A legnagyobb veszélyt a szabad szoftverekre nem a hackerek, a vírusok vagy a biztonsági rések és a programhibák jelentik. De még csak nem is a Microsoft a nyílt forráskódú szoftverprojektek legfőbb ellensége, hanem azok az ügyvédek és megbízóik, akik előszeretettel vádolják szerzői és szomszédos jogsértésekkel a független szakembereket.
Hirdetés
Az újonnan alapított Szoftverszabadság Jogi Központ (SFLC) az ilyen megtámadott fejlesztőknek akar segítséget nyújtani. A szervezet főleg jogi ügyekben védi majd a fejlesztők és a programozók érdekeit. Az SCO szinte "ámokfutásnak" nevezhető jogi fellépéssorozata a linuxos társadalom, illetve a különböző szoftverfejlesztő cégek és csoportok ellen még élénken él a felhasználók emlékezetében. Mint ismeretes, a vállalat azt állította, hogy a Linux-fejlesztők jogosulatlanul ültették át a Linuxba az SCO Unix-programjának egyes részeit és ezért az elmaradt licencösszegek kifizetését követelte, valamint beperelt több céget is, köztük például az IBM-et.
A gond az ilyen esetekben legtöbbször az, hogy ugyan az olyan nagyvállalatoknak, mint az IBM vannak jogászaik, akik képesek kellő mértékben képviselni és a legtöbb esetben meg is védeni az adott céget, de egy magányos szoftverfejlesztő gyakorlatilag teljesen ki van szolgáltatva. Egy ilyen esetben nem csak pénzügyileg lehetetlenül el a helyzete, de rámehet a pereskedésre akár az egészsége is. Az ilyen embereknek akar segíteni az új jogi központ, amely többek között a feladatául tűzte ki a jogi segítségnyújtást akár licenszkérdésekben is, valamint a beperelt és megvádolt fejlesztők jogi képviseletét, valamint az adott szakemberek saját licensz- és más jogainak érvényesítését vállalta fel.
Az SFLC szolgáltatásai világszerte, bárki számára elérhetők. A központ székhelye New Yorkban van, alapítási tőkéje négymillió dollár volt.
A zegyik hekkel a másik krekkel :) Mindkettő betőrik az adott helyre, tehát mindkewttő bűncselekményt valósít meg, de a cracker még kárt is okoz (pl saját haszonszerzés céljából). Na ez a különbség.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"No boom today. Boom tomorrow. There's always a boom tomorrow. What? Look, somebody's got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!" -- Lt. Cmd. Ivanova
egy informatikai és tudományos oldalon a kedves szerzőknek már illene megtanulni a különbséget a hacker és a cracker között... az hogy az rtl klubb hírben nem foglakoznak vele az egy dolog, de könyörgöm ez egy informatikai akármi akar lenni...
Helyes, vegre a jogaszok is beszalnak segiteni az OSS oldalon.
"No boom today. Boom tomorrow. There's always a boom tomorrow. What? Look, somebody's got to have some damn perspective around here. Boom, sooner or later. BOOM!" -- Lt. Cmd. Ivanova