Régebbi számítógépekhez fejleszt Windowst a Microsoft
2005. május 13. 14:17, péntek
A Microsoft a Windows XP és a Windows Embedded ötvözésével olyan operációs rendszeren dolgozik, amelyet kifejezetten a régebbi konfigurációkhoz szánnak, hogy az egykori asztali gépek terminálként szolgáljanak tovább.

Hirdetés

Az Eiger kódnevű Windows alatt számítógépünk egyszerű kliensként működne, amelyet egy központi szerver szolgálna ki, igaz, néhány fontosabb alkalmazás - mint például az Internet Explorer, a Windows Media Player, valamint a vírusirtók - magán a terminálon futna. A Microsoft szóvivője kijelentette, hogy az Eiger első példányait már kiküldték a korábban kiválasztott bétatesztelőknek, de azonnal hozzátette, hogy az operációs rendszer fejlesztése még igen korai stádiumban van, és még jó ideig várni kell az első hivatalos béta változatra.

A vállalat elsősorban azon vásárlóknak szánja az operációs rendszert, akik nem tudják, vagy nem akarják teljesen új konfigurációba ölni a pénzüket, de biztosítani szeretnék régebbi számítógépük hatékony védelmét és egyszerű kezelhetőségét. Ilyen esetekben a Windows XP feltelepítése lenne a legegyszerűbb lehetőség, de azt a Microsoft is elismeri, hogy ez a lépés számtalan problémát és kényelmetlenséget vonna maga után. "A Windows XP nem fut kielégítő módon ezeken a régebbi gépeken, tekintve, hogy az operációs rendszer betöltődése akár 20 percet is igénybe vehet. Az Eiger ezt a problémát hivatott kezelni, és reméljük, hogy a régi-új operációs rendszer a gyakorlatban is megállja majd a helyét" - jelentette ki Barry Goffle, a Windows kliens részleg termékmenedzsere a CNET internetes magazinnak adott nyilatkozatában.

Az Eiger előnyei közül egyértelműen kimagasodnak a legfrissebb biztonsági megoldások, illetve a befoltozott biztonsági hibák, amelyek igencsak megkeserítették a felhasználók életét. A nagyobb biztonságért azonban súlyos árat kell fizetnünk: a Microsoft nem garantálja, hogy az Eiger képes lesz futtatni a jelenleg használt Windows alkalmazásokat, így könnyen előfordulhat, hogy terminálunkon még a Microsoft Office szolgáltatásait sem tudjuk majd igénybe venni. A legfrissebb hírek szerint az Office és a többi irodai, üzleti szoftver a központi szerveren fut majd, és kizárólag a beépített távoli eléréssel, illetve a Citrix és egyéb vállalatok által fejlesztett kliens szoftverrel férhetünk majd hozzá.

Az Eiger tehát korántsem hosszútávú megoldás, mindössze egy újabb beiktatott lépcsőfok, amely az újabb operációs rendszerre, és az ahhoz szükséges újabb hardverre történő átállást hivatott elősegíteni. A Microsoft eddig nem tett közzé hivatalos közleményt az Eigerrel kapcsolatban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fflx  
2005. jún. 09. 18:14 | válasz | #28
ismet feltalaltak a tutit.
csak kar, hogy szinten ezereves a technologia...

(meg egyebkent is, mintha mar lennenek ilyenek, ahol egy mas oprendszer a szerver es windowsok a kliensek es mindent letoltenek maguknak)
2005. máj. 15. 21:08 | galéria | válasz | #27
"p1 kompatibilis" - köszönöm, ez itt a lényeg.
Ámbár a Pentium az Intel levédett márkaneve, a köznyelvben elterjedt a Pentium kategória bármely processzorgyártó kompatibilis termékére.
Szóval fölösleges ezen vitázni.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. máj. 15. 19:39 | válasz | #26
kár, h nincs igazad.
beírtad, hogy 450es p1, mire szóltak hogy olyan nem volt. erre jösz de volt mert amd. de az nem intel, így nem is lehet pentium. (legnagyobb jóindulattal is csak p1 kompatibilis lehetne)
de inkább ne erőltesd.
2005. máj. 15. 18:58 | galéria | válasz | #25
Mert az AMD K6-2/K6-3-as processzorok olyan alaplapba illeszkednek, amelyek Pentium I-es Intel processzorokat is tudnak fogadni (Super Socket 7-es processzorfoglalatuk révén, mely kompatibilis a Socket 7-es processzorfoglalattal). Másrészt mert mindazokat tudják, amit egy Pentium I-es processzor.

De nevezhetnénk ezt a processzort - ha neked úgy jobban tetszik - Pentium 1,5-nek (de akár 2-nek?) is (lásd: 3DNow utasításkészlet, 100 MHz-es FSB, Pentium II-es körüli órajel, késői megjelenés, teljesítmény).

2005. máj. 15. 11:04 | galéria | válasz | #24
"AMD K6-II 450 MHz - ez még csak PI-es."
Így ok csak tudnám minek írod PI-nek. Ez olyan mintha valaki az Amd Bartonra írná hogy P4-es.
2005. máj. 15. 00:47 | galéria | válasz | #23
AMD K6-II 450 MHz - ez még csak PI-es. Az alaplap sem új: Acorp 5-ALI61.

Az Intel Pentium II-es processzorok 233 Mhz-től 450 MHz-ig mentek.
Az Intel PIII-as processzorait 400-1400 MHz-es órajellel gyártotta.
Az AMD válasza az Athlon, mely 500-1400 MHz-es órajellel pörgött.

2005. máj. 14. 23:42 | galéria | válasz | #22
"Jelenleg is használok PI-es konfigurációt (450 MHz CPU.."
Az nem P2 véletlenül? Esetleg P3. Valahol 400 körül váltották egymást már nem emlékszem.
2005. máj. 14. 21:42 | galéria | válasz | #21
Hozzátenném még, hogy "szegényebb" általános iskolákban ma is használnak PI/PII-es konfigurációkat. Szövegszerkesztés, táblázatkezelés, operációs rendszer, internet használat tanulásához elegendő.
2005. máj. 14. 21:37 | galéria | válasz | #20
Úgy, hogy egyes feladatokhoz (zenehallgatás, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, alapvető internetezés) egy régebbi gép (PII-es) is jó. Lehet hogy egy kicsit túloztam a 10-15 évvel (sőt biztos is), de gondolj csak bele: a régi gépekből meg csomó elektronikus hulladék keletkezik.
Jelenleg is használok PI-es konfigurációt (450 MHz CPU, 128 Mbyte RAM, 10 GB Winchester) - tökéletesen működik.
2005. máj. 14. 17:41 | galéria | válasz | #19
"Csak a hardver gyártók sem arra gondolnak, hogy egy konfigot 10-15 évig fognak használni. Sajnos."

Még jó hogy nem gondolnak mert senki nem használnálja addig ... Ha egy gépet nem fejlesztesz 3-4 év alatt elavultá válik... hogy jön ide a 10 év egyátálán?

h4x0r  
2005. máj. 14. 17:29 | galéria | válasz | #18
Persze ezt értem. Nem is volt gondom vele, csak beugrott, hogy ahhoz, hogy használható legyen az Eiger, kelleni fog egy szerver, amin az említett aplikációk futni fognak. Mindegy, legalább kevesebb lesz a szemét (vö. kidobott gépek).
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. máj. 14. 16:03 | válasz | #17
nekem úgy tűnik a cikkből, hogy az eiger csak nagy hálózatokban használható, mint egy terminálként, a régi szép idők emlékére. Szal sztem ha akarnád se tudnád lecserélni. Főleg ha figyelembe veszsük, h a terminál "állagánál" fogva kliens, neked meg szervereid vannak.
h4x0r  
2005. máj. 14. 14:41 | galéria | válasz | #16
Hmmm... Nekem van egy PII-esem. Most akkor rohanjak lecserélni a Debianomat, hogy a gyorsabb és szebb XP fusson rajta?

Vagy a leendő PIII-ast, amit szerverként szeretnénk használni, arra tegyünk 2kx-et azért a pár szolgáltatásért (pl. ssh, http, irc).

Nem a Windowst akarom leszólni, de egy kis szervert kevés szolgáltatással, vagy egy "office" gépet jobban ki lehet hozni Linuxból. Olcsóbb, és azt is meg lehet tanulni userként használni. Régebbi gépek esetén erre nincs nagy szüxég, de azért hajrá, MS :-)
IoIa  
2005. máj. 14. 12:32 | válasz | #15
Hmmm... A régi gépeken nagyon jól elfutottak a korábbi oprendszerek. Miért is kell a ratyi xp régi gépre?
2005. máj. 14. 12:26 | galéria | válasz | #14
"hogy majd úgyis jön jobb vas"
Csak a hardver gyártók sem arra gondolnak, hogy egy konfigot 10-15 évig fognak használni. Sajnos.

"Optimalizálni kéne..."
Igazad van, csak az időbe kerűl.
Az idő pedig pénz.
Ebből következik, ha sok pénzt akarnak szerezni, akkor kevés időt fordítanak az optimalizálásra, hogy minél gyorsabban elkészűljenek a termékkel.
Másrészt egy adott algoritmust csak egy adott pontig lehet optimalizálni, utána más algoritmust kell keresni.

"De miért kell, hogy kapcsolódjon kiszolgálóhoz?"
Mert nem mindenki használ PII-es konfigot, és a Win98 támogatását meg fogják szüntetni.
Axon  
2005. máj. 14. 12:04 | galéria | válasz | #13
Elmés ötletként most ezen új nicked mögé bújva nyalod a gazdád seggét.
Jó étvágyat hozzá.
2005. máj. 14. 09:36 | galéria | válasz | #12
"Szerintem sem arra kellene spekulálni, hogy majd úgyis jön jobb vas. Optimalizálni kéne.."
Jah csak nem külön oprendszerrel. A Longhornban kellett volna ezt is kivitelezni.
Caro  
2005. máj. 14. 07:47 | válasz | #11
Szerintem sem arra kellene spekulálni, hogy majd úgyis jön jobb vas. Optimalizálni kéne, megtervezni rendesen az algoritmusokat, és akkor jobb lenne. De miért kell, hogy kapcsolódjon kiszolgálóhoz? Azért egy PII-esen még mindig elfut az XP, ha nem is valami szépen.
2005. máj. 14. 07:24 | galéria | válasz | #10
Ez jó hír, hogy nem mindent a legjobb gépekre szánnak. Pl barátnőmnek már az xp önmagában nagyon leterheli a gépet, jó lenne egy olyan windows, ami új, de mégis jól megy szar gépen:)


#9 facnak kötsz bele mindenkibe újreg? Ezért regeltél?



arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 13. 19:14 | válasz | #9
látom TE IS aztán képben vagy...
mrzool  
2005. máj. 13. 18:09 | válasz | #8
Hm? Mi a baj az NT-vel? Köszöni szépen jól érezte magát fénykorában (sőt, korát meghaladó technológiákat vonultatott fel), ám azóta már KÉT újabb szerver vindóz is megjelent: a 2000 és a 2003. Ezeket is "kifejezetten vállalatoknak csinálták". Nem tudom értelmezni a hozzászólásod...
2005. máj. 13. 17:55 | válasz | #7
Régebben hallottam valami windóz nt ről is..
Az se nagyon jött be mi???
Pedig azt kifejezetten vállalatoknak csinálták, csak szegény rencergazdának 1 perc nyugta sem volt...
arschsg   "Rest in Peace arschsg" 
2005. máj. 13. 17:01 | válasz | #6
Ha kussban maradtál volna,... bölcsebb is maradtál volna...
Axon  
2005. máj. 13. 16:43 | galéria | válasz | #5
Linuxon - na és persze számtalan más "igazi" oprendszeren - már ezer éve használják ezt a megoldást. Majd a billi gyerek megcsinálja - mintha ő találta volna ki - és levédeti. Majd pedig bepereli az összes többi oprendszert, hogy lopják a windőz remek újítását.
noss  
2005. máj. 13. 16:12 | válasz | #4
"A Microsoft eddig nem tett közzé hivatalos közleményt az Eigerrel kapcsolatban."
azaz még nem is érdemes vele foglalkoznunk... :)
Caro  
2005. máj. 13. 15:23 | válasz | #3
Megint van egy jó ötlet és megint elbénázzák...
2005. máj. 13. 15:08 | válasz | #2
Office célra a mai legolcsóbb konfig is alkalmas, így ennek nem sok létjogosúltsága van!
tomo  
2005. máj. 13. 14:45 | válasz | #1
je, de ismeros technologia