Windows Media-támogatás Philips chipekben
2005. május 13. 12:14, péntek
Az együttműködés egyúttal azt is jelenti, hogy némileg enyhült a holland elektronikai konszern és a redmondi vállalat elmúlt években elmérgesedett viszonya.

Hirdetés

A holland elektronikai konszern és az amerikai szoftveróriás együttműködési megállapodást is kötött - mindezt a Philips egyik szóvivője jelentette be Eindhovenben. A Philips cég legújabb szórakoztató-elektronikai készülékekbe szánt chipjei a jövőben már el fognak boldogulni a Microsoft Windows Media formátumú fájlokkal is. Mindez annak köszönhető, hogy a Nexperia nevű chipeket ellátták az ilyen formátumú fájlok támogatásával. A chipeket a tervek szerint többek között majd mobiltelefonokba, DVD-lejátszó készülékekbe és televíziókba fogják beépíteni.


A Philips ezenkívül bejelentette azt is, hogy a Windows Media Digital Rights Management 10 rendszert (azaz másolásvédelmet) is integrálják a hordozható zenei és videólejátszókba szánt chipekbe. A Nexperia chipeket ezenkívül felhasználnák az autókba építendő szórakoztató elektronikai eszközökben is.

Korábban közel sem volt ilyen jó a viszony a két cég között. Még idén januárban Frans von Houten, a Philips Semiconductors félvezető részlegének vezetője még úgy nyilatkozott, hogy kétséges, hogy a Windows technológiái a nyílt forráskódú szórakoztató elektronikai rendszerekben felhasználhatók-e. A Philips korábban teljesen elutasította a Microsoft rendszereinek beépítését az úgynevezett settop boxokba. Ugyanakkor az új chippel lehetővé válik, hogy az új készülékek a Windows Media formátumú fájlokkal is elboldoguljanak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
noss  
2005. máj. 13. 16:32 | válasz | #1
és majd lehet hozzá kapni Windows Media Digital Rights Management 10 rendszert mentesítő warez-csipp-"rendszert"... ;)