Júniusban érkezik az olcsó Windows Indiába
2005. március 18. 11:43, péntek
A redmondi vállalat elsősorban a szegény, harmadik világbeli vagy fejlődő országoknak ajánlja a Windows XP Starter Edition névre keresztelt operációs rendszert. A szoftver legnagyobb ellenfelei elsősorban a Linux-disztribúciók lehetnek.

Hirdetés

A Microsoft még tavaly jelentette be Windows XP operációs rendszerének butított verzióját. Az amerikai céget korábban számos kritika érte, miszerint túl drágán adja az operációs rendszereit illetve az egyéb szoftvereit. A redmondi vállalat többek között ezért döntött úgy, hogy kiadja az eddigi Windows XP Home és XP Professional operációs rendszerek olcsóbb változatát. A Windows XP Starter Edition iránt eddig India, Indonézia, Malájzia, Oroszország és Thaiföld érdeklődött. Ezt az operációs rendszert a Microsoft OEM-szoftverként mellékeli a számítógépekhez és az amerikai konszern tervei szerint így a szegény országok állampolgárai is olcsón legális operációs rendszerhez juthatnak.



Az indiai verzió kezelőfelülete

A Windows XP Starter Edition jelenleg Malájziában, Indonéziában és Thaiföldön érhető el. A Microsoft nemrég arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy hamarosan, konkrétan idén júniustól egy újabb szegény ázsiai államban, Indiában is hozzáférhető lesz a szoftver. Mint azt a társaság egyik szóvivője elmondta, még rengeteg a tennivalójuk, mivel nemcsak hogy le kell fordítani a rendszert hindi nyelvre, de a kezelőfelületet is optimalizálni kell a helyi viszonyoknak megfelelően. Így az amerikai vállalat szerint igazán vonzó alternatíva lehet majd az operációs rendszer - például a Linuxszal szemben - az indiai felhasználók számára.

A Windows XP Starter Edition indiai változata egyelőre csak hindi nyelven fog megjelenni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. ápr. 05. 17:47 | galéria | válasz | #22
nekem még winen se volt vírusom...
mousee  
2005. márc. 21. 22:21 | galéria | válasz | #21
Az már az ő dolga... De aztán rájön hogy... (régebben volt egy ien teszt, hogy mennyi idő alatt szív be egy netre kapcsolt gép vírust...)
Naszóval. Rájön, hogy a warezvindóza beszippantya a sok netes szemetet. Ha ez neki jó, akkor megérdemli, hogy továbbra is kitartson mellette.

Én réggebben megrögzött wines voltam, amióta megláttam a linuxot barmira teccik, és ez van a gépemen... És egyenlőre egy deka vírusom nincs...

Neked akadt már? :)
Ceb  
2005. márc. 21. 20:01 | válasz | #20
Azért ez már a megtévesztés és hülyére vétel netovábbja, hogy lehet a XXI. században olyan OS-t kiadni ami gyakorlatlag nem támogatja a hálózati használatot, meg a több user accountot. Így tovább Billy vágjátok magatok alatt a fát.
avman  
2005. márc. 21. 07:31 | válasz | #19
gondolkodik... és xp prof hindi warez version mellett dönt...
mousee  
2005. márc. 20. 15:48 | galéria | válasz | #18
Most ennek aztán télleg sok értelme vót... Beleélem magam 1 kis hindi emberke gondolataiba:

-huudejó, ittvan egy tökszép valami, amivel tudok futattni 3 programot, és még olcsó is.

és ekkor jön 1 haver, aki jól kiröhögi ezt az emberkét, említve neki, hogy *nix rendszer alatt nem is gondolkodnak ekkora marhaságon, hogy max hány program futhat... És akkor még ottvan a többi szokásos jódolga a linuxnak...stabilitás, nem fogják a vírusok, stb...

erre elgondolkodik a kis hindi... na akkor most milegyen... csökkentett tudású olcsó cucc, vagy korlátozás nélküli ingyenes...

És jön a nagy kérdés:
Ti meiket választanátok a kis hindi hejében?
2005. márc. 20. 12:15 | válasz | #17
Ez 1 rakat szar, épeszű ember ezért nem ad ki pénzt. Úgyis megkapja olcsóbban a teljeset a helyi warezolóktól. Annyira hülye a mikorszopsz hogy az már fáj. Elég lett volna lefordítani az egészet indiai meg maláj, meg hasonló helyi nyelvekre, és hugyé-fosé árulni. Ki az aki EU-ban, USA-ban rohanna indiai windowst venni mer az olcsó? Nem kell attól parázni hogy akkor ott veszi mindenki.
Whir  
2005. márc. 19. 14:44 | válasz | #16
Windows XP Starter Edition Features

Windows XP Starter Edition balances the needs of first-time PC users in developing technology markets by delivering proven Microsoft technology at a more affordable price. Windows XP Starter Edition features include the following:

* Localized and tailored support. Windows XP Starter Edition features a redesigned help system, called My Support, which includes a built-in, detailed Getting Started Guide. In addition, Windows XP Starter Edition comes with a supplemental CD that contains local language instructional videos designed specifically for first-time PC users.
* Localized customization. With Windows XP Starter Edition, users can choose from country-specific wallpapers and screensavers with familiar landscapes, flags and geography-specific traditional designs.
* Preconfigured settings. Windows XP Starter Edition will help reduce confusion regarding setup options for entry-level users by preconfiguring advanced settings and enabling the Windows Firewall by default.
* Simplified task management. With Windows XP Starter Edition, first-time home PC users can have up to three programs and three windows per program running concurrently. Further simplification of the operating system includes the display resolution set to 800x600 maximum and no support for PC-to-PC home networking, sharing printers across a network or more advanced features such as the ability to establish multiple user accounts on a single PC.


szóval szerintük ez egy feature... röhej.
2005. márc. 19. 14:29 | galéria | válasz | #15
végülis .. feltesznek egy remote admin progit esetleg egy vírusírtót .. ha service-ként fut akkor még talán oké .. de amúgy nevetséges ezt Operációs Rendszernek nevezni ..
intrex  
2005. márc. 19. 14:00 | válasz | #14
Így van, ezzel a baklövéssel legalább eléri a microsoft, hogy india is sírni fog a röhögéstől... bár a warezesek most is röhögnek. Én azt mondom *NIX rulez! :)
Omega  
2005. márc. 19. 13:49 | válasz | #13
Legalább terjed a linux.
Tetsuo  
2005. márc. 18. 18:50 | válasz | #12
A Taj Mahal túl szép Win háttérnek..
Cicero   "Rest in Peace Cicero" 
2005. márc. 18. 16:55 | galéria | válasz | #11
Jaja... annak semmi értelme hogy csak 3 program futhat a háttérben... Ennyivel azt is megcsinálhatják hogy csak Microsoft program futhat, mert a többihez "úgyse férnek hozzá a felhasználók"
_Atti_  
2005. márc. 18. 15:25 | galéria | válasz | #10
hülyék ezek..képesek azon dolgozni hogy butitsák az amugy is javulsára szoruló szoftverüket..
Axon  
2005. márc. 18. 14:03 | galéria | válasz | #9
Word+passziánsz. A titkárnőknek úgyis elég ennyi, úgyhogy még a 3 taszk is sok
Axon  
2005. márc. 18. 14:02 | galéria | válasz | #8
Már rég megszünt a win98 támogatása is, na meg a WinME támogatása is. Idén a win2000 támogatása is megszünik. Mondjuk nagy volt a felháborodás a döntés hallatán, így a m$ ígérgetett valamit, hogy a win2000 szerver részének még lesz egy ideig támogatása. Azért nagyon szeretnék ha már mindenki megvenné a winXP-t.
Cat  
2005. márc. 18. 13:22 | galéria | válasz | #7
a tűzfal az szolgáltatás, szóval az futhat a háttérben
alkalmazásokról van szó
rutom  
2005. márc. 18. 13:12 | válasz | #6
Ugy hallottam, hogy ez a Starter egyszerre csak 3 programot hagy futtatni. Ha ez igy van, akkor felrak valaki egy tuzfalat meg egy winamp szol es mellette mar nem futhat csak 1 bongeszo. Gondolom a szegenyek meg majd szaladnak megvenni ezt, mikor ingyen lewarezoljak ugyis a teljes verziot. ;-)
DOT  
2005. márc. 18. 12:32 | válasz | #5
Áruk attól még van, már ha sikerül beszerezni.
2005. márc. 18. 12:12 | válasz | #4
A Win95-nek megszűnt a támogatása. A Win98-nak sincs sok ideje. Miért nem használják ezeket?
2005. márc. 18. 12:06 | válasz | #3
Remélem a cikkíró nem halt meg a "viszont" szó leírása után.
2005. márc. 18. 11:52 | galéria | válasz | #2
Képzelem, hogy örülnek :) de ezt nem gúnyból mondom.
mikike  
2005. márc. 18. 11:52 | galéria | válasz | #1
viszont...
mi?

és mi a különbség a sok xp között?