![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Kijátszható a kínai internet-cenzúra
2005. május 3. 13:42, kedd
A kínai internet-cenzúrát eddig az ázsiai országban az emberek csak úgy nevezték a "Nagy Tűzfal". Eddig a fal szilárdan állt, most azonban egyre nagyobb repedések láthatók rajta.
A hivatalos írott és elektronikus sajtóorgánumokban a nemrégiben egész Kínában lezajlott, Japán elleni tüntetésekről semmit sem lehetett olvasni. A hatóságok megpróbálták a rendezvényeket "eltüntetni", a számításokba azonban hiba csúszott. Egyrészt túl sok volt a letartóztatás, másrészt a világhálót ezúttal nem sikerült, vagy nem akarták teljes mértékben cenzúrázni. Bár a kínai hatóságok számos internetes híroldalt rendszeresen szabályos blokád alá vesznek, más oldalak megtekintését jelszóval védik, és ellenőrzik az internet-kávézókat is, a felháborodási hullámnak nem tudtak, vagy nem akartak gátat szabni.A kínaiak a tüntetéseket internetes naplókon (blogokon) keresztül szervezték. Csak érdekesség, hogy Kínában két esztendővel ezelőtt még csak ezer ilyet tartottak nyilván, napjainkban pedig már 600 ezret. Mivel az ezeket üzemeltető szerverek többsége külföldön található, a kínai kormány kénytelen volt tehetetlenül végignézni az internetes tiltakozáshullámot. A hatóságok dolgát az is megnehezítette, hogy az akciókban résztvevők nem tüntetésekről, hanem "tavaszi kirándulásokról" beszéltek. A szervezők a blogokban és az internetes fórumokban pontosan leírták a tüntetések útvonalát, még a demonstrációkon elhangzó szlogeneket is elpostázták a résztvevőknek. A macska-egér játékból - amely a szervezők és a kínai cenzorhatóságok mintegy 50 ezer munkatársa között zajlott - végül az előbbiek kerültek ki győztesen. A tüntetések szervezésénél aktív szerep jutott az SMS-eknek is - Kínában 350 millió embernek van mobiltelefonja - és a Skype internetes telefonálást biztosító szoftvernek. Mivel utóbbin a beszélgetések titkosíthatók, így le sem lehet hallgatni. Sanghajban a hatóságok - nem sok sikerrel - megpróbálták SMS-ben figyelmeztetni az embereket, hogy ne vegyenek részt a Japán-ellenes tüntetéseken. Az április 16-án minden mobiltelefon-tulajdonosnak elküldött rövid szöveges üzenetben az állt, hogy: "Minden állampolgárt felszólítunk, hogy a hazafias érzelmeit a megfelelő módon nyilvánítsa ki és tartsa be a törvényeket és a rendet." Ennek ellenére közel 20 ezer sanghaji gyűlt össze a rendezvényen. Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy a kínai "Nagy Tűzfal" üzemeltetői hosszútávon hiába próbálják meg cenzúrázni a világhálót. Ez egyébként eleve hamvába holt kísérlet is, hiszen eddig még senkinek sem sikerült és nem valószínű, hogy bárkinek is sikerülne... Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|