Betiltottak egy tévéműsor-cserélő szoftvert
2005. április 27. 15:12, szerda
A hamburgi tartományi bíróság betiltotta azt a programot, amelynek segítségével a TV-műsorok feltölthetők az internetre, illetve csereberélhetők, mivel a felhasználók megsérthetnék a fizetős adók jogait.

Hirdetés

Az ügy akkor robbant ki, amikor a Premiere tévécsatorna feljelentette a TC Unterhaltungselektronik AG (TCU) céget. A kiváltó ok szerint a TCU által kifejlesztett Cybersky szoftver, amelynek a segítségével bárki felcsatlakozhatott a Cybertelly nevű tv-műsor cserélő rendszerhez. Aki feltelepítette a Cyberskyt a számítógépére, majd a PC-jét összekötötte a televíziójával, az éppen futó műsorokat továbbítani tudta az internetre.

Így bárki számára elérhetővé váltak a különböző tv-műsorok, legyen szó a szabadon fogható, vagy a fizetős csatornák - mint a Premiere vagy a HBO - műsorairól. Gyakorlatilag a módszer egy az egyben ugyanúgy működik, mint a hagyományos fájlcserélés, vagyis csak a két felhasználó számítógépe áll összeköttetésben egymással, nincs tehát szükség központi rendszerre.


A cég reklámjaiban korlátozások nélküli tévézést ígér

Az ítélet egyelőre csak elsőfokú és a két cégnek nem ez az első hasonló ügye egymással. A koblenzi székhelyű TCU már megnyert egy hasonló pert az RTL televízióval szemben és idén májusban akarta piacra dobni a Cybersky nevű szoftver kereskedelmi változatát. Erre azonban a perek miatt kicsit még várni kell, jelenleg a program csak a fizetős csatornákat blokkoló kiegészítéssel tölthető le.

Az ítélet indoklása szerint a bíróság azért tiltotta be a programot, mert a TCU nem tehet közzé olyan technológiát, amely lehetővé teszi a fizetős televíziók - mint amilyen például a Premiere - műsorainak ingyenes vételét vagy továbbadását. Ezzel a tevékenységével ugyanis a cég megsérti a szerzői és a szomszédos jogokat. A vállalat korábban úgy érvelt, hogy csupán egy egyszerű adatátvitel valósul meg. A bíróság egyúttal megtiltotta a TCU-nak a szoftver reklámozását is, mivel azokban (pl. Pay-TV ingyen) arra buzdította az embereket, hogy illegálisan hozzáférhetnek a fizetős televíziók műsortartalmához.

A Premiere-nél és a többi hasonló csatornánál azonban attól is tartanak, hogy a jövőben bárki fog egy webkamerát, ráirányítja a televízióban lévő adásra és az így készült anyagot teszi majd fel a világhálóra. Mindenesetre az ügy még koránt sem ért véget, lévén a cég fellebbez az elsőfokú ítélet ellen. Mint azt Petra Bauersachs, a TCU vezetője elmondta, egyelőre arra várnak, hogy kézhez kapják az ítélet írásos hivatalos változatát is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. máj. 04. 13:04 | válasz | #16
digitális tv?:D a végén még arra is vírus jönne... :DDD
pemga  
2005. ápr. 28. 09:20 | válasz | #15
Az analóg tv egy csökevény, de pl. Mo-n is lehet már digi műholdadásokat fogni. Igaz, annak is vannak jelentős hátrányai: a műsorokat akkor adják le amikor ők akarják, azt amit ők akarnak (jajj), és persze telenyomják reklámokkal. (Viszont több audio-sávot tudnak felnyomni, kereshető tv-műsorral, magasabb minőségben.) De ez így bőven elegendő számomra, hogy nagyon ne érdekeljen és fel se merüljön bennem, hogy valaha is újra tv-znem kéne.

IPv6-ban amúgy van értelmes multicast, ami úgy működ(ne) tipikusan a műsorszórások esetén, hogy ha két router között ugyanaz kimegy több példányban, akkor elegendő lenne csak egyszer, és elegendő akkor megsokszorozni az adatot, amikor leágazik egy-egy folyam. Ez jó lenne pl. az online közvetítéseknél, mint mondjuk a tegnapi Airbus A380 maiden-flight volt :). Rengeteg sávszélt lehet vele megtakarítani.
Cat  
2005. ápr. 28. 01:10 | galéria | válasz | #14
a késsel meg vágni, a dinamittal meg robbantani
Tetsuo  
2005. ápr. 28. 00:31 | válasz | #13
Én simán mexüntetném ezt a sok problémát, be kell tiltani minden jogi gubanc okozóját: az Internetet! Meg minden olyan eszközt amiben memória van. Hiszen mind1ikkel lehet "bűnözni"!
Caro  
2005. ápr. 27. 21:58 | válasz | #12
Nem tudom minek paráznak, a TV úgyis elavult és halálraítélt.(Legalábbis a jelenlegi nem interaktív, analóg formájában)
A net sok mindent fog megváltoztatni a jövőben, és ennek hiába próbálnak az útjába állni.
Még egy egy egyszerű VideoLan Player is képes ilyenre, nem kell ehhez külön szoftver, igaz a VLC-ben nem teljesen on-demand megy dolog, dehát be lehet állítani egy multicastot, aztán kész.
Valaki egy picit átírja, már meg is van.
dez  
2005. ápr. 27. 21:16 | válasz | #11
Dede, a cikk is éppen futó műsorról ír, és ha megnézed az oldalt, egyértelmű lesz hogy real-time (5-10mp késleltetéssel) "sugárzásról" van szó. Máskülönben egyszerűbb volna valamelyik ismert cserélgetőre feltenni, és annak már megvan a büntetőjogi kategóriája is.
2005. ápr. 27. 21:12 | galéria | válasz | #10

Nobel díjat nekik :(
arty  
2005. ápr. 27. 19:46 | galéria | válasz | #9
nemnem, sokkal valoszinübb, hogy webkamerával fog hbot sugározni lowHQban ;))))

istenem, ezek az agyatlan médiabirodalmak ... :( a világ vizfejei :(
Gabest  
2005. ápr. 27. 17:51 | válasz | #8
Új cég, új név, azt' mehet tovább a bót.
2005. ápr. 27. 17:49 | válasz | #7
Nem műsorszórásról volt szó ... hanem arról, hogy neked van HBO-d, és egy jó filmet leadnak, te meg pl. 2-3 óra múlva már meg is osztod.
Bár az se rossz amit te írsz. :)
2005. ápr. 27. 17:46 | válasz | #6
Ez nyilvánvalóan butaság, mert ha betiltják akkor két lehetőség van:
A. Kikerül ingyenes használatra, esetleg forráskóddal. Lásd Gnutella.
B. Valaki kitalál egy hasonlót vagy jobbat, és kiteszi ingyenesbe.
2005. ápr. 27. 17:31 | galéria | válasz | #5
Mi ebben a nagy szám?
Bárki fog egy tunerkártyát, ráköti a tévéjelet, és csevegő programmal műsort szór. Gratulálok hogy erre fejlesztenek egy programot :)
pemga  
2005. ápr. 27. 16:57 | válasz | #4
Vesd össze: "Ingyenes médiatartalmakat kínál egy új hálózat" c. cikkel.

Van aki előre tart, van aki meg nem képes alkalmazkodni :).
dez  
2005. ápr. 27. 16:55 | válasz | #3
A reklámjuk betiltása még jogszerű, a programé már nem igazán. Az csak egy egyszerű programocska, ami legális célra is használható. A megfelelő kodekek sorbakötésével talán még nélküle is meg lehet ezt valósítani. Vagy ha most még nem, nemsokára. ...nehéz ügy... :p
Cat  
2005. ápr. 27. 15:45 | galéria | válasz | #2
ez a veszély azért nem fenyeget, mert már a filmek és a sorozatok már tévében sugárzás előtt kinn vannak DVD minőségben, a sztárbox, barátok közt stb.nél meg úgysem a pixelesedéssel van a baj...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. ápr. 27. 15:33 | válasz | #1
"a jövőben bárki fog egy webkamerát, ráirányítja a televízióban lévő adásra és az így készült anyagot teszi majd fel a világhálóra."

ah, az lenne csak a HQ