Autórádióval ötvözi a mobiltelefont a Motorola
2005. május 3. 21:33, kedd
Az amerikai vállalat változatlanul hisz abban, hogy van jövője a mobiltelefonokon elérhető zenei szolgáltatásoknak.

Hirdetés

A Motorola még az idén el akarja indítani új, iRadio nevű szolgáltatását, amelynek köszönhetően a Bluetooth-technika segítségével összeköthetők lesznek a mobiltelefonok a HiFi-készülékekkel és az autórádiókkal. A szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges eszközök azonban csak akkor kerülnek majd a boltok polcaira, ha maga az iRadio már elérhető lesz. A szolgáltatás a tervek szerint idén decemberben indulna, ám addig a Motorolának még legalább egy olyan mobilszolgáltatót kell találnia, amely felkarolja az iRadio-t.

Az iRadio esetében a mobiltelefon szolgál a rendszer központi multimédiás csomópontjaként. A Bluetooth-technikának köszönhetően - hasonlóan, mint az iPod-nál - webrádió-programokkal és zenével lehet feltölteni a mobilkészüléket. A webrádió-programokat maga az iRadio keresi meg, így a felhasználó időt takaríthat meg, ráadásul a szolgáltatás még a reklámokat is kiszűri. Útközben pedig - szintén a Bluetoothnak köszönhetően - a mobiltelefon összekapcsolható akár az autórádióval is.

Eddig a hasonló, "mindent egyben-kínáló", "svájci bicska-stratégiák" nem váltak be, ám a Motorola arra épít, hogy a zene kivételt képez és a zenei klipek vagy a csengőhangok különösen sok felhasználót érdekelnek. Szakértők szerint ugyanakkor kérdéses, hogy az ilyen digitális multimédiás szolgáltatások, minden előnyük ellenére, később nem hatnak-e ki negatívan például a készülékek és az akkumulátorok üzemidejére?

Ezenkívül az ár szintén elriasztó tényező lehet majd és tisztázatlan még az is, hogy mennyibe fog a szolgáltatás kerülni, illetve, hogy hogyan fizeti majd meg az iRadio árát a mobiltelefon-tulajdonos. Felmerült például, hogy az illető számlájához csapják a díjat vagy, hogy a feltöltőkártyás mobilkészülékeknél a felhasználható egyenlegről kerüljön levonásra.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
patrik  
2005. máj. 12. 12:27 | válasz | #4
smv:

<u>Motorola MPX 200</u>
40e alatt van, memóriája 1GB-ig bővíthető
smv  
2005. máj. 06. 15:44 | válasz | #3
Engem az zavar, hogy a beépített mp3 lejátszós mobilok drágák... Pedig ha 40 alatt lennének jók, akkor tuti olyat vennék
Yeti  
2005. máj. 04. 00:13 | válasz | #2
Most komolyan, miért fizetne valaki azért, hogy wbrádiót hallgasson mondjuk egy kocsiban, ahol ottvan a sima rádió? Meg különbenis ha mindenképp telefonról akar valaki rádiót hallgatni vannak FM rádiós telefonok...
PeeTeR  
2005. máj. 03. 21:52 | galéria | válasz | #1
tenyleg marha fontos...