Több ezer embernek mondanak fel az IBM-nél
2005. május 5. 13:19, csütörtök
A Nagy Kék sajtóközleményben jelentette be, hogy nagyméretű átalakítások várhatók a vállalat szerkezetében, amelynek keretében világszerte mintegy 10-13 ezer munkahelyet kívánnak megszüntetni.

Hirdetés

Az IBM azt reméli, hogy ily módon az eddiginél jóval nagyobb mértékben integrálják az egyes részlegek működését és pótolják a lassabban növekvő területeken - főleg az európai országokban - tapasztalható bevételkiesést. Az átalakítás tehát újabb érvágást jelent Európában, míg újabb befektetésekkel kecsegteti a fejlődő országok régióit. A teljes munkaerő mintegy négy százalékát érintő leépítés az IBM szerint mintegy 1,3-1,7 milliárd dolláros kiadással jár, de állítólag számos előnyt jelent majd az év második felében, és némiképp helyrebillenti az első negyedév gyászos eredményét.

A Nagy Kék ugyanis nemrég tette közzé az első három hónapot érintő pénzügyi jelentését, ami ugyan a profit három százalékos növekedéséről számolt be, de messze elmaradt a várakozásoktól. A vállalat akkor a japán, a német, a francia, illetve az olasz gazdaság gyengeségével magyarázta a csalódást keltő adatokat, amiben lehet némi igazság, hiszen az említett országokból származó eredmény az IBM összes bevételeinek mintegy egynegyedét teszi ki. "Kemény időszakot éltünk át a negyedév vége felé. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ez a folyamat mennyire tendenciózus" - jelentette ki akkor Michael Loughridge, az IBM pénzügyi igazgatója.

Mostanra megszületett a válasz: az újjá­szer­vezés elsősorban ez európai részlegeket érinti, és azon belül a belső adminisztrációt végző dolgozókat. "Az IBM több kisebb, rugalmasabb egységet hoz létre Európán belül annak érdekében, hogy növelje a közvetlen kap­csolatok arányát" - áll a vállalat közle­mé­nyé­ben. Az átszervezés részleteiről maga Loughridge számol majd be a mai napon tartandó konferencián, amely a befektetőket hivatott tájékoztatni a változásokról.

Csütörtökön délre már napvilágot láttak becslések az egyes országokat érintő leépítés nagyságrendjéről. A ver.di német ágazati szakszervezet véleménye szerint 2 és félezer IMB-es állás szűnhet meg az elkövetkezendő években Németországban. A vállalat leánycége az IBM Business Services szeptember végére bezárja Schweinfurtban és Hannoverben lévő részlegét. Erről a két munkahelyről mintegy 600 embernek kell távoznia.

Franciaországban 11 ezer közelében van az IBM-nél alkalmazottak száma, a most elhatározott leépítésben "keményen érintett lesz" az ország. A CFE-CGC szakszervezeti szövetség még ennek az évnek a végéig közel 800 munkahely megszűnéséről tett említést. Becslése szerint az IBM sokakat foglalkoztat Nagy-Britanniában és Olaszországban is, mindkét országban ezer-ezer munkahely megszűnésével számol a szövetség illetékese. IBM-es munkahelyek megszűntével kell számolni Dániától kezdve Finnországon át Írországig, hiszen elsősorban európai leépítéseket vázoltak az IBM-nél, azaz 7-8 ezer európai állás biztosan áldozatul esik.

Ez idő szerint az IBM a világban 329 ezer embernek ad (még) munkát. Európában mintegy 100 ezer embert foglalkoztat a számítástechnikai vállalat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Caro  
2005. máj. 06. 15:21 | válasz | #9
Nyilván szükség van valamekkora irányító szervezetre. De nem arra, hogy minden ötödik ember aktakukac, ahogy jelenleg van az országban.
Ha végre elismernék az informatikát, 1 ezrelék is elég lenne erre a célra.
Az elakadást meg inkább ne említsd. Ezek akkor kötözködnek veled, amikor akarnak, egy komputer nem csinál olyat.(kivéve ha windowsos :))
pemga  
2005. máj. 06. 09:54 | válasz | #8
És szerinted miért mondtam Belgiumot? Azért mert nekik az a fő jövedelemforrásuk :). Az ámítástechnika sok helyen azért nem hozott változást, mert semmi mást nem csináltak, csak fogták a meglevő folyamatokat, és gépre vitték. Csak most már nem papiron egyeztetik a sorokat, hanem xl-ben, ql :). Ha nem gondolják át a folyamataikat, akkor mitől változna meg?

Azt hiszem alapvetően nem ugyanarról beszélünk, te az adminisztrációba kizárólag bürokratát vettél. Én nagyon nem örülnék, ha egyáltalán nem lennének, és nem kapnám meg a fizetésem, nem tudnék hozzájutni a melómhoz, mert elakad valahol, nem lennének meg a megfelelő infók, nem lenne repjegyem, stb-stb, az élet apró-cseprő dolgai, amik folyamatossá teszik :). A túlszabályozás gáz, amikor már nem mint támogató-rendszer jelentkezik, hanem mint fő meghatározó (szabályozó) tényező.
Caro  
2005. máj. 05. 19:54 | válasz | #7
Belgium!
Jó vicc, az EU központjainak a fele ott van. De Belgium kis ország.
A szervezés az jó dolog, de ahhoz kevés ember kell. Mikor anno megjelentek a számítógépek, mindenki arra számított, hogy az egészet le lehet egyszerűsíteni.
Aztán csak arra lett jó, hogy most már ebből indulnak ki a törvények alkotásakor, és olyan bonyolultra csinálják őket, hogy gép nélkül ember legyen a talpán aki megoldja.
Szóval: az adminisztráció lehet, hogy a GDP-hez hozzájárul, de egy ország fejlettségét a GDP nem igazán mutatja. Inkább a HDI értéket kell nézni.
De ha belegondolsz ez logikus. A bürokrata nem csinál semmi hasznosat, a feladata szükséges rossz. Sokkal jobb lenne mindenkinek, ha valami termelő vagy fejlesztő ágban dolgozna.
pemga  
2005. máj. 05. 17:20 | válasz | #6
Hmm, nem ennyire egyértelmű, hogy kizárólagos rossz. A szervezés sokat számít. Az értelmetlen túlszervezés ami nem nyerő, amikor kizárólag szabályok vannak, és már senki sem tudja, hogy miért is úgy csináljuk, és miért nem másképp :). Az pedig, hogy az ország gazdaságát is csak lefelé húzná, akkor javaslom nézz rá Belgiumra :).
Caro  
2005. máj. 05. 16:04 | válasz | #5
Nem csoda, hogy ott építenek le.
Az adminisztráció az felesleges rossz. A vállalat, de az ország gazdaságát is csak lefele húzza ez a "szektor".
pemga  
2005. máj. 05. 15:20 | válasz | #4
Költségracionalizáljunk... :). Egyébként ha jól látom, az admin részt szervezik át. Másik érdekes hír volt, hogy a SAP és az MS megegyezet közös fejlesztésekben.
2005. máj. 05. 14:34 | válasz | #3
Kérem tegyék meg tétjeiket, ebben a negyedévben az IBM melyik részlegét "veszi" át egy bizonyos kínai cég? ;)
smv  
2005. máj. 05. 14:14 | válasz | #2
A megszüntetés nagyobb port kavar
2005. máj. 05. 13:56 | galéria | válasz | #1
Létesíteni nem akarnak munkahelyeket, csak megszüntetni???