A társadalom nagyrésze még mindig nem dolgozta fel a XX. század végén berobbant információs társadalmat, ennek ellenére a fejlődés nem lassul, hanem épp ellenkezőleg, egyre komolyabb iramban lépked az újdonságok felé.

Talán nem véletlen, hogy mostanság egyre több filmben, számítógépes játékban természetesnek tűnnek az önállóan gondolkodó gépek. Biztos annak is van oka, hogy az 1950-ben Asimov által megírt Én, a Robot című regény tavaly került széles vászonra. Aki még csak most ismerkedik az internettel és a digitális kütyükkel, az szedje össze magát, hiszen a tudósok (és a gyártók) szerint már csak évek kérdése és gondolkodó robotok vehetnek minket körül hétköznapjainkban.

A legelső kereskedelmi forgalomban kapható robotok, bármily fura, a 60-as években jelentek meg. Engelberger, az első robotok megalkotója létrehozott olyan mesterséges karokat, melyeket az emberi kéznél jóval aprólékosabb és pontosabb finommechanikus mozgásokat tudtak elvégezni. Eközben néhány bevásárlóközpontban megjelentek az önjáró bevásárlókocsik, melyek a padlóba fektetett jeladók segítségével navigáltak. Engelbergernek nem volt könnyű dolga. 46 különböző cégnél kellett próbálkoznia a General Motorst és az IBM-et is beleértve, amíg egy vasúttársaság bizalmat és persze pénzt is szavazott neki. Az ekkor létrehozott robotok messze állnak attól, ami a sci-fi-írók fantáziájában robotként van definiálva. Csupán előre programozott emberi munkát helyettesítő gépekről volt szó, melyek külső beavatkozás nélkül érzékelőik segítségével képesek voltak ellátni egyes munkákat.


A nehezen beinduló robotpiac mára 5,4 milliárd dollárosra nőtt, és egyes elemzők szerint ez 2010-re 17 milliárd felé emelkedhet. Ez körülbelül nagyságrendileg akkora, mint a PC piac. 15 évvel ezelőtt mindössze pár ember ült a 12"-os monokróm monitorok előtt, parancssorból indított programokat futtatva a számítógépeken. Akkoriban nehezen hitte volna el bárki, hogy pár év múlva az interneten rendelünk pizzát, miután megcsináltuk az adóbevallásunkat és megnéztünk egy DVD-filmet a 2 centi vastag TFT monitorunkon.

Valahogy így vagyunk a robotokkal is, hozzáértők szerint elenleg olyan állapotban van ez a terület, mint a monokróm monitoros korszakban a PC: már léteznek robotok, de még nem igazán értek meg a tömeges felhasználásra. Komoly kihívást jelent az egységek kommunikációja és koordinációja. A tudósok az emberi agyhoz hasonló konstrukciókat próbálnak létrehozni, viszont a legújabb kutatások szerint a kicsit több, mint 1,5 kilós emberi agy másodpercenként 100 000 milliárd utasítást képes kiadni. Ez pontosan háromszor annyi, mint a Föld szimulátor teljesítménye, ami ma a világ legnagyobb számítási kapacitású számítógépe. Moore tranzisztorokon alapuló törvénye szerint viszont szép lassan elérhető az a teljesítmény, ami már felér az emberi agyéval.


A Honda ASIMO robotjának a lépcső sem akadály
Amennyiben Moore törvénye nem a számítógépprocesszorokra vonatkozna hanem mondjuk a városi lakosságra, akkor egy Debrecen (kb. 250 ezer) méretű várost alig tíz év alatt annyian laknák, mint New Yorkot (8-12 millió), majd még 10 év múlva 260 milliós város lenne, annyi, mint ma az USA teljes lakossága. Ugyanakkor a törvény kitér a processzorok méretére is, ennek függvényében Debrecen kb. 1 négyzetkilométeren terülne el, és a város nem sík terület lenne, hanem hat egymásra épülő szintből állna és egy mostani kandalló annyi energiát bocsátana ki, mint egy hidrogénbomba. 20 év alatt körülbelül ilyen radikális változások álltak be a számítástechnikában és ez magával vonta a robotika fejlődését is.

A robotipar jelenleg még csak kísérletezik a komplett mesterséges intelligenciával rendelkező robotokkal. Manapság az előre betáplált parancssorok félig kreatív teljesítése lehet egy robot megépítésének a célja. Ezek is főleg ipari felhasználásra tervezik. A robottechnika leginkább fejlődő ága az önálló járművek fejlesztése. Ugyan a közeljövőben megjelenhetnek a robot vasutasok és robot buszsofőrök, de még ezután is több évig-évtizedig biztos, hogy egy ember is ott fog ülni és figyeli, minden rendben van-e. Jelenleg ezen a területen a szenzorok által felvett információ feldolgozásának sebessége a legnagyobb probléma.


A DARPA Grand Challange egyik versenyzője
Tökéletesen nyomon követhető a fejlődés a DARPA Grand Challange versenyen, amit az amerikai katonai büdzséből díjaznak. A 2005-ös versenyre tegnapig 195 csapat nevezett, és a cél olyan járművek létrehozása, melyek akár sivatagos területeken is képesek A-ból B-be eljutni emberi beavatkozás nélkül. Az a nevező, aki képes teljesíteni a körülbelül Los Angeles és Las Vegas közötti 175 mérföldes távot automata járművével, azon nyomban 2 millió dollárral lehet gazdagabb. Persze a két város között terepen, a Mojave sivatagban kell végighaladniuk a robotoknak és kevesebb mint 10 óra áll rendelkezésükre.

A navigáció természetesen GPS-alapú, viszont az igazi kihívás a valós idejű akadályfelismerés. Ha a távot szintidő alatt kívánja valaki teljesíteni, akkor 40 km/h-s átlagsebességre lesz szüksége, ami figyelembe véve a terepviszonyokat, bizony sokszor jelent 80-as tempót. Amennyiben ilyen sebességnél közeledik egy akadály, akkor a feldolgozás 1-2 másodperces csúszása is végzetes lehet, hiszen egy 80-nal haladó jármű 2 másodperc alatt kb. 45 métert tesz meg. Az emberi agy képes alkalmazkodni a sebességhez, ezért tűnik csigatempónak a városi ötven, ha előtte több órán keresztül 160-nal haladtunk az autópályán, ez viszont a gépekre nem igaz. Ezek után érthető a 2 millió dolláros jutalom, hisz még a amerikai katonaság sem volt képes ilyen szintű mesterséges intelligenciát alkotni.


A Predator nélkül már elképzelhetetlen lenne az amerikai katonák élete
Ezzel szemben a légi robotokkal már elég jól állnak, gondoljunk csak a robotrepülőgépekre, melyek legtöbbször felderítési feladatokat látnak el (Predator), vagy a bombaterhüket ezer kilométerre is néhány méteres pontossággal célbajuttatni tudó Tomahawk rakétákra. A kiegészítő feladatokat ellátó drónok már igazi sci-fi-érzetet keltenek, ahogyan repkednek a tankok körül.