méter sugarú (a ruszki megalománia)... Ez sem férne be a kádba.

[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 20:13 | galéria | válasz | #26
Valóigaz, Godefroy-nak ment a #23-as. Maxima Mea Culpa...
2005. máj. 18. 19:59 | galéria | válasz | #25
Sztem az egész Balatont kiszorítaná egy ilyen. :)
2005. máj. 18. 19:58 | galéria | válasz | #24
Elcímezted a választ. :) Nekem a jobb oldali kéne itthonra a kádba játszani. Csodálatosak ezek a gépek. Mennyi munka lehet bennük, mire elkészültek ilyen nagynak...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 18:35 | galéria | válasz | #23
Nem, a Kurszk a 949A-osztályba (NATO: Oscar II.) tartozott.

Itt egy kép, a bal oldali egy 949A (vagyis olyan, mint a Kurszk), a jobb oldali pedig egy 941.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 18:33 | galéria | válasz | #22
Ha mindenkinek annyira tetszik a 941-es: :))

2005. máj. 18. 15:27 | galéria | válasz | #21
Mekkora ez a vashal... Hogy másznak le onnan föntről???
2005. máj. 18. 14:33 | válasz | #20
A KURSK is ez volt ugye?
;-)
2005. máj. 18. 13:28 | galéria | válasz | #19
Az a Typhoon iszonyat nagy! Lehet, hogy estére előásom a jó öreg Sub Command-ot...
170-172 méter hosszú, és 23-23,3 m sugarú. Szép kis megtermett jószág.
További infók itt: http://www.fas.org/nuke/guide/russia/slbm/941.htm

gz8  
2005. máj. 18. 13:11 | galéria | válasz | #18
Ha még csak ezekre :DDD

A de viszont meg a múlté.
Sadist  
2005. máj. 18. 12:31 | galéria | válasz | #17
Újabb szép cikk Cifutól
Razgon  
2005. máj. 18. 12:27 | válasz | #16
Megvan, azt is végigtoltam... Hiszen kötelező darab...
shim  
2005. máj. 18. 12:18 | válasz | #15
"Ez ugyan igen kis hajtóerőt jelent, <b>de viszont</b> teljesen hangtalan"

azért ilyen hibákra ügyelni kéne...
smv  
2005. máj. 18. 12:05 | válasz | #14
Ez a cikksorozat még mindig nagyon tetszik. :)
2005. máj. 18. 10:28 | galéria | válasz | #13
Jó lett mint mindíg grat Cifu!
2005. máj. 18. 10:17 | válasz | #12
Tényleg jó a cikk!
Csak kár, hogy nekem nem mondott semmi újjat....
2005. máj. 18. 10:08 | galéria | válasz | #11
ja!
sajna a szöv bombatámadások a gyár ellen kissé lelasította a gyártását
Zedas  
2005. máj. 18. 09:52 | válasz | #10
Cifu, lassan kifogysz a témakörökből :)
Vagy tévedek?
Thrawn  
2005. máj. 18. 09:18 | válasz | #9
Vagy csak haladék. Lásd Nevil Shute: Végső part c. művét.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. máj. 18. 09:14 | galéria | válasz | #8
Az a Typhoon iszonyat nagy! Lehet, hogy estére előásom a jó öreg Sub Command-ot...

Szvsz ha teheted, próbáld ki alkalomadtán a Dangerous Waters-t, talán nem olyan szép, mint az SH3, de tengeralattjáró-mániában szenvedőknek kötelező darab. ;)

Egyébként sokat gondolkoztam, hogy mi lett volna a rakétahordozó tengeralattjárókkal egy atomháború esetén.. Addig tiszta, hogy kilőtték volna a rakétáikat, de utána?

Saját tippem (szigorúan cinikusan):
Túlélőtábor a déli-sarkon, dél-amerikában vagy afrikában, függően a nukleáris szennyezettségtől. Aztán a szovjet és a NATO tengeralattjárók személyzete majd együtt teázhatnak, és megvitatthatják milyen szörnyű is ez az új világ... :)
2005. máj. 18. 09:14 | galéria | válasz | #7
Ők lettek volna legtávolabb a robbanásoktól. De hosszútávon.... Hát.... Ugyan azt, amit a többi ember, ők is meghaltak volna :D
Runo  
2005. máj. 18. 08:55 | válasz | #6
De amelyik elkészült, azt letesztelték , a parancsnoka kapott egy parancsot, hogy térjen vissza, és adja meg magát, és senkit nem támadhat meg, ő hazafelé tartva találkozott egy csatahajóval, vítz alatt 500 méterre megközelítette, és fél órán keresztül követte!
A csatahajó nem vette észre!!!
Simán kilőhette volna, persze nem tette, de a teszt sikerült
Razgon  
2005. máj. 18. 08:32 | válasz | #5
Egyébként sokat gondolkoztam, hogy mi lett volna a rakétahordozó tengeralattjárókkal egy atomháború esetén.. Addig tiszta, hogy kilőtték volna a rakétáikat, de utána? Pár hónapot el tudtak volna hajókázni, de utána??
Razgon  
2005. máj. 18. 08:29 | válasz | #4
Tényleg jó kis cikk volt...
Az a Typhoon iszonyat nagy! Lehet, hogy estére előásom a jó öreg Sub Command-ot...
Kalwa  
2005. máj. 18. 08:06 | válasz | #3
Hát igen a német a XXI. -es hajóosztály :( Mestermunka volt!!! Kár, hogy nem készült el időben :(
2005. máj. 18. 07:41 | válasz | #2

megadja a hangulatot a Silent Hunter 3-hoz...

2005. máj. 18. 06:49 | galéria | válasz | #1
ahh :) már vártam ezt a cikket, grat, jó munka!