Júliusban jelenik meg a StarOffice 8
2005. május 3. 13:55, kedd
A Sun Microsystems júliusban tervezi piacra dobni irodai szoftvercsomagjának legújabb verzióját, amely a vállalat állítása szerint több javítás mellett az eddiginél nagyobb kompatibilitást biztosít a Microsoft Office használóinak.

Hirdetés

A Sun weboldalán megjelent közlemény szerint a StarOffice 8 "ugrásszerűen javít a kompatibilitáson", és több fontos újítással szolgál, mint például jelszavas védelem a Word dokumentumokhoz és Excel munkafüzetekhez, helyesen kezeli a Microsoft Office hasábjait és oldaltöréseit, illetve a nagyobb munkafüzeteket, valamint a PowerPoint AutoShape-t.

Úgy tűnik tehát, hogy a két vállalat közötti együttműködés végre meghozta az első kézzelfogható eredményeket. A nagyobb kompatibilitás megkönnyebbülést jelent a StarOffice felhasználóinak, hiszen a szoftvercsomag egyik legnagyobb hátránya éppen a felemás módon megvalósított interoperabilitás volt. A javítással a vállalat nyilván azt reméli, hogy a vállalatok nagyobb arányban döntenek majd a kedvező árú csomag mellett.

A StarOffice 8 azonban a kompatibilitás javítása mellett a kezelőfelületet illetően is nagyobb kényelmet nyújt: a vállalat ígérete szerint az eszköztárak letisztultabbak, és tartalomérzékenyek, ami szintén megkönnyíti a munkát. A Base adatbáziskezelő ezen felül új varázslókkal bővül ki, amelyek segítséget nyújtanak számos feladat automatizálásában. Az alkalmazáscsomag jelenleg kapható verziójának letöltése 60 dollárba kerül, igaz, nagyobb megrendelés esetén jelentősen csökkenhet az ár, egészen 25 dollárig (10 ezer licensz vásárlásánál). A Sun közleménye szerint a StarOffice 8 ennél valamivel drágább lesz, de pontos árat egyelőre nem jelöltek meg.

A szoftver - elődeihez hasonlóan - Windows, Linux és Solaris operációs rendszerre egyaránt megjelenik, és 11 nyelven lesz elérhető. Egy hétfőn elhangzott nyilatkozatban a vállalat szóvivője megerősítette, hogy az újítások legtöbbje a nyílt forráskódú OpenOffice csomagban is megjelenik majd, ami nem meglepő, hiszen a két szoftver egyazon forráskódon alapul.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. máj. 07. 20:16 | válasz | #4
Nem tudom hogy lehet egy lapon említeni a szutyok microsoft java-t (amit már rég nem is fejlesztenek) a sun féle (szabvány) java-val.
Én a Sun-osat használom és soha nem volt semmilyen gondom vele.
2005. máj. 03. 19:24 | válasz | #3
Én Sun javaval használtam az IE-t (amíg át nem tértem Firefoxra), s semmi problémám nem akadt vele...
Jó hír ez, főleg az OpenOffice-os vonatkozása miatt:)

2005. máj. 03. 18:21 | válasz | #2
Na, igen! Ismerős a szitu! Én egy olyan gépet vagyok kénytelen használni, amelyiken az IE mellé van feltelepítve a Sun Java. Felváltva szidom mind a kettőt.
smv  
2005. máj. 03. 15:03 | válasz | #1
Sunról mindig csak az jut eszembe, hogy felraktam az Operával a SUN féle javat, és azóta minden java alkalmazásnál döglődik a gép...