Mobiltelefonon ítélt el egy vádlottat egy brit bírónő
2005. február 7. 10:49, hétfő
Mostanáig még soha nem volt arra példa, hogy egy vádlottal a bíró mobiltelefonon keresztül közölje az ítéletet. A nem mindennapi esetre azért került sor, mert a férfi nem tudott időben megérkezni a tárgyalásra.

Hirdetés

A 44 éves, Aftab Ahmed nevű taxis éppen a tárgyalására tartott a kelet-angliai Ipswich városába. A férfinek azért kellett volna megjelennie a bíróság előtt, mert csődbűntettel vádolták meg és az ügyében éppen ítéletet akart hirdetni a testület. Aftab Ahmed azonban elkésett, és kénytelen volt felhívni az ügyben eljáró bírónőt, miszerint éppen dugóba került és elnézést kért a késésért. A bírónő tudomásul vette a bocsánatkérést, majd váratlan fordulattal közölte a vádlottal, hogy ha akar, már ne is fáradjon el Ipswichbe, ugyanis azonnal telefonba mondja neki az ügyben hozott ítéletet.

Az esetről a Daily Telegraph nevű brit lap számolt be. A taxis elmondása szerint az első másodpercekben szinte szóhoz sem jutott, mivel azt hitte, hogy a bírónő csak valami rossz tréfát űz vele. Az azonban nem tágított, és miután megbizonyosodott róla, hogy a férfi nem vezetés közben telefonál, a mobiltelefonba kihirdette az ítéletet, amely szerint a taxis bűnösnek találtatott. A büntetése összesen 140 órányi közmunka és 1050 eurónak megfelelő angol font pénzbüntetés volt.

A vádlott elmondta, hogy ugyanúgy kellett viselkednie, mintha a bírónő nem a telefonban, hanem a tárgyalóteremben hirdette volna ki az ítéletet. "Végig teljesen nyugodtnak kellett lennem és nem volt szabad közbeszólással megzavarnom a bírónőt az ítélethirdetés közben" - idézte fel a szokatlan és precedens értékű ügyet Aftab Ahmed.

A férfi egyébként már korábban vallomást tett. Azzal vádolták, hogy miután csődöt jelentett, a csődbiztosnak nem számolt be teljesen őszintén és minden részletre kiterjedően a pénzügyi helyzetéről. Mindenesetre az biztos, hogy ez az ügy örökre emlékezetes marad a 44 éves taxis számára.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. feb. 08. 21:26 | válasz | #12
pittyeg a telefon, jött egy SMS
fapapi  
2005. feb. 08. 08:44 | válasz | #11
Meg jo hogy nem eletfogytiglanra itelte telefonba
2005. feb. 08. 08:27 | galéria | válasz | #10
Mivel a távollétében is el lehet ítélni valakit - a vádlott nem jelent meg időben, végül is - semmi különös nincsen az egészben. Legfeljebb annyi, hogy mennyire tekinthető hitelesnek a közlés telefonon keresztül. Az ítélet nyílván érvényes és szabályos, de elképzelhető, hogy a telefonos közlés nem tekinthető hivatalos értesítőnek. Mind1 végül is kipostázzák és kész.
Mr_Rob  
2005. feb. 07. 23:17 | válasz | #9
Azért a főoldalon kimaradt egy 'nem' szócska, szerintem illene javítani ;)
Ben C  
2005. feb. 07. 21:18 | galéria | válasz | #8
Holnap kihírezik hogy emailen keresztül itéltek el valakit. :o
2005. feb. 07. 15:48 | galéria | válasz | #7
"Bírónő kérem,... már áll egy ideje."
2005. feb. 07. 15:29 | galéria | válasz | #6
videotelefon esetén lesz majd kellemetlen ;]
2005. feb. 07. 15:21 | válasz | #5
"ugyanúgy kellett viselkednie, mintha a bírónő nem a telefonban, hanem a tárgyalóteremben hirdette volna ki az ítéletet" - kérem a vádlottat, álljon fel!
Cat  
2005. feb. 07. 12:28 | galéria | válasz | #4
Tomo15  
2005. feb. 07. 11:04 | galéria | válasz | #2
Ez azért nagyon komoly
p00h  
2005. feb. 07. 11:02 | válasz | #1
nemtudom h ez mitől lesz érdemleges hír... ennek kb a storyban vagy a kacsában lenne a helye...