Egy elveszett aszteroida a Pioneer rejtvény kulcsa?
2005. május 12. 12:47, csütörtök
A Naprendszer határmezsgyéire vetődött aszteroidák segíthetnek felfedni a NASA Pioneer 10 szondáját eltérítő rejtélyes erő természetét.

A 33 éves űreszköz jelenleg körülbelül 400 000 kilométerrel tér el pályájától. Az űrszonda útját tökéletes pontossággal követték 30 éven át, azonban 20 csillagászati egység távolság után kialakult egy úgynevezett Pioneer effektus. Az anomália feltehetően egy olyan erő számlájára írható, ami a szondát a Nap felé húzza a Föld felszínén tapasztalható gravitációs erőnek mindössze tízmilliárdod részével. Mindeddig azonban senkinek sem sikerült megmagyarázni az erő természetét.

Sokan azt gyanítják, hogy egy szisztematikus hibáról van szó az adatokban, vagy egyszerűen csak az űrszonda egy tervezési hibája okozza az eltérést, azonban ezt sem sikerült perdöntően bizonyítani. Vannak olyanok is, akik egy újabb űrszondát küldenének az effektus tanulmányozására, aminek több százmillió dollárra rúgnának a költségei.

Úgy tűnik, van egy olcsóbb módszer is a magyarázat megtalálására. Gary Page, a virginiai George Mason Egyetem kutatója és munkatársai 15 olyan aszteroidát azo­no­sí­tot­tak, melyek szintén alanyai lehetnek ennek a rejtélyes erőnek. Az aszteroidák pályája messze a külső Naprendszerbe nyúlik, ami azért lényeges, mert a Pioneer anomália csak a Nap-Szaturnusz távolság kétszeresén túl jelentkezik.

A 15 jelöltből a legalkalmasabb alanynak a 1995SN55 jelű aszteroida tűnik, ami egy 370 kilométer széles űrszikla. Ez az elmúlt 54 esztendőt az anomália-zónán belül töltötte, tehát ennek kellett tapasztalnia a legnagyobb zavart. És mit ad isten, az aszteroida nincs ott, ahol a pálya alapján elvégzett számítások szerint lennie kellene. Page szerint a Pioneer effektus miatt veszett el, mivel az aszteroidák arra mennek amerre a gravitáció viszi őket.

Michael Martin Nieto, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa szerint az aszteroida tanulmány remek ötlet, azonban arra figyelmeztet, mindez valószínűleg nem fogja felfedni a teljes igazságot, csupán azt teszteli le, vajon gravitáció okozza-e az anomáliát. Nieto szerint a teljes képben szerepet játszat a tehetetlenség, sőt akár az idő finom hatása is, így ő továbbra is szükségét látja egy újabb űrhajó fellövésének.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. máj. 21. 20:43 | válasz | #38
Ehh látom nem tudom magam érthetően kifejezni
2005. máj. 20. 18:39 | válasz | #37
Kodlovag a szívemből szóltál! HUmanEmber41st neked meg annyit, hogy az nem érdekes, mikor derül ki a 100%-os igazság. Gondolkodj el az áramon. Nap mint nap használjuk, már szinte élni nem tudnánk nélküle és még a mai napig sem vagyunk tisztában az elektronok működésével. Ha meg nem is értjük, de fel tudunk használni valamit abból a megfigyelésből, már megérte.
2005. máj. 20. 18:14 | válasz | #36
Ennek a kutatásnak kb akkora tudományos értéke lesz, mint 1 jó sci-fi novellának, hiszen feltételezhetsz bármilyen vad dolgokat, ki tudja, hogy mikor fog kiderülni a 100% igazság?
Fantáziáláshoz pedig nem kell tudományos fokozat.
2005. máj. 19. 17:22 | galéria | válasz | #35
"Így majd születnek jó hosszú tanulmányok, melyek a következő szavak egyikével kezdődnek: szerintem, tegyük fel, megfigyelésekre alapozva kiszámítottam...stb stb..."
Ez így természetes. Jelenleg az összes fizikai törvény a "megfigyelésekre alapozva kiszámítottam" módszerrel jött létre. A törvények valójában nem abszolút érvényűek, hanem modellek, amik feladata a valóságban megtörténő események teljeskörű és hibátlan leírása. Egészen addig tekinthetők igaznak, amíg nem találunk egy olyan jelenséget, amire az adott modell nem húzható rá. Ekkor kell felülvizsgálni a modellt, jöhet az elméletgyártás. Ez pedig éppen a "tegyük fel" kategória. Valamint a fizikai alapkutatások.
És még néhány szó az alapkutatásról. Sok embernek az a hozzáállása, hogy kit érdekel, hogy értjük vagy nem értjük? Ugyan minek kutassunk olyasmit, aminek semmi szemmel látható haszna nincs? Kit érdekel, miért van egy űrszonda pár százezer kilométerrel arréb? És különben is, miért költünk milliárdokat pl. részcskegyorsítók építésére? Csak hogy egy újabb elvont elméletet igazoljunkj? Mert a közvetlen eredményeket biztosan nem fogjuk hasznosítani még jó sok ideig. Csakhogy ezeknek a kutatásoknak (valaki nagyon jól azt írta, techdemók) rengeteg járulékos eredményük van, amik közvetlenül fejlesztik a tudományt(új elméleteket új készülékekkel lehet igazolni), a technológiát (a high-tech mérőberendezéseket meg kell építeni), és a civil életet is jobbá teszik. Ezek a járulékos eredmények nagyon gyorsan átszivárognak a mindennapokba. Ilyen járulékos eredmény pl maga az internet is. És akkor még nem is beszéltünk azokról az emberekről, akiknek ezek a kutatások jelentik a megélhetést.
Egyértelműen hiba tehát ilyen problémák mellet érdektelenül elmenni. És ha valaki még mindig azt kérdezi, hogy mi hasznunk abból, hogy kitaláljuk, miért sodródott el egy űrszonda, annak csak azt mondhatom, nem tudom. De 20 év múlva már tudni fogom. Tekintsétek az erre fordított munkát és pénzt hosszútávú befektetésnek.
2005. máj. 18. 18:43 | válasz | #34
Nem azér, de ha nem gyártanak elméleteket nem is fogják tudni bebizonyítani az igazukat. Az meg szerintem nyilvánvaló, hogy az ilyen kérdéseken gondolkozni kell. Mi lett volna, ha Newton annak idején azt mondja: "Ki nem szarja le, hogy az alma leesik a fáról?" A tömegvonzás is csak elmélet volt, amiről bebizonyosodd, hogy igaz. A relativitáselmélet is csak elmélet, amiről sorra bebizonyosodik, hogy igaz (téridő felcsavarodás forgó testek körül és barátai). A megismerés nem úgy működik, hogy az univerzum a szánkba rágja a tényeket, hanem úgy, hogy elméleteket gyártunk, és amikor megvan hozzá a kellő technika, leellenőrizzük. Ha olyan emberekből állna a világ, akik szerint ezekről értelmetlen beszélni még mindig barlangokban rohangálnán, a napistenhez imádkozva.
2005. máj. 15. 17:25 | válasz | #33
Az tény, hogy megváltozott a pálya.
De hogy miért, azt nem lehet megfigyelni.
Akkor meg ne gyártsanak elméleteket, ha nem tudják 100% bebizonyítani az igazukat.
csak felesleges szócséplés..
Flashy  
2005. máj. 15. 09:56 | válasz | #32
az a legjobb hogy bármiről szóljon a cikk, lezajlik ugyanaz a vita :D
2005. máj. 15. 08:07 | válasz | #31
Jelenleg még az Oort -felhő is csak "elméletileg" létezik...
Ratty  
2005. máj. 13. 17:50 | válasz | #30
Igen és kiszámolják páran, gyártanak egy elméletet minnél több szabadon választható praaméterrel, aztán ha majd lesz idő/pénz egy ilyen kutatásra, és odamennek megnézni, hogy mi a szitu, akkor majd be lesz bizonyítva az egyik elmélet. Ez így működik nagyon sok mindennel:) Igaz, hogy nem mindíg sikerül, dehát istenem, ez van:DD
Jah és az orth-felhő kutatása szempontjából fontos ez a valami, mert azért tényleg nem ártana tudni, hogy hogyan is módusulnak bizonyos pályák, egy ilyen elég excentrikus pályán keringő üstökösnél. De nem is folytatom nagyon...Szerintem az egész kutatásnak vannak nagyon fontos szempontjai, és nálam triviális, hogy ilyeneket kutatni kell!

2005. máj. 13. 15:37 | válasz | #29
Ennek a kutatásnak csak akkor lenne értelme, ha valami konkrét megfigyelést is tudnának végezni ott.
Így majd születnek jó hosszú tanulmányok, melyek a következő szavak egyikével kezdődnek: szerintem, tegyük fel, megfigyelésekre alapozva kiszámítottam...stb stb...
De semmi konkrétum, csak jó hosszú képletek, levezetések, melyeknek lehet, hogy rossz a kiindulási alapjuk.
Én elismerem a tudomány vívmányait, de amikor olyasmiről kezdenek találgatni, amit nem láttak még, és előre próbálják kiszámolni...hááát nem mindig sikerül :) :) :)
2005. máj. 13. 14:46 | válasz | #28
Hy! Sztem is tök fontos tudnunk, h mi az a rendellenesség, ami miatt eltérült az űrszonda. Nem hiszem, h elszámolták volna a pályáját, mert a mai gépekkel az már viszonylag "1Xű" Vmi biztos van ott, amit meg kell fejteni. Mert vannak, akiket érdekel az őket körülvevő világ...
Zocsi  
2005. máj. 13. 13:35 | válasz | #27
Kicsit sztem' OFF leszek, ezért előre elnézést.

Idealista technokrata... LOL
Először is összefüggésekben kellene látni a világot, nem pedig kiragadt mommentumokon kellene lovagolni. Másfelöl nem tudom te beszéltélgettél-e már vérbeli katonával. Az nem fogja azt mondani neked, hogy fejleszd ki az 5G-s telefonokat, mert nekünk most olyan kell Irakban. Másfelől máshova is elszórják a dollármilliókat. Nem hinném, hogy manapság az űrkutatás olyan sokat "nyúl" le a közpénzekből. Gondolj csak bele, mondjuk az amerikai filmgyártásba és a sztárok fizetésébe. Ellenük mégse tiltakozol, mert tőlük közvetve jobb lesz az életed, jobban érzed magad a nyálcsorgatástól, amikor beülsz megnézni a SW3-at. Nah, mind. Én nem azt mondom, hogy ez a kutatás, amiről a cikk szól fontos lenne. Inkább csak az zavart, hogy ha van valami új, nem feltétlenül hasznos dolog, akkor azt rögtön le kell ugatni. Tipikus! A másik meg, hogy miért kell minden mögött az agrassziót látni. Állandóan mindent a hadsereggel hoznak összefüggésbe, mikor a civil szférába sokkal nagyobb sikereket érnek el napjainkban. Nah, mind1...
2005. máj. 13. 12:16 | galéria | válasz | #26
Miért vagy ennyire földhözragadt?? Ez oylan,mint amikor eldobod a szemetet az utcán. Ha te már nem vagy ott, akkor kit érdekel. Ebbe semmi idealizmus nincs. Megdöbbentő. Ha nem vagy rákos, akkor kit érdekel a rákkutatás - alapon gondolkodsz.És a te űrszemeted nélkül nem használhatnád a mobilod, nem nézhetnél műholdas tv-ket stb. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Nem vitatkozom tovább.
2005. máj. 13. 12:15 | galéria | válasz | #25
Miért vagy ennyire földhözragadt?? Ez oylan,mint amikor eldobod a szemetet az utcán. Ha te már nem vagy ott, akkor kit érdekel. Ebbe semmi idealizmus nincs. Megdöbbentő. Ha nem vagy rákos, akkor kit érdekel a rákkutatás - alapon gondolkodsz.És a te űrszemeted nélkül nem használhatnád a mobilod, nem nézhetnél műholdas tv-ket stb. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Nem vitatkozom tovább.
dez  
2005. máj. 13. 12:00 | válasz | #24
Saját bevallása szerint nála a Newton-nal lezárult a fizika fejlődése.
2005. máj. 13. 10:22 | válasz | #23
projekt, pár (a szerk.)
2005. máj. 13. 10:20 | válasz | #22
"Igen! Pont ezzel a hozzáállással (ami neked van) lehet jobbá tenni az életet!" - Na ja, most, hogy kezdik sejteni annak az erőnek a természetét, ami a bolygók pályáit ráncigálja, veszettül jobb lett az életünk. Imádom a kis idealista technokratákat!

"Sztem' ez inkább működik úgy, hogy a NASA kutatgat mindenfélét és időnként rátelefonálnak a hadügyminisztériumból, hogy van-e olyan találmány (esetleg terv), ami életképes." - Na ja, tisztára mint a modern prjekt alapú szemlélet. Elkezdjük költeni a lóvét mindenfére csili-vili űrvacakra, aztán ha épp kapóra jön a legújabb haditechnikához, megvesszük, ha nem, hát nem. Pál Mrd USD ide vagy oda, mit számít? Ja, a naiv technokratákat is imádom!
2005. máj. 13. 08:52 | galéria | válasz | #21
Lola 14-üzenetére.
2005. máj. 13. 08:50 | galéria | válasz | #20
Ne haragudj, de veled még vitatkozni sem érdemes.
disney  
2005. máj. 13. 06:07 | válasz | #19
Nos mivel ezek szerint létezik valamilyen erő, így remélem velem lessz és segít a lottómon is.Ja és vigyázatok a fekete macskákkal :)
2005. máj. 13. 00:25 | válasz | #18
sancta simplicitas...
2005. máj. 13. 00:23 | válasz | #17
de. tökmindegy...

qvéket nyomod még?
Zocsi  
2005. máj. 12. 20:20 | válasz | #16
Igen! Pont ezzel a hozzáállással (ami neked van) lehet jobbá tenni az életet![#worship
Pénzlenyúlás? Nem hinném, hogy olyan sok pénzbe kerül megfigyelni egy aszteroidát... mert az nyilvánvaló, hogy nem fognak újabb szondát küldeni oda, ami csak ezt méri.
2005. máj. 12. 20:07 | válasz | #15
Szerintem ez a hír azért érdekes,mert ez a "rendellenesség" is utalhat a külső naprendszerben keringő nagytömegű (legalább 4szeres Föld tömegű), még fel nem fedezett bolygó vagy barna törpe létezésére. Gondoljatok csak arra,hogy a Neptunusz pályájával is "gondok" vannak, amit a felfedezése óta nem tudnak megmagyarázni. Fontos lenne megvizsgáni a az összes lehetséges adatot,beleértve a cikkben említett messzire távolodó kisbolygók pályáit, hogy legalább kb meg tudják határozni a többletgravitációt (decsúnyaszó) eredetét.
IoIa  
2005. máj. 12. 19:46 | válasz | #14
Na persze. Legközelebb meg ismét valami "nagyon komoly tudós" előáll azzal, hogy ott bizony bableves van, és annak a gázkeltő hatásával is számolni kell, akkor egyből azt szajkózod, ugye?
2005. máj. 12. 19:23 | galéria | válasz | #13
Hogy lenne mind1???? Bemérünk egy aszteroidát, hogy pontosan tudjuk a hollétét, kiszámítjuk, hogy nem ütközik-e a Földnek.Ha minden stimmel, és nincs baj, akkor meg elfelejtjük. De közben itt van ez az erő, ami meg eltéríti a régi útjáról és neki vezeti a Földnek. De mi már nem foglalkozunk vele, mert űgy hisszük, hogy jól számoltunk. És kész a katasztrófa.

Félre a tréfát! Ez egy eléggé lesarkított helyzet, amit írtam, de lehetséges, ezért számolnunk kell vele. Ezért fontos tudnunk,hogy mi is ez az erő pontosan.
2005. máj. 12. 18:56 | válasz | #12
Ha belegondoltok 400.000km nem olyan sok a világűrben. Ott van még az is, hogy jelenleg csak elméleti tudásunk van az űrutazásról. Simán el tudom képzelni, hogy vannak olyan erők és hatások a világűrben, amik csak a naprendszer szélén és azon kivűl léteznek csak. Persze ez csak egy feltevés, de mint tudjuk fizikából is van mit tanulnunk :)
IoIa  
2005. máj. 12. 17:31 | válasz | #11
"szerinted mindegy, hogy van egy olyan erő a Naprendszerben, aminek létéről pár hónappal ezelőttig fogalmunk se volt?" - semmi garancia nincs erre. Lehet, hogy csak rosszul becsülték (számították ki) a feltételezett helyzetét.
Ráadásul nem is ez a lényeg, hanem valakik ismét le akarnak nyúlni pár millió usd-t.
2005. máj. 12. 15:00 | válasz | #10
Nem tudtad? Csak az létezik amit megfigyelnek ;)
2005. máj. 12. 14:50 | galéria | válasz | #9
Szerintem a hadsereg nem vesz találmányt, hanem vagy utasít vmi kifejlesztésére, vagy ha véleltlenül találnak olyan dologra ami hasznosítható a hadsereg számára aszt egész egyszerűen elveszik mindenféle magyarázat nélkül ...
Xantia  
2005. máj. 12. 14:43 | válasz | #8
Matrix határára érve, a szoftver egyre durvában modellezi az anyagot.
Zocsi  
2005. máj. 12. 14:16 | válasz | #7
"Néha fölmerül bennem az a dőre kérdés, hogy bizonyos válaszok léteznének-e bizonyos kérdések nélkül. Azaz akkor is létezett-e ez a hatás, amikor nem volt Pioneer és még nem tudták észlelni azokat az aszteroidákat."
Hogy lehet ilyet állítani??? Ez kb. az "amiről nem tudsz, attól nem félsz" felfogásnak felel meg. Attól, hogy eddig nem tapasztaltuk közvetett módon a saját bőrünkön még valószínüleg ott van azaz anomália. Az megint más kérdés, hogy most észleltük és már megfelelő technika segítségével mérhetővé is válik. Másik dolog, hogy nem feltétlenül kell minden mögé konspirációt képzelni. Sztem' ez inkább működik úgy, hogy a NASA kutatgat mindenfélét és időnként rátelefonálnak a hadügyminisztériumból, hogy van-e olyan találmány (esetleg terv), ami életképes. Ha van olyan, ami nekik megéri, akkor megveszik a szabadalmat. És ugye a katonáskodásra mindig van elég pénz. Szal'... sztem pont fordítva működik. Nem a hadsereg ad megbízást, hanem az veszi meg a már majdnem kész dolgokat. Persze nyilván lehet az ellenkezőjére is példa... mind1.
Mindenesetre érdekes hír ez a naprandszerből. Vajon tényleg ismeretlen dologgal állunk szembe, vagy csak nem látjuk a fától az erdőt?!
2005. máj. 12. 14:15 | válasz | #6
A jedik visszatértek. Az erő velük van, és eltérítik az űrszondákat, meg az aszteroidákat, mert útban vannak.
Cat  
2005. máj. 12. 13:55 | galéria | válasz | #5
szerinted mindegy, hogy van egy olyan erő a Naprendszerben, aminek létéről pár hónappal ezelőttig fogalmunk se volt?
2005. máj. 12. 13:23 | válasz | #4
Sz'al ezek olyan techdemo félék, mint a doom3. Csak azt nem árulják el, hogy milyen kis játékszerekre akarják ezeket a vívmányokat ténylegesen felhasználni.
2005. máj. 12. 13:21 | válasz | #3
Néha fölmerül bennem az a dőre kérdés, hogy bizonyos válaszok léteznének-e bizonyos kérdések nélkül. Azaz akkor is létezett-e ez a hatás, amikor nem volt Pioneer és még nem tudták észlelni azokat az aszteroidákat.

Amúgy meg ez tényleg tök mindegy. Viszont egy ilyen projekttel párhuzamosan biztos fut még néhány, ami ennek a farvizében evickél, csak éppen pl a katonai vonatkozásai miatt nem publikálják őket. Lásd pl a feketelyuk születésének észleléséről szóló cikket. Az első ilyet egy atomrobbantások fürkészésére kifejlesztett műhold észlelte, "véletlenűl". Szerinted a Pioneer és társai mit észlelhetnek "véletlenül"?
IoIa  
2005. máj. 12. 13:09 | válasz | #2
Nem tökmindegy?
blevi  
2005. máj. 12. 13:06 | válasz | #1
Érdekes ...