Rontja a teljesítményt a levelezgetés
2005. május 1. 17:07, vasárnap - Forrás: Mediainfo
Ki ne érezné úgy, hogy a beérkező e-mailekre, telefonhívásokra és SMS-ekre azonnal válaszolni kell? Pedig ez a fajta állandó készenlét jelentősen rontja munkahelyi teljesítményünket.

Hirdetés

Káros-e az e-mail az egészségre? Egy a Hewlett Packard finanszírozásában nemrég elkészült brit felmérés meglepő következtétesekre jutott az információs korszak egyes vívmányaival kapcsolatban. A TNS Research által 1100 brit körében elvégzett kutatás feltárta, hogy a modern kommunikációs formák nemcsak előnyöket nyitnak meg a vállalati életben. A telefon, az e-mail és a szöveges üzenetek ugyanis elvonják a munkatársak figyelmét, akiknél ennek következtében nagyobb mértékű IQ-visszaesés következik be, mintha marihuánát szívnának.

A londoni King's College klinikai kutatásokkal támasztotta alá, hogy az üzenetek folyamatos ellenőrzése, valamint az állandó gépelés ideiglenesen 10 pontos visszaesést is eredményezhet a felhasználó intelligenciájában (összehasonlításképpen ugyanez az érték füvezés közben mindössze 4 pont). "A kutatók szerint az irodai alkalmazottak szenvednek leginkább infomániában - azaz ők veszítenek leginkább koncentrációjukból, mivel agyuk állandó készenlétben áll a beérkező levelek megválaszolására" - írja a jelentés. "Néhányan még tárgyalásaikat is félbeszakítják a telefonhívások miatt."

A tanulmány továbbá azt is megállapítja, hogy az üzenetek miatt állandóan megzavart munkatársak fáradtnak és letargikusnak érzik magukat, és produktivitásuk jelentősen csökken. "Ez egy nagyon is valóságos és gyorsan terjedő jelenség" - mondta el Dr. Glenn Wilson, a King's College pszichiátere. "Megfigyeléseink alapján kijelenthetjük, hogy ha nem figyelnek oda, az üzenetek megszállott ellenőrzése rontja a munkatársak teljesítményét, mivel csökkenti mentális készenlétüket."

"A felmérés arra figyelmeztet, hogy bármelyikünket könnyedén elsodorhat a 24 órás 'állandó üzemben' lévő társadalom. Ha úgy tetszik, ez a napi 24 órában, a hét minden napján aktív információs társadalom árnyoldala" - tette hozzá David Smith, a Hewlett Packard képviselője.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zoliz  
2006. feb. 01. 20:09 | válasz | #11
Nyugi majd feltalálják az email felovasót is hogy még kényelmesebb legyen és még a pizzát is mailben rendelünk. Nem lesz ez így jó. Az ember nem erre van kitalálva. Majd meglátjátok. Én már 12 éve fogdosom az egeret, de már teljesen izületesek az ujjaim. Majd nektek is azok lesznek és elgondolkoztok.
smv  
2005. máj. 03. 15:18 | válasz | #10
Sosem éreztem magam stresszesnek, mert válaszolnom kellett 1 mailra... De enyi erővel a telefon is hülyít, mert ott is folyton készenlétbe kell lenni, hgoy mikor csörren meg, és azt tényleg fel kell venni.
2005. máj. 02. 19:41 | válasz | #9
Ne is kajálj mert addig se tudsz dolgozni valamint teli hassal nem is jó utána se...
Kornan  
2005. máj. 02. 16:11 | válasz | #8
Szerintem személytől,munkahelytől függő ez a dolog és még sok más befolyásoló tényezőtől.Biztos valaki rákattan,de valaki leszarja a leveleket és megnézi otthon vagy gyorsan átfutja míg más mindenre válaszol.Valakinek a fejében jár,előre kigondolja mit fog válaszolni....
Én pl mindig elfelejtem megnézni a leveleket,(pl a munka hevében )
Szerintem semmiképp ne hasonlítsuk össze a droggal.

2005. máj. 02. 14:06 | galéria | válasz | #7
inkább az IM progik, azok tényleg állandóan onlány vannak..
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. máj. 02. 08:37 | galéria | válasz | #6
Cat jól beszélt
Cat  
2005. máj. 02. 00:39 | galéria | válasz | #5
látszik hogy nem dolgoztatok még számítógépes munkahelyen
folyamatosan bekapcsolt levelezőprogi, napi 50-100 köremail, mert mindent megkapsz ami az osztályodat, ami téged, vagy ami a vállalatot érinti + ehhez a munkatársak vicces levelei... Nem teheted meg hogy nincs bekapcsolva, mert sokszor a feladatok is azon jönnek, szóval igenis nagy figyelemelterelő az email
pemga  
2005. máj. 01. 23:12 | válasz | #4
Felmérések "rulz". Pl. azt is kimutatták, hogy a nyaralás vagy a kikapcsolódás milyen negatív hatásokkal van az IQ-ra. (Egyszerűen azért, mert mert lejjebb engeded a stressz-szinted.) Talán nem kéne kiragadni egy mutatót és abból messzemenő következtetéseket levonni.
Caro  
2005. máj. 01. 21:15 | válasz | #3
Az SMS meg a telefon elavult, az emailre meg ott a Mail transfer agent.
Be lehet állítani, hogy naponta milyen sűrün töltse le a leveleket.
2005. máj. 01. 20:38 | válasz | #2
ja
én ezt nem értem [#banplz
2005. máj. 01. 20:35 | galéria | válasz | #1
Húú.. én csak napi 1x vagy 2x nézem meg a leveleimet, akkor is jön pár spam, azokkal gyorsan megbírkózik valamelyik filter, aztán pár hírlevél levlista etc, és ezekre nem _muszáj_ válaszolni, a többire is csak illik :) De vajon mi lesz ha terroristák kezébe jut ez az info? Elárasztják amerikát privát ímélekkel, akik mentálisan kikészülnek a sok ímélezéstől ? :D