Tárcsázó­programokkal dolgozó bűnözőket fogtak el
2005. április 26. 00:54, kedd
Egy háromfős bűnbanda a legtöbb esetben pornográf tartalomú weboldalakat felkereső áldozataik számítógépére egy tárcsázóprogramot telepített, majd emelt díjas hívásokat hajtott végre.

Hirdetés

Az eddigi egyik legnagyobb európai online csalás feltételezhető elkövetője múlt hét szombat óta már előzetes letartóztatásban van. A férfit hétfőn már az illetékes osnabrücki vizsgálóbíró elé is vezették. Az internetes csaló egyébként korábban Lettországba szökött és a lett hatóságok csak a múlt héten pénteken tudták kiadni Németországnak. Minderről Jürgen Lewandrowski államügyész tájékoztatta a nyilvánosságot.

A vádirat szerint az Északrajna-Vesztfália szövetségi tartományban, Düsseldorf városában élő férfi, két tettestársával együtt, a 2002 eleje és 2003 augusztusa közötti időszakban összesen körülbelül százezer embert károsított meg az áldásosnak nem éppen nevezhető tevékenységével. A bűncselekményre jellemző, hogy az online bűnözői triumvirátus által okozott kár összege eléri a 20 millió eurót.

A férfi és a két bűntársa által alkalmazott módszer rendkívül egyszerű volt. A tárcsázóprogram tele­pí­té­sével elérték, hogy a gyanútlan felhasználók percenként 1,86 eurós áron interneteztek. Csak az egyik emelt díjas szám esetében 850 ezer behívó telefonszámra vonatkozó információkat találtak a nyomozók. Az államügyész tájékoztatása szerint a német hatóságok eddig 800 ezer előfizetőt, illetve a hozzájuk kapcsolódó telefonszámot vizsgáltak meg. A nyomozók munkáját segíti ugyanakkor, hogy a károsultaknak általában az átlagosnál jóval nagyobb telefonszámlákat kellett kifizetniük, így az áldozatok viszonylag hamar felkutathatók.

Eddig 250-en tettek feljelentést az elkövetők ellen. Sok áldozat azonban félt attól, hogy az ismerőseik, rokonaik, szomszédjaik kigúnyolják őket, ha az eset kiderül és így ők ezért inkább eltekintettek a feljelentés megtételétől. Mivel annyi károsult van, hogy az ügy egész Németországra kiterjed, az osnabrücki államügyészség végzi a nyomozást. Jürgen Lewandrowski szerint még az idén év végén sor kerülhet a vádemelésre. Azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy milyen büntetésre számíthat a tízezrek életét megkeserítő három csaló.

A tárcsázóprogramok okozta veszély Magyarországon is fennáll, hazánkban is már sok százan vették észre telefonszámlájukon, hogy tudtuk nélkül emelt díjas vonalon interneteztek. A veszélyre a NETÉRT már tavaly áprilisban felhívta a figyelmet, és később az internetszolgáltatók is összefogtak a felhasználók védelmében. A szabályozó hívatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság a nemzetkőzi hívások kódolását javasolta, Írország pedig odáig ment, hogy 13 országot teljesen kizártak a telefonszolgáltatásból.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. ápr. 26. 17:18 | válasz | #12
majd elhisszük ha ráérünk...
Salty  
2005. ápr. 26. 16:05 | válasz | #11
Nem értem miért vesztegetik idejüket pornó oldalak nézegetésével? Én semmi élvezetet nem találok a pornógráfiában, mert az mnd mű, és a szex nem ilyen..
2005. ápr. 26. 15:53 | galéria | válasz | #10
Ők nyitnak emeltdíjas telefon szolgáltatást, és arra irányítják a progikat. ( úgy mint ahogy van zöldszám kék szám, meg stb. ) Szal kapnak belőle pénzt
AtisH  
2005. ápr. 26. 14:41 | válasz | #9
Off

Kicsi, de jó oldal. Nosztalgiáztam egy kicsit.

On
2005. ápr. 26. 14:06 | válasz | #8
De a programíroknak ebből van hasznuk is? Vagy csak 1xűen bosszú?
smv  
2005. ápr. 26. 13:41 | válasz | #7
Jajj, mit kell kötekedni.
pemga  
2005. ápr. 26. 09:49 | válasz | #6
Valóban furcsa, ugyanis németek már építik a 3G-s netes megoldást. A nagy szemétség ebben leginkább az, hogy pont az betárcsázós, aki szegényebb, és nem futja ADSL-re...

Más: Jó a kép, kár hogy Németo-ban nem RJ11-es a telefoncsatlakozó :).Német telefoncsatlakozók
2005. ápr. 26. 07:50 | galéria | válasz | #5
sőt, rohadt szemét megoldás
2005. ápr. 26. 07:43 | válasz | #4
Ez a tárcsázó elég szemét megoldás. Mondjuk egy kis előrelátással el lehetne kerülni.
2005. ápr. 26. 07:35 | válasz | #3
lehet, hogy lenne igényük gyorsabb netre, de még a németeknél sem ér el mindenhová a szélessáv
Flashy  
2005. ápr. 26. 07:26 | válasz | #2
biztos vannak sokan akiknek egyszerűen nincs szükségük szélessávra mert a netezési igényeik alapján olcsóbban jönnek ki pár behívásból.
2005. ápr. 26. 02:12 | galéria | válasz | #1
Furcsa hogy németországban ennyien DUN osok.