Nem meglepő, de ismét egy feldolgozás a mozikban, igaz a színvonalasabb fajtából. Az időzítés jobb nem is lehetne, hiszen a Hölgyválasz Valentin-napra ideális néznivaló. És nem csak azért, mert romantikus film, hanem azért is, mert (vigyázat, nagy szavak következnek) sokak által elhanyagolt emberi értékekre ébreszti rá a nézőket. Bizony.

A film a főszereplő John Clark körül forog, akit egy szürke hajú szívtipró alakít, név szerint Richard Gere. Clark egy totálisan automatizált életű ügyvéd, egész nap robotol, a családját alig látja, élete teljesen üres és egyéb közhelyek. Persze mindez egy szempillantás alatt megváltozik, amikor a metrón ülve, a masszába integrálódva kitekint a fejéből és meglát egy női sziluettet egy külvárosi tánciskola ablakában. Ügyvédünk úgy dönt, hogy megnézi magának a jelenséget és hogy hogy nem, ott ragad Miss Mitzi tánciskolájában.


Lényeges dolog, hogy mindenki tudatában legyen: a plakáttól vagy az alapsztoritól nem kell megijedni, hiszen mindenki fejében kialakulhat a tucatforgatókönyv, ha meghallja, hogy egy idősebb házaspár (Richard Gere és Susan Sarandon), valamint egy fiatal szépség (Jennifer Lopez) a főszereplő. Nem, nem feltétlenül arról fog szólni a film, ami triviális lenne - a gyanútlanul moziba tévedő vendég lehet, hogy nem azt kapja, amire feltétlenül számít. Persze a kiégett ügyvéd nem megy át vérengző baltás gyilkosba, szóval a film megmarad a romantikus skatulyában, de mégsem a megszokott módon játszik az érzésekkel.


Érdekes dolog, vagy mostanában egyre inkább megszokott, hogy nem a nagy nevek (Gere, Lopez, Sarandon) viszik el a filmet, hanem a mellékszereplők teszik igazán élvezetessé a Hölgyválaszt. Stanley Tucci - mint mindig - parádézik, ezúttal az alkatától kissé távolálló latin szerető szerepében, de leginkább a nálunk kevésbé ismert (a táncőrült Bobbie szerepében brillírozó) Lisa Ann Walters az, aki lejátszik mindenkit a színről.


Hogy senkit ne érjen csalódás, érdemes tudni, hogy a film egy táncos-romantikus film, nagyon sok tánccal és zenével. A tánctúltengés hovatovább olyan szintre jutott a Hölgyválaszban, hogy csak az igazán botlábúakat nem készteti arra, hogy legalább egyszer ne pördüljenek meg tengelyük körül, vagy ne iratkozzanak be egy társastánc tanfolyamra. Sőt talán azt sem dőreség megjegyezni, hogy a film nem feltétlenül a legfiatalabb korosztálynak készült, bár ha minden igaz, akkor a romantika nem feltétlenül kötődik szorosan nemhez és korhoz.


Legvégül érdemes leszögezni, hogy az eredeti filmet és az amerikai újrát tök fölösleges összehasonlítgatni, hiszen - bár az alaptörténet megegyezik - a hatása teljesen más, ugyanis a téma vagy szándékosan, vagy a rendező tudatlanságából eredendően elvesztette kulturális vonatkozását (ld. a tánc társadalmi szerepe a konzervatív Japánban). Így összehasonlítgatás nélkül viszont objektíven ki lehet jelenteni, hogy a Hölgyválasz a 2004-es év egyik legromantikusabb filmje, amit mindenki ízlése szerint kategorizálhat a megható, vagy esetleg a csöpögés-hegyek feliratú dobozkájába. Persze miután megnézte partnerével.

Hölgyválasz (Shall We Dance) feliratos amerikai zenés vígjáték, 106 perc, 2004 Rendező: Peter Chelsom Forgatókönyvíró: Masayuki Suo, Audrey Wells Operatőr: John de Borman Jelmeztervező: Sophie Carbonell Zene: Gabriel Yared Látványtervező: Caroline Hanania Vágó: Charles Ireland Richard Gere (John Clark) Jennifer Lopez (Paulina) Susan Sarandon (Beverly Clark) Stanley Tucci (Link Peterson) Bobby Cannavale (Chic) Lisa Ann Walter (Bobbie) Omar Benson Miller (Vern) Anita Gillette (Miss Mitzi) Richard Jenkins (Devine)