Hétfőn jön a 64 bites Windows
2005. április 23. 23:57, szombat
A várakozások szerint a Microsoft hétfőn tartja meg az új 64 bites Windows operációs rendszerek hivatalos bemutatóját, és az új szoftverek számos országban még a jövő héten a boltokba kerülnek.

Hirdetés

"A Microsoft hétfőn mutatja be az x64 operációs rendszerek kliens, illetve szerver változatát. Az új operációs rendszer a HyperThreading és a no-execute technológia mellett most már támogatja az Intel 64 bites kiterjesztését és ikermagos processzorait is" - áll Erica Fields, a processzorgyártó szóvivőjének körlevelében, kiemelve, hogy az Intel új processzorai megfelelő szoftveres támogatásban részesülnek a Microsoft részéről.

A 64 bites operációs rendszerek természetesen nemcsak az Intel, hanem az AMD 64 bites chipjeit is támogatják - ez így illendő azok után, hogy az AMD a 64 bites processzorok piacra dobásával jócskán megelőzte riválisát. Amint arról már korábban beszámoltunk, a Windows Server 2003 x64 Edition és a Windows XP Professional x64 Edition a WinHEC konferencián mutatkozik be a nagyközönség előtt. A Microsoft már jóval korábban megerősítette, hogy többszöri csúszás után az új operációs rendszerek fejlesztése a végéhez közeledik, és a két szoftver nagy valószínűséggel még április vége előtt bemutatkozhat. Természetesen az előzetes verziók már jó ideje elérhetők, így a félkész állapotban lévő operációs rendszereket mindenki idejében kipróbálhatta.

A technikai újításokat összefoglaló dokumentumban a Microsoft közzétette, hogy a 64 bites Windowsok több szempontból is továbblépést jelentenek 32 bites társaikhoz képest. A fizikai memória esetében 4 GB-ról 16 TB-ra nő a maximális méret, míg a rendszer gyorsítótára 1 GB-ról 1 TB-ra nő. A lapozófájl legnagyobb kezelhető mérete ezzel egy időben 16 TB-ról 512 TB-ra ugrik - szakemberek szerint az új határértékekkel jó ideig bebiztosíthatjuk magunkat, és nem kell attól félnünk, hogy egyhamar elérjük a technológia korlátait.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. máj. 13. 22:07 | válasz | #94
Hali! P4:1.7-re lehet windows x64-et rakni?Elindul?
dez  
2005. ápr. 26. 05:51 | válasz | #93
Ja, egyébként, csak úgy egészen mellékesen a "stílust" kedves elvtársad Equ kezte, aki egyenesen megvilágosodhatott a M$-fejtágítón, legalábbis azt hiszi, lásd #72. Nevetséges.
dez  
2005. ápr. 25. 19:35 | válasz | #92
Úgy tűnik, nem érted. Nincs tele a memória. Ott van parlagon 1GB. És igen, (elvileg) van 1-2 opció, hogy mit swappoljon és mit ne, használja-e a memóriát nagy cache-nek vagy sem. Csak épp tesz rá magasról. És nem is hallottam róla, hogy ezt Win alatt bárkinek sikerült megoldania, pedig több midiző és filmkészítő ismerősöm panaszkodik miatta (nem kezdők). Pedig nincs elvi akadálya. Persze könnyebb volt nem foglalkozni ezzel.

Mellesleg kevered a cache és a swapping fogalmakat. Olyan meg nincs, hogy valami a swapból fut, mert csak a memóriából tud futni. (Esetleg moduláris lehet.)
2005. ápr. 25. 19:19 | válasz | #91
Na én semmit nem magyarázok ,föleg nem az m$ védelmében. Nem is azt használok ,de hogy mikor cache-el egy rendszer azt döntse el maga. akinek meg nem tetszik a rendszer döntése ,az ne használja ,vagy változtasson rajta ha engedi a sys. A linux is a swap-be pakol ,ha tele a memória és nem használom. Még a félig aktiv prg-t is leteszi swap-be. Itt most a levelezésre gondoltam ,ami 10 percenként néz a szerverre ,vagyis valamennyire aktiv ,de mégis a swap-be van mert naponta 2x ha ránézek és van más aminek kell a memória.
NEXUS6  
2005. ápr. 25. 18:59 | galéria | válasz | #90
Hát ez az, hogy persze hogy nem határozhatja meg a júzer, hogy mennyi legyen a cache, mert mint azt a szakemberek elmagyarázták nekünk, a win azzal szórakoztatja magát, hogy folyamatosan vagy 5 fajta helyre pakolgatja a memcsi tartalmat, persze kizárólag a munka hatékonyságának növelése érdekében;), szóval valójában nincs is olyan hogy cache!!!!!

Kezd nekem is az az érzésem lenni, hogy van egy frazeológia, amit a M$ a pór júzer számára használ és van egy amivel a beavatottakat szédíti. Ha valaki már túl sokat tudna (túl sokat kérdezne), akkor bedobja, hogy amit eddig hitt az nem is úgy van -"Ben, hiszen azt mondtad dartvéder ölte meg az apámat!!!!? Tudod luk sok minden attól függ hogy hogyan nézzük őket!!!;))))).
Persze ezek a fokozatok csak a multilevel marketinges szeánszokon érhetők el, megfelelő összegű kaució letételezése után.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. ápr. 25. 18:42 | válasz | #89
az Adobe Photoshop eddig még minden verziója megjegyezte ha ki volt kapcsolva a virtmem.
És esetleges többablakos komoly feladatoknál el is száll. (nem hiszem, h lámerek programozták volna)
dez  
2005. ápr. 25. 18:21 | válasz | #88
Hopp, itt egy kis kavarodás van. Ez a blackeagle-nek ment. (Úgy tűnik, editálásból nem szabad válaszadásra váltani.)
Amire meg mrzool válaszolt, az ez volt: "Milyen szint? Mi a hézag? Fájnak a tények?"
dez  
2005. ápr. 25. 18:12 | válasz | #87
Tulajdonképpen a válaszod korrekt volt... :p Mindent meg lehet magyarázni, mindenről el lehet hitetni, hogy milyen jó és szép. Ti bizonyára csillogó szemmel, fülig érő szájjal várjátok a 10mp-eket, amikor éppen feleslegesen swappel a Win, mert "tudjátok", milyen előremutató eszme nevében teszi. Na most jöhet a stílustanulmány. De a süket dumát én nem veszem be.
mrzool  
2005. ápr. 25. 18:08 | válasz | #86
Egy ilyen stílusban feltett kérdésre ne várj értelmesebb választ - pont.
dez  
2005. ápr. 25. 18:07 | válasz | #85
Ki mondta, hogy nem használhatja, ha tényleg kell neki valamilyen értelmes célra?
Mellesleg akármekkora file átmásolásához elég egy viszonylag kisebb buffer.
2005. ápr. 25. 17:57 | válasz | #84
Sok hozzászólásból igazán azt nem értem ,miért akarja az ember maga eldönteni ,hogy mennyit cache-eljen ? Átmásolok egy 5 gigás file-t ,akkor kérdezze mega rendszer ,hogy mennyit használhat cache-nek ? Ez baromság. Azért van a memória és azért vettem ,hogy használja. Azt persze természetesnek veszem ,ha egy prg-t elinditok ,akkor a sok szemét cache-t kiüritse és a prg. rendelkezésére álljon a memória.
mrzool  
2005. ápr. 25. 17:57 | válasz | #83
"Mi is volt ez a rendezvény, fiúkák? Részleteznétek?"

Ilyen hozzászólásra engedd meg, hogy a szintednek megfelelő, stílszerű választ adjak: MS hittérítésen voltunk. Örüjjé.
dez  
2005. ápr. 25. 17:46 | válasz | #82
"meg max mielött egy tényleg fos progi miatt lefagyna az OS még tud küldeni egy hibaüzenetet."

Á, mire oda jutna, már két vállra van fektetve (saját maga által). (Szal ilyen nagyobb fagyásnál nem túl előnyös még egy fél perc [összességében felesleges] ide-oda lapozgatás...)

Nemrég egy hibás IDE kábel miatt 1 perc alatt szénné ment a Win particióm, mert mire oda jutottam volna, hogy startmenü/poweroff (akkor nem tudtam, mi a baj, csak az tűnt fel egy idő után, hogy a szokásosnál még többet szenved, amikor egy ilyen "rég használt", kilapoztott programot akartam újra használatba venni), már rég ledarálta magát. :D :/

"Ez nem hiba, ez feature!"...
NEXUS6  
2005. ápr. 25. 17:32 | galéria | válasz | #81
"Én, mint a gép használója, miért nem dönthetem el, hogy mennyi memóriát akarjon erre használni???????"

Hát én is ezen vagyok kiakadva.
Nem hiszik el, hogy a júzer nem veszi észre, ha lefagy egy programtól a gépe? És utána nem fog vele próbálkozni.
Ezzel az egész memoria iderakom odarakommal csak azt érik el, hogy egyrészt marhára lelassul a gép, meg max mielött egy tényleg fos progi miatt lefagyna az OS még tud küldeni egy hibaüzenetet.

szerintem az hogy ezerszer fagy egy gép esetleg mert kicsit kevésbé kidolhozott az OS memória kezelése, vagy a win kéri minden ötpercben hogy újra indulhasson ilyen olyan indokokkal szerintem hót egál dolog a felhasználó szempontjából!

De legalább lenne gyors hamár eszi a memóriát mint az állat, de még az se!!!!!
dez  
2005. ápr. 25. 17:25 | válasz | #80
Egyébként erről beszélek: HKLM\System\CurrentControlSet\Control\Session Manager\Memory Management\DisablePagingExecutive
Hozzá tartozó szöveg:
"Page Kernel: Windows, by default, is allowed to page parts of its kernel (the heart of Windows). This only happens if a lot of programs are opened, but it will slow down your system badly. For maximum performance, you should deactivate this option. Important: Disabling this option will not work if you wish to use any standby power function (e.g. Hibernate or Stand-By)"

De nem úgy tűnik, mintha sokat változtatott volna. (Természetesen a hibernálás le van tiltva, mivel amúgy is folyamatosan megy a gép.)

Mellesleg ugyanitt a LargeSystemCache le van tiltva, mert az ATI drivere nem szereti. Az ahhoz tartozó szöveg:
"Large System Cache: Windows Server (any editions) uses a large system cache while a normal Windows does not. If you have a lot of memory (more than 1 GB), you should try enabling this feature and see if your computer works faster. You can always change it later."

Szóval várom, mire is megy el a "szabad" 1GB?
dez  
2005. ápr. 25. 15:52 | válasz | #79
+@mrzool:

Mi is volt ez a rendezvény, fiúkák? Részleteznétek?
dez  
2005. ápr. 25. 15:47 | válasz | #78
"Egy nem használt program memóriában tartásánál sokkal hasznosabb az általa lefoglalt memóriát cacheként használni."

Aha, és akkor most azt is elárulnád, hogy pl. 1GB-ot ugyan mire cache-el el??? Én, mint a gép használója, miért nem dönthetem el, hogy mennyi memóriát akarjon erre használni???????

"A nap vicce :)))
Durva, hogy emberek (jó esetben) felhasználói szintű windows/számítástechnika(?) ismerettel állnak le vitázni egy oprendszer belső működésével kapcsolatban..."

Na menj a búsba, öreg! Csak mert nem járok Windows-fejtágítókra, nem ma kezdtem az ipart. Nem tudom, te mi vagy, szerintem egy nagypofájú rendszergazda, aki tud pár dolgot a rendszerről, és azzal villog, de pl. rendesen programozni már nem tud...

Igenis van egy regisztry bejegyzés, amivel (elvileg, ha a leírásoknak megfelelően működne, és amitől reszponzívabbá kéne válnia) ki-be kapcsolható lenne, amit írtam.
2005. ápr. 25. 14:44 | válasz | #77
Fű bakker, meg vagyok mentve. Már alig fértem el a 4 GByte memóriában, mikor a barátnőm helyett az alaplapot vettem elő.
NEXUS6  
2005. ápr. 25. 14:37 | galéria | válasz | #76
Bakkerem!!!

Ez a win, még annál is szarabb mint gondoltam!

Bocsesz bocsesz! (Equ összevonta a szemöldökét)
Lehet, hogy ez az egész mint ahogy az a cikkben is szerepelt, bizonyos hálózati körülmények között jó, de az emberek otthon nem hálóból futtatják az alkalmazásokat.

Az egészben az a gáz, hogy ezek szerint ha jobb gépet veszel, a világegyetem összes memóriájával a START menü akor is mint csiga fog felmászni a képernyődre.

Az mondjuk érdekes, hogy valaki ezt még ráadásul egy marha kifinomult technológiának is tartja!
Sose lásson jobbat!;)
2005. ápr. 25. 11:42 | válasz | #75
Most mar csak az a kerdes, hogy ez jo-e vagy sem. Hm, illetve az is kerdes, hogy mi a jo? :)
2005. ápr. 25. 10:16 | válasz | #74
"Hétfőn jön a 64 bites Windows" - Pénteken meg a MacosX Tiger!
Equ  
2005. ápr. 25. 09:14 | válasz | #73
én is ott voltam :)
Az elmúlt évek egyik legjobb technetes konferenciája volt.
Equ  
2005. ápr. 25. 09:09 | válasz | #72
kb. 10x is leírtam már mire jó... Egy nem használt program memóriában tartásánál sokkal hasznosabb az általa lefoglalt memóriát cacheként használni.

"Ráadásul a kernelnek is jó részét kipakolja (hiába van beállítva a reggy-ben, hogy ne tegye)"

A nap vicce :)))
Durva, hogy emberek (jó esetben) felhasználói szintű windows/számítástechnika(?) ismerettel állnak le vitázni egy oprendszer belső működésével kapcsolatban...
mrzool  
2005. ápr. 25. 09:08 | válasz | #71
Nagyon jó, hogy belinkelted ezt a cikket, legalább magyarul is össze van foglalva valamilyen szinten. Persze aki teheti, hallgassa meg David Solomontól, másfél hete szerencsére ott voltam az előadásán - hát nem kevés újdonságot mondott. Persze félő, hogy az itt fikkantó júzerek 90%-át abszolút nem érdeklik ezek a szakmai dolgok, még véletlenül olyat hallanának, ami nem illik bele a 'szar vindóz' világképükbe.
2005. ápr. 25. 01:57 | válasz | #70
Akinek gondja van a kindóz virtuális memóriájával, vagy úgy gondolja, hogy már "kikapcsolta", az olvassa el az alábbi cikket.
dez  
2005. ápr. 25. 01:46 | válasz | #69
És elárulnád, hogy ez mire jó? Addig minek ezt tenni, amíg egy másik program nem kér többet, mint amennyi épp rendelkezésre áll? És miért nincs erre valami opció, tehát hogy csinálja-e vagy sem? Sokszor előfordul, hogy órákig nem nyúl az ember egy programhoz, és eléggé idegesítő, hogy egy csomót kell várni, mire "észhez tér", amikor megint szükség van rá. Ilyen erővel újra be is lehetne tölteni. Ráadásul a kernelnek is jó részét kipakolja (hiába van beállítva a reggy-ben, hogy ne tegye), emiatt abszolút nem lehet semmi mást csinálni, amíg az előző folyamat lezajlik. Ez egy idegesítő hülyeség.
strogg  
2005. ápr. 25. 00:56 | válasz | #68
Hát az elfogultsággal nem vitázom.
A gkrellm nekem itt a dekstop-on azt m,ondja, hogy fut a linuxom, alatta az alap szolgáltatások(cupsd,postfix apróságok), plusz csicsa gnome, mysql, apache, és a felhasználói programok, mint a kmail, vagy éppen a mozilla, amiben most írok. A gép egy duron 800, és 512 ram van benne. Bütykölés nélkül a "gyári" 2.4.-as kernel.ÉS nem swappel a gép. Egy grammot sem. Szinte sosem, csak ha játékot indítok. (mohaa, nwn, vagy sof.)
Ellenben a win folyamatosan swappel, ha indítasz egy mozillát.
Ez nem hiszem, hogy vitát kéne képezzen.

Equ  
2005. ápr. 24. 23:26 | válasz | #67
olvasd el lejjebb...
azt swappolta ki amire régóta nem volt szüksége. semmi köze, hogy mennyi szabad memória van.
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. ápr. 24. 22:58 | galéria | válasz | #66
ha ez igy van miert csinalja azt hogy legnagyobb swappolas keozben megnezi az ember es lam van 20-40% sabad fizikai mem a gep szerint ? :) megsem szabadit fel megsem enged mindent ? :)
Equ  
2005. ápr. 24. 21:42 | válasz | #65
a win is pont annyi memóriát használ amennyit a programok kérnek. viszont, ha nem használják elveszi tőlük.
És mondok egy meglepőt, ha lezársz valamit abban a pillanatban felszabaditja. Csak éppen nem törli (nullázza ki) azokat a lapokat, és ha újra elindítod a progit akkor még lehet, hogy ottvan a memóriában és nem kell újra betölteni. Ha viszont fogytán van a fikai memória, akkor ezeket azonnal odaadja azoknak a programoknak amiknek kell...
2005. ápr. 24. 21:02 | válasz | #64
Ez nagyon rossz volt. Hadd ne vitázzunk azon ,hogy a linux v. a m$ használja jobban a memóriát.
A linux pont annyi memóriát használ ,amennyit a programok kérnek ,ha elfogy akkor a swaphez nyul ennyi. Ha van elég akkor 200-300 megát is cache-ként használ és ha lezárok valamit ,akkor abban a pillanatban szabaditja fel ,nem kell rá éveket várni.
Equ  
2005. ápr. 24. 20:36 | válasz | #63
"A unix, és unix like rendszerek "szerint" "az üres memória kihasználatlan, tehát rossz memória" :)"

Igen, ezt hivják buta avagy primitiv memóriakezelésnek a win félét meg intelligens avagy terhelésfüggő memórikezelésnek.
De, ha neked jobb, hát vedd felfogásbeli kérdésnek :))
Equ  
2005. ápr. 24. 20:32 | válasz | #62
akkor itt is másról beszélünk, itt órákról van szó nem percekről. Én, ha lecsukok egy ablakot 2 perc múlva sem fog swapből előjönni. De, ha éjszakára úgyhagyok egy swap-es gépet pár futó programmal amely nem csinál semmit(!), akkor bizony reggel a swapből húzza elő őket és ez így is van rendjén. Ha közben megy egy rendering, akkor az szépen egyre nagyobb cache-t kap, mert a win érzékeli, hogy annak szüksége van a memóriára, az otthagyott programok meg csak pazarolják. Hát én ezt nevezem memóriakezelésnek és nem a primitiv fajátit más oprendszerekben... :))
2005. ápr. 24. 20:02 | galéria | válasz | #61
Köszönöm a javaslatot , de nagy valószínűséggel nem fogom megfogadni szíves tanácsodat, ugyan nem felügyelek a saját gépemen kívűl egyet sem, de én ezeket a tapasztalatokat szűrtem le az ismerőseim gépeinek on-demand újraélesztésével... örülök, hogy nálatok minden rendben működik, már csak abban reménykedem , hogy a Longhornnal hasonló élményben lehet nekem is részem. Addig is a saját benyomásaim alapján ítélem meg a windowst...
2005. ápr. 24. 20:00 | válasz | #60
Hmm, addig-addig bűvészkedtem a hozzászólással, míg a "haver tapasztalatai alapján" ki nem maradt:) Tehát akkor nem szükséges hozzá SWAP... Ma is tanultam vmit. (Mégis, mekkora RAMnál lehet elhagyni, ha mondjuk KDE mellett 2-3 program fut (Firefox, OpenOffice, Gaim)?)
strogg  
2005. ápr. 24. 19:44 | válasz | #59
Equ: nem izlések és pofonok, hanem teljesen más felfogás.
A unix, és unix like rendszerek "szerint" "az üres memória kihasználatlan, tehát rossz memória" :)

Ezért tűnhet "pocsékolónak".

Az izlések és pofonok ott kezdődnek, hogy XP alatt lecsuksz egy ablakot, de ha 2 perc múlva visszanyitod a tálcáról, máris megtekeri a lemezt.
Ez engem az őrületbe kergetett:) Mást meg nem. Én ezt meg mindennek nevezem, csak memóriakezelésnek nem. :) (melóhelyen muszáj volt XP-t is használni)
Equ  
2005. ápr. 24. 19:35 | válasz | #58
jaj, most összeroppantam, ennyi szakmai érvvel még az életben nem cáfolt meg senki...
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. ápr. 24. 19:06 | galéria | válasz | #57
83 telepített program van éppen az otthoni gépemen

Húúúúú
Equ  
2005. ápr. 24. 18:34 | válasz | #56
izlések és pofonok. én a linux memóriahasználatát durván pocsékolónak tartom, a win sokkal okosabban használja ezt fel cacheként.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 18:24 | válasz | #55
"egyébként tanfolyamon is elmondanák"

Nem járunk fizetős tanfolyamra, ha a fórumon ingyér elmondják ugyanazt

Valami ilyesmire gondoltam én is, hogy ez állhat a háttérben, ettől függetlenül felesleges műveletnek látom kellő mennyiségű ram esetén. Valami olyasminek, mint ahogy az ajánlott swap méret is a fizikai memória másfélszerese. Ott is ugyanez a hiba, hogy a képlet igaz, egy bizonyos méretig, de utána megborul, szóval bizonyos mennyiségű rendelkezésre álló mem esetén lehetne máshogy számolni. Mindegy így működik, és végülis jól működik, mert megy, de ettől még számomra(!) pofásabb megoldás az, ahogy linux alatt van megoldva.
Equ  
2005. ápr. 24. 17:59 | válasz | #54
ha ennyire érdekel megválaszlom neked...
(egyébként tanfolyamon is elmondanák :))

A win memóriakezelése igen bonyolult itt most nagyon leegyszerűsítem csak a swap megértéséhez szükséges részekről írok. A win 2 részre bontja a fizikai memóriát, programok által használtra és általuk nem használtra. Az összes, program által nem használt memóriát system cache-nek használja.
Figyeli mely memórialapokat használ az oprendszer és amelyiket régóta nem használta azokat kilapozza swapbe (ennél 100x bonyolultabb feltételeknek megfelelő lapokat) annak érdekében, hogy a system cache a lehető legnagyobb legyen. Könnyen belátható, hogy egy nem használt program lapjait a memóriában tartani sokkal kissebb haszonnal jár, mint ugyanezt a memóriát cache-ként felhasználni, amiből ugye soha nem elég figyelembe véve a memória és a hdd méretkülönbségét.
Persze mindez szabályozható, hogy mit enged egy program kilapoztatni és mi az amihez ragaszkodik, a win ezt figyelembeveszi.

Hát röviden ezért használ(hat) a win swap-et akkor is, ha van még "szabad" memória. (valójában nincs, ami szabad, az cachként funkcionál, így nem megy kárba)
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:43 | válasz | #53
Remek, pár ismétlés van benne. Mindegy, lényeg leszűrhető dekódolás után.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:42 | válasz | #52
Kapcsold be swapet, és válaszold meg a kérdést, miszerint miért van használatban, csak azért mert engedélyezve van? Megy a win swap nélkül, de valamiért mégis ingert érez rá, hogy ha bekapcsolod, akkor használatba fogja, akkor is ha a fizikai ram még sehol nincs telítettségben. Természetesen alap win is elkattog swap nélkül, aki mást mond az hülyeséget beszél, de ha bekapcsolod, valamiért kényszert érez, hogy használja.


Linux nálam nem halt bele ha elfogyott ramból, egyszerűen kigyilkolta az adott process-t, de ment minden tovább, más kérdés, hogy vitatható, hogy mennyire jó az, ha adott esetben legyilkol egy szolgáltatást a rendszer...elvileg ez is konfigurálható, hogy mit dobjon el, de különösebben még sosem érdekellt ennyire, hogy valamennyire is utána nézzek.
Equ  
2005. ápr. 24. 17:38 | válasz | #51
hagyjuk már ezt a marhaságot, a win tökéletesen elvan swap nélkül. (2000+ -ról beszélünk win alatt)
Amatőr módon megírt alkalmazásoknak lehet gondja a swap nélküli winnel, de ennek semmi köze az oprendszerhez.
Equ  
2005. ápr. 24. 17:36 | válasz | #50
"az ember beletol 1g ramot a masinába, és a win valamiért mégis késztetést érez a swapelésre, akkor is, ha nem csinálsz semmi különösebb extrát."

Nem zavarja az elméletedet, hogy mint már mondtam, a win remekül elmegy swap nélkül? Így egytáltalán nem akar swappelni. Sőt ha kikapcsoltad a swap-et és kifogysz a ramból akkor is atomstabil marad, egyszerűen nem enged több programot indítani, ugyilyen helyzetben a linux nekem már kékhalálozott azaz kernel panic-olt...
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:34 | válasz | #49
Ezt most nem vágom, de nem szaroztam wint ha arra gondolsz, szimplán arra céloztam, hogy alapvetően az egész rendszert sem arra izgatták be ms-nél a srácok, hogy swap-et kikapcsold, erre figyelmeztetett is korábban, ha próbálkoztál vele. Ez nagyjából afféle hiba, mint ahogy alapból az oprendszert is admin userrel használod install után, és a felhasználói programok nagy százaléka is megköveteli ezt. Elvileg longhornban már erre is lesz jóféle megoldás. Várjuk.
Equ  
2005. ápr. 24. 17:32 | válasz | #48
esetünkben inkább arról beszélünk, hogy a "mercédeszbe" a lámerek, a fene nagy hozzáértésükkel ladába való olajat töltenek, a légszűrőt kidobják, mert a szomszéd mondta, hogy úgy gyorsabban megy és csodálkoznak, ha gondja lesz... :)))

Aztán ezek a lámerek lecserélik egy trabantra a mercit és örülnek, hogy abba nem kell olajat tölteni, micsoda csúcstechnikát szereztek LOL :))

Aki meg ért hozzá, az röhög egyet ezeken és száguld tovább a mercivel :)))
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:30 | válasz | #47
Codega = Cedega?

Transgaming

Egyszer már próbáltam, elég kevés sikerrel. (Egyáltalán nem jött össze, de betudom saját lustaságnak, mert nem érdekellt különösebben) Viszont nekem most sima wine-vel cvs-ből fogatva, fut World of Warcraft linux alatt szépen ablakból :)

CVS cedega letölthető elvileg a 3rd party dolgokat nem tartalmazza, de nagyjából jelképes összegért megvehető a teljes verzió, ha jól emlékszem.
trabant   "Rest in Peace trabant" 
2005. ápr. 24. 17:30 | válasz | #46
Aha, akkor ezexerint a ferrari is szar, mert nem lehet beletenni egy wartburg motort...
trabant   "Rest in Peace trabant" 
2005. ápr. 24. 17:29 | válasz | #45
az olyan szutykok, mint egy trabant
Ezt kikérem magamnak. ;-DDD
NEXUS6  
2005. ápr. 24. 17:27 | galéria | válasz | #44
Ha már a Linuxnál tartunk, van valakinek gyakorlati tapasztalata a Codega-val?

Pl hol lehet beszerezni legalább egy demot.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:20 | válasz | #43
Nemcsak, hogy megy, de tökéletesen megy. Sőt, egész addig nem is ér a swaphez amíg a ram-ban elfér. Linux kernelben érdekes mód tudják, hogy a ram átvitel kicsit nagyobb, mint a hdd.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:18 | válasz | #42
Jah amúgy sorry nem tudom megnevezni a progit, valami nem mai darab gáma volt amúgy, ami nem feltételezte hogy az ember mondjuk 256 mega felett rendelkezik rammal, és mikor ostoba módon 768 megánál a swap letiltása után, ezen progit akarta indítani az ember, simán egy hibaüzenet várta, miszerint ez lehetetlen. Sorry ilyen is van, és ha valaki ezt használni kívánja, az nem feltétlen az ő hozzáértésének a hiánya. Jelenleg ugyan tényleg alacsonyan vannak a ram árak, az ember beletol 1g ramot a masinába, és a win valamiért mégis késztetést érez a swapelésre, akkor is, ha nem csinálsz semmi különösebb extrát.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 17:09 | válasz | #41
Én éppen nem, de olvasni valszeg nem tudsz sokat, mindenesetre nem számít...
NEXUS6  
2005. ápr. 24. 16:55 | galéria | válasz | #40
Abszolút egyetértek veled!!!!!

;)

;)A hozzáértők kezében az olyan szutykok, mint egy trabant, egy dácsia, vagy ne adj isten egy zaporozsec csodálatosan működő óraműszerkezetek voltak, akikre joggal volt büszke a gazdájuk.

Gratulálok, hogy a te "zaporozseced" pöpecül szuperál, nekünk lamereknek sajnos csak az jut, hogy szídjuk mint a bokrot a sajátunkat.

Vagy végül lecseréljük egy "mercédeszre";))))))
gz8  
2005. ápr. 24. 16:49 | galéria | válasz | #39
Csak halkan reagálok a 21-esre: azt hiszem, a te szótáradban ismeretlen fogalom az irónia...
Equ  
2005. ápr. 24. 16:43 | válasz | #38
ettől az általam felügyelt gépeken nem lesz gond winekkel... :)))

De, hát gondoljuk végig, hol lehet a gubanc. Gondolom ugyanazt a kódbázist használjuk (ugye nem warezről beszélünk) vállalati hálózatokon nagyjából ugyanazokat a funkciókat kell ellátni, van akinek semmi gondja nincs vele, van aki egész nap szív. Nem nagyon marad más ok, mint a hozzá(nem)értés.

Ez van, törődjetek bele, menjenetek tanfolyamra, olvassatok könyvet, kérdezzetek fórumokon :)))

Egyébként lámerek mindenhol vannak, nem a cég mérete vagy a gépek száma határozza meg. (igaz jobb helyeken az ilyeneket mahar kirugják és keresnek hozzáértőket, de ez más téma)
NEXUS6  
2005. ápr. 24. 16:38 | galéria | válasz | #37
"Arról nem beszélve, hogy nemcsak az én winem megy évek óta gond nélkül, hanem az a 200 gép is cégnél amit felügyelek. És még pármillió más embernek is."

Equ rájöttem ki is vagy te!!!!
Te vagy a rendszergazda a M$ menyországban!

Szt. Péter hát találkoztunk végre!!!!;))))


Itt a földi siralomvölgyben azért rosszabb a helyzet. Egy ujjamon meg tudom számolni kinek nincsenek komoly bajai a windózzal az ismerőseim közül, ebbe beleértve 2-3 országos hálózatot is, úgy párszáz géppel megáldva.
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. ápr. 24. 16:07 | galéria | válasz | #36
hát aszem még 1 darabig én nem állok át rá, úgyse használná még semmi ki.
Equ  
2005. ápr. 24. 16:06 | válasz | #35
"Amelyik oprendszernek 900 mga kell a működéshez(+NAV)+egy 300 MB-os játék futtatásához az sz**... Ezért használok 98%-ban Win98-at :)"

Az xp-nek alapesetben 82 Mb memória kell. Ezt, ha valaki ért hozzá és kikapcsolja az általa nem használt serviceket, le lehet vinni 70 körülire.

A lámereknek marad a 98, amit én csak nagy jóindulattal nevezek oprendszernek, de sok sikert hozzá :)))
Equ  
2005. ápr. 24. 16:03 | válasz | #34
te honnan tudod, hogy én mire használom a winemet? (83 telepített program van éppen az otthoni gépemen)

Arról nem beszélve, hogy nemcsak az én winem megy évek óta gond nélkül, hanem az a 200 gép is cégnél amit felügyelek. És még pármillió más embernek is.
Hogy neked ez nem sikerül, az téged minősít, szívesen javaslok 1-2 tanfolyamot, majd elmagyarázzák hogy mi-mi...
Equ  
2005. ápr. 24. 15:59 | válasz | #33
"Ahhoz nem sok hozzáértés kell, hogy vannak progik amik induláskor ellenőrzik, hogy van e page file, és ha nincs akkor el sem indul, ellenben dob jó kis hibaüzenetet."

Te szerencsétlen, lejjebb még a windows bedögléséről beszéltél, most már 3rd party program hibaüzenetéről... :)))
Hogy vannak lámer programozók (és felhasználok) arról a windows nem tehet.

Egyébként konkrétan melyik ez a program?
2005. ápr. 24. 15:33 | galéria | válasz | #32
OFF:

Ha nem használnál NAV-ot, akkor valszeg nem enné a rendszer két pofára a virtuális memóriát. Ugyanis a most megjelent Symantec Antivirus Corporate Client 10 az első Symantec progi, amelyben a virtálismemória-cirkuszt végre megcsinálták.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. ápr. 24. 15:01 | válasz | #31
juj de nem bírom az ilyen hozzáállást. majd lesz rá cucc, vazeg, addig nem lehet rá programokat készíteni még nincs. LOL
2005. ápr. 24. 14:42 | válasz | #30
"Lapozófájlhoz: tudtommal Linuxhoz meg külön SWAP partició kell, különben lassú lesz."
Ezt a hülyeséget kár volt írni. Megy az swap nélkül is ,de jó ha van.
2005. ápr. 24. 14:34 | válasz | #29
Na jah, csak a 98 már egy rakás hardwaret nem támogat, vagy részlegesen ...
Amúgy XP alatt szoktam figyelni, van mikor az össz memória használat átmegy 2-3GB-ba.
Ráadásul egy rakás program saját lapozó fájlt hozz létre,, és teszem azt vicces, ha 2GB üres hely van a vinyódon, de már nem megy a program ...
2005. ápr. 24. 14:02 | válasz | #28
Csatlakozom az elottem szolohoz.........
2005. ápr. 24. 13:44 | válasz | #27
Minek kell ezt a lapozófájlosdit erőltetni? Optimalizálni kéne, mert hatalmas a memóriapocsékolás. 384 MB ramom van, de az Age of Empires 2 TC (6 éves játék) futtatása után csinál az XP egy 600 MB-os swapfilet. Amelyik oprendszernek 900 mga kell a működéshez(+NAV)+egy 300 MB-os játék futtatásához az sz**... Ezért használok 98%-ban Win98-at :)
Nyiri  
2005. ápr. 24. 13:19 | galéria | válasz | #26
Nekem kekhalal XP alatt csak akkor volt ha hardver hibas volt a gep.
2005. ápr. 24. 12:37 | galéria | válasz | #25
"A technikai újításokat összefoglaló dokumentumban a Microsoft közzétette, hogy .... ésatöbbi ésatöbi"

nem idézem be az egész utolsó bekezdést, de látszik hogy milyen nagy előrelépést sikerült a windows fejlesztőknek megtenniük cirka 2-3 év alatt, amióta létezik XP és amióta lehet tudni hogy jön az x86-64 , A64 vagy másmilyen formában..
Nagy előrelépés hogy mégtöbb pénzt tudunk a gépünkbe ölni, mert több memórián tud terpeszkedni a windowsunk.. és ez a lapozófájl dolog, fantasztikus :D
2005. ápr. 24. 12:34 | galéria | válasz | #24
2005. ápr. 24. 12:32 | galéria | válasz | #23
Mr. Értek Hozzá, érdekes módon én rendeltetésszerűen használom az XP-t és mégis maga alá csinál... már a GUI is lassú, mit várjunk akkor mondjuk a memóriakezelő alrendszertől? Semmit , elzabálja szépen a szabad memóriát, tele van sosemhasznált szolgáltatásokkal, és amiket meg SP1 és SP2-vel adtak hozzá , azok pedig enyhén kilógnak a rendszerből, és megintcsak ügyes fagyikat képesek csinálni .. WLAN példának okáért. A driverekről nem is beszélek, pedig a WHQL -es driverek _elvileg_ jók, tehát ha egy ilyen szuper microsoft aláírt driverrel is kékhalálozik , akkor valószínűleg nem a driverben van a hiba , vagy mégis? Akkor meg minek a WHQL... na mind1 én nem téged szóllak meg/le , és elhiszem hogy "értesz" is hozzá, de vedd figyelembe, hogy esetleg két év ímélezés és Office-ban munkálkodás lehet hogy nem terheli meg úgy mint pl. játékok és felhasználói programok /photoshoptól winampon át messengerig/ rendszeres használata egy éven keresztül.. és valami tényleg bűzlik az ASUS A7N8X-E-s lapom Gigabites NICének driverével, vagy az XP-vel lévén u.ilyen alaplapja van a havernak és neki érdekes módon minden oké.. pedig u. az a driver van használatban .. meg az XP is u.az .. paranormális jelenség? Talán :)
2005. ápr. 24. 12:23 | válasz | #22
Én csak arra céloztam, hogy a mostani memóriacímzés minden bizonnyal sokkal tovább lesz elég, mint az akkori:)
Lapozófájlhoz: tudtommal Linuxhoz meg külön SWAP partició kell, különben lassú lesz.
Yv@n  
2005. ápr. 24. 10:45 | válasz | #21
Ahhoz nem sok hozzáértés kell, hogy vannak progik amik induláskor ellenőrzik, hogy van e page file, és ha nincs akkor el sem indul, ellenben dob jó kis hibaüzenetet. Mindenesetre, gondolom nálad az ilyen programok esetén az "Ön ért hozzá?" kérdés jelenik meg, és mivel te automatán az igen gombra kattintassz, így nem is zavartatja magát...
NEXUS6  
2005. ápr. 24. 10:40 | galéria | válasz | #20
A 640-es benyögése lehet hogy 20 éve volt Bilibának, csak akkor már a konkurens oprendszerek már rég sokkal nagyobb fizikai memcsit tudtak kezelni!!!!

Gondolom azért is kellett az őswindóznak ilyen jó kis lapozófájl, hogy ebből a 640KB-ból kibereakosgassa az anyagot, ha több progi párhzamos működésével próbálkozik.
2005. ápr. 24. 10:37 | galéria | válasz | #19
Sajnos, így van - pénz beszél, kutya ugat.

-----------------------------------------
Első számú honlapom -|- Második számú honlapom
Ez a gépem: Abit KR7-A 133 .-|-. AMD 1700+ (1466 MHz, Palomino) .-|-. 2*256 MB DDR (266 MHz) Samsung .-|-. ATI [BBA] Radeon 9500 Pro (128 MB, 275/270) .-|-. Omega Driver .-|-. Maxtor 20 GB (7200 RPM, ATA 133) .-|-. Seagate 80 GB (7200 RPM, ATA 100) .-|-. SoundBlaster LIVE! 5.1 Player.
Fordításhoz: UltraEdit;Restorator;Notepad++
Videóeditáláshoz: Sony VEGAS 5.0;VirtualDub
Grafikához: Adobe Photoshop 8.0 CS;IrfanView

-----------------------------------------
NEXUS6  
2005. ápr. 24. 10:35 | galéria | válasz | #18
Érdekes ez a lapozófájlos téma, valójában otthoni felhasználónak semmi szüksége rá, pláne hogy a memória árak a béka segge alatt vannak!

A júzer progik általában nem igényelnek nagy memoria méretet ezért felesleges, ha egy játéknál meg rendesen használni kell az általában maga a halál!

Mondjuk előnye is van, ha egy összegányolt, optimalizálatlan progi dobozára az van ráírva, hogy min 1GB memcsi kell neki, akkor egy 256 MB memcsis gépen is ki lehet próbálni és rájönni hogy mennyit is ér az egész;) Így legalább nem költ feleslegesen pénzt az ember a memcsire meg a progira.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. ápr. 24. 10:31 | galéria | válasz | #17
Ja, de ha az intel nem jön ki a 64bittel, lehet a microsoft is huzza még a dolgot egy ideig, mivel elég jól összejátszik a két cég.
2005. ápr. 24. 10:00 | válasz | #16
és most jobb lett nekem, hogy van 64bit-es windows?
hány program van erre optimalizálva? nem játékok, meg tömörítők, hanem mondjuk maja, 3dsmax, archicad ?
arty  
2005. ápr. 24. 09:56 | galéria | válasz | #15
"A 64 bites operációs rendszerek természetesen nemcsak az Intel, hanem az AMD 64 bites chipjeit is támogatják - "

Talán ez a mondat nem illett volna ... mivel két évvel hamarabb volt amd 64biten, mint intel, ez elég genny szerkezet.

Pontositva: természetesen támogatja az intel féle EMT64et is, nem csak a már jóval korábban megjelent a64eket ...

Cikkirónak csipte a szemét a kis hárombetűs cég előnye vagy mi???? :(