Meredeken nő a kínai internetezők száma
2005. február 5. 18:08, szombat
Ám ennek ellenére az ázsiai ország az internetezők számának tekintetében még mindig csak a második lesz a világon. Az első helyet ugyanis az idei növekedés ellenére is stabilan őrizni fogja az Egyesült Államok.

Hirdetés

Az Analysis International nevű pekingi piackutató intézet most nyilvánosságra hozott felmérése szerint a 2005-ös esztendő végére kínai internetezők száma Kínában eléri majd a 134 millió főt, ami körülbelül 30 százalékkal több internetezőt jelent, mint ahányan 2004-ben használták a világhálót. A nemzetközi elemzők a kínai piackutató intézetnél jóval kedvezőbben ítélik meg az országban hálózaton lévők számának alakulását. Ezen információk szerint 2004 év végén összesen 94 millió kínai használta kisebb-nagyobb rendszerességgel az internetet. A növekedés mértéke tavaly nyáron 28 százalékos volt, ám a tavalyi esztendő végére a nemzetközi elemzők információi szerint ennél jóval nagyobb mértékben nőtt az ázsiai országban a netezők száma.

A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy Kínában hónapról-hónapra egyre népszerűbbek az online játékok, ezzel párhuzamosan pedig egyre többen csatlakoznak a világhálóra, és később már nem csak az online játékok miatt maradnak fenn. A kínai online játékosok száma tavaly 61 százalékkal nőtt és elérte a 24 millió főt. Az internet-szolgáltatók bevétele szintén nőtt, méghozzá 89,5 százalékkal és így ezeknek a cégeknek a bevétele elérte a 434 millió dollárt. Az előrejelzések szerint 2005 végén már 35 millió kínai fog valamilyen online játékkal játszani és a növekedés mértéke több, mint 50 százalékos lesz ezen a piaci területen. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a kínai internetpiac továbbra is dinamikusan növekedni fog.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. feb. 07. 23:48 | válasz | #10
Akkor tuti megelőznek majd a SETI-ben
Mice  
2005. feb. 06. 06:36 | válasz | #9
The comprehensive overseas duty specialized hardware goods transaction occupation [ saint rides soldier hunter bandits and thieves master pastor Sa full master 德鲁 Iraq ] the drawing literature exploration frequency channel area trade union

nagyon idevág amúgy:))
2005. feb. 06. 03:11 | válasz | #8
综合 海外 任务 专业 硬件 物品 交易 职业[圣骑 战士 猎人 盗贼 法师 牧师 萨满 术士 德鲁伊] 绘画 文学 探索频道 地区 公会

Syerintem is... :D
akyyy  
2005. feb. 06. 00:52 | galéria | válasz | #7
arra lennék kívánics, az ilyen kutatásokat hogy végzik?
megkérezik az embereket?(menyeien hazudnak)
megszámolják, hogy épp hány ember netezik?(mennyit számolnak meg kétszer-háromsor-50szer)
pite  
2005. feb. 06. 00:04 | válasz | #6
pite  
2005. feb. 06. 00:03 | válasz | #5
<A HREF="http://www.wowar.com/">Nincsenek elmaradva...</A>
2005. feb. 05. 21:33 | galéria | válasz | #4
"Az előrejelzések szerint 2005 végén már 35 millió kínai fog valamilyen online játékkal játszani és a növekedés mértéke több, mint 50 százalékos lesz ezen a piaci területen."

És mit fognak játszani 35 millióan? Mármint vajon melyik gamák a legnépszerűbbek arrafelé?
2005. feb. 05. 20:05 | válasz | #3
"Meredeken nő a kínai internetezők száma"

Ez lehet, hogy összefüggésben van azzal, hogy a kínaiak száma is meredeken nő
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. feb. 05. 19:44 | válasz | #2
egész kínára kevesebb IP cím jut, mint egy átlagos USA egyetemre :D
nem véletlenűl eröltetik az IPv6ot ;)
2005. feb. 05. 18:55 | galéria | válasz | #1
egyelőre csak szopnak, mer alig van IP címük ^.^
de aztán IPv6 jön .. és jajj nekünk :C