IDF: áprilisban jön a 64 bites Windows
2005. március 2. 10:56, szerda
A Microsoft képviselője az Intel Developer Forumon megerősítette, hogy a vállalat szeretné még áprilisban piacra dobni a Windows operációs rendszer 64 bites változatát.

Hirdetés

"Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk ebben az irányban. Egyben szeretnénk felhívni a fejlesztők figyelmét, hogy már most lássanak hozzá szoftvereik átírásához, és használják ki a 64 bites technológiában rejlő előnyöket" - jelentette ki a rendezvényen Jim Allchin, a fejlesztésért felelős részleg alelnöke. Elmondása szerint a Windows XP Professional x64 április elején, míg a Windows Server 2003 64 bites változata ugyanazon hónap vége felé jelenik majd meg.


Jim Allchin elmondta, hogy a két vállalat miként működhet együtt az új tulajdonságok bemutatásában. "A Microsoft és az Intel már kikövezte az utat a 64-bites számítástechnika számára, a széleskörű IT piacokra" - mondta Allchin. "A Windows Server 2003, illetve SQL Server 2000-et futtató Itanium-alapú rendszerekkel a Microsoft és az Intel olyan platformot biztosít, amely helyettesítheti a drága és szabadalmazott RISC rendszereket, Amint néhány hónapon belül bemutatjuk a Windows x64 változatot, a felhasználók, illetve a partnerek még jobb teljesítményhez juthatnak a 64-bites platformokon, anélkül, hogy fel kellene áldozniuk a már meglévő 32-bites beruházásaikat."

A szoftveróriás jókora késedelmet tudhat maga mögött, hiszen az operációs rendszereket eredetileg 2003 végén, esetleg 2004 elején tervezték piacra dobni. Eleinte úgy tűnt, hogy tartani tudják a kitűzött határidőt, de 2003 októberében a vállalat szóvivője kijelentette, hogy legkorábban 2004 utolsó negyedévében jelenhetnek meg a 64 bites operációs rendszerek. A mostani, végső határidő még ennél is nagyobb csúszásról árulkodik, és most már bizonyos, hogy a megjelenés 2005 második negyedévében várható.


A szoftveróriás képviselője a rendezvényen arról is szólt, hogy a Windows aktiválásában végrehajtott változások - az internetes aktiváció megszüntetése - nem érintik kellemetlenül a vásárlókat. Mostantól kezdve ugyanis a 20 legnagyobb PC-gyártótól vásárolt, előre összeállított konfigurációkon csak abban az esetben telepíthetjük újra az operációs rendszert, amennyiben telefonon keresztül újra aktiváljuk azt. Ez a lépés sokakban aggodalmat keltett, de a szoftveróriás szerint ez a legkisebb fennakadást sem okozza majd.

"A változás semmilyen hatással nem jár azon vásárlóink esetében, akik az OEM gyártóktól eredő jogtiszta Windows felett rendelkeznek" - biztosította a jelenlevőket Keith Beeman, a licenszelési ügyeket kezelő csoport igazgatója. Elmondása szerint ez a döntés egyedül azokat érintheti kellemetlenül, akik korábban kölcsönadták ismerőseiknek az aktiválási kódot, illetve azokat, akik lopott kódot használnak. "Számos partnerünk fordult hozzánk ilyen kéréssel" - jelentette ki Beeman. "Jelentős részük ugyanis olyan csoportokkal küzd, amelyek kalózmásolatokkal kereskednek, így jogosulatlan előnyre tesznek szert."
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. márc. 06. 19:46 | válasz | #37
Üdvözlet mindenkinek.
Ejnye-bejnye gyerekek: akinek van pénze ide felpakolni a véleményét, az miért sirdogál holmi op-rendszer miatt.Egyetemisták-főiskolások előnyben, atöbbi meg tőllük kaparta el azt ami a gépét hajtja/kevés kivétel apuka bukszája vagy saját tiszta önerőfeszítés, hogy ne legyen probléma a neten/ Igy kár a rinyáért, vagy tellik vagy nem tellik, ez itt a kérdés./Szabadon Hamlettől./
2005. márc. 03. 21:32 | válasz | #36
Szándék megvan. Szeretném a boltban vásárolt Half Life 2-met, NFSU2-met open source oprencer alatt futtatni (nem 0.0000001 fps-sel emulálni a windowst!). Mégis melyik open sourcet ajánlanád erre? Ja, hogy ilyen nincs?...
2005. márc. 03. 20:13 | válasz | #35
Home: 62 375 Ft
Pro: 93 625 Ft
kimsoft
2005. márc. 03. 18:16 | válasz | #34
Egy dobozos magyar WinXP mennyibe van?
2005. márc. 03. 17:41 | válasz | #33
Ja, ez történt...
2005. márc. 03. 14:03 | válasz | #32
Szvsz úgy tűnik, mintha bevártak volna egy eddig 64bit-tel nem rendelkező proci gyártót!
2005. márc. 03. 12:55 | válasz | #31
Ebben van vmi...
strogg  
2005. márc. 03. 11:32 | válasz | #30
Kedves Robin hood, és felfedező kollégák.
Elég régóta magam veszem a cuccaimat, sőt én támogatom a családomat, és ne mfordítva.
És semelyik kiadó pénzét nem gyarapítom, mégis letöltöm a szoftvert. OpenSource rulez:)

Lehet tisztán is játszani. Ha erre a szándék nincs meg, akkor a pénz sem lesz meg rá sosem.
20K-s winXP-re nincs pénzed, de 80K-s ATi kártyára igen? A szándék nincs meg ott, nem a pénz.
arty  
2005. márc. 03. 10:50 | galéria | válasz | #29
nyilvánvaló... a 64bit önmagában egy lehetőség ... az opteronnak az integrált memvezérlő adja az előnyét, a xeonnak pedig a márkaneve :D
2005. márc. 03. 08:34 | válasz | #28
"hm és 64 bites procid is van ? Megszaladt..."

Egyáltalán nem drága egy 64 bites proci. Az én jelenlegi gépemben az nem volt jelentős tétel. Annál inkább a monitor...
2005. márc. 03. 01:47 | válasz | #27
Mint ha olyan drága lenne egy 64 bites proci :)
Amúgy meg 32 bites alkalmazások csont nélkül mennek a 64 bites Windows alatt, de fordítva nem. És ugyan ez procira is igaz. Ha most vennék új gépet, akkor AMD64-et vennék. Ha nem kell a legdrágább cucc, akkor alig drágább az XP-Sempron rendszereknél.

Tibetilama - És legalább driverek nélkül próbáltad meg futattni azokat a programokat? Csak fura, hogy másoknak meg megy. Szerintem.

Azért kíváncsi leszek Intel mit fog felmutatni 64 bites fronton, mert Xeon64 tesztek nem voltak biztatóak állítólag.
2005. márc. 02. 22:46 | válasz | #26
Ismét egy hír ,ami nem érint ,de az m$ intel párhuzamot jól mutatja. Rögtön inden szép és jó 64 biten. Csak eddig volt fölösleges ,amit eleve komolytalannak tartok ,mert 256 bit-nél kéne tartani.
2005. márc. 02. 22:44 | válasz | #25
Majd ha neked se apuci-anyuci fogja adni a zsebpénzt, akkor te is rájössz hogy épp elég a hw árát kiköhögni a "hatalmas" ázsiai magyar fizetésből.
2005. márc. 02. 22:36 | válasz | #24
Persze hogy nem lesz fennakadás, aki eddig fizetett érte, az is áttér a problémamentes warez verzióra.
2005. márc. 02. 21:48 | galéria | válasz | #23
Én speciel attól érzem magam jobban(sőt a legjobban), ha max 200 ft-ot fizetek a cuccokért, és tényleg ha lenne rá pénzem akkor se venném meg!!! Igy is elég nyereséget termelnek a magadfajta emberkék a kiadóknak, szóval....
2005. márc. 02. 20:03 | galéria | válasz | #22
hm és 64 bites procid is van ? Megszaladt...
2005. márc. 02. 20:03 | galéria | válasz | #21
a 64 bites szolgáltatások nemhiszem hogy egy átlagfelhasználót annyira megfognának :))
2005. márc. 02. 19:14 | válasz | #20
Még nincs is végleges változat...
2005. márc. 02. 18:50 | válasz | #19
Sziasztok!Én nemrég raktam fel a 64 bites opot,de félóra mulva már szedtem is le és visszaraktam a sima xp-t.A 64 bites op felrakása után próbáltam szétnézni hogy milyen 64 bites programot tudok felrakni hát nem sok választék van.Egyenlőre.Amiket szoktam használni programmok 10-ből jó ha egy elindult 64-en.Egyszóval nincs ez még annyira kiforrva hogy érdemes lenne vele foglalkozni!Megszállottaknak esetleg...
arty  
2005. márc. 02. 18:33 | galéria | válasz | #18
majd ha a 3d kartya driverek is megfelelő sebességgel mennek a 64bites win alatt, akkor érdemes átállni... addig nem igazán ...
L3oN   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2005. márc. 02. 17:32 | válasz | #17
Jó lesz ez! Angol nyelven ha lenne valamilyen 64 bite sprocesszorom tuti feltelepiteném de sajnos ninsc rá keretem. Akinek adott egy ilyen lehetőség sztem használja. Ha kicsit jártasabb akkor ne hiszen mondjuk egy Fedora Core 3 linux 64 bites változata is megteszi a PC használtatot. Általános felhasználóknak akik rendelkeznek 64 bites procival ne halassza el letölteni majd és feltenni és megismerni a 64 bites szolgáltatások rejtelmeit :)
2005. márc. 02. 17:20 | galéria | válasz | #16
Igazad van , de van akinek egyszerűen nincs keresete gyk még vagy nem nagykorú vagy még tanul.. ill tényleg kevés olyan játék van ami megéri azt a 15K-t vagy éppen "csak" 10K HUF-ot ... más kérdés, hogy mért kerül u. annyiba itt is egy gém , mint mondjuk angliában , ahol a fizetések tényleg egy jóval magasabb kategóriában vannak.. tehát valahol meg kéne találni az arany középutat , venni is meg maradjon is villanyszámlára..
strogg  
2005. márc. 02. 15:30 | válasz | #15
Most oprendszertöl függetlenül;)(komolyan nem win vs. linux vita végett mondom) iszonytató mennyiségű wines userrel találkozom, akiknek a szoftver szó úgy kezdődik, hogy "lelopom a neteről."
Iszonytató sok user egyszerűen nem érti meg, hogy "ha megteheted vedd meg, ha olcsó vedd meg,mert jobb érzés hidd el" szavakat, és érvelnek a magyar fizetésekkel. Ezeknek az embereknek a 90%-a akkor sem venné meg, ha futná rá. Nem fogja megvenni, a játékot "EVM" sorozatban 1990-ért éppúgy nem, mintha rózsadombi villája lenne, és megjelenéskor venné meg 12e-ért:) Oka: Nem érzik a szoftver értékét.
Kövezzetek meg, én ezt linux alatt tanultam meg. Én is sokat warezoltam. És hidd el, tényleg nem érti miről beszélsz.
szgép -> lopott win -> lopott játék. </informatika end> :)
Ez sajnos a nagy átlag:) Fizetéstöl függetlenül. (jah, és ez az a típus, amelyik a "magyar fizetésből" 40-60ezerért vesz zsír új videókarit, procit, meg gépet, vagy éppen mobiltelót. Már abban az esetben, ha nem anyuka veszi azt is, mert még erősen a gyerek kategória a srác:)))
2005. márc. 02. 15:23 | galéria | válasz | #14
semmi extra.. már ígyis elég sok dolgot kivettek a BIOS kezéből .. pl. DMA .. pl. IRQ-t se bios kezeli má' ..
2005. márc. 02. 15:23 | galéria | válasz | #13
nincsenek véletlenek .. amikor az AMD kijött az x86-64 ÖTLETÉVEL M$ egyből mondta hogy felesleges meg nincs annyi teljesítmény nyereség , meg hóm júzernek nemkell ... most meg mézesmázasan megparancsolják a fejlesztőknek, hogy csináljanak 64bites progikat az új win-re, persze ha nem kéne hekkelni ahhoz, hogy működjenek a programok, akkor elég lenne egy sima fordítás 64-bitre a C fordítóval...
2005. márc. 02. 15:20 | galéria | válasz | #12
uh ez a cd plusz kéccáz ütött :DDD de akkor azért számolj még hozzá egy nForce 4-es lapot meg egy AMD Opteron-t is mert azt is kéne venni hozzá :]
strogg  
2005. márc. 02. 14:59 | válasz | #11
Az viszont felvetődött bennem, ha tényleg sikerül egy nyílt forrású BIOS-t meghonosítani, az milyen hatással lehet majd az intel & M$ viszonyra?
strogg  
2005. márc. 02. 14:57 | válasz | #10
Ezzel teljesen egyetértek. Én csak azt nem értettem eddig sem, hogy az intel-nek miért éri meg átadni az elsőbbséget a 64 bites processzorok terén, ha ezzel megkockáztatja, hogy olyan pozicióba kerüljön az AMD a szerver piacon, amellyel úgymond "beássa magát". ezen töprengek.
Mert 64 bites procira már létezik 64 bites OS. (Nekem lesz is már a nyáron ilyen konfigom, ha minden sikerül )
De a zis igaz, hogy én rikta kivétel vagyok, mert nem valószínü, hogy az emberek egy 64 bites AMD-re pályáznának egy linuxal:) Legalábbis még nem láttam tömeges bunyót linuxért. (De remélem egyszer ezt is megérem :))
Szal valszeg kizárólag a Dekstop piac miatt érte meg kockáztatni az intelnek. Mert a 64 bites procit desktop piacon a linux nem foigja eladni, és (hadd legyek szkeptikus egy kicsit ) a 64 bites windows nem valószínű, hogy tömeges méretekben fogja meghódítani a szerver szegmenst.:)
Tehát mennyiségi alapon döntött az intel. Desktop piac nagy, arra gyúrunk jobban felkiáltással:))))
2005. márc. 02. 14:34 | válasz | #9
Egyébként meg aki eddig csak véletlen egybeesést látott a Windows késése és a 64 bites Pentiumok nemléte között, annak most kinyílhat a szeme...
2005. márc. 02. 14:33 | válasz | #8
Én úgy tudom, hogy ingyen kicserélik neked, nem pedig patchelés lesz.
lck  
2005. márc. 02. 13:38 | válasz | #7
Én meg pont most akarok egy 64 bites AMD-s cuccot venni oprencerrel együtt. Ezexerint nem is érdemes most a 32 bites xp-t megvenni hozzá?
Eddig én aszittem hogy majd ingyen lehet frissíteni mit valami drivert.
2005. márc. 02. 13:22 | galéria | válasz | #6
Természetesen, én meg fogom venni a 125.000 + ÁFÁs árával

===============================
.:i2k:. melóból:
2005. márc. 02. 12:30 | galéria | válasz | #5
coooool
2005. márc. 02. 12:30 | galéria | válasz | #4
A késés nem véletlenszerű.Mivel az Intelel erősen szimpatizál a microfos ezért nem adta ki hamarabb mert azzal az amd nagy teret hódított volna.
Most, hogy az intel ellen egyre több trösztellenes per van és készül ez simán elképzelhető erről a cégről.
2005. márc. 02. 12:23 | galéria | válasz | #3
azzal, hogy késtek, az AMD-t és az Intel-t is megsz.patták. Amugy meg teljesen hülye kérdés, hogy mennyi lesz az ára. CD ára + 200 Huf
2005. márc. 02. 12:10 | válasz | #2
mennyi forint lesz ez a 64 bit csoda??
2005. márc. 02. 11:12 | galéria | válasz | #1
Megkésve, de törve nem.
Csak kinek lesz pénze megint bevásárolni egy újabb operációsrendszert? Hisz, az elmúlt napok nagyport kavart hírei is arról szóltak, hogy a jelenlegi, nem tisztességes forrásból származó XP-ket megvásárolhatják az azokat használók...

===============================
.:i2k:. melóból: