Azonnal megkezdi pusztító munkáját a HIV
2005. április 2. 20:42, szombat
Az AIDS-et okozó HIV vírus a testbe lépés pillanatától gyilkolja a sebezhető immunsejteket, mutatta ki két tanulmány is. Az orvosok sokáig azt feltételezték, hogy a HIV-nek évekre van szüksége, hogy valós sérüléseket okozzon a testben, főként azért, mert akadtak olyan betegek is, akiknél a tünetek akár egy évtizeden át lappangtak.

Hirdetés

A kutatók azonban elkezdtek gyanakodni, hogy a vírus már az első napoktól kezdve nekilát pusztító munkájához. Most két kutatócsoport is megvizsgálta a HIV által okozott azonnali károk nagyságát, és annak is utánajártak hogyan viszi mindezt végbe a vírus. A folyamatot majmok tanulmányozásával sikerült megfigyelni, miután a HIV-hez hasonló SIV vírussal fertőzték meg őket. A felfedezések segítenek a betegek kilátásait megjósló stratégiák átgondolásában, valamint új vakcinák és gyógyszerek kifejlesztésében. A kísérletek eredményeit a Nature online változatában publikálták.

A fertőződés első néhány napja alatt a SIV egy bizonyos immunsejt, az úgynevezett CD4+ emlékezősejt 60 százalékát fertőzte meg, majd közel a felüket kiirtotta, olvasható a marylandi Allergia és Fertőzőbetegségek Nemzeti Intézetének munkatársa, Mario Roederer jelentésében. Ezek a sejtek felelősek a fertőző ágensek megjegyzéséért és az immunrendszer ellentámadásra serkentéséért. A felfedezések tovább gyarapították azt az egyre növekedő bizonyíték halmazt, mely szerint a HIV támadása sokkal hevesebb, mint azt az orvosok korábban feltételezték.

"Ezek a sejtek az immunrendszer harcosai, melyeket a HIV egyszerűen elsöpör" - utalt a CD4+ sejtekre Louis Picker immonológus, aki a portlandi Oregon Egészségtudományi Egyetemen tanulmányozza a vírust. Roederer csapata azt is megvizsgálta hogyan képes olyan hatékonyan elpusztítani a vírus a fenti sejteket. Szerintük a vírus minden megölt sejtbe beférkőzik, azonban egy másik tanulmány - ami Ashley Haase és a Minnesota Egyetem kutatói nevéhez fűződik - azt bizonygatja, hogy a vírus sok esetben képes sejt öngyilkosságot is kiváltani, így nem kell az immunsejtek legyőzésével bajlódnia.

Az elmélet, mely szerint a HIV már a fertőzés egész korai szakaszában is súlyos pusztítást okoz egy 1998-as tanulmányból ered, ami bemutatja milyen gyorsan képes a SIV kiirtani a majmok beleiben található CD4+ sejteket. A kutatók szerint a tágabb értelemben vett orvosi társadalom csak most kezdi felismerni a HIV valós erejét. A felfedezés szemléletváltásra ösztönzi a tudósokat a fertőzés folyamatáról és kezeléséről egyaránt. "Már az első három hónapban óriási csapást mér a szervezetre, melybe azután a beteg lassan belehal" - mondta Picker.

Ha ez valóban így van, akkor a HIV által az első napokban kiirtott immunsejtek számából következtetni lehet a kór előrehaladásának gyorsaságára egy adott betegnél. A felismerés haladéktalan változtatásokat sürget a kísérleti vakcinák tervezési és tesztelési módszereiben is. A fertőzést a lehető legkorábbi szakaszában meg kell állítani.

Az eredmények alátámasztják azt a felvetést, hogy megelőző intézkedésként kell alkalmazni az orvosságokat azoknál a csoportoknál, akik különösen ki vannak téve a fertőzés veszélyének, így akadályozva meg a vírus térnyerését. A kutatóknak meg kell találniuk a módot a már meglévő ellenszerek kiegészítésére olyan kezelésekkel, melyek regenerálják az elpusztított CD4+ populációt, javasolta Picker.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. ápr. 06. 10:58 | válasz | #32
Vannak mas rizikóforrasok is, nem irtam le mindent. Igazabol nem is vitatkozni szeretnek, annak nincs sok ertelme, hogy itt tepjuk egymast. Az igazsag odaat van, de erdemes elolvasni, es foleg a videot megnezni, mert erdekes, es logikus.

where no attempt is made to test for HIV infection
Meg sem probaltak tesztelni oket HIVre, ez azt jelenti

are not limited to risk groups such as drug addicts and male homosexuals.
Viszont teny, hogy az aldozatok nagy resze ezekbol a rizikocsoportokbol kerul ki. Itt is.
Viszont Afrikaban a megoszlas teljesen egyenletes. Ergo nem ugyanaz a ket betegseg, ahogy irtam is.
2005. ápr. 06. 09:56 | válasz | #31
...Duesberg also points to the fact that a significant number of AIDS victims die without any trace of HIV infection, and that reported AIDS cases in Africa, where no attempt is made to test for HIV infection, are not limited to risk groups such as drug addicts and male homosexuals.
...
2005. ápr. 06. 09:53 | válasz | #30
Nagy kár, hogy a nem drogosok és a heteroszexuálisok ugyanúgy belehalnak az AIDS-be, mint az álatalad mlített embercsoportok...
Nobel díjjal a statisztika ellen. Bravó :)
2005. ápr. 06. 09:39 | válasz | #29
Hali, nem tudom hallottatok-e mar a Duesberg hipotezisrol (bocs az ekezetek miatt, kulfoldrol irok).

http://www.answers.com/topic/duesberg-hypothesis

A tudomanyos eszmecsere/New world order-ben irtam rola par szot, akit erdekel, olvassa el, a lenyege az, hogy e szerint az ember szerint nem a HIV virus okozza az AIDS tunetegyuttest, hanem olyan anyagok, (pl. kemenydrogok, vagy egyes, amerikaban akar patikaban is beszerezheto orvossagok, amit a melegek hasznalnak serkentoszerkent) amelyek valami miatt elnyomjak az immunrendszert. Sot, maga az AZT, es mas, az AIDS kezelesere hasznalt szerek ugyanezzel a hatassal birnak, tehat egy tunetmentes HIV fertozottbol AIDSest csinalnak.
Duesberg egy Nobel dijas tudos, tehat nem akarki, ergo ez verkomoly dolog.
http://www.duesberg.com/faq.html

Jah, es az afrikai AIDSes milliok csak egy mese, pusztulnak ok szepen olyan dolgoktol, amik itt mar reg nincsenek, de a media ezt igy talalja.
Letoltottem a bittorrentrol egy videot, ami ezt reszletesen, tudomanyosan, de ertheto modon bizonyitja.

HIV-AIDS-Fact.Or.Fiction.DivX.avi

A tracker site:

http://conspiracy.hopto.org:6969/index.html

Angolul van, of course:(
2005. ápr. 05. 08:56 | válasz | #28
lola: HIV fertőzött volt, hogy milyen változatú azt nem tudom (A, B, C,...) de felülfertőződött egy vagy több másikkal --> mutálódott --> új alfaj --> kampec
2005. ápr. 04. 19:01 | galéria | válasz | #27
gondolom statisztikailag.. elvileg lehet 1:1 pontos másolatot , klónt létrehozni, de valószínűbb, hogy valamiben eltér majd az eredetitől..
benli  
2005. ápr. 04. 17:45 | válasz | #26
Odáig egyet értek, hogy nem a természet szülte ezt a vírust. Mutállódott a körülményekhez, és ettől a pillanattól kezdve "pontenciális" veszélyt jelent a feltalálóra is. Van úgy, hogy a dolgok visszafelé is elsülnek.
IoIa  
2005. ápr. 04. 16:19 | válasz | #25
Ennek mi köze a 200 emberhez meg a 60 naphoz? Nem a kapcsolatok számosságán múlik a dolog...
2005. ápr. 04. 11:34 | válasz | #24
Anno, amikor felismerték (felfedezték), hogy egy új nemi betegséggel állunk szemben, és elmondták az okosok, hogy az egyik legjobb védekezés a fertőzés ellen az óvszer, "élelmes" (én inkább roh@déknak hívnám) befektetők felvásárolták a nagyobb óvszer gyárakat. A biznisz az biznisz.

A new yorki gőzben egy faszi 60 nap alatt 200 különböző emberrel létesített szexuális kapcsolatot, eredmény, olyan mutálódott vírus ami néhány hét alatt kinyírta az immunrendszerét.
IoIa  
2005. ápr. 04. 11:30 | válasz | #23
Továbbra sem valószínűsítem azt, hogy a HIV egy titkos biológiai fegyvernek indult volna. Biológiai fegyverekre ma is szép számmal vannak példák, de ezek mindegyikére az jellemző, hogy gyors fertőzés, gyors lefolyású, és halálos. Valamint ismert az ellenszérum is, aminek a tömeges elkészítése vagy nagyon drága, vagy nagyon időigényes, tehát egy esetleges ilyen jellegű támadás esetén az ellenfélnek nincs ideje a számottevő védekezésre.
Valamelyik hozzászólásban valaki felvetette, hogy biztos titkos amerikai kisérlet eredménye. Ennek viszont ellentmondanak az általam eddig leírtak, valamint az is, hogy az usa is jelentősen fertőzött a vírussal. Nem szívesen védem az általam utált amerikaiakat, akik bizonyítottan is rengeteg gazemberséget követtek el eddig is, de a HIV szerintem nem az ő művük.
NEXUS6  
2005. ápr. 04. 07:02 | galéria | válasz | #22
Az egy dolog, hogy általában hogy tesztelnek gyógyszereket, az meg egy másik, hogyan tesztelnek biológiai fegyvereket. Az utóbbiról egyrészt csak találgathatunk, másrészt meg nem valószínű, hogy olyan törvényi szabályozás vonatkozna rájuk, mint a gyógyszer tesztekre, ergo egyszer így csinálják, máskor meg úgy!

Lehet hogy nincs szándékában az ami gyógyszergyáraknak kiirtani az afrikaiakat, de ugyan így nincs szándékában megmenteni sem őket, mert nem jelentenek fizetőképes keresletet.

Másrészt, valószínűleg ez a folyamat beleillik az amik hosszú távú terveibe is, hiszen ha bejött volna az az előre jelzés amit a '70-es években a népességről és a gazdaságról irtak, akkor itt most egy teljesen más világ lenne.
Ma van 2 nagynépességű ország (India Kína) akik ugyan úgy az alacsony árú munkaerőt használják ki a külföldi tőke vonzására, mint annak idején Japán és a kis tigrisek. Csak ezek az országok, már egy nagyságrenddel nagyobbak.
A ma még nagyhatalmaknak számító USA-ra és EU-ra nézve, már ezek is szinte lekűzdhetetlen kihívást jelentenek, mi lenne ha még lenne 2-3 ilyen!
IoIa  
2005. ápr. 04. 00:11 | válasz | #21
A szándékos fertőzés szerintem csak az óvszergyártóknak (nem vettek elég kotont), illetve a gyógyszergyártóknak (nagyon drágák azok a gyógyszerek, amikkel a betegeket kezelik) lehetett az érdeke.
Azokban az afrikai országokban, ahonnan a fertőzés a feltételezés szerint elindult, a népesség fertőzöttsége iszonyúan magas. Már akkor is az volt, amikor detektálták a betegséget. Ez pedig ellentmond a szándékosságnak, hacsak nem az volt a cél, hogy az afrikai országokat szép lassan kiirtják.

IoIa  
2005. ápr. 04. 00:04 | válasz | #20
IoIa  
2005. ápr. 04. 00:03 | válasz | #19
Az elmélet is és a gyakorlat is az, hogy először állatkisérleteket végeznek. Tehát nem önkéntes jelentkezőkkel, hanem állatokkal. Ha az állatkisérleteknek van valami eredménye, akkor jöhet az önkéntes jelentkezőkön való kisérletezgetés. De mivel a HIV állatokon sem azonnal hat, ezért mi értelme lett volna emberekkel próbálkozni?
2005. ápr. 03. 23:44 | válasz | #18
Lukács András - Morvay Péter: Bioterror
A könyvben többek között a HIV megjelenéséről is szó van. Nem tudom most megkeresni a teljes leírást, de szerintük az amcsik állították elő 2 vírus "összevágásából", és rabokon próbálták ki, akiket később cserébe szabadon engedtek. Csak itt bejött a képbe a hosszú lappangási idő. Az egyik vírus állítólag a birkákat támadja hasonló tünetekkel, az is immunhiányt okoz. A másikra már nem emlékszem.
Ez egy elmélet, ami sok helyen sántít, de érdekesnek érdekes.
2005. ápr. 03. 14:43 | válasz | #17
gyenge"(klonozott sejt)
ezt nem ertem hogy mer gyenge a klonozott??????
Cat  
2005. ápr. 03. 13:58 | galéria | válasz | #16
ez az elmélet a jelenlegi terjedési sebessége miatt bukik meg
2005. ápr. 03. 09:56 | válasz | #15
hát egy emlékező sejtet még lehet hogy elő tudnának állítani, de egy emlékező sejtet "emlékezettel"... az már "kissé" nehezebb... De nem is ez a cél. Mert ha több a "gyenge"(klonozott sejt) akkor gyorsabban terjed a vírus.

Egyébként a HIVvel az is a baj, hogy nagyon sok alfaja van azt hiszem A,B,C,D...H. és ezeken belül is vannak változatok. Ezek mindegyike egy kicsit más pl.: van amelyik inkább nőket fertőz, van ami leginkább ázsiában van jelen stb.
2005. ápr. 03. 09:50 | válasz | #14
Arról is van egy elmélet hogy a HIV már nagyon rég itt van...csak ugye régebben az emberek nem tudtak róla, nem éltek annyira szabados életet, szóval nem terjedt gyorsan... és ha valaki meghalt akkor ráfogták hogy másért halt meg, mondjuk influenza, vagy bármi más, mert kivülről nem lehet megmondani, csak azt hogy beteglett és meghalt.
2005. ápr. 03. 09:41 | galéria | válasz | #13
lehetségesnek lehetséges, de egyszerűbb lenne a szervezetet rávenni, hogy termeljen CD4+ sejteket..
Zocsi  
2005. ápr. 03. 03:22 | válasz | #12
Hmmm... Lehet, hogy az AIDS tényleg természetes eredetű. Elég ha belegondoltok, hogy az őserdők jelentékeny része még máig felfedezetlen terület, ismeretlen flórával, faunával. Szal' az sem lehet kizárt, hogy ment a nigger muksó a jungelkéssel és aprította a zöldet, csak közben megvágta magát. Aztán végigment a törzs asszonyain...stb.stb.
Mindenesetre bennem egy kérdés merült fel a cikk olvasása közben, hogy miért nem klónoznak vagy állítanak elő mesterségesen CD4+ sejteket? Sejtbiológusok, lehetséges ez?!

NEXUS6  
2005. ápr. 03. 00:49 | galéria | válasz | #11
Ettől még lehet elszabadult katonai vírus!

Mi van, ha egy katonai kisérlet sorozat nem mutatott eredményt. Volt esetleg pár "önkéntes" kísérleti nyúl is, akiket mivel nem látták rajtuk semmi jelét a betegségnek szépen visszaengedtek az emberek közé. Eltellik egy két év mire rájönnek, hogy hibáztak, addigra kitör a járvány, és lehet fedősztorikat kitalálni az afrikai dzsungelban rohangászó majmokról.

Multkor volt egy jó kis film valamelyik ismeretemésztő csatornán.
Érdekes volt mert, nem azt kérdezték benne, hogy hogy a zistenbe ferőz ez a vacak, hanem hogy egyesek miért nem lesznek betegek, mégha napi rendszerességgel járnak az amúgy fertőzött barátjukkal a jó meleg gőzbe?

Szerintem jellemző módon ez se a "szakembernek" jutott eszébe, hanem a szegény srácnak aki mellől kipusztult az összes barátja neki meg kutya baja sem volt. Be is ment az egyik műintézménybe és elmondták neki, hogy sajnos ebben a témában éppen nem folyik kutatás. Ciki.
Asszem aki el kezdett a srác nyügjével foglalkozni, az valami genetikus volt, aki azt kutatta, hogy egyes családokban miért haltak meg sokkal kevesebben pestisben annak idején. Érdekes volt mert a végén kiderült, hogy a két betegség, a két kórokozó nagyon hasonlóan működik.
IoIa  
2005. ápr. 03. 00:28 | válasz | #10
Az elszabadult katonai vírus nem nyerő. Egyrészt a terjedése miatt, másrészt a lappangási idő és egyebek miatt. A katonák általában gyorsan szeretnek győzni, nem évek múlva.
Ettől függetlenül persze lehet, hogy ember által létrehozott, valamilyen rosszindulatú fejlesztés eredménye, de hogy nem katonai, az biztos.
Tetsuo  
2005. ápr. 03. 00:25 | válasz | #9
Bacon-szalonna :)

Az AIDShez kapcsolódik a Duesberg hipotézis is, meg a marakodás a felfedezésénél, meg az afrikai emberkísérletek.. meg a többezer%os haszonnal gyártott AZT, meg a HIV-teszt licensz ára..
Yv@n  
2005. ápr. 02. 23:07 | válasz | #8
2005. ápr. 02. 23:07 | válasz | #7
cím a Nature magazinból:

"New HIV-1 virus discovered in Cameroon.
(Eleanor Lawrence)"

2005. ápr. 02. 23:01 | válasz | #6
törödj bele, hogy az angolajkúak is HIV-virusnak nevezik a cuccot...
2005. ápr. 02. 22:25 | válasz | #5
Igen, állítólag fajtaspecifikus biológiai fegyvernek szánták, csak rosszul sült el.

"HIV-virus" : Ez aztán a marhaság. A cikkíró szerint a HIV-ben az utolsó V betű minek a rövidítése? (gyk:Human Immunodeficiency Virus) Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy ABS blokkolásgátló (gyk: Antilock Braking System blokkolásgátló?).
Szóval a HIV-hez nem kell hozzátenni, hogy virus.
2005. ápr. 02. 21:49 | válasz | #4
Katonai bologiai fegyver nemi uton???

...es mi volt a hordozo? Egy seregnyi sexehes kangorcsos katona, akik vegigkefelik az ellenseget?
2005. ápr. 02. 21:31 | válasz | #3
ezekre csak most jöttek rá? mi a túrót csináltak idáig?
Cat  
2005. ápr. 02. 21:15 | galéria | válasz | #2
vagy kiszabadult egy katonai vírus
2005. ápr. 02. 20:48 | galéria | válasz | #1
Ébresztő! Természet Anya nem véletlenül találta ki a HIV vírust... sokan vagyunk kis helyen.

-----------------------------------------
Első számú honlapom -|- Második számú honlapom
Ez a gépem: Abit KR7-A 133 .-|-. AMD 1700+ (1466 MHz, Palomino) .-|-. 2*256 MB DDR (266 MHz) Samsung .-|-. ATI [BBA] Radeon 9500 Pro (128 MB, 275/270) .-|-. Omega Driver .-|-. Maxtor 20 GB (7200 RPM, ATA 133) .-|-. Seagate 80 GB (7200 RPM, ATA 100) .-|-. SoundBlaster LIVE! 5.1 Player.
Fordításhoz: UltraEdit;Restorator;Notepad++
Videóeditáláshoz: Sony VEGAS 5.0;VirtuaDub
Grafikához: Adobe Photoshop 8.0 CS;IrfanView

-----------------------------------------