Gordon Moore szerint messze még a nanotechnológia
2005. március 10. 13:38, csütörtök
Gordon Moore, az Intel egykori társalapítója, aki annak idején megjósolta a számítógépek teljesítményének hatványozott növekedését, kijelentette, hogy a nanotechnológia még jó ideig nem terjed el.

Hirdetés

"Elismerem, hogy igen szkeptikus vagyok ezen a téren, és nem hiszek abban, hogy az új technológiák a közeljövőben lecserélnék a szilíciumot. Eddig több százmilliárd dollárt fordítottunk a kutatásokra, de praktikai okokból sem lenne ésszerű sutba dobni az eddigi eredményeket"- jelentette ki a szakember szerdai nyilatkozatában, amelyben az Intel jövőjéről, valamint a Szilícium-völgy hőskorszakáról elmélkedett. Jóllehet Moore évekkel ezelőtt visszavonult, az elkövetkező hónapban főszerepet játszik majd a sajtóban és a konferenciákon, hiszen április 19-én lesz negyven éve, hogy az Electronics Magazine című lap közzétette a számítógépek teljesítményéről és jövőjéről értekező cikkét.


Állítása, miszerint a mérnökök kétévente képesek lesznek megduplázni a processzorokban alkalmazott tranzisztorok számát, a számítástechnika alapvető törvényeként vonult a történelemkönyvekbe, és hű módon jellemezte az utóbbi évtizedeket. Saját elmondása szerint nincs tisztában a legújabb technológiai újításokkal, de erősen kétli, hogy az ágazat a közeljövőben bármilyen új anyagra cserélné le a szilíciumot.

Elismerte, hogy a szakemberek ugyan elértek bizonyos sikereket a nanotechnológia terén, de hangsúlyozta, hogy a kísérletek és a tömeggyártás két különböző dolog, és a gyártók még jó ideig a hagyományos technikára alapozzák majd termékeiket. Természetesen a szilícium további alkalmazása újabb kérdéseket vet fel, és kétséges, hogy tartható-e a fejlődés korábbi üteme. Bár a tranzisztorok méretét sikerült egyre lejjebb szorítani, a technológia már elérte korlátait. "Minden atomokból felépített anyagnak megvannak a maga alapvető korlátai" - jelentette ki Moore. "Mi a megoldás? Építsünk nagyobb processzorokat, és ötvözzük a nanotechnológia eddigi eredményeit a hagyományos eljárással."
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Axon  
2005. márc. 11. 13:58 | galéria | válasz | #18
Erről nekem Kovács László ígérete jut eszembe, amikor az EU csatlakozási népszavazás kapcsán azt hangoztatta, hogy szavazzunk igennel mert akkor 20 év múlva jó lesz...
Na akkor jól fel lettünk világosítva.
2005. márc. 11. 10:24 | válasz | #17
Hát nem akarok Kis-Bob védelmére kelni, de azért lássuk már be hogy nem teljesen ugyanaz;

valamit kijelenteni kapszulába zárni elásni, és 20 év múlva megnézni hogy igazam lett e.

vagy kijelenteni nyilvánosság előtt és azon ügyködni hogy úgy is legyen.

Ezért a kijelentéséért én még egy okosember kitűzőt sem ajándékoznék neki.
Lehet hogy más miatt megérdemelné, de ebben a kijelentésben nincsen annyi hogy a nevét megjegyezze az utókor.

2005. márc. 11. 06:47 | válasz | #16
Ez a fény-sebességi korlát érdekes lehet. A töltésáramlás lassabb is, mint a fény, és sok-sok félvezetőrétegen kell áthaladnia. Tehát jó ha 50% "c" a vége. Ami mondjuk egy 10 GHz-es prociban 1 clock alatt csak 1,5 cm-t halad. Akkor most majd ezen rágódhatnak, így fuccs a nagy magoknak? Meg a magok közti kommunikációnak? Megaztán időelcsúszás lesz pl. a kesben? Hát...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 11. 00:40 | válasz | #15
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 11. 00:39 | válasz | #14
nem tudunk olyan gazdag magyarúl beszélőről, akinek ennyi pénze lehet, de elképzelhető, hogy jól titkolod.
2005. márc. 10. 20:29 | galéria | válasz | #13
A külsejéről mondtam véleményt, nem a teljesítményéről. Természetesen nem hasonlíthatom magamat hozzá.
2005. márc. 10. 20:26 | galéria | válasz | #12
Te honnan tudod, hogy én mire vittem, vagy viszem?????
Cat  
2005. márc. 10. 20:24 | galéria | válasz | #11
He also noted that some of the analogies from Moore's Law are a bit farfetched. Once, he extrapolated that if the car industry followed the same rules of progress, cars would get 100,000 miles per gallon, travel at millions of miles per hour and be so cheap that it would cost less to buy a Rolls-Royce than park it downtown for a day.

And as a friend pointed out, Moore said, "it would only be a half-inch long and a quarter-inch high."

:D
gz8  
2005. márc. 10. 20:00 | galéria | válasz | #10
Akkor fikázz, ha csak feleannyira viszed az életben, mint ő.
lokko  
2005. márc. 10. 19:48 | válasz | #9
hehe Moore megkattant, vagy a cikk kamu: építsünk nagyobb processzorokat :D végül is miért ne ? csak azon nem gondolkodik el hogy miért kell ilyen kicsiknek lenniük a prociknak? :0 na ezért lep meg ... amúgy azért mert egy processzoridő alatt nagyon rövid utat tesz meg a fény; 300000000 m/s a mai proc sebességnél egy ütem egymilliárdod szekudnum, az 30 centi vákumban, ami egy procban jóval kevesebb mert sziliciumban és logikai kapukon halad a jel ... szal hova építsünk nagyobb processzorokat? a többmagos megoldások persze egy ideig még tovább viszik a technológiát, ha kiforr a nanoviharos hűtési technológia akkor térszerkezetes 3D processzorokat is építhetünk ... de aztán fuccs ...
2005. márc. 10. 18:58 | válasz | #8
Kérlek mondj egy példát. Nem tudok olyan dologról aminek másfél évente megduplázódna a teljesítménye a számítógépeken kívül. Persze az is lehet hogy csak nem vagyok jól informált. Mondhat az ember sokmindent, de nem hiszem hogy mondjuk egy hasonló kijelentés miatt a BMW megkétszerezné másfél évente az autóinak a teljesítményét, csak mert ez presztizs kérdés. Hidd el, megtennék ha tudnák.
2005. márc. 10. 18:29 | galéria | válasz | #7
Egyébként tipikus "okoskodó amcsi" feje van az ürgének.
2005. márc. 10. 18:27 | galéria | válasz | #6
Bármihez, amire van kellő igénye az ebereknek... Egyébként a nagyotmondásról meg a tippelésről: ma minden politikus ebből él.
2005. márc. 10. 18:09 | válasz | #5
Azért megnézném hogy milyen más jelenséghez tunának az emberek ilyen ütemtervet tartani...
2005. márc. 10. 17:34 | válasz | #4
Ezt inkább úgy kell elképzelni,hogy a Moore "törvény" kimondása után az intel presztizs kérdésnek vette hogy sikerüljön is betartani,így aztán a riválisainak is tartania kellett az ütemet.Ennyi.Ez nem egy olyan alapvető törvényszerűség,sokkal inkább egy ütemterv,amit betartanak,többé kevésbé.Nem egy jelenséghez igazítottak egy kijelentést,hanem egy kijelentéshez igazították a jelenséget.
2005. márc. 10. 17:23 | galéria | válasz | #3
Azért már nem sokáig, nálunk már kiment a divatból.
Laci73  
2005. márc. 10. 16:39 | galéria | válasz | #2
Így kell megalapozni egy karriert :)

De abban is igazság van, hogy a bevált és méregdrágán kiépített technikai hátteret nem szívesen cserélik le. Örök példám a VHS videórendszer: a hetvenes évek technikája, de még ma is él és virul.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. márc. 10. 13:45 | válasz | #1
tippelt az öreg egy nagyot fiatal korában és bejött neki, most mindeki felnéz rá
nostredamus is jókat mondott