Szűrőrendszer az illegális filmcsereberélés ellen
2005. február 14. 23:35, hétfő
A Philips tájékoztatása szerint az új rendszer lehetetlenné teszi az illegális kópiák mozgatását a fájlcserélő hálózatokon. A holland elektronikai konszern kutatói jelenleg a technika tökéletesítésén dolgoznak.

Hirdetés

A módszer lényege, hogy minden egyes filmhez egy digitális ujjlenyomatot adnak hozzá, így, ennek köszönhetően a fájlcserélő rendszereket használó személyek pontosan megállapíthatják, hogy az adott mű illegális másolat. Egy hasonló technikát alkalmaz már a Snocap nevű vállalat is, amelyet a Napstert egykoron alapító szakember, Shawn Fanning hozott létre. A cég hasonló módon próbálja meg kiszűrni az illegálisan másolt, a szerzői és a szomszédos jogok által védett zeneszámokat és zenei albumokat az internetről. Azonban nem ezek az egyetlen ilyen kezdeményezések. Jelenleg több más vállalat is dolgozik különböző kalóztartalom-kiszűrő technikák kifejlesztésén.

A Philips rendszere korántsem tökéletes. Gondot okoz hogy ahhoz, hogy valóban megbízhatóan működjön, először be kellene építeni a meglévő fájlcserélő hálózatokba. Ez ellen azonban a P2P-rendszereket üzemeltető cégek - érthető okokból - jelenleg minden erejükkel tiltakoznak. Ennek oka igen egyszerű: így világosan kimutathatóvá válna, hogy a fájlcserélő hálózatokat főként illegális film-, zene és szoftvermásolatok terjesztésére és csereberéjére használják az internetezők. Ezt pedig - legyen bármennyire is nyilvánvaló - minden P2P-rendszert üzemeltető vállalat tagad.

Egyelőre tehát még kérdéses, hogy a Philips új kalózkópiákat kiszűrő technikája mikor mutatkozhat majd be éles körülmények között is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. feb. 16. 19:28 | válasz | #18
Ezek sose adják fel ?:)
pemga  
2005. feb. 16. 10:16 | válasz | #17
Ehhez mit szólnál pl. Én egy forgalmas DVD-kölcsönző vagyok, azt a lemezt kölcsönadtam az elmúlt időszakban X-tucat embernek, nem tudom ki másolhatta le.

Másrészt, nehogymá' ne legyen senki aki a watermarkot kifűzi belőle. Szerintem versenyt fognak rendezni belőle, ki tudja rövidebb kóddal megtenni :). Emlékszel a DeCSS felhajtásra?, valaki még fel is énekelte gitárszólóban :).

Másrészt, nem túl drága _egyedi_ watermarkot kódolni a filmekbe (tehát maga a stream más, nem analog a cucc) tehát a gyártósoron a masterdisk nem lesz a mostani módon használható. Valakinek ezt is meg kell ám majd fizetnie...
haxy  
2005. feb. 16. 00:36 | válasz | #16
Ja meg a jó kis trojan progival el lopom a filmet a marha meg ráfizet hehehe!
enrico  
2005. feb. 15. 22:24 | válasz | #15
Igen, és Gyurcsók a tv-n keresztül gyógyít, sőt lehet, hogy a vízjelet is kiveszi ;-) Jajj, ne már.
2005. feb. 15. 19:31 | válasz | #14
Nem. Állítólag ez a vízjel az átkódolást is bírja, sőt azt is, ha kamerával veszik fel a filmet.
2005. feb. 15. 18:16 | válasz | #13
Na, megint feltalálta valaki a hash kódot
2005. feb. 15. 17:20 | galéria | válasz | #12
akkor is kiderül , hogy ki a "forrás" , tehát hogy melyik oszkárdíjzsűritag-tól, vagy filmakadémiatag-tól számrazik az anyag..
Yv@n  
2005. feb. 15. 16:26 | válasz | #11
Ez szép és jó. Veszteségmentes tömörítések esetén még mondjuk ér is valamit, de ha valaki hozzányúl az anyaghoz, hát az lesz az első, hogy a vízjel röppen belőle. Szerintem legalábbis.
ricsip  
2005. feb. 15. 14:25 | válasz | #10
..de arra tökéletesen megfelel, h. kiderüljön ki hagyta elterjedni neten a saját beazonosítható példányát, és ezt rajta számon lehet kérni.
pemga  
2005. feb. 15. 11:56 | válasz | #9
Pl. ha törvényileg kötelezik rá. (Ld. video-gyártók Macrovision, dvd-knél a régiókódolás, stb.) Csak egy dolgot felejtenek el a mélyen tisztelt Philips-nél, az internet nem úgy működik, mint a vas-piac. Senki nem tudja ki a fogyasztó, ki a kínáló(k), és tulajdonképpen hol is van szerver :). Nincsenek tiszta országhatárok, ahol meg lehetne mondani, hogy ez most kinek a hatásköre, és tulajdonképpen milyen alapon is szól bele :).
2005. feb. 15. 11:24 | válasz | #8
Nem ertem miert epitene be barki is a programjaba a Philips cuccait...
Anubys  
2005. feb. 15. 10:55 | galéria | válasz | #7
Vagy meg mondjuk RAR-olva, oszt' csókolom... :)
2005. feb. 15. 10:01 | galéria | válasz | #6
vagy valamilyen encrypter progival kódolt fájlokat fognak csereberélni és megint meglőhetik a drága fejlseztésüket...
rutom  
2005. feb. 15. 09:14 | válasz | #5
Gondolom ha ez megjelenik, akkor hamarosan megjelennek majd olyan programok, amik ezt a "vizjelet" kiszurik. Ezutan mar eleg visszaosztani a "tisztitott" file-t IMHO nem tudnak a digitalis vilagban csinalni olyan vedelmet, amit fel ne lehetne torni tokeletesen. Igy a meregdragan kifejlesztett vedelemet egy ingyenes opensource kis progival majd szepen leszedik.
juhand  
2005. feb. 15. 08:38 | válasz | #4
Remény hal meg legkésőbb. Bennük is.
2005. feb. 15. 06:57 | galéria | válasz | #3
Egy halott technika tökéletesítésén dolgoznak ... de hát pár percig legalább elhiszik majd a cégnél, hogy tényleg alkottak valami _NAGY_-ot ..
tomo  
2005. feb. 15. 01:06 | válasz | #2
"kérdéses, hogy a Philips új kalózkópiákat kiszűrő technikája mikor mutatkozhat majd be éles körülmények között is"
heheheeheheh, ez nagyon jopofa!
bar adok egy tippet nekik. epitsenek fel egy uj p2p filecserelo rendszert, legyen az olyan jo hogy mindenki raharapjon. es amikor ott a sok juzer , pukk epitsek be a kliensekbe a szurojuket.
ehehehee. hajra filipsz
btw. adjatok el a jok kis technologiat draga penze a jogvesztoknek :)
Tetsuo  
2005. feb. 15. 00:24 | válasz | #1
Ezt a vergődést, LOL.