Parkolási díj fizetés SMS-ben Budapesten is
2005. március 3. 14:18, csütörtök - Forrás: SG.hu
A budapesti parkolási rendszer meghatározó részét üzemeltető Centrum Parkoló Kft és a T‑Mobile Magyarország Rt. együttműködésének köszönhetően a júniustól elérhető újdonsággal az előzetes szerződéskötést követően a parkolási díj SMS-ek küldésével is kifizethető, és a vállalat előfizetői mobiltelefonnal is feltölthetik egyenlegüket.

Hirdetés

A T‑Mobile előfizetői számára Budapesten a Centrum Parkoló Kft. által üzemeltetett fizetőparkolási zónákban (az I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületekben) nyártól jelentősen egyszerűsödik a parkolási díj megfizetése. A mobiltelefonos parkolási díjfizetés előnye, hogy mellőzhető az aprópénz vagy a parkolóóra keresgélése. Emellett a parkolójegy nem jár le, hiszen parkolás kezdetét és végét az ügyfél mobiltelefonjával jelzi, a szükséges díj az egyenlegből ennek alapján kerül levonásra. Az ellenőrök az előzetesen megadott adatok alapján szintén mobilhálózaton keresztül ellenőrzik azt, hogy rendelkezik-e az autós érvényes virtuális parkolójeggyel.

Kezdetben 3300 forinttal tölthető fel a parkolási egyenleg, amelyből 3000 forint fordítható mobilparkolásra. A Centrum Parkoló Kft-nél előzetes szerződés alapján vezetett egyenleg egyszerűen feltölthető a hagyományos megoldások mellett mobiltelefonon is. Elegendő elküldeni a 3300-as számot a 30/4444-222-es telefonszámra, majd az érkező és a vásárlást összegző üzenetet jóváhagyni. A mobilszolgáltató előfizetéses ügyfelei meghatározott összegig havi számlájukkal utólag, ezen felül vagy Domino kártyásként elektronikus úton feltölthető m-com egyenlegükből növelhetik a parkolásra szolgáló keretet. Szűcs Ákos, a Centrum vezetője elmondta, hogy a beruházás eddig 40-50 millió forint volt, de még további invesztíció szükséges, mivel bővíteni akarják rendszert.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
vax  
2005. márc. 08. 00:35 | válasz | #8
aaaaa  
2005. márc. 07. 07:56 | válasz | #7
Gondolom nem ilyen helyen laksz, vagy nem jársz autóval. Majd ha a te otthonod környkéről is kitiltanak, és nem tatrhatsz autót csak, ha elköltözöl, akkor nem fogod ilyen nagyszájú módon támogatni ezt a szabad rablást. Mikor már a lakótelepek parkolóiban is parkolóórával rabolják ki az ott élők hozzátartozóit, nem kellene ezekenek a félrevezető hazugságoknak bedőlni. Szomorú, hogy így gondolkoztok.
Mindig csodálkoztam azon, hogy emberek érdekeivel egyértelműen ellentétetes gusztustalan lehúzos törvényeknek, vagy rendeleteknek is akadnak támogatói akár ezen a fórumon is, ha másért nem irígységből. (Nem feltétlenül milliomos az aki a belvárosban lakik, és nem kellene rákényszeríteni arra, hogy takarodjon és költözzön vidékre, ha parkolni is szeretne az autójával.)
vax  
2005. márc. 07. 00:23 | válasz | #6
Az ott lakókat meg "halálra" fizettetném a parkolási díjjal. :)
Cat  
2005. márc. 05. 16:32 | galéria | válasz | #5
a fizetős parkolásnak igenis van értelme, ugyanis van pörgés, parkolóhelyet teremt
egyébként én a nagyköruton belül lévő egész területet lezárnám a forgalom elől, csak a főutakat hagynám meg
aaaaa  
2005. márc. 05. 11:31 | válasz | #4
Az a legszebb mikor a senkiházi, környezetvédőnek nevezett bérencek fejtik ki nézeteiket a fizető parkolás előnyeiről... Tudtommal egy autó ha áll jóval kevésbé szennyezi a környezetet.
2005. márc. 04. 16:32 | válasz | #3
Sosem értettem egyet a közterületekn történő parkolási díjakkal. Egy csomó ember nem termelő munkájáról van szó, rablás.
Ha egy kifejezetten erre szolgáló épület/terület szolgál parkolóként, az rendben van, de egy közterület ideiglenes elfoglalásáért pénzt kérni?! Ennyi erővel a koldusnak is fizetni kellene, hiszen ő is órákig elfoglal egy helyet (Bocs!), meg mi járókelők is, mivel talpunk folyamatosan elfoglal két cipőnyi területet.
Hülye volt az, aki bevezett ezt a rendszert. Az autósok nem ettől fognak leszokni a kocsikázásról, hanem még több pénzt vonnak el a családtól/cégtől.
hopp  
2005. márc. 04. 11:12 | válasz | #2
szerintem egész jó ötlet.. kicsit idegesítő mikor nincs nálad 50 darab 10-es :D
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2005. márc. 03. 17:20 | galéria | válasz | #1
Pff, még egy dolog, hogy kihúzzák a lóvét a zsebből.