A Microsoft fejlesztői megnyitnának egyes forráskódokat
2005. február 9. 20:21, szerda
A Microsoft fejlesztői csapatának egyes tagjai azt szeretnék, ha a vállalat újabb szoftvereket nyilvánítana nyílt forráskódúnak, és egyes fejlesztői eszközöket elérhetővé tenne vásárlói számára.

Hirdetés

A javaslat Shawn Burke, a Microsoft Windows Forms csoport tagjának blogjában jelent meg - a szakember szerint a Windows Forms nyílt forráskódúvá tétele jelentős előnyökkel járna a szoftveróriás számára. A Windows Forms egy programozási modell, amelyet - a Visual Studio beépített eszközeivel együtt - a Windows alkalmazások kezelőfelületének fejlesztésénél használnak. A blog szerint a vállalat vezetése jelenleg is fontolgatja a fejlesztői eszköz nyílt forráskódúvá tételét, de az ügyben eddig nem született döntés. A szakember hozzátette, hogy egy ilyen lépés jogi, biztonsági és pénzügyi szempontból is megfontolandó, és némi akadályt jelent, hogy a vállalaton belül is megoszlanak a vélemények.

A szoftveróriás egyéb fejlesztői csoportjai ugyanakkor több más kód esetében is hasonló lépést szorgalmaznak. Jason Matusow, a Shared Source program igazgatója az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy egy ilyen lépést több szempontból is meg kell fontolni, beleértve a kompatibilitás, és interoperabilitás kérdését, és továbbra is fenn kell tartani a nyílt forráskódú és kereskedelmi szoftverek közötti egyensúlyt. "Figyelembe kell vennünk az érintett fejlesztői csoportok összetételét, és azt, hogy milyen problémát szeretnének megoldani" - jelentette ki Matusow.

A korlátozások feloldása a fejlesztők számára kétségkívül előnyös lenne. Ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a programozók minden különösebb nehézség nélkül kiegészítsék a kódot, és kijavítsák az esetleges hibákat. Burke kijelentette, hogy támogatja a Windows Forms forráskódjának nyilvánosságra hozatalát, és véleménye szerint a hibakövetési rendszer esetében is szükség van egy ilyen lépésre. Ez lehetővé tenné a fejlesztőknek, hogy bepillanthassanak a szoftver működésébe, és kikerüljék a programozási hibákat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Axon  
2005. feb. 11. 15:38 | galéria | válasz | #16
"Ha az lenne a cím hogy a Microsoft kiadta a világ legbiztonságosabb és legstabilabb rendszerét"

Mit csinálnánk a hír hallatán?
Jóízűen röhögnénk, aztán pedig minden nap olvasnánk - pl. itt az sg-n - az újabb és újabb biztonsági hibákról szóló híreket.
mir  
2005. feb. 10. 22:29 | válasz | #15
hat ez nem igy lenne, ha a m$ a pofatlan viselkedesevel nem haragitotta volna magara az internet nagyreszet, de ezt tette, ne varj mast.
2005. feb. 10. 22:01 | válasz | #14
Ha az lenne a cím hogy a Microsoft kiadta a világ legbiztonságosabb és legstabilabb rendszerét, akkor abban mit fikáznátok? Csak azért kérdezem mert nektek tök mindegy milyen hír van, ha benne a Microsoft szó akkor elfajul itt a téma...
szivar  
2005. feb. 10. 17:46 | válasz | #13
Már nem azért, de mindenki lop mindenkitől. Csak az idegesít hogy valaki lop és azután leszabadalmaztatja, ahelyett hogy örülne neki...
2005. feb. 10. 17:42 | válasz | #12
"ejnye Bill Gates, koppintunk?"

Ez egyálatlán nem újdonság! Fel sem tudnám sorolni mennyi dolgot! Kezdhetnénk mondjuk a Dos-sal...
h4x0r  
2005. feb. 10. 15:38 | galéria | válasz | #11
Ez egy olyan dolog, amiben nem bannam, ha koppintananak, bar engem annyira nem erdekel...
Hege11  
2005. feb. 10. 12:22 | válasz | #10
hali. ugy látom a Microsoft kezdi utánozni a Linuxot. Talán félnek? ugyanis egyre nagyobb teret nyernek a Linux desktop op.rendszerek. ejnye Bill Gates, koppintunk?

szivar  
2005. feb. 10. 11:51 | válasz | #9
Már látom is:
A Windows kernel fordítása folyamatban...
Kérem várjon türelemmel. Ez eltarthat néhány napig.
Axon  
2005. feb. 10. 10:05 | galéria | válasz | #8
Én már nagyon várom, hogy a passziánsz forráskódját. Kicsit átalakítom, feltúrbózom, belerakom a magyar kártyát is (fúj(!) ez nacionalizmus). Na meg persze a kártyák hátoldalát is átszerkesztem. Mondjuk mindegyiken a transzvesztita billi fiú lesz látható, különféle női fehérneműkben....
smv  
2005. feb. 10. 06:53 | válasz | #7
Nekem ebben a dologban az tetszik a legjobban, hogy hány, meg hány cikket olvastam az SG-n eddig, amibel az M$ egöyntetűen azt nyilatkozta, hogy a nyílt forráskód szar, biztonságtalan bla bla bla.
Nem hiszem, hogy így lenne, de azért érdekes, hogy miközben mond valamit, tök elenkezőt akar. Avagy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...
2005. feb. 10. 00:27 | válasz | #6
És mi lenne nyilt forráskódú a számológép ?
2005. feb. 09. 21:59 | galéria | válasz | #5
Amúgy jól látszik, hogy a m$-nél már rég nincs meg az egységes gondolkodás, hogy a menedzsment csak ül a kóderek fején és osztogatja a parancsokat , ez semmiképp nem válik a cég javára, ha pedig elhallgattatják az ilyen embereket, előbb utóbb lelépnek a cégtől...
2005. feb. 09. 21:58 | galéria | válasz | #4
kezdheted! :P
2005. feb. 09. 21:35 | válasz | #3
Egyet előre, huszat hátra
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. feb. 09. 21:14 | válasz | #2
na, inkább fikázzunk, az a menő! akkor már profik vagyunk.
2005. feb. 09. 20:42 | válasz | #1
Jó kezdeményezés sztem.