Szingapúr IT infrastruktúrája a legfejlettebb
2005. március 11. 21:39, péntek
A Világgazdasági Fórum idei kutatásai szerint az ázsiai ország gazdasága szinte teljesen az IT iparra épül. A WEF rendszeresen, évről-évre elkészíti IT-jelentését, azonban most fordult elő először, hogy Szingapúr végzett az élén.

Hirdetés

A Világgazdasági Fórum immár negyedik éve tette közzé éves beszámolóját, amelyben azt vizsgálja, hogy az információ-technológiáknak milyen szerepük és hatásaik vannak egy-egy ország életére, gazdaságára, valamint, hogy egy adott állam mennyire használja ki az információ-technológiákban rejlő lehetőségeket. A 2004-2005. évi összesítésben Szingapúr lett az első, vagyis jelenleg az ázsiai városállam tekinthető - IT-szempontból - a világ legfejlettebb országának. Szingapúr az első helyet azzal érdemelte ki, hogy gyakorlatilag az összes kategóriában, mint például a tudományos és matematikai képzés, vagy a fizetendő telefon- és internet-előfizetési költségek, illetve az információ-technológia a kormány munkájában (elektronikus kormányzás stb.) általában az elsők között végzett.

Érdekesség, hogy miközben a korábbi listavezető, az Egyesült Államok visszaesett az ötödik helyre, számos állam azon fáradozik, hogy legalább az USA szintjét elérje. Az észak-amerikai országokról általában elmondható, hogy különösen erős a kutatás-fejlesztésben és az üzleti oktatásban betöltött pozíciójuk.


Az európai gazdasági hatalmak közül Németország csupán a WEF-lista 14. helyére tudott felkapaszkodni, ami csalódást jelent a 2002-2003. évi tizedik és a 2003-2004. évi 11. helyhez képest. Ezzel szemben Japán és Hongkong először került be a Top 10-be. A legnagyobb előrelépő Izland lett, amely tavalyi 10. helyét váltotta fel a 2. helyre az idén. Lengyelország tavalyi 47. helyéről a 72.-re zuhant. Magyarország a 38. helyet foglalja el idén, a múlt évi helyéhez képest kettőt visszacsúszott. A kelet-európai államok közül Észtországot találták a leghaladóbbnak, valamivel elmarad tőle Szlovénia, majd Magyarország következik, amely két hellyel áll Csehország (tavalyhoz képest hét helyet javított) előtt a Fórum által használt "hálózatkészség-mutatószámban". Szingapúrt egyébként Izland, Finnország, Dánia, az Egyesült Államok, Svédország, Hongkong, Japán, Svájc és Kanada követi.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2005. márc. 14. 10:37 | válasz | #7
Koreát hogy sikerült lepasszírozni a 24. helyre? Összevették Délt Északkal? Mert D-Korea kb. ugyanott kéne hogy legyen, mint HK vagy Japán. A csapból is DSL folyik.

Érdekes viszont, hogy az olaszokat leelőztük, ezt nem gondoltam volna. De biztos itt is a full ország kente szét így az átlagot (2éve 10EUR volt ott a 128kbps-es korlátlan)...
Cactus  
2005. márc. 13. 01:36 | válasz | #6
Ebben igazad van, de azt hozzá kell tenni, hogy az országban szükséges az olcsó és elérhető net ahhoz, hogy sokan használják ezeket a szolgáltatásokat.
Cat  
2005. márc. 12. 18:17 | galéria | válasz | #5
A felmérés azt mérte, hogy az országok gazdasága mennyire információközpontú, nem pedig hogy mennyibe kerül az internetelérés - habár a kettő nem választható el egymástól
kutatás, oktatás, e-kormányzat, mobilelterjedtség, internetes tartalmak, az internet ára stb. - ez igy együtt a lényeges
2005. márc. 12. 15:04 | válasz | #4
Azért van miből fizetniük.
shabba  
2005. márc. 12. 13:09 | válasz | #3
Nem igazán értem ezt az Izlandi 2. helyet amikor náluk marha drága a net. Pl. egy 1 mbps-es net 6GB korláttal ~30ezer ft, korlátlan pedig nincs is.

http://www2.mi.is/adsl/verd.asp 1 kr~3Ft
2005. márc. 12. 00:11 | válasz | #2
Haladunk, de vannak akik gyorsabban
2005. márc. 11. 23:26 | galéria | válasz | #1
biztos jó úton haladunk ha csúszik vissza az ország..