A Plútóval rokon hold kering a Szaturnusz körül
2005. május 14. 13:54, szombat
A Szaturnusz kicsi ütött-kopott holdja, a Phoebe a Naprendszer külső vonulataiból pottyant bele az óriásbolygó rendszerébe, állapították meg a tudósok. Az új felfedezést a Nature-ben publikálták.

"A Phoebe abból a csillagközi gáz- és porfelhőből maradt vissza, ami a bolygók kialakulását is táplálta" - nyilatkozott dr. Torrance Johnson, a Cassini képfeldolgozó csapatának tagja. "Nem a Szaturnuszból eredeztethető, a bolygó gravitációs mezeje csupán foglyul ejtette, ahol eonokat várt a Cassini érkezésére." Az űrszonda végül tavaly június 11-én repült el a hold mellett, amiről létezésén kívül szinte semmit nem lehetett tudni. Ekkor kapták meg a tudósok ez első részletes képet a Phoebe-ről, ami lehetővé tette számukra összetételének és tömegének megállapítását.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az új információkkal a tarsolyukban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hold a Plútóhoz és a Kuiper-öv többi tagjaihoz hasonlóan a külső Naprendszerből származik. "A Cassini bebizonyította, hogy a Phoebe teljesen különbözik a Szaturnusz többi jeges holdjától, nem csupán pályájában, de a jég és a kőzet megoszlási arányában is. Ebben a tekintetben sokkal inkább a Plútóra, sem mint a többi szaturnuszi holdra emlékeztet" - magyarázta dr. Jonathan Lunine, a Cassini szonda tudósa.

A Phoebe sűrűsége megegyezik azon Kuiper-öv objektumokéval, melyek sűrűségét ismerjük. A Phoebe sűrűsége a becslések szerint 1,6 gramm köbcentiméterenként, ami sokkal könnyebb mint a legtöbb kőzet, azonban nehezebb a tiszta jégnél, ami 0,93 gramm körül mozog. Ebből az következik, hogy a jég és a kőzet összetétele hasonló a Plútóéhoz és a Neptunusz Triton holdjáéhoz. Az hogy a Szaturnusz többi holdjain észlelhető sötét anyag ugyanaz az ősi lehet, mint ami a Phoebe-n is található még kérdéses.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. máj. 19. 12:15 | galéria | válasz | #23
Multkor gondolkodtam azon h sose fogunk (emberek) eljutni a Star trek-t gondolkodasmodhoz. :(
Gade  
2005. máj. 18. 20:59 | válasz | #22
Hát el gondolkodtam a dolgon,és igazad van. Lehet hogy még most azt mondom hogy hülyeség de lehet hogy kiderül hogy van rajta valami fontos érc aztán bányát telepitenek rá vagy lehet hogy tényleg felesleges... (ki tudja)
2005. máj. 18. 15:31 | válasz | #21
Már a gőzgép feltalálása óta tart a tudományos - technikai forradalom, de még nem lett sokkal jobb az élet. Azóta volt 2 világháború, és számtalan kisebb (2 ország közötti)
Igaz minden gépesítve van, de az emberek semmivel sem lettek jobbak, törvénytisztelőbbek, még annyira sem becsülik egymást az emberek, mint a 19/20. század fordulóján...
Akkor miért tenné mindenki számára jobbá a világot a technikai fejlődés?????

De ne vitatkozzunk ezen, csak ez a mondatod nagyon hasonlított a régi szocialista jelszavakra: tovább a lenini úton, szebb jövő vár ránk, stb stb...
2005. máj. 18. 06:54 | galéria | válasz | #20
peace!

(amúgy érdekes a cikk)
2005. máj. 17. 21:48 | galéria | válasz | #19
Nemtom olvasod-e még de azert elmondom.
Lehet kicsit nyersen fogalmaztam ezert bocs, nem a fejedet akartam leverni. Abban igazad van h igy ez hir nem olyan fontos dolog, deee minden kis elorehaladas fontos lehet. :)
2005. máj. 17. 21:20 | galéria | válasz | #18
Húú ezt most jól megaszontad. Lehet hogy haxoror szövege propaganda szövegre hasonlit, de igaza van. Így is rengeteg pénzt tolnak szerintem az Afrikaikba és probálnak segíteni rajtuk, de nagyon nehzéz feladat és ahhoz ők maguk is kellenének. Szerintem az ne pofázzon a szerencsétlen Afrikaikról aki még semmit nem tett odébb értük.
2005. máj. 17. 20:01 | galéria | válasz | #15
csak azt mondta, hogy milyen propaganda szöveget karcolsz. és milyen igaza van.
2005. máj. 17. 18:01 | galéria | válasz | #14
Ó tényleg?
Biztos egy csomó aljas hazugságot mondtam, igaz?
Csak légyszi ne próbáld észérvekkel (és nem vmi totál irreális utópia marhaság lefestésével) cáfolni mert esetleg nem fog sikerülni.

"Ezt a propaganda szöveget !"
Ez pont megfelelő hozzáállás hiszen SEMMIT sem mondasz vele csak a divatosan lázonsz minden ellen...
2005. máj. 17. 16:16 | válasz | #13
Csak azért mert Afrikában éheznek még nem állhat meg a világ, igen, nekik most szar de fejlődni kell mert nincs igazán más lehetőség, az ő problémájukra nem a kajáltatásuktól független kiadások csökkentése a megoldás. A nyugati technológiára épülő civilizáció fejlődése hosszútávon mindenki számára jobbá teszi a világot.

Ezt a propaganda szöveget !
Mintha csak a Bokor Gyuri mondaná...
2005. máj. 17. 10:31 | galéria | válasz | #12
Hogy az emberiség boldogulhasson a világban/világmindenségben ahhoz irányítania kell a környezetét, de ehhez előbb meg kell ismernie és értenie az összefüggéseit, lehet hogy elsőre "érdektelen" egy ilyen adat de hosszútávon ez is része a kirakósjátéknak és közvetve mint részinformáció hozzásegíthet másirányú áttörésekhez.
Gyakorlatilag nem létezik olyan hogy haszontalan felfedezés, legfeljebb itt és most nem egyértelmű a haszna.

Más.
Csak azért mert Afrikában éheznek még nem állhat meg a világ, igen, nekik most szar de fejlődni kell mert nincs igazán más lehetőség, az ő problémájukra nem a kajáltatásuktól független kiadások csökkentése a megoldás. A nyugati technológiára épülő civilizáció fejlődése hosszútávon mindenki számára jobbá teszi a világot.
Gade  
2005. máj. 16. 18:16 | válasz | #11
De hogy nem érdekel az ür kütatás de szetintem attol hogy a Plutoval hasonlo közetböl van a Phoebe nem sokat változraz azom hogy az ember a késöbbiekben oda költözhet-e vagy sem. De ha tudsz észerü példát mondani hogy miért fontos ez akkor lehet hogy el fogadom.

Így utolag ez a hasonlat tényleg kár volt ezt el ismetem.
2005. máj. 16. 11:32 | galéria | válasz | #10
Olyan baromsagaokat beszelsz, h az mar faj ezert is irok egyket sort.
Az urkutatas a legfontosabb az emberisegnek. Hogy miert? Egyertelmu h ezt a kicsiny bolygot ki fogjuk noni tehat terjeszkedni kell. A masik meg, h az urkutatas altal az ember tobbet megtudhat a multjarol az ot korulvevo vilagrol es sajat magarol.
Hogy ez nem fontos? Kinek a pap kinek a papne. Az en nagymamamat se fogja soha erdekelne h h mukodnek az aramkorok, de attol masokat még igen.
Szoval az urkutatas igenis hasznos dolog es ne beszelj marhasagokat lecci.
Elfogadom h teged nem erdekel a dolog, de attol meg nem haszontalan.
Az ehezo gyerekekrol meg annyit h nasa annyira nevetsegesen keves lovet kap az amcsi kormanytol h az mar nem oszt nem szoroz. Inkabb a hadaszatot kene szidni nemde?

szerintem ? :D
Gade  
2005. máj. 15. 19:52 | válasz | #9
Igazat adok mindenkinek de hasznunk akkor sincs belöle. Ezt ahoz tudnám hasonlitani amikor egy gyerek karácson elött el kezd a szüleinél kupászkodni az ajándékát keresve. Sok idöt eltölt vele lehet hogy semmit nem talál és mondjuk a keresés hejett ehetne is. De nem eszik mert ki tudja hogy mikor érnek haza a szülei.
Kornan  
2005. máj. 15. 11:15 | válasz | #8
Rövid távon nemsok,azonban hosszú távon igenis van.Valamivel meg kell alapozni a jövőt.Lehet hogy most még scifi de egyszer lehetővé válik az űrutazás és más bolygók benépesítése.Sokan hülyeségnek tarják az ennyire előre gondolkozást.

Jah és ha nem szaporodnának annyira az afrikaiak akkor nem lenne akkora probléma.Az igazság az hogy felelőtlenek 5-6 gyerek van a családba mikor 1 et is alig tudnának felnevelni.És mindenki ezen sajnálkozik.Hagyni kéne őket megrohadni és nem a mi pénzünkből etetni.Próbáljanak tenni is valamit,még ha nagyon nehéz is.Indiában ennél sokkal rosszabb a helyzet,a probléma hasonló,szabályozni kéne a népességszaporulatot.Miden szar járvány is ezekről a helyekről tör ki.
2005. máj. 15. 07:23 | válasz | #7
"A Phoebe abból a csillagközi gáz- és porfelhőből maradt vissza, ami a bolygók kialakulását is táplálta" - nyilatkozott dr. Torrance Johnson

Hát Ő már csak tudja...biztos látott már ilyet, vagy éppen itt volt már a keletkezésnél is..
Tőlem lesegethetik távcsővel, mert ha abbahagynák sem lenne több élelmiszerük az éhező népeknek, és a környezetszennyezés (stb korunk súlyos problémái) sem csökkennne számottevően.
De az nem tetszik, amikor ilyen megfigyelős tudomány elkezd találgatni, és hipotéziseket gyártani.
Azt hagyják meg a filozófusoknak..
Aztán a találgatásaik alapján meg mindeféle további következtetést levonnak..és úgy állítják be, mintha ez már lezárt ügy lenne, minden bizonyítva, megfigyelve, kiszámolva..ez nagyon nem tetszik..
NEXUS6  
2005. máj. 15. 01:23 | galéria | válasz | #6
Általában az emberiségnek egyelőre nem sok, de bizonyos embereknek akit ez érdekel illetve ebből szerzik a fizujukat, azoknak meg nagyon fontos.

Mielött az űrkutatás miatt az édszben haldokló, alultáplált afrikai gyermekekre, és az éghajlatváltozás miatt száraz füvet rágcsáló okapik sanyarú sorsán kezdenél keseregni, felhívnám a figyelmedet, hogy mindezek nem írhatók közvetlenül az ilyen, első látásra haszontalan tevékenységek számlájára, sokkal inkább a multik és a kormányok nemtörődömségére.
De természetesen azért mert az űrkutatásra presztizsből egy kicsit odafigyelnek, még nem azt jelenti, hogy a jövőnkre nem kéne még sokkal jobban!!!
2005. máj. 15. 00:50 | válasz | #5
Kb. annyi mint belőled.
Gade  
2005. máj. 14. 21:30 | válasz | #4
Lehet hogy tévedek de az embeziségnek mi haszna ebböl az egészből. Szerintem semmi. De javitsatok ki ha tévedek!
NEXUS6  
2005. máj. 14. 14:36 | galéria | válasz | #3
Mármint hogy nagyságrendileg?

Nem hinném:Pluto

Ez is megtalálható az általad belinkelt oldalon, csak itt az eredeti kép is jobban látható.

Az hogy egy 15 pixeles pacát milyen számítógépes algorimussal dolgoznak fel, csinosítanak ki az szerintem izlés kérdése, az alapinfóhoz újjakat nem fog adni.
Cat  
2005. máj. 14. 14:22 | galéria | válasz | #2
annál azért klasszisokkal több

http://www.solarviews.com/eng/pluto.htm#views
NEXUS6  
2005. máj. 14. 14:13 | galéria | válasz | #1
Biztos marhára hasonlít a Plutóra csak arról az össz ismeretünk egy kb 15 pixeles folt a legjobb űrtávcsövek által készített képen;)