Egyetlen személyazonosító kártya minden célra
2005. március 11. 21:41, péntek
Németországban azon dolgoznak a szakemberek, hogy megvalósulhasson a gyakorlatilag minden területen használható intelligens személyazonosító kártya bevezetése.

Hirdetés

A német kormány elfogadta az úgynevezett együttes eKártya-stratégia program főbb pontjait. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben még jobban integrálni fogják, később pedig akár egyesíthetik is az elektronikus egészségügyi kártyát, a digitális személyi igazolványt, a digitális munkakártyát és az elektronikus adóbevallási kártyát. A program vezetői szerint azáltal, hogy az állampolgároknak csak egy kártyájuk lesz a négy helyett, felgyorsulhat és egyszerűsödik majd az elektronikus ügyintézés, ráadásul ezáltal költségeket is csökkentenek. Ez pedig mind az állampolgároknak, a gazdaságnak, mind pedig a közigazgatásnak érdeke. Ezenkívül a tervek szerint egyesítik a chipkártyás szabványokat is, valamint az elektronikus személyazonosító eljárásokat és a digitális aláírásokat is.

Otto Schily német belügyminiszter szerint az új, egyesített chipkártya és a legújabb chipkártya-technológiák használata azt fogja eredményezni, hogy egy még biztonságosabb, még megbízhatóbb rendszer fog létrejönni, ami által ráadásul az elektronikus kormányzati és az elektronikus üzleti ügyintézés is biztonságosabb, egyszerűbb és zökkenőmentesebb lesz. Ezáltal az állampolgároknak a jövőben kevésbé kell majd tartaniuk például az internetes csalóktól és könnyebben azonosíthatják majd magukat a világhálón.

Első lépcsőben kiterjesztik az elektronikus egészségügyi kártya és a digitális személyi igazolvány képességeit úgy, hogy azok bármikor alkalmazhatók legyenek digitális aláírási célokra is. Később pedig az emberek maguk dönthetik majd el, hogy melyik kártyát viszik magukkal, mint digitális munkakártyát. Mint azt Hans Eichel német pénzügyminiszter bejelentette, ezenkívül kibővítik az ELSTER nevű német elektronikus adóbevallási rendszer képességeit is egy új személyazonosító eljárással úgy, hogy a rendszer már a digitális aláírás vagy a digitális személyi igazolványa révén is azonosítani tudja az adózót. A végső cél pedig egy minden célra használható digitális kártya létrehozása.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. márc. 17. 15:54 | válasz | #17
"Részemről nem volt bankkártyám 30 éves koromig, amikoris muszáj lett, hogy legyen. Nem mondom, kényelmes, de azóta a bank azt is tudja, milyen wc-papírt vettem. KP-vel ugyebár az ilyesmi lehetetlen..."

A megoldás baromi egyszerű : Automatából felvesz KP, boltban fizet KP.
Én így csinálom. Nem mintha üldözési mániám lenne, de nekem valahogy kényelmesebbnek tűnik a KP-s fizetés, és ráadásul így időben látom, hogy mennyit költök.
pemga  
2005. márc. 14. 10:51 | válasz | #16
Ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket Németo-val kapcsolatban. Ott már régóta létezik egy "független" szervezet, aminek az a célja, hogy magánszemélyeket hitelminősítsen. Ennek érdekében átfolyik rajta az összes közüzemi számlád (villany, vezetékes teló, víz, stb.) illetve a bankszámláid. Ha pl. hitelt akarsz felvenni, akkor őket kérdezik meg, hogy adjanak-e neked. És bármilyen meglepő ez a gyakorlat jobb, mint a mienk, ugyanis így a bank nem tudja, hogy neked mennyi a telszámlád (ha nem náluk fizeted), milyen bankoknál van még folyószámlád. Magyaro-n ha hitelt akarsz felvenni, akkor elkérik tőled ugyanezen számlák fénymásolatait, meg minden egyebet. Az életbiztosítás megkötésekor felmerülő kérdéseikről ne is beszéljünk :). Szép, szép hogy sok független kártyád meg azonosítód van, de ha egy bank elkéri egy körben az összeset akkor mire jó, hogy külön van :)).
2005. márc. 13. 19:59 | válasz | #15
NEW WORLD ORDER !!!!!!
10 év, és már rabszolga lesz minden fogyasztó...
1984, Brasil rulez.. :( :( :(
Cat  
2005. márc. 13. 13:01 | galéria | válasz | #14
igen, és az film volt, nem a valóság
ne keverd a kettőt
benli  
2005. márc. 13. 10:12 | válasz | #13
Egyet értek, csak annyival tetézném, hogy az emberi szabadságba vetett hitem ezzel a kártyának a bevezetésével megszűnik, és ha valakit ki akarnak csinálni az rettentő egyszerű lesz. Emlékeim szerint hasonló filmet már láttam amikor a hálózaton keresztül mindent megvontak egy embertől. remélem nem váltok áldozattá mint ahogy én se.
Ben3  
2005. márc. 12. 20:50 | válasz | #12
Bárki bármilyen adatához hozzáfér a hatalom meg a pénz, ha akarja. Biztos könnyebb neki, ha központosított a dolog, de szerintem a tulajdonosnak is könnyebb, egyszerűbb, kényelmesebb.
Persze, attól, hogy paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni...
DOT  
2005. márc. 12. 19:51 | válasz | #11
Talán még nem félnek, de majd fognak. Részemről nem volt bankkártyám 30 éves koromig, amikoris muszáj lett, hogy legyen. Nem mondom, kényelmes, de azóta a bank azt is tudja, milyen wc-papírt vettem. KP-vel ugyebár az ilyesmi lehetetlen...
Laci73  
2005. márc. 12. 18:12 | galéria | válasz | #10
Theodora: nem kell sajnálnod semmit, csak még nem ismered az egymással mélyen összefüggő dolgokat. Rosszul hiszed, ha úgy véled hogy nem lehet hozzáférni a papíron kívülállónak számító cégeknek az állítólagosan zárolt adatokhoz. Ó, de mennyire! :) Pl. piackutatásról hallottál már? Az információ hatalom. Ha én tudom hogy Te ki vagy és mik a lehetőségeid, meg tudlak fogni. Ugye nem hiszel nekem?
2005. márc. 12. 12:38 | válasz | #9
Biztos a németeknél nem csalnak annyit a cuccal mint nálunk, így kevésbé óvatosak.
2005. márc. 12. 12:36 | válasz | #8
Ja, "köszönjük Peresz tábornok..."
2005. márc. 12. 12:33 | válasz | #7
1 kártya mind felett. :)
2005. márc. 12. 12:29 | válasz | #6
Meg jo hogy egy magyar urge mar vagy 5 evvel felvetette ezt azt otletet itthol, csak sok vallalat megszunt volna, letszamleepites stb....tehat nem lett volna "gazdasagos"
Sith  
2005. márc. 12. 11:44 | válasz | #5
Ha nem csak lófrálsz hanem tényleg ügyintézési célal mész be valahová akkor igy is ugyis meg kell adnod az adataidat nem?
2005. márc. 12. 10:40 | válasz | #4
Sajnos az ilyen gondolatok hátráltatják az elektronikus ügyintézés fejlődését.
Ha ismernék a döntéshozók, állampolgárok az ilyen kártyák működését, talán nem lenne ilyen mesterségesen keltett félelem.
Ha valaki meg akarja szerezni az adataidat, akkor nem kell neki a SZAZ, TAJ szám meg ilyesmi, mert maximum nem egy kulccsal fog rákeresni a nyilvántartásokban, hanem a neveddel, születési idő, stb adatokkal.
A másik nagyon fontos tévhitt, hogy az adatokat nem a kártyán kell tárolni, ott csak bizonyos azonosítókat, amelyek segítségével el lehet érni a megfelelő nyilvántartásokban az adatokat.
A lényeg a hozzáférés szabályozásában van. Hiába ülsz le egy UNIX elé, attól még nem fogod megismerni az állományok tartalmát, ha nincs rá jogosultságod.
Érdekes módon a Németek valamiért nem félnek tőle, ha ilyen ütemben vezetik be, talán azért mert ott régebben van már demokrácia...
Laci73  
2005. márc. 12. 00:58 | galéria | válasz | #3
Viszont akárhol ellenőrizhetővé válsz. Nem is tudsz róla, és már amikor belépsz valahova, pontosan tudják ki vagy, mi a munkád, milyen betegségeid vannak, és legfőképp mennyi pénzed van.
Mighty  
2005. márc. 11. 23:42 | galéria | válasz | #2
Szerintem ez jo megoldas, ha valamilyen biometrikus azonositas tarsul a kartyahoz. Azzal aztan nem igazan tudnak a nevedben visszaelni.
Yfel  
2005. márc. 11. 22:08 | válasz | #1
Tegyuk minel konnyebbe a csalok dolgat, nehogy tul sok dokumentumot kelljen nekik megszerezni, hogy a nevunkben nyithassanak bankszamlakat / hitelkartya-szamlakat stb...

Y