Nyilvánosságra hozta ikermagos chipterveit az AMD
2005. március 30. 12:57, szerda
A processzorgyártó most megjelent hivatalos útiterve szerint az ikermagos Opteronoknál az idei évben 2,2 GHz-es sebességig szeretne eljutni, míg az egymagos chipeknél jövőre átlépik a 3 GHz-es álomhatárt.

Hirdetés

A 2006 első negyedévét valószínűsítő dokumentum azt jelenti, hogy az AMD három évvel az Intel Xeon processzorokat követően készíti el 3 GHz-es szerverprocesszorait, de a vállalat szerint a jókora időeltérés ellenére nincsenek jelentős lemaradásban. A hivatalos útiterv szerint az AMD az idei év második negyedévében dobja piacra az Opteron 200, illetve 800 sorozat ikermagos tagjait, amelyek 1,8, 2,0, illetve 2,2 GHz-es órajelen üzemelnek. A vállalathoz közel álló források hovatovább azt állítják, hogy az új chipek még áprilisban megjelennek.

A harmadik negyedévben ezt követi majd a szintén ikermagos Opteron 100 sorozat, valamint az alacsony fogyasztású Opteron processzorok piacra dobása, amelyek 1,6 és 1,8 GHz-es sebességen futnak, hőleadási paraméterük pedig mindössze 55 watt. Az év utolsó negyedévében a 2 GHz-es, szintén 55 watt fogyasztású Opteron, illetve az 1,6 GHz-es órajelen működő processzor frissített változata készül el, amely a vállalat ígérete szerint mindössze 30 wattot fogyaszt.


Az útitervből az is kiderül, hogy a vállalat idén az ikermagos chipek mellett a hagyományos, egymagos processzorok terén is új termékekkel jelentkezik majd. A csúcskategóriás processzoroknál a harmadik negyedévben 2,8 GHz, míg a következő év elején már 3 GHz lesz a felső határ.

A szakemberek körében némi fejtörést okozott a csúcskategóriás ikermagos szerverprocesszorok fogyasztása, amely a korábban elhangzott nyilatkozatok szerint 110 watt, míg a dokumentum csak 95 wattot említ. Azt egyelőre nem ismert, hogy minek köszönhető az eltérés. A vállalat ígérete szerint a jövőben megjelenő ikermagos Opteronok együttműködnek a jelenlegi alaplapokkal, és az esetleges problémákat az alaplapi BIOS frissítésével megoldhatjuk. Az asztali rendszerekbe szánt ikermagos processzorok az idei év második felében mutatkoznak be.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
arty  
2005. márc. 31. 15:29 | galéria | válasz | #9
uhh ... hamarosan nem csak PR ratingben, de valos orajelben is megelőzik az intelt LOL

azért a fogyasztásnövekedést kiváncsi leszek, hogyan orvosolja egy bios frissités ;) franba a dual maggal desktopon ... :(((
dez  
2005. márc. 31. 11:56 | válasz | #8
"az AMD három évvel az Intel Xeon processzorokat követően készíti el 3 GHz-es szerverprocesszorait"

Kit érdekel a GHz (mármint Intel-AMD viszonylatban)?

2005. márc. 31. 08:58 | galéria | válasz | #7
Mindegy milyen néven fogják árulni, akkori is jobb lesz, mint az árkategóriájában azonos Pentium 4 (vagy D)!

===============================
.:i2k:. melóból:
2005. márc. 31. 00:03 | válasz | #6
Gondolom 5999+ néven árusitják majd az szép kerek szám :-)
Akuma  
2005. márc. 30. 22:42 | galéria | válasz | #5
szóval inkább ne legyen fejlődés és akkor nem avúl el semmi, nem???? :DDDDD
2005. márc. 30. 19:19 | válasz | #4
De egyben a régiek elavultá válnak, legalábbis valamennyire.
2005. márc. 30. 15:39 | válasz | #3
3Ghz-s AMD processzor... Ez jól hangzik
2005. márc. 30. 15:36 | galéria | válasz | #2
"réiek" miket irok. RÉGIEK
2005. márc. 30. 15:35 | galéria | válasz | #1
Minél elöbb adjanak ki új procikat és akkor lemegy a réiek ára és akkor go shop.