Az Intel tudomásul vette a japán versenyhivatal figyelmeztetését
2005. április 1. 18:00, péntek
A processzorgyártó bejelentette, hogy elfogadja a japán szabályozó hivatal ajánlását, és felhagy eddigi tisztességtelen üzletpolitikájával, amely a rivális gyártók kiszorítására irányult.

Hirdetés

A vállalat szóvivője ugyanakkor jelezte, hogy nem fogadják el a szabályozó hatóság által felhozott bizonyítékokat, amelyek a hivatal szerint megsértik a törvényi előírásokat. Az Intel japán részlege még a múlt hónap elején kapott újabb figyelmeztetést a szigetország szabályozóitól, amelyben arra szólították fel, hogy szüntesse meg a konkurens gyártók kiszorítását célzó üzletpolitikát, és ne tegyen kedvezményes ajánlatot azon vállalatoknak, amelyek hajlandók mellőzni a rivális termékeket.

"Az Intel továbbra sem ért egyet a szabályozó hatóság által felhozott vádakkal, de annak érdekében, hogy vásárlóinkat továbbra is akadálymentesen tudjuk kiszolgálni, elfogadjuk a hivatal ajánlását, és mindenben együttműködünk a hatósággal" - jelentette ki nyilatkozatában Bruce Sewell, az Intel főtanácsosa. A vállalat vezetése szerint a japán kereskedelmi bizottság félreértelmezte a korábban tett ajánlatokat, és nem vette figyelembe, az egyre fokozódó piaci verseny által támasztott követelményeket. "Félreértelmezték a szerződéseket és céljainkat. A kedvezményes ajánlatok miatt nem érte kár a vásárlókat, mi több, a szabályozó hivatal vizsgálatában egyáltalán nem is vizsgálták a vásárlókat érintő kérdéseket" - jelentette ki Chuck Mulloy, az Intel szóvivője.

Hiroshi Yamada, a japán FTC vizsgálati részlegének igazgatója elmondta, hogy a kedvezményes ajánlatokat megszüntető rendelkezés néhány hónapon belül lép életbe, és amennyiben a vállalat megsérti a megállapodásban foglaltakat, azonnal bírósági eljárást kezdeményeznek. Az AMD egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, bár Michael Simonoff, a processzorgyártó szóvivője kijelentette, hogy figyelmeztető jelnek vélik az Intel válaszát, amelyben továbbra sem ismerik el a tényeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
nenad  
2005. ápr. 02. 06:32 | galéria | válasz | #4
kizartnak tartom hogy tudomasul vette, tulontol nagy penzekrol van szo.
2005. ápr. 01. 22:12 | válasz | #3
"Félreértelmezték a szerződéseket és céljainkat."

Peeersze. Én is ezt mondanám, ha versenyellenes magatartás miatt büntetnek meg. Azért akármennyire stöpszlik, és akár mennyire hunyorognak a japók, azért őket sem kell hülyére venni.
2005. ápr. 01. 21:11 | galéria | válasz | #2
"Az Intel tudomásul vette a japán versenyhivatal figyelmeztetését" muszály volt neki
2005. ápr. 01. 20:25 | válasz | #1
"A kedvezményes ajánlatok miatt nem érte kár a vásárlókat, mi több, a szabályozó hivatal vizsgálatában egyáltalán nem is vizsgálták a vásárlókat érintő kérdéseket"
Persze, csak választhatnak intel, intel, esetleg intel alapú konfigurációt:) A villanyszámla meg magasabb-mégiscsak kár éri őket...