EU - túl sok funkció hiányzik a butított Windowsokból
2005. március 24. 10:22, csütörtök
Az Európai Unió (EU) kontra Microsoft vita újabb felvonásához érkezett. Előbbi szerint a módosított operációs rendszer továbbra sem képes maradéktalanul és zökkenőmentesen együttműködni más médialejátszó alkalmazásokkal.

Hirdetés

Az európai szervezet és az amerikai szoftveróriás kapcsolatában az elmúlt napokban ismét egyre nagyobb a feszültség. Az EU többek között azt vetette az amerikai vállalat szemére, hogy az nem igyekszik eléggé, hogy teljesítse az Európai Bizottság tavaly márciusban hozott döntésében leírt követeléseket. A helyzet odáig fajult, hogy az Európai Versenyhivatal kilátásba helyezte: amennyiben a Microsoft belátható időn belül nem tesz eleget a követeléseknek, illetve nem teljesíti azok egy részét, napi 5 millió dolláros pénzbírság megfizetésére kötelezi a céget.

Alig telt el azonban egy nap, az EU ismét talált kifogásnolni valót a tengerentúli konszern üzletpolitikájában. A szervezet szerint a redmondi vállalat ugyan valóban elkészítette és piacra dobta a Media Player nélküli Windows XP operációs rendszert, ám az új változat a multimédiás képességek területén túlzott mértékben lebutították, és számos funkció eltűnt belőle. Az még hagyján, hogy még egy sima audió-CD-t sem tud lejátszani, de állítólag más médialejátszó alkalmazásokkal sem működik együtt zökkenőmentesen.

Az európai hatóságok szerint a Microsoft ezt azért teszi, hogy egyetlen felhasználó se akarja megvásárolni a módosított operációs rendszert. Ez pedig arra ösztönzi az Európai Versenyhivatalt, hogy kiszabja a napi 5 millió dolláros pénzbírságot. Mint azt Jonathan Todd, az európai versenypiaci biztos szóvivője, Neelie Kroes elmondta, jelenleg még vizsgálják, hogy a szoftveróriás szándékosan butította-e le túlzott mértékben a Media Player nélküli Windows XP-verziót. Egyes információk szerint ugyanis például az amerikai vállalat úgy változtatta meg a Registry-t, hogy egy videó beszúrása egy Word dokumentumba az új verzióban már nem működik.

Dirk Delmartino, a Microsoft szóvivője ezzel szemben azt mondta, hogy jelenleg is azon dolgoznak, hogy eleget tegyenek az Európai Unió tavaly márciusi döntésében leírt követeléseknek. A szakember elismerte a Registry-hibát azonban ezt azzal indokolta, hogy ilyen következményekkel járt a Media Player rendszerből való eltávolítása.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ceb  
2005. márc. 26. 18:11 | válasz | #61
Nemazért, de bármelyik distróból kiszedheted az openoffice-t v bármilyen más csomagot amit nem akarsz feltenni, te döntessz mit szeretnél.
Ezt kéne megvalósítani windowsban is, csakhát bizonyos részeket úgy beleépítettek, ld. IE h anélkül win már nem is működik.
2005. márc. 26. 01:15 | válasz | #60
"Vajon" miért van az, hogy most mindenki IT-ben akar hirtelen nagyon jó lenni :)) (India, Pakisztán, Putyin.)...

mert hiányzik az innováció, mert mindenki szalad Alaskába aranyat bányászni... pedig az IT csak egy kis része az iparnak és sajnálatos dolog, hogy most mindenki csak az IT-től várja a mozdulást...
pemga  
2005. márc. 25. 19:23 | válasz | #59
Az EU a létéért küzd, pont a fent említett okok miatt. Nem piacvezető akar lenni, vagy bármi, hanem nem akar eltűnni a süllyesztőben. Szerintem ez protekcionista próbálkozás, kerestek valamit, amiben tudnak (szerintük) alkotni, és most próbálják körülbástyázni. "Vajon" miért van az, hogy most mindenki IT-ben akar hirtelen nagyon jó lenni :)) (India, Pakisztán, Putyin.)
eke  
2005. márc. 25. 16:57 | válasz | #58
Hát bennem is egyre jobban érlelődik a Linuxra való áttérés gondolata...
2005. márc. 25. 00:00 | válasz | #57
Mit mondjak, a C, D, E... dolog annyira inferior a UNIX file systemhez képest, hogy maga a Microsoft is megszabadul tőlle hamarossan, úgyanis a Longhornban nem lesz C, D, E, F... tehát lassan ideje leszokni rólla. Ami pedig a hda1, hda2... illeti, ezzel egyáltalán nincs szükséged foglalkozni, egyszerüen bemountolod a fajl rendszerbe mint egy directory-t és semmi gond. Vagyis a fajl rendszer a UNIX-oknál tényleg fajl rendszer és nem kötelező foglalkozni a particiókkal meg HD-kel csak éppen a mount-olás pillanatáig, de ezt elég egyszer megtenni és utánna már semmi gond...

P.S. a Linux az kernel, a distrok tartalmát meg nem igen lehet ellenőrizni, mert legtöbb esetben ingyenessek, de az EU nem is azért piszkálja a Microsoftot, csak ez volt a hülye kifogás.
haxy  
2005. márc. 24. 23:36 | válasz | #56
Szoval itt az van, hogy van egy sz@r lejátszó meg egy jó lejátszó. a jót szüntesük meg a szert meg megvehetjük mert az a rendes xpn sem megy.

ez kb ojan dolog, hogy én a szomszédomat feljelentem mert ö, a pénzén full extrás mercit vett énekem meg egy trabantra tellet.
De ennyi erövel mindenkit lehet perelni aki az enyémnél jobbat csinál. nem? jaaa, vagy csak az M$ nek van annyi pénze, hogy érdemes perelni.

Én megprobálkoztam megbarátkozni a linuxal, de 1 - 2 hete már teljessen lemondtam rolla mert nem vagyok hajlandó azt a tényt elfogadni, hogy nincs C, D, E vagy F meghajtom. A hda1 hda2 ami egy mnt könyvtárbol érhető el márha elérhető, az nekem nem felel meg.

a dolog másik része mert itt csak linuxosokat látok. mivolna ha az EU a linuxot is arra kényszeritené hogy szegye ki belöle a médialejátszót meg az openoffice.org -ot.

Azért az mien szemétség, hogy én fejlesztek valamit és aztmondják, hogy ezt meg ezt nem integrálhatom bele mert az jóbb egy más által fejlesztet terméknél. Mitszolna az EU ha a Longhort már office változatban adnák ki.
Végülis a linuxban is van egy szövegszerkesztö és egy táblázat kezelö ami ugye müködik rendessen.
2005. márc. 24. 22:36 | válasz | #55
Az egyedüli dolog ami túlszárnyalja a kommunizmust a negatív oldalon az a szociál(demokrácia), meg persze minden más "...izmus".
Az EU egy különös képződmény amelynek lett volna esélye ha 200 évvel korábban jön létre, a mai globalizációban és a nyitott világban egy olyan zárt dolog mint az EU amely még népességfogyással és elöregedéssel is küzdik a saját maga alatt vágja a fát, mert sem az USA sem Ázsia nem fog várni rá, minden amit az EU ellenőrizni akar az USA meg Ázsia nem a jővőben hátrányt fog jelenteni. Az EU sajátmagát kell, hogy megbüntesse, mert megengedte a Microsoftnak, hogy tisztességtelenül dolgozzon. Na de nem akarok itt sokat dumálni, különben az MS bűntetésével nem oldanak meg semmit, az MS továbbra is azt csinál amit akar, mert túlságossan függ mindenki tőllük, úgyhogy az egész nem más mint parasztvakítás.
2005. márc. 24. 22:27 | válasz | #54
Nem akarásnak nyögés a vége...

2005. márc. 24. 22:25 | válasz | #53
És minek a Nero Linuxra? a K3b sokkal jobb, ha valamit nem szeretek a Windowsnál az éppen a Nero, minden héten jönnek a patchek, most a legujabbnál már oda rakták az "a"-t is, nem elég nekik a számozás... na persze nem akarok itt flamet indítani, de azt hiszem, hogy a Linuxhoz a legkevésbé kellett a Nero, sőt mivel nem Open Source, nem sokan látják szívessen az igazi Linuxosok közül, és nincs ingyen, csak a regisztrált Windows Nero usereknek van ingyen, de nem is ez a lényeg.
2005. márc. 24. 19:50 | válasz | #52
"és ki az aki butított winXP-t akar venni??

ki az a hülye??"
Aki vasarol egy szamitogepet es alapbol ezt az operacios rendszert kapja. (mar talalkoztam ilyennel)

Egyaltalan nem az itt a kerdes, hogy ki az aki AKAR. Itt nem a felhasznalok erdekei a vitakozpont, hanem egyeb vallalatokat ert karokert. De ez nem jelenti azt, hogy a felhasznalok rosszabbul jarnanak.

Az EU nem KOZVETLENUL a WMP windowsba valo implementalasaert buntet(ett). A buntetes oka PIACI KAR OKOZASA. Hogyan okozott kart? Implementalt egy szoftvert a termekebe, DE
mivel a pillanatnyi piaci helyzete globalisan hatassal van a kornyezeteben levo vallalatokra, igy az azonos termekek ELLEHETETLENEDTEK emiatt a dontes miatt. Ezeknek a vallalatoknak tulnyomo resze az EU teruleten van jelen ezert az EU kovetelessel elt. Az igy befolyt osszegbol lettek kartalanitva a cegek.

Csak egy pelda:
Szabad-e az utcan kovet dobalni? Persze, hogy szabad. Egy torveny sem tiltja.

Szabad-e a kovel autokat, vagy ablakokat dobalni. Nem. De nem is a dobalas tilos, hanem a KAROKOZAS.
eke  
2005. márc. 24. 19:40 | válasz | #51
Ez biza szopás... Persze egyrészt érthető is az Ahead részéről.
2005. márc. 24. 19:33 | válasz | #50
Gabest  
2005. márc. 24. 19:24 | válasz | #49
Ez má' tisztára olyan mint egy tervgazdálkodás. EU monnya meg miből mennyit mennyiért. Egy kis kommunizmus nekik se ártott volna.
eke  
2005. márc. 24. 19:06 | válasz | #48
Wazze! Ez igaz?? Bár van legális Nero-m (5.5 a Samsung CD íróhoz adták), lehet hogy az már nem lenne O.K???
pemga  
2005. márc. 24. 18:44 | válasz | #47
Ez napi, de tényleg nem sok, pláne hogy USD, nem EUR.
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. márc. 24. 18:42 | galéria | válasz | #46
Ki akarna beszúrni egy videót egy Word dokumentumba???
2005. márc. 24. 18:04 | válasz | #45
Jah az EU először butítótt Windows kiadását követeli, aztán majd kötelzik a szülőket hogy butított gyereket is csináljanak.
h4x0r  
2005. márc. 24. 17:49 | galéria | válasz | #44
"és ki az aki butított winXP-t akar venni??

ki az a hülye??"

gondolom a butitott felhasznalo :-D
Cat  
2005. márc. 24. 17:37 | galéria | válasz | #43
eu szinten pár millió, vagy akár pár százmillió dollár aprópénz, ez nem érdekel senkit.
pemga  
2005. márc. 24. 17:31 | válasz | #42
Nem egyszerűen pénzről van szó, azt akarják, hogy húzzon haza, ezért piszkálják. Ha figyeled a másik oldalon US gov és MS között elég szoros együttműködés van (ld 30 napos frissítési delay mindenki másnak). Ez azért eléggé szúrhatja a szemét EU-nak. Ez huzi-voni játék, ki adja fel előbb. És nemcsak EU van így vele, Kínában sem túl népszerű :). EU szerintem úgy gondolja, hogy ezzel egy nagy lyukat csinál a térben, és saját IT-fejlesztőkkel tölti fel (ha lyuk megvan, ez már megy magától is), ezzel akarja biztosítani a saját jövőjét, a fejlődés útvonalát. De persze lehet, hogy nem, és csak egyszerűen pénzhez akar jutni, a politika sosem volt erősségem :)).
2005. márc. 24. 17:18 | válasz | #41
Hát ilyen nincs, olyan szinten elegem van már az EU hülyeségeiből hogy nem igaz. Mi van, kiürült a kassza feltöltjük a Microsoft álltal???
Ez egyszerűen röhelyes és undroító, hát olyan szinten szarnék az EU ra a Microsoft heléyben...
Először kiszedetik a WMP-t. Aztán belekötnek az elnevezésbe. Most meg belekötnek hogy nagyon buta lett a végeredmény. Normálisak???

2005. márc. 24. 17:04 | válasz | #40
Azért tudtommal konzolon nehezebb warezelni (modchip). Persze lehet, h már ezt megoldották, csak még nem tudok róla; nem vagyok vmi járatos konzolos dolgokban.
Linux+konzol helyett sztem meg jobb egy Macmini+konzol, ha lennének olyan gamek konzolra, melyek nekem tetszenek, ezt az utat választanám.
2005. márc. 24. 16:17 | válasz | #39
tudtommal rakas konzolos jatek megy neten, epp arrol obegat a microsoft is hogy xbox milyen jo netes jatekra, stb. amugy meg ps2-es jatekokat is siman leszedhetsz a netrol iso-ban ahogy a pc-st is. kiirod cd/dvd-re, beteszed a ps2-be es jatszhatsz.
2005. márc. 24. 16:12 | válasz | #38
jah és járkálj le héten 2x a localshopba playstation2 cdért hogy játszhass a foci csodával meg az rally szimuval :P Mmorpg, stratégia, first person és még elég sok kategória + alapból amin neten szeretnél játszani elég felejtős konzolon atm... bár lehet tévedek :-o de egyébként az ötlet jó, csak konzolnak teret kéne nyernie a webfelé imo.
lck  
2005. márc. 24. 16:08 | válasz | #37
Akkó írjál jobbat. ( vagy sz@rjál nagyobbat )
2005. márc. 24. 16:07 | válasz | #36
Eu hulye volt. tenyleg annak lett volna ertelme, hogy olyan win ahol valasztani lehet hogy feltegye -e vagy se.
2005. márc. 24. 16:06 | galéria | válasz | #35
Az EU akarta, hogy legyen Media Player nélküli Windows (már önmagában ez egy baromság volt), akkor most egye meg amit főzött.. túl buta lett a Windows?? hát istenem van ilyen..
2005. márc. 24. 16:05 | válasz | #34
mondhattam volna barmilyen mas linuxot, nem ez a lenyeg. a lenyeg hogy jatekra a windozos pc sem valo. ha meg nem jatszol a geppel akkor minek a win? minden masra a linux is jo.
tehat linux+konzol paros a nyero, sztem.

2005. márc. 24. 15:58 | galéria | válasz | #33
UHU linuxnál nagyobb szart még életemben nem láttam...
2005. márc. 24. 15:47 | válasz | #32
A cikkhez: szerintem ez a "van rajtad sapka?" tipikus esete. Word nem játszik le beszúrt videót. Hogyan tudna médialejátszó nélkül? Mellesleg, ki használta ezt a funkciót? Meg nem játszik le AudioCD-t. Húúú, de meglepő, nem játszik le lejátszóprogram nélkül... Nem vagyok MS-fan, de azért ez már szúrja a szemem:) Mellesleg zenelejátszásra sztem a WMP az egyik legalkalmasabb, Winamp hangzása nem túl tiszta... (Igaz, kicsit sok erőforrást eszik.)
2005. márc. 24. 15:45 | válasz | #31
pc-vel nem érdemes játszani. ha a legolcsóbban akarod megúszni, vegyél egy közepes kategoriájú pc-t, tegyél rá uhu-t. Akkor tudsz netezni, filmet nézni, zenét hallgatni, chatelni, irodai munka stb.
és vegyél egy ps2-öt vagy más konzolt a géped mellé. Tv kártyába line in, monitoron megy a konzol képe és játszhatsz amennyit akarsz. nem kell foglalkozni azzal se hogy ezt a játéok most nvidiara irtak, nekem meg atim van, jaaaj.

es ezen a media playeres marhasagon is csak rohogni lehet.

2005. márc. 24. 15:43 | válasz | #30
"Nero6 is ingyenes Linuxra" Ha megvan a Windowsos példányod. Ennyi erővel UT2k3, UT2k4 is ingyenes-a lemezen van a Linuxos verzió...
Keldor  
2005. márc. 24. 15:23 | válasz | #29
és ki az aki butított winXP-t akar venni??

ki az a hülye??
eke  
2005. márc. 24. 15:16 | válasz | #28
Most akkor ezt a terméket kinek is szánták?? Mert, ha valóban olyan lebutított mint fentebb írják, téényleg sokkal jobb megoldás valamelyil Linux disztri. Minden benn van ami egy átlag usernek kell. Mármint aki nem gamer. Ja, meg mán Nero6 is ingyenes Linuxra...
lck  
2005. márc. 24. 15:14 | válasz | #27
NEXUS6  
2005. márc. 24. 14:24 | galéria | válasz | #26
Nem a médiapléjer vagy a szexplorer itt a bibi, hanem az hogy a M$ egyedül van a piacon, ráadásul othoni géptöl kezdve egészen magas szintig felfelé.
Csak éppen ezt már semmivel nem lehet megváltoztatni, nem lehet rávenni BG-t hogy tegyen úgy mintha lenne még más is. Elnézést kérek a linesektöl de 5-10%-os piaci részesedés szinte semmi, a 90-hez képest!
2005. márc. 24. 14:20 | galéria | válasz | #25
Wine .. azzal mindenfélét működésre bírtak már..
2005. márc. 24. 14:20 | galéria | válasz | #24
Ha csak ez az egy "kifogásuk" van , akkor tényleg kezd szánalmassá válni a dolog ..
lck  
2005. márc. 24. 14:17 | válasz | #23
Néhány napja raktam fel az új UHU linuxot.
Csak kisebb linuxos ismereteim vannak, de esküszöm ha életemben először láttam volna számítógépet akkor is sikerült volna. Eddig az összes birtokomban lévő médiaformátumot alapból felismerte. Mindezt ingyen. Csak azok a fránya 3D-s játékok ne lennének :(
Ha a linux ezt megoldaná akkor izgulhatna az MS. ( De talán nem is akarja.)
2005. márc. 24. 13:46 | válasz | #22
>Amúgy meg semmit nem fog elérni az EU ezzel az egész szarakodással. Átállhatnak Linuxra
Az jó lenne :)
>de akkor meg a gatyájukat ráköltik majd hogy kifizessék az adminokat.
Miért is? (Nem hinném, hogy azonos képzetségű m$ admin olcsóbb lenne mint a linux-os párja... Te a komolyan felkészült linuxos adminokra gondolsz, de ha jobban elterjed a linux akkor lesznek kevésbé hozzá értő (linuxon is van gui admin felület!!) linux adminok akik természetesen olcsóbbak lesznek)
2005. márc. 24. 13:30 | válasz | #21
Én szeretem a Windows-t akármennyire is cikinek tartjátok.
Eggyetértek DopeBob-bal, hogy jó lenne ha én dönthetném el mit teszek fel.
Amúgy meg semmit nem fog elérni az EU ezzel az egész szarakodással. Átállhatnak Linuxra, de akkor meg a gatyájukat ráköltik majd hogy kifizessék az adminokat.

AMD forever!
2005. márc. 24. 13:11 | válasz | #20
én csak azt nem értem, miért nam arra kotelezik oket, hogy linuxhoz hasonlo telepitot csináljanak... felolem lehet benne akár milyen media lejátszo, de telepitésnél az osszes kis fos programrol eldonthessem, hogy szukségem van e rá vagy sem... és nem kerulne a gépemre feleslegesen se explorer, se outlook se semmi... csak egy OP rendszer kell...
Chief  
2005. márc. 24. 12:57 | válasz | #19
Okos!
Chappy  
2005. márc. 24. 12:52 | galéria | válasz | #18
szeggyeki. le va szarva. majd veszek linuxot
h4x0r  
2005. márc. 24. 12:25 | galéria | válasz | #17
Nem szeretem az emest, de ez mar a mulatsagos kategoria.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 24. 12:12 | válasz | #16
:) igen jól látszik, hogy EU hiába kapálódzik
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 24. 12:10 | válasz | #15
a cikkből az derűlt ki, h az a bajuk, hogy ha wörbe belinkelnek 1 múvit akkor a wörd nem játsza le... könyörgöm, a wörd csak az MP miatt tudta ezt a funkciót, jóhogy nélküle nem megy. Ha nem tévetek csak a QTnak van még ilyen beépülő modulja (weblapok), szal nemtom mit sír a szájuk.
Lassan szégyelni kezdem őket.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 24. 12:08 | válasz | #14
az ritka nagy kacsa volt, szal nem kell erőltetni, másnap csak rögtön 2 ember cáfolta 1 M$ és az Ír infós miniszter. btw, nemrég ruházott be M$ írekhez megint...
2005. márc. 24. 11:49 | válasz | #13
"A linuxosok pedig csak mosolyognak az egészen." ezt nagyon eltaláltad
2005. márc. 24. 11:45 | galéria | válasz | #12
minden másféle lejátszó tesz fel min 1-2 kodecet , ill. régebben is neked kellett letölteni a divx codec-et , neem? De. .. és winamp is felteszi a saját dll-jeit ..
2005. márc. 24. 11:32 | válasz | #11
Talán 13 ezer év! Unokánk sem fogják látni.....
pemga  
2005. márc. 24. 11:32 | válasz | #10
Jaja, íreket is megfenyegették, hogy ha linuxra mernek átállni az önkormányzatoknál, akkor elviszik a fejlesztőközpontjukat Írországból.
pemga  
2005. márc. 24. 11:30 | válasz | #9
Alapvetően tényleg ezt nyomják; azt akarják, hogy húzzon el messzire. Ha leszavazzák a patenteket is, akkor . Már csak az kell, hogy támogassák az alternatív próbálkozásokat, pár kis program a munkanélküliség felszámolására a megnyert pénzkülönbségből, stb-stb.
Nyiri  
2005. márc. 24. 11:28 | galéria | válasz | #8
Meg is erdemli. Baszogassak csak nyugodtan. El vannak magutol szallva rendesen. Perrel fenyegoznek ha kormanyok linuxot hasznalnak ringyoz helyet. Meg a tobbi mocsoksag amit evek ota csinalnak. Picit nem art megfingatni oket :)
Tetsuo  
2005. márc. 24. 11:21 | válasz | #7
Azért jó lenne tudni a részleteket.
tbundy  
2005. márc. 24. 11:17 | válasz | #6
MS-en füstszűrős sapka van...
EU

2005. márc. 24. 11:15 | válasz | #5
Mit jelent az, hogy más médialejátszó alkalmazásokkal sem működik együtt zökkenőmentesen.

A sejtésem:

Az teljesen korrekt, hogy alapból nem tud lejátszani semmit, mert ez volt az EU célja. Gondolom miden kodekfélét kivágtak belőle, a "ha nincs player akkor minek" elv miatt. Oszt mikor a user felrak vmi progit, akkor az nem játsza le a cuccost alapból. Ez a sejtésem.

Nem vagyok MS fan, de szerintem az EU feleslegesen kapálózik. Az update úgyis felajánlja a media player-t, meg átlagfelhasználónak mindegy hogy mivel néz filmet, meg boltban úgyis a fullos verziót teszik rá(kalóz v. eredeti itt mindegy, meg stb.

Nekem is van MP9 de nem azt használom.

A linuxosok pedig csak mosolyognak az egészen.

vegesm  
2005. márc. 24. 11:09 | válasz | #4
"túlságosan lebutították" :))))
Axon  
2005. márc. 24. 10:53 | galéria | válasz | #3
Napi öt millió? Nézzük csak, akkor mennyi idő allatt is fogy el billi gyerek vagyona?
Omega  
2005. márc. 24. 10:45 | válasz | #2
Szóval csak fizetnek ?! :)
2005. márc. 24. 10:37 | galéria | válasz | #1
:)