A Bio-Pen System nevű készülék látszólag egy hagyományos toll. A toll külseje krómozott, míg a belsejében a notebook tulajdonosának azonosításához szükséges technika miniatűr berendezési helyezkednek el.
Hirdetés
Napjainkban a biztonság az egyik legfelkapottabb a téma a számítástechnika világában. Azonban annak ellenére, hogy számos szakember és tanulmány hívja fel naponta az emberek figyelmét az asztali és a hordozható számítógépek, illetve az azokon tárolt adatok védelmére, szinte egyöntetű a szakértők véleménye abban, miszerint a felhasználók jelentős része még mindig nem foglalkozik kellő mértékben ezzel a területtel, illetve a számítógépeikre és a bizalmas információikra leselkedő veszélyekkel.
Az asztali és a hordozható számítógépeket védő védelmi eszközökből ennek ellenére nincs hiány. A biometria szintén egy olyan terület, amely mostanában kezd az érdeklődés középpontjába kerülni. A biometriai védelmi eszközök elméletben kijátszhatatlanok, azonban még mindig nem terjedtek el. Mindenesetre a védelmi megoldásokat kínáló cégek fejlesztőmunkája egy percig sem áll le. Jó példa erre a brit Secure Signature Systems (SSS) cég, amely azáltal akarja még nagyobb védelemben részesíteni a notebookokon tárolt adatokat, hogy egy minden eddiginél jobb adathozzáférés-ellenőrző rendszert fejlesztett ki.
A toll az azonosításhoz az írásmintát használja fel
A notebook tulajdonosa vagy a számítógéphez hozzáféréssel rendelkező személy a tollal készített aláírásával azonosítja magát a rendszer előtt, az adatok bevitele a laptop és a toll között vezeték nélküli technika segítségével történik. A jelenlegi szoftverrel csak a notebookhoz való hozzáférés vagy a hozzáférés letiltása lehetséges. Az SSS tervei szerint azonban a következő generációs programoknál már lehetőség lesz akár egyes adatok vagy fájlok, mappák aláírással való védéséhez is. A notebookot tehát használhatja majd bárki, ám a legfontosabb információkhoz mégsem tud majd hozzáférni egy illetéktelen személy sem.
"aki nem hiszi az bekaphatja a nyalókát. én profi vagyok"-kbupdate
"Egy informatikus intelt használ."-CyrSyS
"állítom én windowshoz is jobban értek mint itt bárki a linuxhoz"-kbupdate
Emlékszem gyerekkoromban még nem zárták az autókat amerre laktunk. Ha jó atyám nem tudott kiállni mert valaki eléállt, beült, gyújt, odébbgurul, leállít, kiszáll és máris lehetett indulni. De ez már egy másik világ, ennek is biztos Marilyn Manson, az erőszakos filmek, a GTA és a mitfelejtettem-még-ki az oka :).
"miszerint a felhasználók jelentős része még mindig nem foglalkozik kellő mértékben" ha nem érdekli a tisztelt usert a személyes cucca ,akkor nem mind1 ?