![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
10 éves az Intel Magyarországon
2005. április 6. 23:32, szerda - Forrás: SG.hu
Az Intel Magyarország idén ünnepli tizedik születésnapját, amely alkalomból az Intel elnök-vezérigazgatója, Craig Barrett is hazánkba látogatott, hogy együtt ünnepelhessen a helyi iroda képviselőivel.
Az 1980-as évek végén Andy Grove, az Intel magyar származású alapító tagja vált a cég ügyvezetőjévé, és "vezénylete alatt" az Intel a 90-es évek elejére már a világ legnagyobb félvezető-, illetve chipgyártójává válik. 1993-ban bemutatták az Intel processzorok új generációját, a Pentium processzor családot. A Pentium processzorok első generációjának elterjedésével egyidőben az Intel úgy döntött, hogy Közép-Kelet-Európában is szeretne továbbterjeszkedni. Az addig csak korlátozott kínálattal a magyar piacon résztvevő chipgyártó 1995-ben megnyitotta magyarországi képviseletét, a régió a harmadik irodáját volt; röviddel a lengyel, illetve a cseh képviseletek működésének megkezdése után.
Az Intel Magyarország története szorosan összefonódott a cég nemzetközi lépéseivel, hiszen hazánkban is szinte egyidőben mutatták be a legújabb termékeket, a Hyper-Threading technológiát1 támogató Pentium 4 processzort 2002 novemberében, a noteszgépekbe szánt Centrino mobil technológia első és második generációit 2003-ban, illetve 2005 januárjában, az új, LGA tokozású processzorokat és az ehhez tartozó lapkakészleteket 2004 nyarán. A legfejlettebb 90 nanométeres eljárással készült termékek Magyarországon is elérhetőek a világszintű bemutatással egy időben. Természetesen az elmúlt évtizedet helyi kezdeményezések és sikerek is jellemezték. Az Intel Nemzetközi Tudományos és Műszaki Vásárán (International Science and Engineering Fair - ISEF), amely a legnagyobb tudományos diákverseny két alkalommal is díjat nyertek a magyar indulók. Először az 50. jubileumi vásár alkalmával, 1999-ben Bernáth Gábor a háromdimenziós szkennerrel, majd tavaly Németh Gábor a plazma hangszórók hatásfokának növelésével vívta ki az elismerést. A 2000-es évben az Intel internetes laboratóriumot nyitott a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Információ-technológiai Fakultásán, mely az idén új épületbe költözik. Ugyanezen évben az Intel Capital további befektetéseket is eszközölt, pl. az Index.hu internetes hírportálba, illetve a Laserbit lézeres kommunikációt kínáló vállalatba.
Az Intel Magyarország elmúlt 10 éve a hangsúly is áthelyeződött a folyamatosan növekvő regionális, illetve magyar partnerekkel való kapcsolattartásra. Golubeff Róbert, az Intel viszonteladókkal foglalkozó, Közép- és Kelet-Európáért felelős regionális igazgatója 1997-ben csatlakozott a hazai csapathoz: "Rengeteg dolog változott az elmúlt 8 év alatt. Akkoriban még az irodához voltunk kötve, de mára megváltozott a helyzet. Székesfehérváron lakom, és regionális pozícióm miatt amúgy is rengeteget utazom, de az egyre inkább terjedő vezeték nélküli technológiáknak köszönhetően (természetesen elsősorban az Intel Centrino mobil technológiára gondolok) szinte bárhonnan, bármikor elérem e-mailemet - szinte korlátlanul dolgozhatok a távolból. Manapság a munkáról már nem a helyszín jut eszünkbe, sokkal inkább a tevékenység, amit végzünk." Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |