A mobil­tulajdonosok nem félnek a sugárzástól
2005. április 11. 16:51, hétfő
Bár évek óta vita folyik arról, hogy mennyire káros a mobiltelefonok sugárzása, az emberek többségét látszólag ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatja.

Hirdetés

Ez derül ki a Salzgitterben található Német Szövetségi Sugárzásvédelmi Hivatal által készített legfrissebb felmérésből. Az anyag szerint a német mobiltelefon-tulajdonosoknak csupán a 17 százaléka tart attól, hogy a mobil készülék rendszeres használata miatt valamilyen káros sugárzás érheti a szervezetet. Az emberek többségét szinte nem is foglalkoztatja ez a kérdés.

A kutatók szerint az embereket ebben a tekintetben öt nagy csoportba lehet osztani. Az elsőbe a lehetséges veszélyekkel egyáltalán, mondhatni flegma módon nem törődő 21 éves vagy annál fiatalabb fiatal férfiak tartoznak. A mobiltelefon-tulajdonosok közül ez a csoport körülbelül 12 százalékot tesz ki és ezek a fiatalok használják a legtöbbet a készüléküket. A második, ámde a legnagyobb csoportot azok a felhasználók alkotják, akik bizonyos mértékben tartanak a káros sugárzásoktól, de többnyire nem foglalkoznak a félelmükkel. A szakemberek úgy vélik, hogy az emberek 24 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Szintén a mobiltelefonnal rendelkezők 24 százaléka leginkább úgy jellemezhető, hogy a sugárzással nem törődő, a készülékét csak kevés alkalommal használó ember. A negyedik csoportba azok tartoznak, akiket ugyan érdekel ez a dolog, tehát szeretnének meg­nyugtató választ kapni a kérdéseikre, ám de ettől füg­get­le­nül na­gyon gyak­ran használ­ják a mobil­telefon­jukat. Ezeket a felhasz­nálókat ugyan érdekli ez a probléma, ám sem­mivel sem tulajdonítanak neki nagyobb jelen­tőséget, mint bármilyen más témának. Ez a csoport a mobiltelefon-tulajdonosok 23 százalékát teszi ki.

Az utolsó, az emberek 17 százalékát jelentő ötödik csoport azokat a felhasználókat tömöríti, akik azért telefonálnak keveset, mert félnek, és azt remélik, így megkímélhetik magukat attól, hogy a szervezetükre ártalmas sugárzást szenvedjenek el. Az ebbe a csoportba tartozók minden, a témába vágó hírt és cikket elolvasnak és állandó feszültségben élnek amiatt, hogy esetleg mégis valamilyen káros sugárzás érhette őket.

Mint azt Christiane Pölzl, a Német Szövetségi Sugárzásvédelmi Hivatal sugárzásvédelmi és egészségügyi szakreferense elmondta: az a legfontosabb, hogy az embereket objektíven informálják a kérdésben és így pontos képet kaphassanak a rájuk leselkedő esetleges veszélyekről és eloszlassák tévhiteket is. A felmérésből kiderült az is, hogy a legtöbb felhasználó lehetségesnek tartja, hogy valamilyen káros sugárzás érheti a mobiltelefon rendszeres használatakor. Ennek ellenére az emberek 54 százalékának gyakorlatilag fogalma sincs arról, hogy milyen sugárzások is érik a szervezetét mobiltelefonálás közben és ezek közül melyek lehetnek károsak.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Caro  
2005. ápr. 23. 10:06 | válasz | #49
Szóval fulladjanak meg
Caro  
2005. ápr. 23. 08:30 | válasz | #48
Nem hinném, hogy sokkal kevesebbel.
Egy mobil és egy adótorony közti távolság elég nagy, és a jel a távolság köbével arányosan csökken.
Egyébként meg az a véleményem, hogy az összes telefontársaság (beleértve a vezetékeseket is!).
A jövő a net alapú kommunikációé. Sokkal fejlettebb, sokkal funkciógazdagabb, és nem profitorientált.
gradU  
2005. ápr. 14. 21:03 | válasz | #47
"A mobiltelefonod 3-4-5 WATT-al sugároz."

Honnét veszed azt az infót, hogy 3-5 W-tal sugároz egy mobil? Ha igazad lenne, nem kéne ilyen sűrűn elhelyezni az átjátszókat. Kedvezőtlen esetben (pl. liftben, alacsony térerő mellett) max. 1 W teljesítménnyel sugározhat. Nézd meg a telód leírását. Átlagban még ennek is csak töredékével. (talán van a fórumon olyan, aki végzett méréseket)
arty  
2005. ápr. 14. 17:58 | galéria | válasz | #46
1953-ban még semmi bizonyíték nem volt a dohányzás káros hatásairól.

borzalmasan nagy üzlet a mobiltechnológia, nagyságrendekkel nagyob, mint a cigi.

nem használok mobilt és nem is dohányzom ... továbbá nem gondolom azt, itt többekkel ellentétben, hogy "lemaradok valami jóról" meg azt sem "ennyi erővel semmi károsat ne csináljunk" ... ha már károsítom magam, legalább élvezetet okozzon :D
2005. ápr. 14. 15:57 | válasz | #45
Ja, ezekhéz képest a mobiltelefon bakfity.
2005. ápr. 14. 15:57 | válasz | #44
Tisztára mint a viccben:
-Hallod-e te kupec, nem vak ez a ló?
-Dehogy vak az! Csak bátor!

Mi is baromi bátrak vagyunk. Amúgy meg gazdasági érdek nélkül nem feccolnak pénzt a kutatásokba. Kinek lenne érdeke, hogy a mobiltelefonok egészségkárosító hatásától legyen hangos a média? De pl a walkman is káros a fülre, és senkit sem érdekel. A cigi rákot okoz, és senkit sem érdekel (na jó, épp leszoktam). A sok műkaja mérgekkel telíti a szervezetünket, és... folytassam tovább?

A poén az, hogy nagy adók közelében és nagyfeszültségű vezetékek alatt olcsó a telek (vajon miért?), és gyakran ilyen helyekre építik az iskolákat, óvodákat. Van ilyen a IX. ker rehabilitált részén is. Igénytelen barmok.

Megyek is, ikább kímélem a szemem. Csőváz.
2005. ápr. 13. 18:14 | galéria | válasz | #43
Te meg a szivedhez :D
2005. ápr. 13. 15:48 | válasz | #42
"kíváncsi vagyok, mit tudtok a rádiófrekvenciás sugárzás és az élő szervezetek "evidens" kölcsönhatásáról, amit a témában működő seregnyi kutató mai napig nem tudott egyértelműen igazolni."

Kedves kukacos,

Naivitásod gyönyörködtet. Ez ugyanaz a maszlag, minthogy a cigaretta sem károsít "nem tudta egyértelmuen bebizonyítani a témában működő seregnyi kutató" (noha mára már nagy betukkel rá van írva a dobozra és sokan még mindig, ITT A FORUMON IS megkérdőjelezik ezt).

Egyszeruen adott egy eros lobby (mint az olaj vs. alternatív erőforrásoknál) és adott a sok birka aki olyan alapvető tételeket kérdőjelez meg amit még egy általános iskolai könyvben is leírnak. De erre épül a mai társadalom, a csorda szellemre.

Tartsd csak a fejed mellé sokat a 4 wattos (már mondtam az EU-n belül eleve tilos árusítani, csak különleges engedélyekkel lehetséges), a mobiltornyokat sem lehet akárhová helyezni (nem véletlenül, bár itthon a pénz beszél), de persze ezek csak véletlen egybeesések.

Kérdésedre válaszolva:

Ha meg tényleg érdekel, a sugárzás emberi szervezetre gyakorolt hatása, kezd az alapoknál, ajánlom az általános iskolai biológia könyveket, vagy ha mélyebben érdekel a témat ajánlom a következő publikációkat:

- Egészségügyi Világszervezet (WHO)- 1999 NOV
- IEGMP 2000 tavasza
- Kanadai Királyi Tanács 1999

2005. ápr. 13. 14:34 | válasz | #41
Dogma meg Supergamez_real, azért kíváncsi vagyok, mit tudtok a rádiófrekvenciás sugárzás és az élő szervezetek "evidens" kölcsönhatásáról, amit a témában működő seregnyi kutató mai napig nem tudott egyértelműen igazolni. Ez épp hogy nem gondolkodás kérdése, hanem kísérleteké. Amit az élő szervezetről tudunk, az alapján nem kellene legyen semmi hatása, de persze nem tudunk mindent.
gz8  
2005. ápr. 12. 19:00 | galéria | válasz | #40
Akkor a combjaid belsejére szigszalagozz legalább kettő-kettőt
2005. ápr. 12. 17:38 | galéria | válasz | #39
Állítolag ha a tökömhöz rakom akkor IMPOTENS LESZEK
2005. ápr. 12. 15:10 | válasz | #38
Sok kicsi hatás összeadódhat, elötte könnyű okosnak lenni.
2005. ápr. 12. 14:57 | válasz | #37
most vettem észre, h pont előttem felejteték ki ugyanazt, amit irtam - sry
de ugye ismétlés a tudás..
2005. ápr. 12. 14:56 | válasz | #36
a wifi más frekvencián mozog és sokkal alacsonyabb teljesítménnyel, mint a mobiltelefon - nem hiszem h összemérhető
Macc  
2005. ápr. 12. 12:12 | válasz | #35
En a termeszetes szelekcio hive vagyok... Es a mobil es sok hasonlo szepen lassan teszi a dolgat!
2005. ápr. 12. 10:39 | válasz | #34
"Ez egy akkora hülyeség! bezzeg a rádióadók, a wifi, meg a műholdak, meg a bluetooth meg a monitorok azokkal miért nem foglakoznak? Azok is sugároznak! De bezzeg miért pont a telefonokkal foglalkoznak? Szerintem azért mert sok bevételük van, és ez másokat zavar és ezért piszkálják a mobiltelefonokat."

Ne nevettesd már ki magad. Nézd meg a WIFI sugárzási teljesítményét(100 mWatt), nézd meg a bluetoothét és utána beszélj ilyen butaságokat. Arról nem is beszélve, hogy a 100mWattos WiFi-t nem a fejed mellett tartod.

A mobiltelefonod 3-4-5 WATT-al sugároz. Csakhogy a különbséget lásd Europában tilos 1 Wattos erősítőt árulni speciális engedélyek nélkül.

#33: elég nehéz tizenéves gyerekeket meggyőzni erről, hiszen "a tévében megmondták, hogy nem káros". Illetve nagyrészük még elemi fizika és biológia órákra sem járt be.
2005. ápr. 12. 08:35 | galéria | válasz | #33
Nahát momentán ezért vettem vezetékes headset-et, ezért teszem el azonnal a telefont bárhol vagyok és legritkább esetben tartom a testem közvetlen közelében ! Már 30-40cm távolság is nagságrendekkel csökkenti a sugárzásadagot és ez már jelentős különbség. Már vagy 10 éve használok mobilt intenzíven munkámból kifolyólag és tapasztaltam elégszer a közvtelen káros hatásait, nem szeretném kipróbálni a közvetetteket.

Ja és aki szerint ez technofóbia, annak elárulom én sem disznóért vettem a villamosmérnöki diplomámat ! Aki gondolkodik egy kicsit is és konyít valamit hozzá, az pontosan tudja, hogy mit jelent egy ekkora teljesítményű rádióadót üzemeltetni organikus szervezetek közvetlen közelében.

Az UV sugárzásra is csak legyintettek valaha, ma már magas prioritású EU program, hogy leszoktassák az embereket a szoláriumról és a napozásról és korlátozzák az ezzel kapcsolatos technológiákat, mert az új generációknál már népbetegség a bőrrák. Na azok az okostojglik is legyintettek arra, hogy hát nem veszélyes az, csak pánikkeltés, nos valóban, ÉN nem sajnálom őket, ebből is tanultak...
2005. ápr. 11. 22:08 | galéria | válasz | #32
"az bizony tényleg mindennapos problémája az embernek"

Attól még nem lesz valami követendő, hogy egyre többen akarják.
2005. ápr. 11. 22:06 | válasz | #31
A világ meg sugároz de ez van... majd kitalálják a sugárvédővel ellátott mikorszövetes ruhákat amiket gebasz drágán adnak majd el nekünk...
2005. ápr. 11. 22:05 | válasz | #30
A passzív dohányzásról csak anniyt hogy orvosilag bizonyított hogy a Ptx-em 17 éves koromvban a passzív dohányzás miatt alakult ki...Azóta is gyűlölöm a cigit...
2005. ápr. 11. 21:44 | galéria | válasz | #29
és senki sem tudja, hogy mi lesz károsnak kikiáltva 20-30 év múlva.

Én is használom, de 10 éve még sehol sem volt, és mégis éltünk, dolgoztunk, kommunikáltunk.

sztem egy felesleges rossz, amivel egyesek halálra keresik magukat, és senki sem tudja, milyen káros hatásokkal.
2005. ápr. 11. 21:42 | galéria | válasz | #28
tavaly műtöttek Szombathelyen mellkasi cisztával.

mellettem tüdőrákosokat műtöttek, napi 2-őt 3-at.
MIND dohányzott, kivétel nélkül.(csak én nem, de nekem születéskori csecsemőmirigy téma volt)

egy részük + károsítóknak volt kitéve (gumiüzem, festő-mázoló stb.) a többi "CSAK" dohányzott.
úgyhogy CSAK egy rizikófaktor, semmi más.
Addig senki se hiszi el, hogy a feneke alatt a koporsó, amíg nem találkozik azzal, mivel pl. én tavaly, 35 évesen...
csak higgye' mindenki, hogy Ő a HIGHLANDER...
uu  
2005. ápr. 11. 21:39 | válasz | #27
szerintem ne keverjük ide a dohányzást, mert a nikotin az tényleg méreg míg ez csak egy technofóbia.
2005. ápr. 11. 21:37 | válasz | #26
"Sehol senki se tudta bebizonyítani, hogy valaki a passzív dohányzástól kapott volna tüdőrákot."

Nem ezt kell bizonyitani es nem is bizonyitottak ezt be soha,hanem ugyanis azt bizonyitottak be hogy elosegiti !! a rak kialakulasat. van kulonbsegf a ketto kozott.
uu  
2005. ápr. 11. 21:36 | válasz | #25
na ne szórakozz... stresszet okoz? mi nem? a stresszet meg kell tanulni kezelni, mert az bizony tényleg mindennapos problémája az embernek. legalábbis meglepődnék ha valaki betiltatná a forgalmi dugókat vagy a családi veszekedéseket:)
2005. ápr. 11. 21:32 | galéria | válasz | #24
aha.
csak ez 1 cm-re van a fejedtől.

majd ha 70 éves leszel és élsz te is + én is, majd dumálunk erről....
2005. ápr. 11. 21:30 | galéria | válasz | #23
Bőven elég az is, hogy stresszet okoz...Az ember ideghálózata egy elektromos rendszer. Ebből kifolyólag a dolog adott. Lehet, hogy közvetlen módon nem egészség károsító, de az élet minőséget rontja.
uu  
2005. ápr. 11. 21:18 | válasz | #22
eszméletlen hogy az sg azért egy informatikai oldal, a fórumozók nagy része azért tanult fizikát, és még így is vannak olyanok akiknek megfordul a fejében hogy a mobiltelefon rákot okoz. dehát ez van ilyen világban élünk, éljen a pseudo-tudományosság és az agyatlan treehuggerek megállás nélküli félelme azoktól a dolgoktól amik nem voltak akkor amikor megszülettek.
Munch  
2005. ápr. 11. 20:51 | galéria | válasz | #21
Nem gyengén!
Olvastam egy ilyen elmélkedős szöveget erről, hogy mennyire befolyásolja az életünket ez a sok hullám. Meghökkentem, amikor azt írták, hogy torzít az ember külsején.
2005. ápr. 11. 20:49 | válasz | #20
egy haztartasban is millio dolog sugaroz. a radioadas is sugarzas, a szamitogep, monitor, elektromos meg magneses sugarzas..

No meg a rengeteg mobil cella szerte az orszagban... Teny hogy sokkal kisebb adagot kapsz mintha a fuledhez tartod a telefont, viszont a kis adagot a folyamatosan kapod (teljes orszagos lefedettseg, stb) mig a telefont csak par percre veszed a fuledhez egy nap (jobb esetben).
Es akkor meg nem beszeltunk a radioaktiv sugarzasrol.

Biztos karos a mobil, ahogy nagyon sok minden a mai modern vilagban. De ilyen ez a vilag. Mi tettuk ilyenne.
Igy is 2x olyan hosszu ideig elnek az emberek, mint pl a kozepkorban ahol nem volt semmi sugarzas. Hala az orvosoknak :)

Mipi  
2005. ápr. 11. 20:17 | válasz | #19
Ez egy akkora hülyeség! bezzeg a rádióadók, a wifi, meg a műholdak, meg a bluetooth meg a monitorok azokkal miért nem foglakoznak? Azok is sugároznak! De bezzeg miért pont a telefonokkal foglalkoznak? Szerintem azért mert sok bevételük van, és ez másokat zavar és ezért piszkálják a mobiltelefonokat.
2005. ápr. 11. 20:17 | galéria | válasz | #18
okos ember nem a fülén a mobillal kel fel, és fexik le.

gyorsan, tömör tények, és letesz.

mongyuk a sok kopasz mercis telos-fülön-ragatt' élőlényeket a kutya se sajnálja, max a kemoterápiájukat fizetjük mi.

:-)))
2005. ápr. 11. 20:15 | galéria | válasz | #17
aha, mert alig pár éve használkuk.
erre mondtam az 50 évet.
de téged úccse lehet meggyőzni, és nem is ez a célom....
Caro  
2005. ápr. 11. 20:01 | válasz | #16
Sodi:
Le vagy maradva, patkányokat tettek ki mobiloknak és az élettartamuk úgy az 1/3-ára csökkent, bár erre az adatra pontosan nem emlékszem, de a kísérletre igen.
Azt meg honnan szeded, hogy a vezetékes headset káros?

Itt nem arról van szó, hogy ennyi erővel minden káros, hanem arról, hogy ez megelőzhető lenne. Mivel az elektromágneses sugárzás a távolság köbével arányosan csökken, nem mindegy, hogy 1 cm vagy fél méter (energiakülönbség 125000x...).
2005. ápr. 11. 19:59 | galéria | válasz | #15
Nem károsabb mint a szennyezett levegő belélegzése... erről ennyit..
2005. ápr. 11. 19:52 | válasz | #14
A sugárzás sejtekre gyakorolt, romboló hatása orvosi tény. Megkérdőjelezni még senki sem merte és soha nem is tette. Lehet itt okoskodni, de messze nem veszélytelen dolog a mobilozás.

Az itt hozzászólok nagy része gondolom ugyanígy nyugtatja magát azzal, hogy a cigi sem ártalmas, meg ha más csinálja akkor nem mind1, hogy én csinálom-e. Sok sikert ehhez a csordafelfogáshoz.

A cigaretta is bizonyítottan káros, akiket meg ilyen cikkekkel lehet befolyásolni abban, hogy egy 3-4-5 Wattos erősítő káros-e ha fej mellett tartjuk (túl azon, hogy tipikus birkák), azokat nagyon sajnálom.
2005. ápr. 11. 19:49 | válasz | #13
Rossz példa.
Akkor még nem volt fejlett orvostudomány.
2005. ápr. 11. 19:25 | válasz | #12
A középkorban nem volt mobiltelefon, nem volt tele Exx tartósítószerrel az étel, mégis korábban haltak az emberek.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. ápr. 11. 19:18 | galéria | válasz | #11
Különben -feltéve hogy káros, ami különben nincs így, de tegyük fel- erre a jó megoldás a Bluetooth headset.
(Sima vezetékes nem jó, mert az még erősebb behatás, mintha a fejedhez tartanád a telefont).
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. ápr. 11. 19:17 | galéria | válasz | #10
kb mint te hiába nem cigizel, ha a társaság elpöfékel egy jó pár szálat

Ez megint olyan dolog, amit még senki se bizonyított. Sehol senki se tudta bebizonyítani, hogy valaki a passzív dohányzástól kapott volna tüdőrákot.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2005. ápr. 11. 19:15 | galéria | válasz | #9
az öccse mindíg a zsebében hordta a telefont, és attól here rákja lett

Nem attól, anélkül is az lett volna.
A mobilok emberekre gyakorolt káros hatását még egyetlen esetben se tudta senki se bizonyítani.
Laci73  
2005. ápr. 11. 19:10 | galéria | válasz | #8
A sugárzás sem fél a mobiltelefon-tulajdonosoktól, és szintén nem foglalkoztatja, hogy daganot okoz nekik.

De hogy ne legyek jópofa, nekem szilárd meggyőződésem hogy a normálisnál (természetbeni előfordulásnál)erősebb sugárzás - éppen a nem természetes jellegénél fogva - veszélyes az emberekre és más élőlényekre. Más példával élve: attól hogy a legtöbb dohányos nem hal meg azonnal, még nem jelenti azt hogy a dohányzás veszélytelen.
2005. ápr. 11. 18:41 | válasz | #7
2. Azért nem teljesen mindegy, hogy az agyadtól pár centrie van a telefon, vagy jóval távolabb.
Cactus  
2005. ápr. 11. 18:25 | válasz | #6
1. Nincs objektív vizsgálat, mindig valami áll a háttérben.
2. Ha én nem is használnám a telefont, attól még a környezetemben símán használnák..akkor meg már ugyanott vagyok. (kb mint te hiába nem cigizel, ha a társaság elpöfékel egy jó pár szálat)
3. Ha tudnánk, hogy mi minden okoz rákot, akkor nem is mernénk enni/inni/sőt még levegőt venni sem. Szóval hererák a zsebben hordóknak ide vagy oda, fél herével is lehet élni
2005. ápr. 11. 18:19 | galéria | válasz | #5
addig, amíg nem lesz daganata, nem is érdekli.

Majd 50 év múlva a tudósok erről írják a disszertációikat....
yy   "Rest in Peace yy" 
2005. ápr. 11. 17:43 | válasz | #4
ez az új design elég zavaró :(
2005. ápr. 11. 17:38 | válasz | #3
meg mit er az elet hogyha semmi olyat nem csinalsz ami karos lehet?
koltozzunk hermetikusan elzart lakasokba es egyunk biokeszitmenyeket ami szigoruan az elegendo mennnyiseget tartalmazza mindenbol ami kell. semmi mast.
unamas lenne azer nem???
Mike  
2005. ápr. 11. 17:18 | galéria | válasz | #2
a mai napig nem tudják mi okozza a hererákot
2005. ápr. 11. 17:06 | válasz | #1
Az egyik tanárom egyszer azt mesélte, hogy az öccse mindíg a zsebében hordta a telefont, és attól here rákja lett. Meg hogy a Nokia az nagyon sugároz. Volt egy felmérés, ami nem kerülhetet nyílvánosságra mert akkor senki sem merte volna használni.

Rettegjetek.

Most komolyan. Szerintetek van alapja? Az tény, hogy amikor nővérem telefonál, SMS-t kap, akkor még az emeleten is "zúg" a rádió.