IT-paradicsommá akar válni Pakisztán
2005. február 1. 21:27, kedd
Pakisztán vezetői megirigyelték Indiának az IT iparban betöltött szerepét és azt, hogy egyre több multinacionális cég fektet be Indiában. Az ázsiai állam hasonló babérokra tör, mint szomszédja, aki egyben legnagyobb riválisa is.

Hirdetés

A január végén Karacsiban megrendezett Call Centre Investment Opportunities című nemzetközi szakmai konferencián felszólalt Shaukat Aziz pakisztáni miniszterelnök szerint óriási lehetőségek vannak országa számára az IT-befektetések terén. Aziz úgy vélte, az IT-ipar új munkahelyeket teremthetne elsősorban a fiatalok számára és növelné az ország exportbevételeit. A pakisztáni kormány elsősorban az outsourcingban, illetve az ügyfélszolgálati központ-piacban lát nagy fantáziát. Az ázsiai államban azonban nem csak ábrándoznak, de tettekkel is bizonyítják: komolyan gondolják az ország felvirágoztatását.

Így például a pakisztáni Sindh tartomány IT-minisztere, Mustafa Kamal bejelentette, hogy a jövőben a helyi IT-iparban befektető külföldi cégek 16 évig adómentességet élveznek. Kamal kijelentette: a pakisztáni kormány olyan politikát folytat, amely lehetővé teszi, hogy minél több külföldi cég fektethessen be Pakisztánban, illetve hogy minél több új technológia érkezhessen az országba. A külföldi vállalatok azonnal kapva kaptak a lehetőségen és így például a tartományi kormány tanácsadó bizottságának javaslatára már meg is kezdődött egy ügyfélszolgálati központ építése, ami megközelítően 17 ezer embernek ad majd munkát.

Indiának tavaly az IT-outsourcingból 12,5 milliárd dolláros bevétele származott és az IT-ipar összesen 800 ezer embernek ad munkát. A Neo-IT tanácsadócsoport előrejelzése szerint Indiában idén a szoftverexportból befolyó bevételek a tavalyihoz képest 30, míg az információ-technológiai háttérszolgáltatásokból származó bevételek 60 százalékkal fognak emelkedni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2005. feb. 07. 00:58 | válasz | #9
Izé ezt finomabban akartam, mert mégiscsak magyar vok s büszeke is :), de amíg ilyen fx kormányaink váltják 1mást addig..
Tetsuo  
2005. feb. 07. 00:56 | válasz | #8
A magyar az mindig is a sültgalambot várja, és csicska marad..
pemga  
2005. feb. 03. 09:40 | válasz | #7
Putyin is bejelentette a maga IT-paradicsommá válását. Úgy tűnik, ez most szokás :).
pite  
2005. feb. 02. 14:51 | válasz | #6
persze mi nem leszünk IT-paradicsom. maximum paprika. hamisítatlan(?) magyar paprika.

lásd "Zsámbék lesz a magyar szilícium völgy központja"

azóta valami hír? semmi.
piros pont. izé... piros paprika. tudjátok. a hamisítatlan.

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. feb. 02. 11:41 | válasz | #5
ők legalább akarnak valamit és tesznek is érte...
micsak a bevásáló központoknak adunk engedményt, aminek a korlátozását simán kijátszák és közben tönkre megy bele az ország.
2005. feb. 02. 08:26 | galéria | válasz | #4
hát ha jobb feltételeket biztosítanak ott, akkor vándoroljanak. Magyarország is bejelenthetné, hogy IT-paradicsom lesz, és akkor nem mennének el a szakemberek (persze nem csak a bejelentené, hanem tenne is érte valamit)
dez  
2005. feb. 02. 08:03 | válasz | #3
Hajrá? Innen is odavándoroljanak a cégek, szakemberek? (16 év adómentesség...)
trabant   "Rest in Peace trabant" 
2005. feb. 02. 03:41 | válasz | #2
Majd jól felveszik az ott bujkáló bin Ladent fejlesztőmérnöknek. :)
Tetsuo  
2005. feb. 02. 00:39 | válasz | #1
Hajrá!