Információtechnológia hamarosan a labdarúgásban is
2005. február 15. 11:53, kedd
Meccseken sokszor hallani lehet - hazánkban is -, hogy szemüveget a bírónak, és egyre többen követelik különböző más módszerek bevezetését is, mint például az egyes esetek videón való visszanézését.
Hirdetés
A labdarúgó-mérkőzéseken gyakran kritizálják a bírókat és a partjelzőket a téves vagy annak vélt ítéleteik miatt, és egyre nagyobb vita folyik arról, hogy mennyire lehet és szabad "belenyúlni" a sportba technikai eszközökkel. A téma mára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elé került és Joseph Blatter, a szervezet elnöke kénytelen volt állást foglalni az ügyben. Korábban ugyanis, többek között pont a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) kezdeményezte a perdöntő erejű videómódszer és más IT eszközök bevezetését.
A DFB legutóbb vasárnap tartott rendkívüli ülést, mivel a néhány hete kipattant bundabotrány kapcsán újra felmerült az IT-eszközök bevetésének szükségessége. A DFB médiaigazgatója, Harald Stenger technológiai főjátékvezető kinevezését tartotta fontosnak. Az elektronikus ellenőrző-rendszerek tehát nagyon úgy tűnik, hogy előbb vagy utóbb megjelennek majd a futballpályákon is.
A FIFA elnöke ezekre a felvetésekre azt válaszolta, hogy amíg ő a szövetség vezetője, addig nem lesz videórendszer. A cél ugyanis az, hogy a foci megmaradjon emberi sportnak és ne a gépekről szóljon. Blatter szerint ezt egy olyan játék, amit emberek játszanak és ez azt jelenti, hogy ők néha hibáznak is. A vezető ugyanakkor - némileg ellentmondásosan - kiállt viszont az úgynevezett gólvonal technológia mellett. E szerint a focilabdákba a jövőben egy chipet szerelnének, és a gólvonalon egy láthatatlan drót lenne és így könnyen kiderülne, mikor van gól és mikor nincs.
Mindenesetre maguk az elképzelések elég érdekesek és bár tény, a futball emberi sport és az is marad, kérdéses, hogy a számítógépes-technológiák mikor debütálnak majd a futballstadionokban.
Ezek alapján bátran kijelenthetjük, hogy lesz még a magyar válogatott világbajnok, ha a technológiai forradalom felüti markáns fejét a zöld gyep tengerén a 22 modernkori gladiátor amfiteátrumaiban! (izé, ez most hány képzavar is volt egy mondatban )
Már lehetne képernyő, akkor plusz pl. RFID chip minden játékoson és a labdában, tehát 100% tudnák követni a játékosok statistikáját, még azt is, hogy hány métert futottak, mekkora területet uraltak, stb. azt hiszem nagy fejlődés lenne ennek a végeredménye, és persze nem utoljára 100% biztonsággal tudnánk, hogy les volt e vagy sem, kint volt a labda vagy sem, gól volt vagy nem... és még sorolhatnám, de az ultrakonzervatív majmok a FIFA-ában azt hiszem vigyázzák a nagyokat, mert minden változás veszélyeztetheti a jelenlegi "világrendet", mert a foci egy olyan sport ahol mindég ugyanazok a csapatok nyernek... néha esetleg valaki meglepően győz, de nem marad sokáig az élmezőnyben... miért, hát mert néhány dusgazdag csapat és válogatott körül forog minden, ott van a pénz, oda megy a bírói pártolás, oda megy a minőséges új játékosállomány, és oda megy a pénz is, egy technikai reform megadná más csapatoknak is a lehetőséget, de a FIFA-nak ez nem felel meg, mert azoknak a csapatoknak amelyek uralják a FIFA-t ez nem felel meg, mesterséges érdekvédelem az egész, és ezt szokták maffia business-nek is nevezni, és ha a FIFA-ról van szó ez sajnos nem jár messze az igazságtól. Ja de persze ott is lassan jőn a friss vezetőség és ezek már más világfilozófiát hoznak magukkal, a változások elkerülhetetlenek lesznek a jővőben...
Röhelyes tényleg, hogy képtelenek erre. A lehetőség már kb 20 éve adott, hogy a bíró egy kis képernyőn az esemény megtörténte után 2 mp-el visszanézhesse a történteket és igazságos ítéletet hozhasson.De nem...
"...A cél ugyanis az, hogy a foci megmaradjon emberi sportnak és ne a gépekről szóljon..." Mondják azoknak hogy emberinek kell maradnia focinak, akik már vesztettek el úgy fontos meccset hogy a bíró benézett valamit. Ezzel nem elgépiesedett lenne, hanem igazságosabb...
Syd Barrett 1946-2006
Rick Wright 1943-2008
R.I.P.
Szánalmasnak érzem ezt a makacskodást a FIFA fezetői részéről. Ma már ott tartunk, hogy minden néző otthon azonnal szembesül a bíró tévedésével még sem történik semmi. A súlyos bírói hibák sújtják a játékosokat és a szurkolókat egyaránt, nem hiszem, hogy ez a maradiság jót tesz a futball tekintélyének.