Telefonhívás az idegeneknek
2005. március 15. 17:16, kedd
Egy mérnök csoport megoldást kínál azon embertársainknak, akik közvetlen vonalat szeretnének a földönkívüliekhez, ugyanis a www.TalkToAliens.com weboldalon keresztül lebonyolított amerikai emelt díjas hívásokat egyenesen a világűrbe közvetítik egy 3,2 méter átmérőjű antenna segítségével.

A két hete elindított szolgáltatás a hívó számára percenként 3,99 dollárba kerül, ismertette a tarifát Eric Knight, a connecticuti cég elnöke. Elmondása szerint egy távoli bolygón elhelyezett jókora rádióvevő - mint például a Puerto Ricóban felállított Arecibo rádióteleszkóp - képes a hívások fogására. A cég nem olyan meghatározott bolygórendszerekre irányítja antennáját, ahol életet sejtenek, hanem végigpásztázza a galaxist, hogy lefedje a közeli csillagok seregét.

Christopher Rose, a Rutgers Egyetem szakértője a New Scientist magazin felkérésére megbecsülte a kisugárzott rádiójelek hatótávolságát. Számításai szerint a telefonhívásokat átjátszó adó jelei legfeljebb két fényév távolságban vehetők megfelelően, miközben a Naprendszerhez legközelebb eső csillag is megközelítőleg négy fényévnyire található. "Attól tartok, hogy a szolgáltatást igénybevevőknek nem sok esélyük van, hogy üzeneteik bárhova is eljussanak" - összegzett Rose.


A csoport 3,2 méteres antennája

Mindazonáltal az idegenekhez vezető forródrótot beindítása óta több százan hívták. Egy-egy beszélgetés átlagosan három percig tartott, tehát a legutóbbi halotthívó kezdeményezéshez hasonlóan ennek is akad közönsége, és ha a földönkívüli civilizációkkal nem is sikerülne kapcsolatot teremteni, a www.TalkToAliens.com üzemeltetői legalább megélnek belőle.

A szolgáltatást egy mérnökökből álló csoport, a Civilian Space Exploration Team működteti. A cég nem moderálja az űrbe kisugárzott hívásokat, weboldalukon csak arra kérik az embereket, hogy legyenek jó követei a Földnek. A vállalat a jövőben e-mailek, digitális fotók és videó felvételek felküldését is vállalja majd. A bejelentést egy héttel azt követően tették meg, hogy a Craigslist vezetője, Jim Buckmaster egy eBay árverésen 1225 dollárt ajánlott fel a floridai Deep Space Communication Networknek egy üzenet világűrbe juttatásáért.

Az emberiség egy ideje már próbálkozik rádióhullámok segítségével felvenni a kapcsolatot egy esetleges idegen civilizációval. "Bármit ki lehet sugározni" - mondta Fred Walter, a Stony Brooks Egyetem csillagásza. "Hozzáadódik a zajhoz és az összevisszasághoz."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2005. márc. 21. 00:56 | válasz | #38
:))))))))))))))99
Mice  
2005. márc. 21. 00:53 | válasz | #37
ember! te zseni vagy! köszi az ötletet! holnaptól kezdve minden nap kapsz egy hamburgerre való manit tőlem mert milliomos leszek!! :D:D
Foxy85  
2005. márc. 17. 20:52 | válasz | #36
Hmmmm!
Szóval ezek aszongyák hogy lehet telozni a batyáknak,de rögtön meg is cáfolják és még buzditják az embereket a hivásokra.És presze fejlett a világ mint annakarendeje.PEEEERSZE!
Ufo,telefon , hogyaza...
2005. márc. 17. 17:13 | galéria | válasz | #35
Akkor lesz pofára esés (persze nem emiatt a vacak miatt amiről a cikkben is szó van) ha olyan élienekbe ütközünk, akik lelkiismeretfurdalás nélkül szimplán eltipornak mint a szart.
2005. márc. 17. 13:42 | válasz | #34
Végülis biztos hogy pénzkeresési oldalról tekintve a dolgot be kell vallanunk nem rossz ötlet...
2005. márc. 17. 11:03 | válasz | #33
MZ/X MZ/X jelentkezz jelentkezz!
Mi van Aladár?
Küldöm nyisd az ablakot!
2005. márc. 17. 09:03 | válasz | #32
Fel kéne hívni a legközelebbi ürvidékfejlesztési hivatalt, hogy nem kaphatnánk-e valami kis támogatást. Meg jó volna tájékozódni a helyi ügyekröl, mielött véletlenül le találnák bontani a bolygónkat, hogy a helyére építsenek valami plázát. (Naprendszer-Ház, Föld End)
Tetsuo  
2005. márc. 16. 15:52 | válasz | #31
Készítem is a honlapot. :)
mittu  
2005. márc. 16. 14:37 | válasz | #30
röhögnék valaki visszaszólna:)
nekem is kell a szám :)
2005. márc. 16. 12:55 | galéria | válasz | #29
Félreértés ne essék akik ezt kitalálták nem hiszem,hogy hülyék és akik ezt felhívják hát...
2005. márc. 16. 10:29 | válasz | #28
"A hívott fél pillanatnyilag NEM elérhető, kérjük hagyjon üzenetet, amint lehet visszahívjuk ..."
pemga  
2005. márc. 16. 09:49 | válasz | #27
E.T. Haza!
benli  
2005. márc. 16. 09:37 | válasz | #26
A szöveg direkt hibás, mely emlékeztet az ötletrehehe
benli  
2005. márc. 16. 09:35 | válasz | #25
Örök életemben kerültem azokat az embereket akiknél a hülyeség szorgalommal párosult, mert valami ilyesmi született belőle, de hogy ezzel pént is lehet keresni? Radioesztéta képességekkel rendelkező emberek képesek valamilyen szintű lommunikációra de mivel nagyon sokan nem hosznek benne így hülyeségnek tartják. - Ja ezé is szoktak fizetni ha valaki hivatalosan csinálja. Én kételkedő vagyok és inkább kifejlesztem illyen irányú képességeimet s ha lesz hírem tudatom veletek, de azé nem kell ám elhinni.
Rafaelo   "Rest in Peace Rafaelo" 
2005. márc. 16. 07:46 | galéria | válasz | #24
üzenet loál nyelven

-loál legyen veletek !! htx
-ez a föld it iz!!!!444
bitubo  
2005. márc. 16. 07:20 | válasz | #23
lol üzenek nekik hogy kapják be a faszom
2005. márc. 16. 06:25 | galéria | válasz | #22
De mégha biztosra tudnánk, hogy van valahol értelmes élet, és direkt azoknak küldenénk hívást.. de így....
2005. márc. 16. 01:03 | válasz | #21
wowowo america! :))

Az idióták és a profi marketing hazája! Bárki aki nem profi marketinges, az szinte fix hogy idióta :))))

A Jerry Springer Show tett egy benyomást bennem hosszabb időre az USA népességének IQ-járól, majd mikor ez már éppen elmúlna, mindig meglepnek valami hasonló hírrel, mint ez.

Mamám... és ezek vannak világhatalmi pozícióbann. Jobban kéne protestálni az agyátültetés K+F-et náluk, mert így hamarosan... >:]

ehhe :)
2005. márc. 16. 00:15 | válasz | #20
Nem. Spamelésért a Vogon flotta szakad a nyakunkba, és sietősen lebontják a bolygót valami magasztos cél érdekében, majd utána két perccel kiderül, nem is kellett volna ;)
2005. márc. 15. 23:45 | válasz | #19
Nem mondod komolyan
2005. márc. 15. 23:44 | válasz | #18
Jaja !
A bolygóközi bíróság spamküldésért jogerősen engedélyt kap a föld likvidálására. Aztán majd nézünk, ha jönnek az idegenek megszállni.
2005. márc. 15. 23:43 | galéria | válasz | #17
mi a telefonszám???
2005. márc. 15. 22:52 | válasz | #16
vagy rákúrnak a fejünkre idegességükben valami kvarkbombát! : ))
Hmuda  
2005. márc. 15. 22:39 | galéria | válasz | #15
Ez mekkora állatság. Elképzelem, ahogy valami idegen faj jön baromi nagy hajókon, hogy átadja a tudását a feltörekvő emberiségnek, erre az út felén megkapják az üzeneteket:

"Van-é ottat vjaki?!"
"RABOLJATOK EL!"
"Elvist visszahoznátok, léci?"
"Imádom a zikszaktákat, ti iss?"
"Szijjasztok, dzsonni vatyok, ezittet a szextelefon? (hotyhamán emeetdílyass...)"
"Tudom, hogy figyeltek, rohadt idegenek, tudom, hogy ti dugtatok szondát a seggembe!"
"MZ/X, MZ/X jelentkezz!"
"Jaj, de jó, most télleg beszélek a zufókkal?!"
"Hosszú és eredményes életet!"

Tuti kapásból visszafordulnak...
gz8  
2005. márc. 15. 22:34 | galéria | válasz | #14
Erre mondta jó száz éve Ráth-Végh István: az emberi butaság vámszedői.

Ha megélnek belőle, megérdemlik.
Munch  
2005. márc. 15. 22:09 | galéria | válasz | #13
És tényleg vannak olyan birkák, akik ezt felhívják...
dez  
2005. márc. 15. 21:53 | válasz | #12
""Bármit ki lehet sugározni" - mondta Fred Walter, a Stony Brooks Egyetem csillagásza. "Hozzáadódik a zajhoz és az összevisszasághoz.""

Ha ez igaz, akkor az azt jelenti, hogy a TV- és rádióadásaink sem jutnak ("egyben") messzire... És azt is, hogy az idegenek esetleges hasonló jelei sem jutnak el ide, csak ha valami hatalmas teljesítményű adóval szándékosan erre felé (vagyis inkább minden felé, mert honnan tudnák, hogy erre vagyunk) sugároznak valamit. Másrészt miért tennék? Mi sem tesszük... Így nem olyan nagy csoda, hogy pl. a SETI nem talált még semmit.

Sub  
2005. márc. 15. 21:22 | válasz | #11
Itt megint egy okos ember van... aki kitalálta!
Az emberek butaságára építeni qrva jó üzlet.
2005. márc. 15. 20:38 | válasz | #10
A hulláknak már lehet telefonálni..most meg ez...szánalmas...
2005. márc. 15. 20:19 | válasz | #9
Milesz a következő? Párhuzamos dimenziókba menő üzenet? Már ezen sem lepődnék meg :)
Cat  
2005. márc. 15. 19:26 | galéria | válasz | #8
és ehhez az egészhez nem is kell rendszer se, elég kimenni és lefotozni egy antennát és felrakni a honlapra hogy EZT használjuk :)
2005. márc. 15. 19:17 | galéria | válasz | #7
Hát ez télleg LOL :D az üzenet nem is megy messzire, és ha menne is, akkor is olyan sok ideig tartana mire odaér, hogy addigra rég behal az ember aki küldte.... Hihetetlen hogy az emberek hülyeségéből hogy meg lehet élni :D
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. márc. 15. 18:50 | galéria | válasz | #6
és a sok barom még fizet is ezért... no comment...
2005. márc. 15. 18:50 | válasz | #5
lol
2005. márc. 15. 17:22 | galéria | válasz | #4
*űrbéli spam*
:)
2005. márc. 15. 17:22 | galéria | válasz | #3
De azért nagyon jó lesz.
Körberöhögnek majd minket az élienek is.
A föld egyik része a saját bolygóján élő népeket pusztíccsa, a másik meg ráérősen üzenget.
Vagy valami ilyesmit látnak majd:))
2005. márc. 15. 17:20 | válasz | #2
:D
2005. márc. 15. 17:17 | galéria | válasz | #1
pf...szánalmas!