Európában is kapható a Samsung médialejátszója
2005. február 11. 14:29, péntek
Hamarosan az európai boltok polcain is megtalálható a Samsung legújabb készüléke, egy hordozható médialejátszó, a Microsoft PMC platformon alapuló Samsung YH-999.

Hirdetés

A Microsoft Hordozható Média Központ (PMC) platformjának bejelentésekor mutatták be az ezt elsőként kihasználó Samsung készüléketot, mely mostantól az amerikai után az európai piacokon is elérhető lesz. Az elsőként a brit vevők kegyeiért harcba szálló készülék képes számos audió és videó fájl lejátszására, főleg a Windows által is támogatott formátumokat előnyben részesítve. Mindehhez egy 3,5"-os kijelző áll rendelkezésünkre.

A Samsung YH-999 jóval vékonyabb, mint legtöbb társa. A mindösszesen 21 mm-es vastagságával nem is hasonlítható össze a konkurensek leginkább kockára emlékeztető dizájnjával. A 3,5"-os kijelző 65 ezer szín megjelenítésére képes, ezt találjuk a gép felső részén, míg alul a navigációs interfész helyezkedik el. A belsejében egy méreteihez képest meglepően nagy merevlemez foglal helyet a maga 20 GB-jával. Ekkora kapacitása a szintén Microsoft PMC rendszert használó Creative Zen PMC-120-nak van csak, persze markánsabb fizikai méretek mellett.

Klikk ide! Klikk ide!
Samsung YH-999 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ahogyan a többi PMC lejátszó is, a Samsung üdvöskéje is hasonló szolgáltatásokat kínál, mint a Windows XP Media Center Edition platform. A Windows Media Audio/Video formátumok mellett támogatja a jóval népszerűbb mp3-at is. Ami viszont igazán meglepő az apró csodától, hogy képes a Windows Media 9-es szabvánnyal tömörített videók lejátszására egészen az 500 kbps-ig, illetve maximum 320x240 pixeles méretig. Csatlakozók tekintetében sem kell szégyenkeznie a kis gépnek, hiszen a szokványos fühallgató kimenet mellett TV kompozit kimenetet is találunk és persze egy USB 2.0-s portot a PC-vel való csatlakozáshoz.

A masina hasznos társa lehet az ingázóknak, vagy a csodás pesti tömegközlekedésben órákat eltöltőknek. Talán csak az parancsolhat álljt a vásárláskor, hogy felhasználói ára megközelíti a 150 ezer forintot.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
peca  
2005. márc. 09. 22:44 | válasz | #6
ha!! Ennyiert raerek akkor zenet hallgatni amikor otthon vagyok! Kulonben azert nem lenne rossz...
2005. feb. 16. 19:03 | válasz | #5
Hmm, jó h. lehet kapni... Ha mp3lejátsz árban lenne még oké is lenne de így inkább a mobilomon hallgatok mp3at meg nézek videót, szeretem a kompakt megoldásokat :)
Flashy  
2005. feb. 13. 10:34 | válasz | #4
a fotósoknak van direkt olyan, ami tele van memóriakártya helyekkel és a szoftvere is főleg azt segíti hogy gyorsan lehessen felmásolni meg rendezgetni a képeket.
vax  
2005. feb. 13. 00:29 | válasz | #3
Hát ez ennyiért drága. Inkább talán a digitális fotómániákusoknak tárolásra és visszanézésre esetleg. Majd ha 400gb vincsivel, sok fajta ki-bemenettel és memória kártya foglalatokkal és 10eFt-ért adják, talán akkor veszek egyet.:)
Tetsuo  
2005. feb. 12. 00:26 | válasz | #2
Hát igen, ez egy (ki)használhatatlan készülék.
Ki nézne ilyen kis méretben filmet? Ki vinne magával ekkora mp3playert? Ki vinne magával egy zsák akkumulátort?
Flashy  
2005. feb. 11. 18:16 | válasz | #1
asszem ez az ami _pont_ nem a budapesti hátizsákos tömegközlekedőknek való. az inkább vesz 15ezerért memóriás lejátszót amit zsebre vág és megy jegyeketbérleteket bemutatni.