Napi vírusadatbázis-frissítést vezet be a McAfee
2005. február 4. 19:34, péntek
A neves vírusirtó cég is áttér a vírusadatbázisok napi aktualizására. A tervek szerint február 24-étől a McAfee-nél bizonyos tekintetben új időszámítás kezdődik. Ekkortól áll át ugyanis a számítógépes biztonságtechnikai vállalat a vírusleírások (DAT-adatok) 24 óránként történő frissítésére.

Hirdetés

Az eddigi rendszer szerint a McAfee nem nevezhető éppen villámgyorsnak ebben a tekintetben, hiszen csupán hetente aktualizálta a vírusirtó szoftverei adatbázisait, illetve csak kivételes esetekben, például egy-egy komolyabb kártevő elterjedésekor adott ki külön DAT-fájlt. A jövőben azonban már úgynevezett Béta DAT-fájlok helyett napi DAT-fájlok lesznek elérhetők minden McAfee szoftver számára. Természetesen a felhasználók dönthetnek úgy, hogy ők továbbra is a heti frissítőcsomagokat választják.

A vállalat azzal indokolta a váltást, hogy 2004-ben drasztikus mértékben nőtt a számítógépes kártevők száma. A napi vírusadatbázis-frissítéssel azonban a vészhelyzeti DAT-fájlok - amelyeket az új komolyabb fertőzésekkor tesznek hozzáférhetővé - 40 százalékára nem lett volna szükség.

A McAfee szerint tavaly több, mint 20 kártevő a Gaobot/Spybot/SDBot féregcsaládból került ki. Ez azonban tendencia, egyre gyakrabban bukkannak fel ugyanis az elmúlt hónapokban a különböző vírusoknak és férgeknek újabb és újabb variánsai, ráadásul a két új változat felbukkanása között egyre kevesebb idő telik el. A McAfee ezzel a változással nem az első a vírusirtó-fejlesztő cégek között. Korábban például a Kaspersky-nél döntöttek úgy, hogy előbb naponta, majd később három óránként frissítik a szoftvereik vírusadatbázisait.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. feb. 07. 08:46 | válasz | #8
Nálunk F-Secure van. Naponta 2x frissít...
k0zi  
2005. feb. 06. 00:24 | válasz | #7
Linuxban is ugyanolyan védtelen, ha a user nem ért hozzá.
Trendmicronál napi frissítés van. Legalábbis éjfél után 7 perccel már csipog, hogy frissíteni szeretne.
2005. feb. 05. 12:11 | válasz | #6
Ahhoj:
Az könnyen lehet! :-)
Szerintem minden netre kapcsolódó gépet (függetlenül attól, milyen OS fut rajta) védeni kell! Nem hiszem (bár nem tudhatom biztosan), hogy a linuxosok csak úgy "pucéran", víruskergető és tűzfal nélkül barangolnának a neten...
Ahhoj  
2005. feb. 05. 07:00 | válasz | #5
hát nem oldódik meg minden problémád, de biztonsági szempontból sokkal jobb lesz :)
2005. feb. 05. 06:42 | válasz | #4
Benoke!
Egyetértek mindennel, amit leírtál!

... de hogy a "használjátok linuxot" lenne a megoldás minden problémára, azt továbbra sem hiszem!
Benoke  
2005. feb. 05. 00:55 | válasz | #3
Jelenleg Linux alatt jóvalkevesebb virus működik.
NEm azért mert jobb vagy roszabb, hanem mert nem anyira elterjedt, és ha valaki a kis kártevőjével nagy körben akar hódítani, akkor biza MS platformra irja előssorban. Aminek meg is van az eredménye. :)

Egyébként a napi frissítést már sokan bevezették, elég nagy szégyen az ha ilyen cég csak most kezd észhez térni. Mikor a naponta megjelenő virusok száma több mint 50.
2005. feb. 04. 21:45 | válasz | #2
"Használjatok Linuxot"


... és ezzel minden gond megoldódik, nemdebár?
Andris  
2005. feb. 04. 19:49 | válasz | #1
Hát ez egyre jobb... a végén már mindenki online lesz a McAfee-nál és folyamatosan tölti a frissítéseket

Használjatok Linuxot