Megoszlanak a vélemények a következő Xbox esélyeiről
2005. május 4. 12:09, szerda
Bár Bill Gates, a Microsoft elnöke szerint a következő generációs Xbox konzol akár az első helyet is elhódíthatja, az elemzők korántsem ennyire optimisták, és játékgép szerintük nem veszélyeztetheti a Playstation 3 esélyeit.

Hirdetés

Gates az amerikai üzleti újságírók találkozóján elhangzott beszédében említette meg a potenciális hatalomátvételt, amely a Xenon kódnevű Xbox sikerének köszönhetően következne be. "Az első körben az volt a célunk, hogy megkapaszkodjunk a piacon, és mára sikerült bebiztosítanunk egy erős második helyezést" - jelentette ki a Microsoft elnöke az újságíróknak adott interjújában.

Elmondása szerint az Xbox 360 néven bemutatkozó konzol kihasználja majd az úgynevezett high-definition televíziók (HDTV) kínálta lehetőségeket, szebb és élvezhetőbb képet nyújtva a nagyméretű képernyőkön - állítását alátámasztja a Samsunggal kötött szövetség eredménye, amelyről néhány nappal ezelőtt mi is hírt adtunk. Hozzátette, hogy a projekten dolgozó mérnökök ígéretüket adták Steve Ballmer vezérigazgatónak, hogy a konzol legyőzi majd vetélytársát.


A piaci elemzők egy része azonban korántsem ilyen derűlátó az Xbox 360 esélyeit illetően. Közéjük tartozik Michael Pachter, a Wedbush Morgan Securities szakembere, aki a GameDAILY.biz weboldalnak adott interjújában leszögezte, hogy a jelenlegi piaci helyzet alapján a vásárlók nagy része továbbra is a PlayStation 3 mielőbbi megjelenésében bizakodik.

"2010-re a Sony a piac 55 százalékát birtokolja majd, míg a Microsoft - 5 százalékos hibahatáron belül - kénytelen lesz megelégedni 35 százalékos, a Nintendo pedig 10 százalékos részesedéssel" - jelentette ki Pachter. Véleménye szerint a jelenlegi PS2 tulajdonosok az Xbox 360 bemutatkozása után sem váltanak platformot, és az idei évben a vásárlók 35 százaléka, míg jövőre 50 százaléka csökkenti majd kiadásait a PlayStation3 érkezésére számítva.

Hiába tehát a szoftveróriás minden igyekezete, a Sony egyeduralmát - legalábbis az elemzők szerint - nem tudja majd megtörni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
arty  
2005. máj. 05. 20:06 | galéria | válasz | #68
az pedig jogi okok miatt kizárt :)
NEXUS6  
2005. máj. 05. 17:29 | galéria | válasz | #67
Nem hinném, a PPC proci (X360) némileg közelebb áll a cell-hez, mint az intel pIII-hoz (x-box).

Akkor már egy Ps3 emulátort valószínűbbnek tartok az x360-on, mint egy X-box-ot.
2005. máj. 05. 11:49 | galéria | válasz | #66
Elvileg az alap Xbox nem lesz kompatibilis, de ha a joval dragabb multimedia+HDD ready valtoztot veszed majd meg elvileg abban csak ugy extrakent benne lesz a Box 1 support.
2005. máj. 05. 11:47 | galéria | válasz | #65
No azert ezzel vitatkoznek, a Konzolgyartok s itt csak a Sony es Nintendo az amirol beszelek, igenis nagy multtal s tapasztalattal rendelkezik azona teren, hogy milyen grafikus processzor is lesz jo egy adott generacios konzolnak. Attol hogy PCre nem gyartanak 150ezeré meg ilyen mg olyan aramzaballassal ellatott, hutoreaktoros lapkakat, attol meg nem benak. Hidd el nagyon is jot fognak hegeszteni ok is az Nvidiavall, csakugy mint a masik 2 az Atival. teny hogy az nVidiatg en se csipem, meg annyira nem hiszek bennuk mint az Atiban (eleg csak az Xbox enyhenhomalyos szurkes, fako kepminosegere gondolni... bar tudom ezt mar a vidiasok kijavitottak azalatt a par ev alatt)... De leirni a konzolgyartokat hogy nem tudnanak tokeletes celHWt csinalni butasag.
2005. máj. 05. 11:38 | galéria | válasz | #64
*stílus
2005. máj. 05. 11:38 | galéria | válasz | #63
más játékstylus, más igények. nincs értelme összehasonlítani.
PSAV  
2005. máj. 05. 08:58 | galéria | válasz | #62
nekem volt xboxom, és anyit elárulhatok, hogy a PC lába nyomába sem ér...
Bandee  
2005. máj. 05. 08:52 | válasz | #61
majd elmúlik neki :P nekem mind1, gizduljanak a sok arcade gamera, életükben nem játszottak olyannal amiben még gondolkodni és kéne ;)
Cvd  
2005. máj. 04. 23:30 | galéria | válasz | #60
Hány éve is hallgatjuk ezt? 4-5? Már a PS2-nek is le kellett volna nyomnia a PC-t szerinted...
Vers  
2005. máj. 04. 22:39 | válasz | #59
már nem sokáig...
HuHa  
2005. máj. 04. 21:27 | válasz | #58
Én egyelőre ott tartok, ellen tudok állni bármilyen konzolom legyen:))

PC4EVER
uu  
2005. máj. 04. 20:46 | válasz | #57
tom, hat ott a vers is :) sot, en is megvarom a psp-t. de azt bevallom hogy vettem volna ds-t mar marciusban ha annyi penzem lenne.
2005. máj. 04. 20:42 | válasz | #56
"fanboyok is megveszik a kompeticio termeket ha akar 1-2 honapot is kell csak varni a sajat ceguk cuccara"

Akkor jelentem itt egy ellenpélda (már nem DS és PSP ügyben, mert abból egyik se kell )
2005. máj. 04. 20:38 | galéria | válasz | #55
Tévedés itt az új PS3

uu  
2005. máj. 04. 20:25 | válasz | #54
hat ez spec nem igaz, mert a sega nem bukott be a 16bitre valtasnal, sot:) de azok egyreszt mas idok voltak, masreszt meg ott nem 1-2 ev volt a kulonbseg ha jol emlexem.
uu  
2005. máj. 04. 20:23 | válasz | #53
tevedsz. ez lenne a logikus, igen, de a kozelmult azt mutatja, hogy nem. gondolj csak a DS vs PSP-re. amikor kijott a ds, akkora eladasok voltak, hogy a nintendo becseleseit is felulmultak. ahogy jon ki a psp vilagszerte szep lassan ez szunik meg persze, viszont aki tudja hogy lesz penze a psp-re is ha kijon (nyugaton ezek vannak tobbsegben), azok megvettek a ds-t is. europaban eleg jol megy a sonynak, megis nezdmeg hogy mennyien vettek ds-t. ha egyszerre jott volna ki a ketto, egyertelmu hogy a ds-t csak a hc nintendo fanek vettek volna, viszont egyertelmuen lathatjuk hogy a fanboyok is megveszik a kompeticio termeket ha akar 1-2 honapot is kell csak varni a sajat ceguk cuccara.
smv  
2005. máj. 04. 20:22 | válasz | #52
Amúgy megéri konzolt venni? Meg mennyibe vannak a konzolos gamek? Másolhatóak? :D
UNREG  
2005. máj. 04. 20:17 | válasz | #51
"keves ember lesz aki ellen fog tudni allni hogy legyen egy nextgen konzolja"

Ne becsüld le a PS fanokat, ők kivárják a PS3-at.
NEXUS6  
2005. máj. 04. 20:16 | galéria | válasz | #50
Amúgy meg lehet hogy értelmetlenség nem összefüggő dolgok között összefüggést keresni, de a konzol piacon aki csak először kihozott egy új generációt, az mind bebukott.

Szal nem jó omen elsőnek kijönni.
UNREG  
2005. máj. 04. 20:15 | válasz | #49
Az összes eddigi hír szerint nem lesz kompatibilis.
NEXUS6  
2005. máj. 04. 20:13 | galéria | válasz | #48
Kicsit szakmaibban megfogalmazva: Jó kis prockó az a PPC főleg a több magos, de nekem erős kétségem van, hogy egy 700 MHz-es PIII-at megfelelő sebességgel tudna emulálni.

Bocs.
uu  
2005. máj. 04. 20:11 | válasz | #47
NEXUS6  
2005. máj. 04. 20:09 | galéria | válasz | #46
backward compatibility
NEXUS6  
2005. máj. 04. 20:08 | galéria | válasz | #45
"- az x360 kompatibilis lesz az xboxal,"

aha, kb így:URL=http://www.joystiq.com/entry/1234000000041614/]backward compatibility

uu  
2005. máj. 04. 20:06 | válasz | #44
szerintem epp ellenkezoleg lesz, mint ahogy azt sokan latjak itt. sztem a kovetkezo generacio elejen, az elso 1-2 evben az ms fog vezetni, foleg azert mert nem lesz ps3, es ha lesz, akkoris csak japanban sokaig. most bemutatjak majus 12-en a kovetkezo boxot, es keves ember lesz aki ellen fog tudni allni hogy legyen egy nextgen konzolja. jobb grafikaja lesz, mint barmi amit ma latunk. jol fognak menni a salek, aztan eltelik az az 1-2 ev, es kijon a ps3. ekkorra mindenkinek osszegyulik annyi penze ujra hogy meg tudja venni azt is (think nyugat-europa, amerika), es mivel egyertelmuen szebb lesz, es mivel kesobb jott ki, ezert az x360 hibaibol egyszeruen tanulnak es megprobaljak nem elkovetni, vagy jobbat csinalni, igy a vegso gyozelem valoban a ps3e lesz.
uu  
2005. máj. 04. 19:59 | válasz | #43
2 tevedes van a postodban:
- az x360 kompatibilis lesz az xboxal,
- attol hogy valami viszi a korabbi generacios gameket nem nyeri meg a versenyt, keves ember vesz 100-200k-ert egy konzolt hogy jatszon olyan gamekkel amit egy 20-30k-s konzol is visz. teny, hogy kellemes dolog, teny hogy amelyik ceg nem rakna be kompatibilitast az hatrannyal indulna, viszont nem ezen mulik egy konzol sorsa. lasd pl nintendo osszes.
uu  
2005. máj. 04. 19:54 | válasz | #42
nem, a gs-t sok ps2 fan is szidja, okkal. ez nem vitatema speciel. mondjuk ha ebbol indulunk ki akkor joggal feltetelezhetjuk hogy a sony nem akarja ezt a hibat elkovetni a kovetkezo generacioban es egy uber gput fognak csinalni.
smv  
2005. máj. 04. 19:43 | válasz | #41
Nem tudom, nekem egy konzol sem lopta be magát a szívembe...
arty  
2005. máj. 04. 19:41 | galéria | válasz | #40
sztem aki hamarabb kijön a konzoljával, az nyer ... NAGYON rá vannak izgulva a HD-re az emberek ... ha a sony 1 évet késik az végzetes lehet :)
Vers  
2005. máj. 04. 19:18 | válasz | #39
az elég kompetens, igaz hogy 5 éves és ma már kevés lenne, de a mai technikával 500 MHZ-en meg sokkal nagyobb beágyazott memoriával elkészitve odabaszna ma is :D
2005. máj. 04. 19:05 | válasz | #38
Én arra vagyok kíváncsi, hogy PS3-ra milyen grafikájú Final Fantasy-t fognak írnak...
NEXUS6  
2005. máj. 04. 18:14 | galéria | válasz | #37
Akkor lesz nagy arcra esés amikor kijön az új X 10 játékkal, amiből 6 tétrisz sznúker meg golf.
Aztán annyi, mert hogy nem kompatibilis visszafelé.

Aztán kijön a PS3 azzal meg rögtön több száz játékkal tudsz játszani, és nem kell a kistesótól visszakunyizni a régi gépet.

A SONY nem félt PS3-nak elnevezni a konzolját, mert elég biztosak benne, hogy harmadszor is a legkeresettebb kanzol lesz;)

Szal e miatt a "kis" hiányossága miatt az első egy két évben biztos jobban fog fogyni a PS3, utána meg úgy is késő lesz!
uu  
2005. máj. 04. 16:49 | válasz | #36
Hat en azt nem neveznem kompetens gpunak:)
UNREG  
2005. máj. 04. 16:48 | válasz | #35
"A sony meg sose hozott ki semmilyen gpu-t"

Akkor a Graphics Synthesizer mi a bánat? :))
Konzolban gondolkodj, ne PC-ben.

uu  
2005. máj. 04. 16:45 | válasz | #34
Majus 16odikan meglatod:) Hirtelen megfordul a fanboyok ideologiaja, az ms-fanok lesznek a nagy "nem a teljesitmeny szamit", a sony-fanok meg a "xbox egy kalap szar lassu" partiak:) Ezeknel az embereknel csak 1 allando, a marka.
uu  
2005. máj. 04. 16:42 | válasz | #33
Es szted a sonynak mi koze van a gpukhoz? A videokartya iparban a verseny annyira ki van elezodve, hogy mar az olyan profi cegek, mint a matrox vagy az s3 sem tudnak beszallni a ringbe. A sony meg sose hozott ki semmilyen gpu-t. Attol meg hogy az egyik CEOjuk bemegy megnezni a gyarat a sonynak az eg egy adta vilagon semmi koze nem lesz a ps3ban levo gpuhoz.
UNREG  
2005. máj. 04. 16:40 | válasz | #32
"minden fanboy igy van ezzel ha az imadott cege egyszer szarabbat csinal mint a versenytars"

Kiváncsi leszek, hogyan fogják az X-esek egy pillanat alatt sutba dobni az elveiket, amikor majd kiderül, hogy a PS3 lesz az erősebb... :))

UNREG  
2005. máj. 04. 16:36 | válasz | #31
"Max annyi, hogy azok lesznek benne."

Nem egészen. A Sony közösen fejleszti az nvidiával, speciálisan a PS3-ra.
2005. máj. 04. 16:36 | válasz | #30
Hagyjad, vagy flamelni akart, vagy azt sem tudja, mit beszél:)
uu  
2005. máj. 04. 16:31 | válasz | #29
"Azt felejtsd el, a nextgen GPU-nak semmi köze a PC-s GPU-hoz."

Max annyi, hogy azok lesznek benne.

"Mióta előny az elavultabb technika? Ja, azóta, amióta az X-esek ezzel áltatják magukat. :))"

Nyugi, minden fanboy igy van ezzel ha az imadott cege egyszer szarabbat csinal mint a versenytars:)

UNREG  
2005. máj. 04. 16:27 | válasz | #28
Folytatom:

"De,Boxnál ott a HDTV felbontás"

A PS3-nál is.

"És mivel a box egy power pc alapú cucc lesz,könynen hozzá lahet majd kötni pc hez"

Mivan? A PPC-nek semmi köze a PC-hez. Szerencsére.

Szép teljesítmény ennyi marhaságot írni egy hozzászólásban.
UNREG  
2005. máj. 04. 16:23 | válasz | #27
"Tök mindegy hogy milyen erös processzor van a gépben!"

Ezen lehet vitatkozni, egyáltalán nem mindegy, a proci rengeteg mindent számol.

"Az ati az jobb!"

Újabb érdekes gondolat. Miben, hol? A PC piacon? Azt felejtsd el, a nextgen GPU-nak semmi köze a PC-s GPU-hoz.

"Blue ray meghajtó lesz benne,hogy még véletlenül se lehessán lemásolni a gyári gamét egy ideig"

Pont most kötött egyezséget a Toshiba a Sonyval, lesz hibrid Blu-Ray/HD DVD.

"A boxban sima Dual layer dvd lesz. Már csak ennyiböl is láva a box elönyösebb lesz a felhasználóknak"

Mióta előny az elavultabb technika? Ja, azóta, amióta az X-esek ezzel áltatják magukat. :))
2005. máj. 04. 16:09 | válasz | #26
Nekem is tetszett,az új Box külseje! Egy biztos,ha veszel egy Ps3 az és lesz pénzed 20e ft gamékra akkor az is jó lesz! De,Boxnál ott a HDTV felbontás,ée egyszer olcsóak lesznak azok a kijelzölk is! És mivel a box egy power pc alapú cucc lesz,könynen hozzá lahet majd kötni pc hez,és irták is hogy már a programozása is nagyon pc közeli lesz! És ez azért nem mindegy! Ja,nekem volt ps2 őm ,Pc m,és X em is! Már csak az utóbbi kettö van meg.
2005. máj. 04. 16:05 | válasz | #25
Haller! Nos a Ps3 ban nem lesz tuti vinyo,mert a japcsiknak nem fülik a foguk a könynen másolható gamékhoz! Már az új Ps2 ban sincs lehetöség vinyóra!! Szóval vinyó kilöve! És Nézzük reálisan a dolgokat, pc is egy idő után Tök mindegy hogy milyen erös processzor van a gépben! A videókártya a lényeg!És a boxban Ati lesz,a ps ben Nvidia! És én nem sirok hogy cseréltek! Az ati az jobb! Boxra megveszik az Unreal 3 motort,ami full durva! Biztso hogy lesznek Ps3 ra is kemény gamék,de ha nem lesz benne vinyó,és miért lenne,hisz 27 GB Blue ray meghajtó lesz benne,hogy még véletlenül se lehessán lemásolni a gyári gamét egy ideig.A boxban sima Dual layer dvd lesz. Már csak ennyiböl is láva a box elönyösebb lesz a felhasználóknak,főleg annak aki tudja okositani is egy kicsit! Ja,és Media center szerü oprendszere lesz! ÉS a Longorn támogatni fogja az X360 as cuccokat! Tahát én erre szavazok!;)
2005. máj. 04. 15:42 | válasz | #24
"Hozzátette, hogy a projekten dolgozó mérnökök ígéretüket adták Steve Ballmer vezérigazgatónak, hogy a konzol legyőzi majd vetélytársát."
Szegény mérnökök, lehet, hogy hardware-ileg legyőzi a "Doboz" a PS3-at (bár ez a Cell-t látva legalábbis kétséges), de a konzol sikerét nem ez fogja meghatározni, hanem a játékok. S a Sonynak némiképp több "nagy neve" van, mint az MS-nek...

Vers  
2005. máj. 04. 15:28 | válasz | #23
szerintem meg nagyon franko, oldalrol über, az eleje a gázos, de az meg ugyse ilyen lesz
2005. máj. 04. 15:19 | galéria | válasz | #22
Szerintem az az X360 shot ami bejarta a netet, szep volt.
Zedas  
2005. máj. 04. 14:30 | válasz | #21
Atom ótvar. Nagyon nagyon nagyon remélem hogy fake...

Bár a box 360 sem egy dizájncsoda, eltekintve a rápattintható vinyótól, az édi :)
2005. máj. 04. 14:28 | galéria | válasz | #20
Randa bizony:) De ez fake.
UNREG  
2005. máj. 04. 14:00 | válasz | #19
"Megoszlanak a vélemények"....

Mi ez a többes szám? Egyedül Bill Gates gondolja így. :))
Na jó... és még Ballmer...

2005. máj. 04. 13:55 | válasz | #18
ez eleg ronda.
uu  
2005. máj. 04. 13:51 | válasz | #17
valszeg fake, legalabbis nagyon remelem hogy nem ilyen ocsmany lesz.
Vers  
2005. máj. 04. 13:37 | válasz | #16
Vers  
2005. máj. 04. 13:35 | válasz | #15
[IMG]http://home.btconnect.com/hgi/ps3/ps3-image.jpg[/IMG1]
Macc  
2005. máj. 04. 13:33 | válasz | #14
Nem kell geppuska ehhez:) eleg ha izzadtan melledal, es az arcodba liheg: te is egybol azt mondanad amit hallani akar, csak taguljon...
2005. máj. 04. 13:32 | galéria | válasz | #13
En a helyukben kis e adnam a Boxot iden, barnek meg egy evet, meg tobb kakaot ontenek a gepbe, hogy a HC techguruk is csondben maradhassanak.:)
Macc  
2005. máj. 04. 13:32 | válasz | #12
Ja hogy ez csak ezen mulik? :)))
2005. máj. 04. 13:31 | galéria | válasz | #11
En is eskudoznek, ha Ballmer ur geppuskat tart a tarkocskamhoz mikozben kerdezi hogy: Na hogyan is fog szerepeln az uj Xbox?:)))
2005. máj. 04. 13:31 | galéria | válasz | #10
Nem, csak viccelgettem, semmi offenzivitas:)
Vers  
2005. máj. 04. 13:26 | válasz | #9
szerintem a cell-t látva menten összefosták magukat ezek a amérnökök:D
Zedas  
2005. máj. 04. 13:24 | válasz | #8
"a projekten dolgozó mérnökök ígéretüket adták Steve Ballmer vezérigazgatónak, hogy a konzol legyőzi majd vetélytársát"

Nincs erről egy videofelvétel? :)
uu  
2005. máj. 04. 13:13 | válasz | #7
Ja, de megis. A lenyeg az, hogy lecsatolhato lesz, szal az alaphoz is tudsz venni, ha esetleg launchkor nem lenne ra penzed, de kesobb igen.
uu  
2005. máj. 04. 13:11 | válasz | #6
Ez tokeletesen igy van ahogy mondtad, de sztem a ket hsz nem mond ellent egymasnak.
Vers  
2005. máj. 04. 13:07 | válasz | #5
100 % hogy a ps3-ban is lesz winyo
remélem billy arcárol lefagy a mosoly a ps3-at meglátván :DDDD
2005. máj. 04. 13:00 | galéria | válasz | #4
De benfentesnek teccik lenni. Elvileg az alap X360ban nem lesz vinyo,a joval dragabban pedig majd lesz (s ebbe lehet tobbfele meretut is venni, az alap valoban 40GBnak igerkezik).

De ez nem zarja ki azt hogy a PS3ban ne lenne vinyo, vagy annak a lehetosege.
uu  
2005. máj. 04. 12:43 | válasz | #3
Lesz benne vinyo, 40GB lesz a legkisebb es le lehet majd venni a konzolrol, egy ilyen kulso cucc lesz amit lepattinthatsz.
Cat  
2005. máj. 04. 12:32 | galéria | válasz | #2
nem lesz, mert minek, sokkal kisebb, és hordozhatóbb egy nagyméretű flash memóriával
PLaci  
2005. máj. 04. 12:13 | galéria | válasz | #1
Ha lesz benne vinyó, akkor tovább tör felfelé, ha nem lesz elbukik.