Üvegházgázokkal a Mars lakhatóvá tételéért
2005. február 10. 10:32, csütörtök
A NASA kutatói szerint a Mars terraformálására a legjobb módszer szintetikus üvegházgázok befecskendezése lenne a bolygó légkörébe. Az így bekövetkező globális felmelegedés felolvasztaná a sarkvidéki jégsapkákat, megteremtve a biológiai élet fenntartásához szükséges körülményeket.

Hirdetés


Margarita Marinova
Margarita Marinova és kollégái az Ames Kutató Központban úgy vélik, hogy ugyanaz a légköri kölcsönhatás, ami egyre kellemetlenebb kihatásokat eredményez a Földön, áldásos lehet a Marson, amit többen több okból is erősen vitatnak. Egyesek szerint a földlakóknak nincs joguk megzavarni egy másik bolygó éghajlatát, míg mások a Marsban az emberiség menedékét látják, amennyiben a Földön tovább romlik a helyzet. Megint mások azt bizonygatják, hogy a Mars valószínűleg melegebb és vizesebb volt a múltban, és feltehetően az életnek is otthont adott, így a fenti állapotok visszaállítása érdekes eredményeket hozna.

"Életet vinni a Marsra és tanulmányozni annak fejlődését hozzájárulna evolúciós ismereteinkhez és ahhoz a képességhez, hogy az életet más világokhoz alakítsuk, és tovább szaporítsuk" - érvelt Marinova. "Mivel a Mars felmelegítésével a múltat, egy lakhatóbb állapotot állítanánk vissza, lehetőséget kapna bármely szunnyadó élet a bolygón, hogy új erőre kapjon, és tovább fejlődjön."

A kutatók szerint a mesterségesen megalkotott gázok - melyeket a helyszínen állítanának elő - minimális káros hatással lennének az élő organizmusokra és az ózonrétegre, viszont kivételesen hosszú élettartammal bírnának a környezetben, hozzátéve, hogy hatékonyságuk közel tízezerszerese lenne a széndioxidnak. Marinováék elkészítették a marsi légkör számítógépes modelljét, majd négy, a fent említett gáz "hozzáadásával" elemzéseket készítettek, hogy megtalálják a feladatra legalkalmasabbat.


Tanulmányuk a fluorin-alapú gázokra összpontosult, melyek a Mars felszínén eleve megtalálható elemekből állnak és köztudottan hatékonyak az infravörös hőenergia elnyelésében. A kutatók rájöttek, hogy egy oktafluórpropán néven ismert elegy (C3F8) állítja elő a legerősebb felmelegedést, sőt más hasonló gázokkal kombinálva a hatás tovább fokozható. A modellek szerint 300 ppm (parts per million, azaz 10-6-on) arányú gázkeverék marsi levegőbe való juttatása fékezhetetlen üvegházhatást váltana ki, instabilitást hozva létre a sarkvidéki jégrétegekben, ami lassan elpárologtatná a bolygó felszínén található fagyott széndioxidot. Az újonnan a légkörbe jutó széndioxid további melegedést és olvadást, valamint a légnyomás emelkedését eredményezné. A folyamat befejeződéséhez évszázadokra vagy akár egy évezredre is szükség lehet, de mivel a szükséges összetevők rendelkezésre állnak a bolygón, ezért egy emberi expedíció közreműködésével lehetséges lenne az elindítása.

A kutatók szerint ez a legéletképesebb technika a hőmérséklet és a légnyomás emelésére, különösen, ha összevetjük a korábbi alternatívákkal, melyek közt olyanok szerepeltek, mint a sarkvidékek napfényelnyelő porral való beszórása, vagy hatalmas napfénygyűjtő tükrök pályára állítása a bolygó körül.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szombi  
2006. feb. 01. 13:50 | válasz | #87
A Vénuszon csak meg kell kötni a szén-dioxidot!
Ahogy az ősi növények annak idején tették nálunk!
Amúgy van víz, csak mind a légkörben: ott legalább van légkör, ez a fontos!
A Nap energiájával fokozatosan ki lehet vonni a szenet a légkörből, és oxigén szabadul fel.
Ezt csinálják nálunk a fotoszintetizáló növények.
Mesterséges fotoszintetizáló eszközt kellene telepíteni/ledobni a Vénuszra, pár száz év alatt elviselhetővé válik a légkör.
plamex  
2005. feb. 14. 12:19 | válasz | #86
Probáljuk meg ... aztán majd lesz valami :)
Egy probat meger ez az üveghazas dolog szerintem.
Legalabb pár ezer év mulva barátságosabb lesz a Mars.

dez ... haxoror ... akkor mos mi a lof@szon vitatkoztok ?
Mindenkinek localisan kell tennie azert hogy a kornyezete tisztabb legyen... de a fejlodes ettol meg nem allhat meg ... sot : A fejlett környezetbarát technológiáknak mindenképpen le kell váltani a mai technikákat. Erre kell töreketni és nem a zsebünket tömni csak.

2005. feb. 14. 10:32 | válasz | #85
A marsi olimpia jol fog kinezni!!! vagy 20 meteres rudugras, sulyemeles 600 kilo szakitasban diszkoszvetes 300 meter. Vajon futni is gyorsabban fogunk? Persze csak az elso par olimpia lesz izgi, mert utana atalukulunk ugyis valami mas lennye(remelhetoleg ufo)! Kevesebb sulyadot kell a fizetni a kocsik utan is es meg millio elonye van ott elni!!:)))))
Skiper  
2005. feb. 13. 16:19 | galéria | válasz | #84
ja.
amúgy marhaság az egész. éppúgy nincs értelme védeni, mint szennyezni a környezetet. ígyis-úgyis megoldódik minden, ha másképp nem, elpusztul az ember. és akkor nyugi lesz.
dez  
2005. feb. 13. 10:09 | válasz | #83
Persze lényeges különbség a Mars kihűlt magocskája... Hacsak nem fedezzük fel, hogyan lehet újra begyújtani (az se holnap lesz), a Mars egy sokkal szánalmasabb hely lesz, mint a Föld.
dez  
2005. feb. 13. 09:52 | válasz | #82
Ja, elsőhöz: vagy éppen itt van a Mars... Valahogy nem úgy tűnik, hogy magától ki akar alakulni rajta egy bioszféra... (Újra, vagy egyátalán.)

Rossz esetben (totális összeomlás után) a Földön is úgy eltolódhatnak a "paraméterek", hogy baktériumokon kívül más nem él meg.
dez  
2005. feb. 13. 09:48 | válasz | #81
Senki sem mondta, hogy nem kell megpróbálni. Csak az a kérdés, nem értékeli-e túl az ember a képességeit, tudását, lehetőségeit. (De...) És hogy mennyire reális lehetőség, miközben elhanyagolja, amit itt valójában tehetne.
dez  
2005. feb. 13. 09:45 | válasz | #80
"Ez így igaz és mivel megvannak a hozzá való körülmények sőt egy esetleges atomháború után IS meglennének ezért nem kell emiatt pánikolni."

Érdekes hozzáállás: nem számít semmi, hiszem majd úgyis újra kialakul minden.. De azért arra is gondolj, hogy ezt az ember gondolja (pillanatnyilag) így. Teória. Kiderülhet még, hogy valamilyen oknál fogva mégsem így van. Mellesleg, pl. egy erősen radioaktív környezet nem igazán kedvez a magasabb rendű létformáknak.

"Számomra az emberiség az első és minden más csak az után következik."

Ez így nem jelent semmit. Az emberiség túlélésére gondolsz? Emberhez méltó környezetben való túlélésére? Vagy "emberhez méltó" rövid távú kiélvezésére az elhanyagolt következmények által okozott lerövidült faj-életútnak? Nem mindegy...

"Mágneses pajzs -> a légkört nem nyírja ki a napszél"

Nyílván nem így értettem (ezt az ovodások is tudják), hanem ellenkező irányból. :p Azaz erre:

"Ha a Marson volt is valaha élet akkor azt pont a természet írtotta ki amikor hazavágta a bolygó mágneses pajzsát."

Természet nem= sors (vagy ami tetszik helyette)... :p
Akuma  
2005. feb. 12. 17:35 | galéria | válasz | #79
nem filozofálni kell, hogy mihez nincs az embernek joga, hanem a tényekhez viszonyodni
a Föld légköre napról napra rosszabbodik, ezt hosszútávon is maximum csak lassítani lehet, de megállítani nem
ha van lehetőség egy másik bolygót számunkra életképessé tenni, akkor meg kell próbálni mindent
nem a pusztító lenne kivételesen az ember, hanem a teremtő
ha pusztít is a mai géntechnológiával visszanyerhetőek az elveszett egyszerűbb élőlények, főleg néhány 100 év múlva amikor már pont elérné a Mars a megfelelő hőméréskletet...

2005. feb. 12. 16:12 | válasz | #78
""Egyébként mi köze van a Mars mágneses pajzsának az esetleges egykori élővilághoz?"

Mágneses pajzs -> a légkört nem nyírja ki a napszél"

Igen, ha volt élővilág és azt nem valami globális katasztrófa (Pl.: üstökös, meteor) pusztította volna ki, akkor a légkör elvesztése biztosan megtette volna.
2005. feb. 12. 14:14 | galéria | válasz | #77
"Az evolúció is csak akkor tud kitermelni valamit, ha megvannak hozzá a megfelelő körülmények."

Ez így igaz és mivel megvannak a hozzá való körülmények sőt egy esetleges atomháború után IS meglennének ezért nem kell emiatt pánikolni.

"Nem csodálom, hogy nyilván sem magadat, sem az emberiséget, sem a jelenlegi (röpke évmilliók alatt kialakult) élővilágot, sőt, magát az életet sem becsülöd sokra. Így vezet a kő materializmus a pusztuláshoz."

Számomra az emberiség az első és minden más csak az után következik.

"Egyébként mi köze van a Mars mágneses pajzsának az esetleges egykori élővilághoz?"

Mágneses pajzs -> a légkört nem nyírja ki a napszél
2005. feb. 12. 11:14 | válasz | #76
Ha végigmész 1 magyar város utcáin, mit látsz ?
Szél/kóbor kutyák által szétszórt szemetet, cigarettacsikket, az öreg autók alatt szétfolyó olajtócsákat.
Nyugatra én ilyet nem tapasztaltam.
Minden hozzáállás kérdése.
Vannak, akik megvonják a vállukat és szarnak az egészre (sör, TV meccs, kocsma)
Vannak, akik megpróbálnak tenni ellene. Ennek 2 módja van: összeszedik a szemetet, és odadobják a szomszédhoz/erdőbe/tengerbe
-vagy rendes szeméttárolót építenek
Minden hozzáállás kérdése. Ha nem vesz a kormány minden évben 10 új luxus Mercit/BMW-t, hanem a polgárokra költi a pénzt, annak meg lesz a látszata.
Meg ha a TVben nem tampont és mosóport reklámoznának, hanem megpróbálnák a propaganda eszközeivel átfordítani az emberek gondolkodását. Szerintem alapvetően senki sem szeret disznóólban lakni.
Ezt globálisan (az egész Földre) értem, nem csak 1 magyar városra..
Persze akinek ennek ellenére tetszik a tönkretett/megnyomorított környezet, az költözzön ki a szibériai olajmezőkre.. Hatalmas területeken a földre kifolyik az olaj, megyényi területeken rendes olajmocsár keletkezett.. vagy a sivatagba... vagy valami nagyvárosba, ha zavarják a növények és az állatok, meg a tiszta ívóvíz, és a belélegezhető levegő...
Vagy ezeket az embereket kilőni a Marsra, aztán ott "terraformálhatnának" annyit, amennyit akarnak..
dez  
2005. feb. 12. 02:45 | válasz | #75
A kettő lehet egy és ugyanaz. Mellesleg, nem minden ember egyforma.
lokko  
2005. feb. 12. 02:31 | válasz | #74
dez a különbség az hogy én az emberiséget az természet csúcstermékének tartom, míg te egy romboló szemétkupacnak.
dez  
2005. feb. 12. 02:12 | válasz | #73
Az evolúció is csak akkor tud kitermelni valamit, ha megvannak hozzá a megfelelő körülmények.

Nem csodálom, hogy nyilván sem magadat, sem az emberiséget, sem a jelenlegi (röpke évmilliók alatt kialakult) élővilágot, sőt, magát az életet sem becsülöd sokra. Így vezet a kő materializmus a pusztuláshoz.

Még jó, hogy egyesek meg féltik ezeket az olyanoktól, mint pl. te. De a Gaiás kommentet ne nekem címezd.

Egyébként mi köze van a Mars mágneses pajzsának az esetleges egykori élővilághoz?
Tetsuo  
2005. feb. 12. 01:50 | válasz | #72
Így van. De én az emberiség céljáról, vagyis az optimális környezetéről beszéltem és nem a teljes bioszféráról. Lokkóval szemben én egyfajta Gaia-rendről beszéltem. Aminek nem feltétlenül kell h része legyen az Ember, de a mi célunk meg az. :)
Itt hasonló dolgokat írtam mint Te. :) Dezzel is 1et értek (általában).
A legtöbben csak egymás mellett beszélünk, ami nem baj kicsit más szemszögből láttatja a témát. :)
2005. feb. 12. 01:33 | galéria | válasz | #71
"az rettentő sok idő lesz"

És ez miért probléma?

Gondolom nem mondok újat de az "Isten készre teremtette a világot" sztori enyhén télapó kategória, ami ma a Földön van az kvázi a semmiből nőtte ki magát és az égvilágon semmi okát nem látom annak hogy az evolúció ne tudná újra kitermelni a magasabb rendű fajokat pláne azért nem mert még méterrekkel a felszín alatt is csak úgy hemzseg az élet és nem egy félmarék egysejtűnek kell túlélnie mindent mint ahogy az először volt annak idején. Ha a Marson volt is valaha élet akkor azt pont a természet írtotta ki amikor hazavágta a bolygó mágneses pajzsát.

Én meg azokat a fazonokat nem bírom akik állandóan görcsölnek meg sírnak és a legszívesebben azt látnák ha az emberi faj simán kipusztulna hogy Gaiának jó legyen

dez  
2005. feb. 12. 00:25 | válasz | #70
hibája = hiányában nem :)
dez  
2005. feb. 12. 00:22 | válasz | #69
Egy érdekes dolog ehhez: mi ugye elfogyaszjuk itt az olajkészletek nagy részét, ami évmilliók alatt jött létre. Ha eltűnünk, és marad utánunk még valami élhető, és esetleg kialakul egy másik értelmes faj, hát az olajat azt hanyagolniuk kell majd... Legalábbis pár millió éven belül. Lehet, hogy ők a köv. lépcsőfok...? (Remélem, ez csak filozófiai kérdés marad..)
dez  
2005. feb. 12. 00:17 | válasz | #68
Aha, csak épp, ha kipusztulnak a magasabb rendű állatok és növények, az rettentő sok idő lesz, amíg újra kialakulnak. Ha egyátalán kialakulnak (ehhez megfelelő körülmények hibája), és nem válik az egész Föld - önszabályozó bioszféra nélkül - olyan kihalt sivataggá, mint pl. a Mars.

Hát tudod, eddig sem nagyon kedveltem a TV előtt tunnyadó, sört szlopáló, mindent leszaró fazonokat, most már legalább van rá okom is..
haxy  
2005. feb. 12. 00:13 | válasz | #67
A dolog érdekesége, hogy lakhatóvá teni a marsot?
ja persze! A földet meg lakhatatlaná?
Igy is a Földön okozot károkért Gájjá kinyir minket. A marsi Gájjá vajon mit csinálna velünk?
2005. feb. 11. 16:27 | válasz | #66
Mint ha a DOOM kerettörténetét olvastam volna:) Mármint a 3. részében vmi hasonlót nyomatnak a videókon:)
2005. feb. 11. 14:53 | galéria | válasz | #65
A terraformálás és az üvegházgázok légkörbe juttatása között van egy "kis" különbség, ha a Marson megfelelő lesz a hőmérséklet, és víz, akkor is kell oxigén és nitrogén, hogy egyáltalán tudjunk levegőtvenni...
Volt Kb. tíz éve egy Bioszféra2 nevű kísérlet, amikor megpróbáltak egy "mini Földet" teremteni, de befuccsolt, mert egy idő után elfogyott az oxigén, később kiderűlt, hugy a talajban élő baktériumok miatt fogyott el. Egyszerűen a saját bolygónkról nem tudunk annyit, hogy egy másik bolygót terraformáljunk
2005. feb. 11. 09:52 | galéria | válasz | #64
"Az embernek, amíg van ember, megállni nem lehet"
Ady Endre
2005. feb. 11. 09:50 | galéria | válasz | #63
Az egyetlen igazi veszély a természetre az lenne ha az emberiség teljesen sterilizálná a bolygót (ez a mostani tudásunkkal még ha akarnánk se lenne lehetséges), bármilyen más okozott kárt idővel regenerálni tud a Föld szóval mi csak aggódjunk a saját jövőnkért, ha a tengerimalacok fejlődtek volna uralkodó fajjá akkor most ők szarnának minden másra és ők szipolyoznák ki a világot ezerrel.
2005. feb. 11. 09:46 | válasz | #62
"Ahhoz, hogy cselekdjünk nem kell a remény, ahhoz, hogy kitartsunk nem kell a siker" - William of Orange (magyar töri könyvekbe szegény Orániai lett, azt' nehéz is megérteni, hogy mér' a Narancs a hollandok nemzeti színe:) ), nekem meg pl. ez tetszik (bár nem kicsit lehetne partizán/forradalmár/reformer sőt itthon akár ellenforradalmár szöveg:) ), nade, azt hiszem ez itt most UFF vagy OFF, vagy mi:)
Ahhoj  
2005. feb. 11. 08:48 | válasz | #61
mármint Madách? :)
ahogy érzed :)
szar is lenne ha mindenki ugyanazokat szeretné, ugyanazokkal a gondolatokkal szimpatizálna, stb :)
dez  
2005. feb. 11. 08:34 | válasz | #60
Hát azt hiszem, nem lesz a kedvencem.
Ahhoj  
2005. feb. 11. 06:42 | válasz | #59
"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha,
Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet,
S meg nem találni, - ez az élet."
(Madách)

De nekem még jobban tetszik:

"A cél halál,
az élet küzdelem,
s az élet célja a küzdés maga"
(Madách)
Ahhoj  
2005. feb. 11. 06:33 | válasz | #58
rotfl, így így, úgy látom te érted a lényeget :DDD
dez  
2005. feb. 11. 01:40 | válasz | #57
Nem csak táplálkozunk (+lélegzünk) és örülünk a természetnek, hanem ennél sokkal szorosabb és összetettebb kapcsolatunk van vele, mindenféle szinten.
Tetsuo  
2005. feb. 11. 01:33 | válasz | #56
Ez így van, de előre azt sem tudjuk mi értelme az életnek, s az emberiség céja talán az lehet h életben maradjunk (mármint a faj) s örökítsük tudásunkat (erre épül legalábbis minden társadalom), s ehhez el szeretnénk kerülni olyan evolúciós apróságokat h kihaljunk, ill a környezetünk amiből táplálkozunk (s aminek örülünk) kipusztuljon. Tehát célunk a saját fajunk optimális környezetét megteremteni, aminek még (sokáig) része egyéb fajok, tiszta levegő, tiszta víz, tiszta talaj..
dez  
2005. feb. 11. 01:27 | válasz | #55
Azért majd beszélgess el erről néhány biológussal... Nyílván a nagy változások nagy átalakulásokat idéznek elő, de hosszabb "nyugalmas" időszakok alatt beáll egy egyensúlyi állapot. Egyébként a földi, viszonylag optimális hőmérséklet, légköri gáz-összetétel, talaj-minőség, stb. is a bioszféra belső szabályozási rendszerének következménye.
Tetsuo  
2005. feb. 11. 01:25 | válasz | #54
Majdnem igazad van, de.
Az iparosodás olyan nagyságrendekkel változtatott a Föld ökológiai rendszerfolyamatain, mint eleddig kevés esemény (A 65Mévvel ezelőtti tömeges fajkipusztulás is kisebb hatású) és ami a problem hogy ez folytatódik, sőt sok rendszerbefolyásoló folyamat paraméterei exponenciálisan nőnek.
Az ezzel foglakozó tudósok többsége szerint ez végzetes lehet.. Nna ez a gond.
2005. feb. 11. 00:19 | válasz | #53
A Mars magja azért nem mozog, mert nem tud. Ki van hűlve. (Ha jól tudom)
lokko  
2005. feb. 11. 00:13 | válasz | #52
az emberi fantázia sokmindent lehetségessé tehet. Ha megértjük a nagy nyomású fémek áramlástanát, talán találunk rá módot, hogy megadjuk a kezdőlökést a mars magjának, hogy újra generálja a mágneses mezőt, de jelenleg ott tartunk hogy azt sem tudjuk hogy mikor és hogyan fog lejátszódni a delej itt a földön, a kaotikus jelenségekkel még hadilábon áll a tudomány.
lokko  
2005. feb. 11. 00:08 | válasz | #51
dez a természetben nincs rend, nincs egyensúly, és nem is volt soha, ezért haltak ki fajok régebben is, és ezért alakultak ki újak, a körülmények mindig változtak, mindig voltak evolúciós "felfedezések", amik fajok tömegét tették hirtelen elavulttá, voltak és lesznek még kozmikus katasztrófák, delej, légkörváltozás stb ... az emberiség létét is fel lehetfogni ilyen természetes változásnak (katasztrófának :D), az élet meg eléggé makacs és kiszámíthatatlan káosz ...
2005. feb. 10. 23:08 | válasz | #50
Ez mind szép és jó, csak először jussunk már el arra a kib*szott bolygóra. Ha már ott vagyunk és vittünk magunkat 1 "házat" és egy olyan "kis" gépet ami az ottani légkört átalakítja olyanná mint a földi légkör, akkor gondolkozzunk üvegházon, meg mindenféle egyeben.
2005. feb. 10. 22:56 | válasz | #49
Viszunk egy jónagy elektromágnest, és párezer kilóméternyi napcellát, nameg egy fúrót, hogy betegyük a bólygó közepébe a mágnest, mert akkor egyenetesen eloszlik a mágneses mező.
És már nem is lesz anyira káros az a napsugár :p .
2005. feb. 10. 22:24 | galéria | válasz | #48
Ezért kell sok hideg sört vinni, kell a francnak víz :P
Mivan, ti nem néztek sci-fiket? Az emberiségnek meg kell hódítania a világegyetemet, ez benne van a munkaköri leírásunkban :)
dez  
2005. feb. 10. 22:22 | válasz | #47
Ezt nem a zöldek hiszik, hanem a biológusok. De már azzal szépen fel lehet borítani, ha egy populációba beviszünk egy ott idegen állatfajt, aminek nincs ott természetes ragadozója, vagy épp kivonunk egy láncszemet. Meg hát persze, azt csinálunk, amit akarunk. Csak épp így könnyen ki is írthatjuk magunkat (az élővilág jó részével együtt). Ok -> okozat... Hm, úgy tűnik, talán mégsem csinálhatunk, amit akarunk, ha túl is akarunk élni.
2005. feb. 10. 21:16 | válasz | #46
A Vénusz felszíne kb. 470°C az üvegházhatás miatt. Ha lenne technikánk arra hogy azt ott visszafordítsuk, akkor itt a földön se lennénk bajban.
Ahhoj  
2005. feb. 10. 20:50 | válasz | #45
akkor majd viszünk vizet!!!
azt legalább nem fenyeget az a veszély, hogy ha megolvadnak a sarki jégtáblák, akkor elönt minket a sok há kettő ó :))
2005. feb. 10. 20:34 | válasz | #44
Biztos, hogy nincs ? A légkörben ?
lokko  
2005. feb. 10. 20:29 | válasz | #43
a vénuszon nincs víz ...
Ahhoj  
2005. feb. 10. 20:26 | válasz | #42
meg egy jó légkondit beszerelni :DD
2005. feb. 10. 20:16 | válasz | #41
A vénusz terraformálása ? Nehezebb, de hosszú távon jobb megoldás, ha már az álmok világánál tartunk.
Ot csak meg kellen kötni ezeket a gázokat.
lokko  
2005. feb. 10. 20:13 | válasz | #40
ott a pont, mágneses pajzs nélkül eléggé kérészéltű lenne a légkör ... de mi elvidulnánk vele párezer évig, addigra talán a mágneses erőteret is helyre tudjuk hozni ... az hogy minek kell nekünk? egy kozmikus katasztrófa egyszerűen elsöpörheti az egész földet, így kell egy másik hely ahol stabilan meg van vetve a lábunk ...
stukov  
2005. feb. 10. 20:11 | válasz | #39
És ezt a gázt elszabadítják a Földön is?
2005. feb. 10. 20:09 | válasz | #38
Ez az. Eleve kudarcra van ítélve a dolog. Nem lehet annyira nagy gáz a földön, hogy ne legyen akkor is 100x lakhatóbb mint a Mars.
2005. feb. 10. 20:02 | válasz | #37
A Marsnak nincs mágnese pajzsa. Ez az egyik oka, hogy elvékonyodott a légköre, ami most is folyamatosan vékonyodik.
Akkor, hogy képzelik a terraformálást?

"Egyesek szerint a földlakóknak nincs joguk megzavarni egy másik bolygó éghajlatát"
Ez az amit Isten teremtett, azt úgy kell hagyni elv.
Ezt a baromságot!
2005. feb. 10. 19:30 | válasz | #36
Nem igazán értem ezt a terraformálást. Az Antarktisz, vagy a tengerfenék egy édenkert a Marshoz képest. Hülyeség erölködni.
Ezzel az erővel a Holdat is terrafomálhatnák.
lokko  
2005. feb. 10. 19:21 | válasz | #35
miért hiszik azt a zöldek hogy létezik olyan hogy ökológiai egyensúly ?! a természetet soha nem jellemezte a harmónia, és jellegénél fogva soha nem is fogja ... az ember is a természet része, és azt csinálunk amit akarunk :D
2005. feb. 10. 18:33 | válasz | #34
Pontosan! Hogy találtad el?;)
akyyy  
2005. feb. 10. 18:31 | galéria | válasz | #33
"1000 év soknak tűnik?... már 3-4 eltelt az ezredforduló óta"

akor most kb 3500 van? :D
akyyy  
2005. feb. 10. 18:29 | galéria | válasz | #32
nem is ehetetlen tudod milyen fincsi??????
2005. feb. 10. 18:21 | válasz | #31
Talán a földön is így alakult ki az élet egykor....
2005. feb. 10. 18:20 | válasz | #30
1000 év soknak tűnik?... már 3-4 eltelt az ezredforduló óta, ott meg egy új bolygót akarnak kialakítani, ami ha összejönne ökologiuástul, mindenestül, az szerintem az egyik leghasznosabb dolog lenne, amit eddig művelt az ember. Kb. egy új Ázsiát (méretre, kiindulásként egyaránt) jelentene az emberiségnek + egy csomó új tapasztalatot, kihívást, fejlődést, etc. Szerintem ez az ezer év egyáltalán nem olyan sok... persze ilyenkor a Notre Dame-ra, meg a piramisokra, meg a Nagy fal-ra gondolok, és nem a saját szutyok életemre:)

Amúgy ez egy érdekes dolog a környezetkímélók/zöldek számára. Ugyanis a Marson fákat ültetni, vizet fakasztani, és állatokat engedni szabadon, az környezetszennyezés vagy sem? És akkor, mi is az a környezet? A földi? Az emberé? stb.
2005. feb. 10. 17:59 | galéria | válasz | #29
sztem küldjük ki skipert a marsra :DDD

on: 1000 év kicsit hosszúnak tetszik, hamarabb nem lehetne ? Legalább kis bioszférákat létrehozni , kupolavárosok .. etc ?
Skiper  
2005. feb. 10. 17:32 | galéria | válasz | #28
sok zsidóó amcsi fasz! muháháháháháh! >8DDDDD
Skiper  
2005. feb. 10. 17:30 | galéria | válasz | #27
mi a f*szt kell vitatkozni, az emberiség kihal mindjárt, de a Föld él tovább. csak nem gondoljátok komolyan, hogy egy, a múltjának kezdetéről semmit sem tudó 'intelligens' faj egy többmilliárd éves, tökéletes rendszert szét tudna rombolni? Háá, háá. naná, hogy nem. legalábbis remélem, hogy nem (godojjátok komolya). ugyanis itt már volt jégkorszak (7× vagy 8×), volt meteor, volt minden: lehülés, felmelegedés! HÁ' F*SZÉR' KELL ITT AGGÓDNI A FÖLD MIATT? meg van az csinálva rendesen, az ember csak a saját szaros életét félti. ez van bazek! még hogy másik bolgyó, háh... háhá :'D hüye f*sz nasa, gyökér usa, pusztítsa el magát és akkor majd vidám leszek. na szevasztok :)
morgo  
2005. feb. 10. 16:31 | válasz | #26
"Az emberiség sokat képzel magáról."

ha szerinted/tek ugyse sikerulhet a dolog akkor mit paraztok?

"Naponta állatok millióit gyilkolják le kegyetlen módon"

meg novenyek milliardjait vagjak halomra. Dehat az elolenyek mar csak ilyenek, valamibol taplalkozniuk kell. Lattad mar egy tigris milyen csunyan elbanik egy gazellaval?

"Undorodva húzná el a csíkot, hogy ilyen barbár népséget.."

de az is lehet, hogy az az idegen emlekezne, hogy korabban valoszinuleg az o fajtarsai is hasonloan viselkedtek.
dez  
2005. feb. 10. 16:19 | válasz | #25
Őőő, tegnap volt egy hírműsorban, hogy egy (asszem) amcsi nagyvárosban 2010(!)-től csak a hidrogéncellás autók lesznek engedélyezve... =)
strogg  
2005. feb. 10. 15:51 | válasz | #24
Ajánlott irodalom -> Ray Bradbury: Marsbéli Krónikák.
Az emberiség sokat képzel magáról.
Az az ezredév ahhoz kell, hogy valamire vigye is, még itt a földön, mert egyenlöre magának még semmiolyasmit nem épített, aminek nem egy öko katasztrófa lett a vége.
Egy röpke hasonlat: Naponta állatok millióit gyilkolják le kegyetlen módon, hoy egy félig ehetelen fasirtként végezze a McDonadls-ban.
Ha idejönne egy idegen mit mondna? Undorodva húzná el a csíkot, hogy ilyen barbár népséget még nem baxot a galaxis mint mi.
Van dolgunk itt a földön épp elég, nem kell elmászni a marsra.
2005. feb. 10. 15:51 | válasz | #23
Vesszen a profitorientált világ!
2005. feb. 10. 15:41 | válasz | #22
Ilyesmiken jár az az pihent agya, mikor még azt sem tudják, van-e élet a Marson. Még ember nem is járt ott, igazából még az odaút is kérdéses...de már terraformáljuk...jó, hogy nem azon nyitnak vitát, hogy majd milyen színűre fessük az első antigravitációs hajtóművet...
2005. feb. 10. 15:38 | válasz | #21
amíg egy csepp hasznosítható kőolaj van ezen a bolygón addig nem lesz itt semmiféle változás kiotói egyezmény ide vagy oda. már rég megvannak a környezetbarát technológiák....a nagy kőolajforgalmazó cégek széfei mélyére elzárva. felvásárolták az okos és naiv feltalálóktól maguknak elég pénzér hogy befogják a szájukat (vagy "sajnálatos baleset érte őket"), de amíg a kőolaj stabil biznisz, és jól fizet, addig minek kockáztassák saját zsebük épségét azzal hogy megpróbálnak egy új technológiát bevezetni. ha lenne egy kis eszük, tudnák hogy ezzel akár mégtöbbet kereshetnének, de túl sok más zsebet kell még a közelkeleten teletömni hogy ne legyen ebből balhé. ígyhát marad a környezetpusztítás.
dez  
2005. feb. 10. 15:20 | válasz | #20
A földi élővilág rettenetesen bonyolult és sérülékeny életközösségben él, ami nagyon hosszú idő alatt jutott erre a szintre. Kérdéses, mennyi idő alatt tud alkalmazkodni egy másik bolygóhoz... Az ember túl sokat képzel magáról (szokás szerint), amikor azt hiszi, hogy belátható időn belül hasonlót tud létrehozni a Marson. A legtöbb földi folyamatot sem érti, és nem tudja megvédeni magától sem, illetve a maga által okozott hatások miatt létrejött egyensúlyvesztésektől sem.
akyyy  
2005. feb. 10. 14:30 | galéria | válasz | #19
a kutyás kép az 51-es körzetben készült..
2005. feb. 10. 14:06 | válasz | #18
Ja, valami nagy cső segítségével átszivattyúzzuk.
2005. feb. 10. 13:39 | galéria | válasz | #17
így van, az itt termelődő gázokat kell csak átjuttatni oda, és mindenki jól jár.
mi nem melegszünk fel, a mars viszont igen.
2005. feb. 10. 13:33 | galéria | válasz | #16
Majd megyünk nyaralni a Marsra :D
2005. feb. 10. 13:01 | galéria | válasz | #15
Ja, meg a Nukleáris Űrvámpír XIV.-ben is hogy megszívtuk.
Inkább hagyjuk a francba az egészet mert "veszélyes"...
Kőbalta rulz
booyaa  
2005. feb. 10. 12:50 | válasz | #14
ez volt a vörös bolyg c. filmkópiába és mi is lett a vége...
2005. feb. 10. 12:38 | galéria | válasz | #13
Kivéve ha találkozunk UFOkkal, azokat le kell lőni!
Láttam egy csomó filmet, tudom hogy gonoszak!
Keldor  
2005. feb. 10. 12:29 | válasz | #12
ez kira lenne bár csak megélnénk

de!!

1. nem kéne elmenekülni a Földről, egyszerüen tenni kéne valamit, hogy megmaradjon ebben az álapotában...

2. a Marsot jó lenne terraformálni és az emberiségnek adni egy 2. otthont

Egyzerüen csak terjeszkedni kell a Galaxis-ban amennyire csak tudunk. Természetesen elöbb a Naprendszeren telepedjünk meg..

ÉS BÉKÉVEL CSINÁLNI EZT!!
2005. feb. 10. 12:16 | válasz | #11
Egyetértek. Szerintem addig amig nincs élet, addig semmi gáz nincs abban, ha átalakítjuk a bolygót.
2005. feb. 10. 11:51 | galéria | válasz | #10
Erről van szó, egy kihalt kődarab, azt csinálhatunk ott amit csak akarunk. Már ha tényleg kihalt.
morgo  
2005. feb. 10. 11:48 | válasz | #9
es milyen karokat okoznanak a Marson?
szerintem ha nem talalnak eletet a Marson, akkor nyugodtan megprobalhatjak terraformalni...
2005. feb. 10. 11:46 | galéria | válasz | #8
Ezek semmiből se tanulnak? Itt a földön is elég nagy károkat okozott az állatok ide-oda hurcolászása...