Gyurcsány: Minden második magyar internetezzen!
2005. február 24. 23:36, csütörtök - Forrás: MTI
Az informatikai és hírközlési piac területén 2002 óta tapasztalható fejlődés Magyarország számára jó mintának tekinthető - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban tett csütörtöki látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Hirdetés

A miniszterelnök elmondta: bátorítja a minisztériumot, hogy kezdeményezze a magyar modernizációhoz szükséges változásokat. "Meg kívánjuk ugyanis újítani Magyarországot úgy, hogy az a versenyképes tudás, a versenyképes teljesítmény, a versenyképes kultúra hazája legyen" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Kifejtette, hogy ennek a modernizációnak a legfőbb hajtóereje az infokommunikáció. Az új Magyarország talán legfontosabb gerince mindaz, amit az internet, az új kommunikációs technológiák, az ehhez kapcsolódó tudás és kultúra jelent - jelezte a kormányfő.


Szavai szerint az infokommunikációs technológia szolgálja a versenyképességet és a felzárkózást, egy igazságosabb ország megteremtését, s elviszi oda a tudást, a világhoz való bekapcsolódás képességét, ahol az korlátozott volt. "Szándékunk az, hogy a következő években folytassuk azt az utat, amit az elmúlt években elkezdtünk és sikeresnek tartunk" - méltatta az IHM tevékenységét Gyurcsány Ferenc. Megítélése szerint nincs még egy olyan terület, ahol 2002 óta - részben az állami szabályozás által is generált verseny hatásaként - ennyire csökkentek volna az árak, és ennyire javult volna a szolgáltatás színvonala, mint az infokommunikációban. Példaként a széles sávú internet-hozzáférést és a mobilkommunikációt említette.

Kitért arra, hogy az internet a közháló program keretében ma eljut 100 fős falvakba is, és az e-Magyarország pontok is olyanoknak nyújtanak segítséget, akik egyénileg nem engedhetik meg maguknak, hogy számítógépük, hálózatuk legyen."Azt szeretnénk, hogy 2006 végéig minden második magyar állampolgár internetezzen, azaz legyen ahhoz hozzáférése, tudása, szándéka" - hangoztatta a miniszterelnök. Az IHM adatai szerint 2004. végén a 14 évesnél idősebb lakosság 28,4 százaléka, összesen 2,434 millió ember használta a világhálót otthon, iskolában, munkahelyén vagy közösségi pontokon.


A kormányfő arra buzdította a minisztériumot, hogy a továbbiakban is nagy bátorsággal nyúljon hozzá azokhoz a szabályozási elemekhez, amelyek jelenleg védik kevesek nem indokolható piaci pozícióit, s amelyek tompítják a versenyt. "A fogyasztó legyen a legfontosabb" - emelte ki Gyurcsány Ferenc.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a kormányfő országértékelő beszédében elhangzott fő gazdaságfejlesztési irányaira utalva elmondta: az infokummunikáció eddig is a modernizáció kulcsa volt, ám most, a kormány zászlajára tűzve még nagyobb hangsúlyt kap. "Ez lehet egy tudásban gazdag ország kitörésének lehetősége, amellyel Európa népeivel fel tudja venni a versenyt" - fogalmazott a miniszter.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tsol  
2009. okt. 29. 13:16 | galéria | válasz | #105
Aga  
2005. feb. 28. 12:46 | válasz | #104
yvorl: jogos... linuxnal en X-et 1000 eve nem hasznaltam :))) es suse-t meg uhu-t elotte se... rgazdi is, meg mindenki debiant szereti nalunk, ugyhogy ezt hasznalom en is.

Aga
yvorl  
2005. feb. 28. 11:26 | válasz | #103
Hátnemtudom, de lassan egy UHU-linux alatt könnyebb belőni a netet min Win alatt, szóval nem sokat kell tanulni :)
pemga  
2005. feb. 28. 11:15 | válasz | #98
Miről maradtam le? Jó kis verekedés volt, vér is folyt? :). Politika rulez... :(

Na, ezt sikerült elérni a választási kampányokkal. (Rájuk pl. nem vonatkozik a média-törvény, ők az egyenlőbbek :)).
Aga  
2005. feb. 28. 10:11 | válasz | #97
bandee1: mivel kitoroltek a hozzaszolasodat, igy masok mar nem latjak, de a napnal is vilagosabb volt, hogy amit most allitasz, az csak mosakodas... Amugy egyetlen erv szol az mszp maradasa mellett, megpedig az, hogy minden kormany az 1. ciklus alatt szedi meg magat, ha netan meg1x kormanyra jut akkor dolgozik is valamit... de szerintem inkabb ne politizaljunk itt, elvegre ez mar nagyon offtopic!
Tetsuo  
2005. feb. 28. 01:34 | válasz | #93
Ez meg mi a szar? Csak nem politizálsz? He?
Az összes politikus jobb v bal, mind1 csak a pénzre megy. A saját zsebe mellett a rokonai zsebét tömi, de a népét biztos nem mégha polgároknak hívja is őket. Csak a nagy dumájuk van, de tartásuk semmi. Minden politikus tróger és szemétláda, egy vastag borítékért az anyjukat is elcserélnék.
Aga  
2005. feb. 28. 00:43 | válasz | #92
bandee1: szerinted a fidesz vinne aramot a szanto kozepen felepitett badogbodeba? Mi a fenenek? ugy sem tudna kifizetni a villanyszamlat az, aki mar ilyen helyre kenyszerul... amugy meg 10 milliobol 10.000-nek nincs aram, az szerintem igen jo arany. Budapest uthalozatat meg nem az mszp, nem a fidesz, hanem ugy egyutt, fidesz, mszp, mdf, mszmp, stb szexualta el sok sok ev alatt... varhatod a messiast narancs formaban, de nagyot fogsz lepodni 4 ev multan amikor ok se tettek semmit a kedvedre esetleg...
Aga  
2005. feb. 28. 00:38 | válasz | #91
koszonjuk, koszonjuk, a fidesz onkentes aktivistajat hallottuk, most elmehet a kettes ablakhoz az ingyenes huslevesert.

hagyjuk mar ezt a demagog dumat itt a forumban.
2005. feb. 27. 17:16 | válasz | #88
Ezzel az a baj h lassan mar mindenre nyomast kell h gyakoroljunk, h tortenjen valami (pl. gazdatuntetes).
colgi  
2005. feb. 27. 12:09 | válasz | #87
Egyik nap egy hírműsorban : "A jegybank jelentősen csökkentette alapkamatait, de a kereskedelmi bankok nem. Megoldás a fogyasztók harcolják ki maguknak, gyakoroljanak nyomást a bankokra" Teccik, LOL
Nem lehet, hogy velünk van a baj ???. Lehet csupán nyomást kellene gyakorolnunk a szolgáltatókra ?!?!
2005. feb. 27. 00:31 | válasz | #86
"Ki a francot érdekel, hogy mennyi a jövedelmük? Az az érdekes mekkora a kereslet-kínálat. Ott túlkínálat van. Ha majd itt is az lesz, lejjebb mennek az árak. Sírtok itt mint a fürdősizé, közben meg nálunk az egyik legjobb a helyzet a vasfüggönyösök közül."

Eloszor is Shabbanak valaszoltam nem neked, ergo ha nem erdekel nem kell elolvasni a valaszom. Masreszt lehet h tulkinalat van de aranyaiban lenyegesen olcsobb. Amugy az sem titok h a DT a bevetelkiesese egy reszet rajtunk hozza be. A volt vasfuggonyosok kozul hl. a lengyelek is jobban allnak mint mi, es ha minden igaz, a csehek is. De ez mar inkabb pol.forum, nem kellene firtatni.
h4x0r  
2005. feb. 26. 23:24 | galéria | válasz | #85
/OFF

Lehet(ett) kapni Nemeto.bol importalt, kivalo minosegu, hasznalt P-II-eseket (PII 400 Mhz 512Kb cache, 64 Mb RAM, 4 Gb vinyo, S3 Virge 2 Mb vidkari, Gigabyte 10/100 halokartya, Sb valamilyen hangkartya, 32x CDOlvaso, stb.) huszonegy-ket ezerert. Ez - kerdem en - nem lenne tokeletes a tipikus ho'm juzernek? Ja, nem fut rajta a Doom 3 meg a HL2.

/ON

DJ Urcsany pedig nem normalis, talan Mergyo is jobb volt nala, az nem kopott bele (asszem) az informatikaba es nem terroristazta le az arab focistakat.
Aga  
2005. feb. 26. 23:12 | válasz | #84
"Az emberek hozzá nem értésével pedig még nagyon sok helyen fogsz találkozni, nem csak az IT területén."

Igen... ezzel 1etertek...

P1: azert nem art, ha legalabb egy W95 elindul rajta, ne kenyszeritsuk mar szegeny juzert a linux megtanulasara, hogy 384-es is eleg legyen neki :)
Laci73  
2005. feb. 26. 22:40 | galéria | válasz | #83
"De valo igaz, hogy nem az internet araval van a baj."

Érdekes feltevés.

"Amivel baj van az egyreszt a szamitógép (ez tenyleg drága)"

Lehet kapni PI-est is, olcsóbb mint egy mobil, és netezhetsz vele. Nem a Doom3-hoz kell kalibrálni a mércét.

Az emberek hozzá nem értésével pedig még nagyon sok helyen fogsz találkozni, nem csak az IT területén.

Aga  
2005. feb. 26. 21:32 | válasz | #82
A: nem tudom, mi a feneert emlegetitek az ADSL-t! Ha nem akarsz toltogetni, filmet nezni, kivalloan megfelelo a modem (megfelelo arak mellett)

B: minden magyar: jah, a haldoklo 90 eves bacsigat es az 1 honapos kisbabat eleg nehezen tudnam elkepzelni a gep elott :PPP

De valo igaz, hogy nem az internet araval van a baj. Mobiltelefont lassan minden ember vett mar, lassan kettot is. Annak pedig a havi dija, vagy amit havonta eltelefonal, boven elegendo lenne egy modemes netre ugy, hogy meg hasznalja is heti 3-4 alkalommal (nem hardcore user). Amivel baj van az egyreszt a szamitoget (ez tenyleg draga), masreszt a neveles.

Utobbi a szamitogep hasznalatnal kezdodik. A mostani gyerekeket leszamitva nem termeszetes az, hogy valaki megtalalja a bekapcsologombot egy gepen. Ha azt hallja, firefox, a valamit hallott emberek mar ravagjak, hogy igen, tuzfal... Amig az atlag embereknek nem termeszetes a szamitogep hasznalat, addig nem tudom, mi a fenet akarnak. Utana mar csak 1 lepes a net, persze az sem artana, ha a szerkesztett tartalmakat, netes ugyintezest, stb kicsit fejlesztenek.

Sokan ugyanis azert nem neteznek, mert minek, szamukra szerintuk nincs ertelme. Es lehet, hogy igaza is van. A kecskeket net nelkul is meg tudja fejni... (persze milyen izgalmas lenne egerrel :P)
Laci73  
2005. feb. 26. 20:05 | galéria | válasz | #81
"Ki a francot érdekel, hogy mennyi a jövedelmük? Az az érdekes mekkora a kereslet-kínálat."

A magyar drágaság oka a szolgáltatók kartellpolitikája (magyarán összebeszélése). De állításod önmagában is meglepő: Mert hiszed vagy sem, a kettő (a jövedelmek mértéke és a kereslet-kínálat élénksége) elválaszthatatlanul összefügg. Kínálj ott valamit, ahol nincs jövedelme az embereknek.

"Ott túlkínálat van. Ha majd itt is az lesz, lej(j)ebb mennek az árak."

Az árak csupán azért lesznek alacsonyabbak, mert a kartellben lévő szolgáltatók érzik hogy túl drága a felkínált ár.
Visszavesznek, de csak éppen annyit, hogy beeresszék az új előfizetőiket. Mondhatnánk úgy is, hogy ez az árcsökkentés tkp. a összbevétel növelése miatt esedékes. És a politika (Gyurcsányék) ezt akarják feléd úgy kínálni, mintha mindez nekik lenne köszönhető.
Cactus  
2005. feb. 26. 11:59 | válasz | #80
De nem azért mondom, de a Kovács Kálmán sem hiszi el azt, hogy Feri mint mond! Csak nézd meg a második képet! Kb. ilyesmi járhat a fejében: "B*zm*g, ez nem normális! Minden második ember?!?! Na most b*szh*tom, nemsokára le kell mondanom, mert ígéretszegő leszek..."
2005. feb. 26. 02:14 | válasz | #79
Ez igazságtalan! Miért csak minden második magyar???
2005. feb. 26. 00:23 | válasz | #78
Hát ja. Ahol már elhangzik ez a szó, hogy számtech.
azt már be kell tenni????
Ebből a manusból még azt sem nézem ki, hogy a TV-ét egyedül be tudja kapcsolni..
Undorító demagóg üres gyökérség ....kár is vele ennyit foglalkozni...
Ez nekik hír ?????? Újdonság ?????
Az ilyen cikkeket a Ludas Matyiban kellene leközölni...(ha még megvolna...)
peeto  
2005. feb. 26. 00:13 | válasz | #77
"Minden második magyar internetezzen"??? Hát ez aztán a fontos... Az nem hogy metrón meg lehet fulladni az áporodott emberszagtól, mindenhol csak a sz.rt látni és az igénytelenséget... Az emberek jelentős része még magára sem igényes, nemhogy az internetre... :) Még Budapest sincs sehol, amit annyira szépnek és Magyarország legfejlettebb részének tartunk, hát akkor mit akarnak tanyán internetet?
2005. feb. 25. 23:30 | válasz | #76
De kár volt ezt a cikket berakni, msot jól szétoffoljuk.

Basszák meg, egyelőre tömegével vannak a létminimumon élők! Nagyképű kampány kijelentés, pártállástól függetlenül.

Azt hittem ez eddig csak a Magyar Bálint megalomániája - miközben átverik, a haverokra megy a fele pénz.

Kettő: gyerekkorom számítástechnika élkül, bogarak, fák, bokrok, virágok között, felhők alatt teltek el, hétközben persze betondzsungelben. Kiegyensúlyozottnak érzem magam.

2005. feb. 25. 22:49 | válasz | #75
Aha, de nem az átlagemberről beszélünk, hanem azokról akik ezt használnák. Nem is képzeltem el, hogy holnap mindenki majd a netre fut ügyes bajos dolgait rendezni, de az a baj, hogy aki ezt megtenné annak nem lehet, mert nincs, és már néhány éve dumálnak az eGovernment projectrül az EU-ban vagy az eMagyarországról stb. de semmi sem történt. Semmiben sincs big bang scenario, el kel kezdeni lassan és lépésről lépésre, nem pedig népvakító dumába kapaszkodni. Ma ez, holnap az, ma én meg te használjuk, holnap a szomszéd stb. és idővel ott találjuk magunkat, hogy mindenki azt használja, de ezt nem teheted, mert a kormányok csak őrült nagy tervekről beszélnek amelyek sohasem valósulhatnak meg, mert nem lehet egy köpésből házat építeni, hát még várost...
2005. feb. 25. 22:10 | válasz | #74
Azért a mobil banking egy átlagembernek egyszerűbb és biztonságosabb és még ez is próbára teszi a mónikasó célközönségének képességeit.
2005. feb. 25. 21:52 | válasz | #73
Színigaz, sajnos de ez mindenütt kb. így van. Néha sirvafakad az ember, amikor látja a sok turboszakembert, hogy mindent tök visszafelé csinálnak. Néha kérdem magamtól, hogy azért jártak e iskolába, hogy hülyék legyenek, mert sokszor az amit tesznek azt józan paraszti ész is látja, hogy téves.

valaé valaé ná - nem kellően biztonságos? az lehet, hogy igaz, de mond azt pl. az amcsiknak vagy a japánoknak, mert, hogy a tradicionális ügyintézés még annyira sem biztonságos, na ez az igazság.
2005. feb. 25. 20:41 | válasz | #72
Hát csak azért mert ő a miniszterelnök
2005. feb. 25. 19:25 | válasz | #71
Csak az a baj, hogy ügyintézésre nem kellően biztonságos, főleg a sok lámának.
A mobilt meg bárki tudja nyomkodni.
Sajnos a magyar internetpenetrációt nem a cégek, hanem az internetet használni képtelen emberek tömege fogja akadályozni hosszútávon.
2005. feb. 25. 19:18 | válasz | #70
Majd most jön a 100 dolláros gép és ráködheted a havi 30-40 eurós netre... mikor fogják fel az emberek, hogy nem a mennyiség hanem a minőség a fontos. Azért kellene harcolni, hogy akinek kell és aki akar a netre menni, annak meglegyen a lehetőség, tehát biztosítani neki az ADSL-t és pl. hosszúlejáratú lefizetésre esetleg bérbe adni a kellő felszerelést. Úgy mint a mobiltelefonnal, az már mindenkinek van, pedig később indult a netnél, aztán az ára is jó magas, és mégis kaphatod aprópénzért. Na most persze a netnél az a helyzet, hogy a hülye Pali nem tud vele mit kezdeni, a mobiltelefonnal meg igen, és sajnos ha a netet nézzük akkor azt léthatjuk, hogy itt is a helyzet hasonló, legtöbben csak chat-ellnek (de álltalában értelmetlen témákról), meg hasonló nem sok értelemmel járó dolgokra használják... Szerintem inkább arra kellene, hogy összpontosítsanak, hogy a neten elintézhessük dolgainkat, nem pedig 100 helyre 100 helyről kellene sétálni akármilyen ügyintézés céljából, tehát olyan dolgokra kell összpontosítani, hogy az emberek a netet használva pénzt és időt takarítsanak meg, és akkor az árak sem lesznek olyan magassak, mert ha mondjuk fizetek havi 30 EUR, és megtakarítok 20-at, vagy még esetleg többet is, akkor egészségére, és itt jön a fejlődés. Ez nélkül ez is csak egy hülye DUMA.
2005. feb. 25. 17:52 | válasz | #69
Ki a francot érdekel, hogy mennyi a jövedelmük? Az az érdekes mekkora a kereslet-kínálat. Ott túlkínálat van. Ha majd itt is az lesz, lejjebb mennek az árak.
Sírtok itt mint a fürdősizé, közben meg nálunk az egyik legjobb a helyzet a vasfüggönyösök közül.
Ráadásul 2001-2002 körül még sehol sem voltuk szélessávban, úgyhogy volt mit behozni.
gregor  
2005. feb. 25. 17:39 | válasz | #68
Sok embert szerintem nem is érdekel az internet,tehát kár erőltetni.Pl.ul azért nem érdekli mert csak rosszat hallott róla.Szerintem a nethez szükséges számitógép se olcsó.Mennyiből lehet összehozni a legolcsóbban egy internetre alkalmas gépet?
2005. feb. 25. 17:26 | válasz | #67
Csak belinkeltem, nem neztem a vonzatos koltsegeket. Azonban meg a 75 eur is eleg vonzo a magyar arakhoz kepest, foleg h. jovedelmuk messze a mienk folott van. Lehetne jonne ezutan azzal h "az elet pedig draga naluk", pedig nem. :)
shabba  
2005. feb. 25. 16:52 | válasz | #66
Ez nem épp 4mbps(épp azért kérdeztem mert olyan ADSL csomag németben nincs is). Ráadásul ez csak a T-DSL Anshluss rész amit a telconak fizetsz, e mellé hogy netezni is tudj kell még venni egy internet előfizetést is, pl. T-Onlánytól ez még további 50 euro. Vagyis összesen 75 euroba kerül a 3mbps-es ADSL németben. Lehet hogy én vagyok rosszul informált és azóta a forint olyan sokat erősödött hogy ez csak 4-5ezer forintnyi összegnek felelne meg?

Itt látod szépen mindhárom díjtételt ami kell az működőképes ADSL-hez:

http://www.t-com.de/tarifuebersicht
2005. feb. 25. 16:52 | galéria | válasz | #65
Oh Ferikém! Minden második magyar örülne , ha tudna olvasni, és bőven elég nekik a big bráner és a kancigánysó .. persze örülnék én is , ha jelentősen lenyomná a net-árakat , és a pofátlan ISP-ket befenyítené, de nem várok ilyet , így legalább kellemesen csalódhatok, ha a Feri mégis csinál valamit .. ja és Ferikém, válts le az egész ihm-et meg az összes eMagyarországos illetékest, mert az, hogy nem értenek hozzá még csak a kisebbik baj, viszont nem hagyják dolgozni azt se, aki meg ért hozzá!

u.i. szeretnék én is kakaóálló billentyűzetet.. lehetőleg vodkás-becherovkás kivitelben :]]]
2005. feb. 25. 16:37 | válasz | #64
Gondolom erre gondolt:
http://www.t-com.de/t-dsl-preisuebersicht

Itt 3072/384 az 24,99 EUR
Laci73  
2005. feb. 25. 16:36 | galéria | válasz | #63
Szia AcDc!

Amikor a magyar kormányok sorra eladták külföldi tulajdonba az egykori állami vállalatokat, így a Matávot is, már voltak olyan hangok, hogy erre az ország súlyosan rá fog fizetni - ami ugyebár mindig a kisemberekre vonatkozik. Ne feledd: a világ legmagasabb díjszabásának egyikét nyögik a magyar ügyfelek. Sajnos abban igazad van hogy a kormány nemigen szólhat bele a szolgáltató multik piacpolitikájába (ami ugyebár arról szól: mélyen a zsebekbe nyúlni, minnél kevesebb fejlesztéssel és ráfordítással) A Deutsche Telekomm részvényeseinek legnyereségesebb leányvállalata az egykori Matáv. Ugye szép? És azt se feledd: jövőre választási paródia...
2005. feb. 25. 16:31 | válasz | #62
Ez a cikk egy vicc. Es mivel ennyi hozzaszolas erkezett hozza, ebbol is latszik h az embereknek van meg humorerzekuk :D
shabba  
2005. feb. 25. 16:30 | válasz | #61
És linket is tudsz adni hozzá hol kerül annyiba No.-ban a 4mbps-es net? Mert ha csak hallottad a barátnőd, kereszanyjának a mamájának macskájától az nem túl megalapozott info. :)
Fenjoy  
2005. feb. 25. 16:18 | válasz | #60
Az állam amit fizett azt "mi" fizetjük:)
nyomásgyakorlás? ugyanmár...:) DTelekom, németországban fele ennyi a DSL árak és Dupla sávszélességel:) Jahhhh és VoIP sek ami azt jelenti hogy azonos szolgáltatoi hálozatban ingyen telo... példa 4 megás vonal VoIp vel kb 4-5 ezer Huf... jah és az emberek 10X jobban élnek innentől összerakjátok:)
Szoval rohadjanak meg a nagy nyomásgyakorlásban:) Ez a véleményem...
acdc  
2005. feb. 25. 15:49 | válasz | #59
Drága a net?(persze,hogy az)Ennyi tudatlant.Arról miért a Gyurcsány tehet?A matáv és a többiek magántulajdonban vannak, ennek ellenére nyomást gyakoroltak rájuk,hogy olcsóbb legyen illetve állami támogatást adnak magyarán az állam fizet valamennyit helyettünk
2005. feb. 25. 15:44 | válasz | #58
a munkaelkuliseg azer a fejlettebb nygat europai orszagokba is nagy. franciaorszagba 10 szazalek. azer az nagy nem?
jo az eletszinvonal sokkal jobb mer alapbol tobbet keresnek az emberek. beszelgettem az egyetemista gyerekekkel es azt mondtak hogy szupermarketes fizetesaz kb 7 - 800 euro. de egy kenyer az 1 euro es csak 25 deka. a media cuccok azok kb uannyik vagy olcsobbak es az internet meg meg olcsobb. de a tomegkozlekedes az kiba draga. 1 metrojegy 1.10 € es mindig kell venni mer anelkul egyszeruen nem tudsz kimenni az allomasrol. a digitalis kamera nem luxuscikk, mindenkinek van mer az arany nem olyan nagy. nem az hogy otthon luxus! 50 rongy egy kamera. az otthon 1/2 fizetes. itt meg 1/4 ed. akinek meg relative magas a fizetese az 4000 euro. es annak meg se kottyan egy kamera.
2005. feb. 25. 15:33 | válasz | #57
már felmutatott:romló életszinvonal...........
zsotee  
2005. feb. 25. 15:32 | válasz | #56
"Minden második magyar internetezzen!"

De vicces egy pofa...!
Könyörgöm, hiszen szinte minden második ember munkanálküli!
De ha nem is munkanélküli, a minimálbérből kicsit nehéz az egyéb kiadások mellett gépre, netre stb is költeni.
Majd ha a nyugati országokhoz kasonló életszinvonal lesz akkor lehet ilyen kijelentéseket tenni, de addig.........
Sityi  
2005. feb. 25. 15:03 | válasz | #55
Minden második magyar P2P-jen???
2005. feb. 25. 14:04 | galéria | válasz | #54
Mo.-on kevesebb a fizetés és DRÁGÁBB a net mint nyugaton.
Ahogy Hofi mondta nem akar összejönni ez a svéd típusú adórendszer az albán típusú bérrendszerrel.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. feb. 25. 13:33 | válasz | #53
1. a minden második ember azt jelenti, hogy a jelenlegi "14 évesnél idősebb lakosság 28,4 százaléka, összesen 2,434 millió ember"-ből 50% legyen. Nem értem mi nem érthető ezen.
2. külföldön sokkal olcsóbb a net (franciáknál a 8mbs-es kerűl átszámolva 4ezerHUFba, nálunk az 1megás 12ezer)
3. ha megnézzük tényleg lementek az árak, pontosabban az egyes kategóriákba gyorsabb net került (pl 512 helyett 1024 van most 12ezerért)
4. én ismerek egy 250fős falut, egy buszsöfőr a polgármester (délelőtt a hivatalban, délután már a délutáni járatot vezeti) kábel TV még nincs, de ADSLük már van... (Szeged környéki falu, úgy 50km)

Végkövetkeztetés: semmi olyat nem mondott ami nem igaz, csak messze nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy megpróbálja beállítani.
pemga  
2005. feb. 25. 13:21 | válasz | #52
Vannak olyan próbálkozások, hogy xbox v. ilyen jellegű set-top-boxokkal is lehessen netezni, ami jóval olcsóbb, mint egy komplett számítógép.
2005. feb. 25. 12:56 | válasz | #51
jo draga a net!
nehogymar 1000 km el arrebb 15 euro 8 mbit, korlatlan helyihivas, kabeltv...
es megis megeri a szolgaltatonak. tegnam olyan oriasplakatot lattam hogy 10€ = 10 Mega...
a masik meg az hogyha a videki pista bacsinak nincs igenye az internetre az lehet azer van mer az se tudja mi az. nem lehet hogy el kene nekik mondani hogy mi is az???
Cactus  
2005. feb. 25. 12:52 | válasz | #50
Ez a minden második magyar ember egyszer röhelyes. Már elnézést kivánok, de hol van minden második embernek számítógépe? Vagy le vagyok maradva? Lehet...De nete nem lesz az tuti. Főleg ilyen áraknál.

Ja valaki mondta, hogy nincs már szinte 384-es szélessáv...hát szélessáv az nincs, de 384-em még van. Invitel, érted?!?!
12346  
2005. feb. 25. 12:17 | galéria | válasz | #49
demokrácia.. hagyjad már
12346  
2005. feb. 25. 12:17 | galéria | válasz | #48
azért itt lehet, hogy elsiklotokegy apróság mellett. ilyen okosságokon agyaltok, hogy mér csak minden 2. embernek legyen nete meg nem a net drága (faszt nem). körbe kéne nézni... igen sokan még szarni sem tudnak a szegénységtől, biztos pont a net hiányzik az életéből.
2005. feb. 25. 12:04 | válasz | #47
De ha én nem akarok, akkor ne kényszerítse rám.

Holnap majd az lesz, hogy minden második magyar szeresse a spenótot.

Élljen a demokrácia, ahol mindenki azt tesz, amit...
OTomi  
2005. feb. 25. 11:51 | válasz | #46
Micsoda rizsa... van bőr az arcán.
Komolyan, ez a Kovács Kálmán csinált bármit amióta minszter???
WiLDoR  
2005. feb. 25. 11:19 | válasz | #45
miért, te - meg úgy általánosságban bárki más is - elhiszed még, amit a politikusok mondanak?
hazudozik mind össze-vissza. igérgetni tudnak, de felmutatni semmit sem.
igy van ez ezzel az internet kérdéssel is.
de mondjuk ez meg az én privát véleményem volt...
2005. feb. 25. 11:12 | válasz | #44
Dav7: ezért a hozzászólásért felesleges volt beregisztrálnod. Hol látsz itt fidesz elnököt?

Amúgy a sunyinetből meglehet oldani a netkérdést, nem tudtad? :)
booyaa  
2005. feb. 25. 11:03 | válasz | #43
És vajon hogy szűrik ki azt a minden második embert mert ha például én lennék az az első ember akinek nem lehetne beköttetni akkor...De ez a megszorítások éve vagy a jólét...A fasz se tudja már mert eddig mindkettővel megszívtuk (szerintem
2005. feb. 25. 10:58 | válasz | #42
Be kéne vezetni, hogy ha valótlan állításon kapnak egy politikust akkor büntető pontokat kap, ha elér egy bizonyos számú büntető pontot akkor kizárják a parlamentből... Külön hivatal kéne amely párt politikától függetlenül vizsgálja el az állampolgárok által benyújtott sérelmeket, és ez alapján vizsgálja a politikusok kijelentéseit... Persze lehetne egy jelző eszköz a politikuson, hogy mikor tesz "komoly" kijelentéseket, hiszen itt ez a vicces pali aki néha olyanokat mond, hogy nem csak ő de szinte senki nem képes komolyan venni (bár így volt ez az elmúlt jó pár évtizedben)...
pite  
2005. feb. 25. 09:57 | válasz | #41
tudhatnád, hogy ez csak remix...
2005. feb. 25. 09:52 | galéria | válasz | #40
Eyébként a terület- és településfejlesztés a kulcsa az egésznek. Ennek hiányában Gyurcsany varhatja, hogy mikor éri el a statisztika az általa kívántakat :D ugyanis a lakosság igen nagy hányada él kistelepüléseken. Hiába nyomjáj a városokban a kedvezményeket, a kisés közepes falvakban maradnak az irdatlan állapotok. Milliárdokat fordít az IHM arra, hogy hogyan lehetne a miniszterelnökkérdését megoldani, és nem veszik észre, hogy a válasz az orruk elött lebeg.
2005. feb. 25. 09:46 | galéria | válasz | #39
egyébként ue. volt a kábeltévével is. Most használhatok UPC-t 3*-os áron. Az ADSL is jobban megérné nekem, a nagyméretű letöltések miatt, de marad a sima modemes.
2005. feb. 25. 09:44 | galéria | válasz | #38
Heves. Igazából a helyi iskolának és önkormányzatnak is szüksége lene rá, de sajnos a kisfaluknak az a hátránya, hogy ritkán adatik meg a kellően művelt és iskolázott polgármester. Ez a megéri-neméri dolog szerintem nem jó megközelítés. Akkor 100 év múlv is modemes matav-net lesz csak? Ha lenne ADSL, akkor lennének jelentkezők is, lehet,h nem rögtön, de lennének. Egyébként Uiós program a vidkfejlesztés. Jó lenne, ha valóban érzékelhető lenne az eredménye. Ugyanis a modernizációtól való lemaradás a legfőbb oka a vidk rohamos leépülésének. Ezért va nagyfokú elvándorlás is. A megfelelő fejlesztésekkel a fiatalok számára kellőképpen igényes jövőkép alakítható ki. Ezt téveszti szem elől Gyurcsány, Medgyessy,Orbán, Horn stb.
gregor  
2005. feb. 25. 09:35 | válasz | #37
Deniboy:Neked is csak azt tudom irni,hogy -legalábbis én igy hallotam-,hogy egy adott térségben minimum 30 embernek kell igényelni az ADSL-t,akkor kiépitik!
gregor  
2005. feb. 25. 09:33 | válasz | #36
Kis Bob:Én úgy tudom,hogy egy szolgáltatónak csak akkor éri meg kiépiteni az ADSL-t,ha az adott térségben legalább 30 ember igényeli azt.Melyik megyében van ez a kis falu?Gondolom most modemmel netezel?
gregor  
2005. feb. 25. 09:30 | válasz | #35
Kis bob:Ez sajnos igy van egy ember miatt,nem fogják behuzni az ADSL kábelt,Vigyél magaddal még 30 embert!Hisz még nem vagytok elegen!
gregor  
2005. feb. 25. 09:28 | válasz | #34
Elirtam:Tehát nem az internet árával van a baj,!!!!
gregor  
2005. feb. 25. 09:27 | válasz | #33
Szia!Nem az internet árát kéne csökkenteni,(ugyanis az eu-ban is ennyi a net ára!)hanem a számitógép árát kéne csökkenteni,ugyanis egy számitógép ára egy 55cm-res tv árának a 3 szorosa!Ráadásul egy számitógép max 3 évig életképes,mig egy TV akár 10 évig is müködik!
fapapi  
2005. feb. 25. 09:13 | válasz | #32
"Mellesleg miért nem minden magyar? Miért csak minden második? Most van jólét, vagy nincs? El kéne dönteni ..."

Ez nagyon tetszett tovabitani kellene ennek ..... is.
2005. feb. 25. 09:07 | galéria | válasz | #30
én is egy kisfaluban élek, ahova kb a 90-es éve közepén vezették a telefont. Elég moderna központ, de nem hajlandóak az ADSL-t bevezetni. Aszongyak, h nincs ra kello igény... Hát én mi a f@sz vagyok, ha nem az? Nekem a pont a tanuláso szempontjából lenne a legfontosabb. Ennyit arról, hogy mindenkinek ugyanakkorak az esélyei. Pedig nem lenne egy nagy beruházás, mivel új a központ. De ugye az érdekek... A politika tényleg em erre az oldalra való, ez mg a másik véleményem.
2005. feb. 25. 08:40 | galéria | válasz | #29
Az EUs népszavazása előtt valaki úgy érvelt, hogy azért kell unió, hogy ne az itthoni árakért kelljen autót venni, a rohadt sok vám miatt, hanem kimész, és olcsón behozod. No, ebből sem lett semmi a regisztrációs adó miatt ...
2005. feb. 25. 08:38 | galéria | válasz | #27
Hagyjuk már a PRt! A XXI. században többszáz tanyán (számoljunk mondjuk 900 tanyával, tanyánként 5 emberrel, 4500) még áram sincs. :)

Ennek bevezetése lenne úgy 4 milliárd. A kormány erre 40 millát ad évente!!! :) A május elsejei ünnepségek meg kb. 250 millába fognak kerülni, mert a kormány a "nagy jólétben" elkezdi ünnepelgetni saját magát, hogy milyen jó: egyéves az "Euro Punnó"-s tagságunk, amiből szinte lóphaszt sem profitáltunk ...
arty  
2005. feb. 25. 08:36 | galéria | válasz | #26
szavak...

bármit is találnak ki, maximum a telefon/inetszolgáltatók kapnak sápot, de mi nem fogunk jobban járni :(

ahogy eddig sem...
2005. feb. 25. 08:31 | galéria | válasz | #25
Petőfibánya nem 100 fős falu, de hogy mikor lesz ADSL, arra nem tudtak válaszolni...
2005. feb. 25. 08:29 | galéria | válasz | #24
Ha már száműzték a politikát az SGről, akkor ezt a PR "phaszságot" sem kéne eröltetni!
2005. feb. 25. 08:28 | galéria | válasz | #23
Mellesleg miért nem minden magyar? Miért csak minden második? Most van jólét, vagy nincs? El kéne dönteni ...
2005. feb. 25. 08:27 | válasz | #22
legjobb majd 2006ban választások elött lesznek, válogatott hazugságok és igéretek mindkét fél részéről... keep da show rollin man!
KIP  
2005. feb. 25. 08:09 | válasz | #20
Nem tudom miért lesz az jó ha a user error és a HW gyengeség népbetegséggé fajul
Crokin  
2005. feb. 25. 07:19 | galéria | válasz | #19
DJ Urcsány - Internet for Everyone
2005. feb. 25. 07:02 | válasz | #18
akkor nem csak nekem tűnt fel, örülök... 8)
2005. feb. 25. 03:53 | galéria | válasz | #17
Ez a Gyurcsány rokonságban vagy Bill Géccel, mert nagyon hasonlóak....
2005. feb. 25. 01:24 | galéria | válasz | #16
Sajnos vannak, nem is kevesen, ahogy elnézem.
2005. feb. 25. 01:17 | galéria | válasz | #15
" részben az állami szabályozás által is generált verseny hatásaként - ennyire csökkentek volna az árak, és ennyire javult volna a szolgáltatás színvonala,"

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ezt inkább ne mondta volna.(Az ára is annyira csökkent az internetnek -legtöbb helyen!-hogy már "eltűnt" a szélessávnak csúfolt 384kbps.)


Szépen leírt hogy milyen szép,milyen jó nekünk az internet "elviszi oda a tudást," , "A fogyasztó legyen a legfontosabb"
Ez egy hihetetlen marketing szöveg.Van 2005ben olyan ember aki ezt beveszi???

vax  
2005. feb. 25. 01:11 | válasz | #14
Hát ez is sajnos olyan nálunk mint az autópálya építés, meg sok minden más. Nem a cél az elsődlegesen, hanem minnél többet lenyulni. :(