Az ASUSTek Computers leányvállalata - amely elsősorban belépő szintű termékeiről ismert - a két vezető gyártó termékeire építve olcsó, mindenki számára elérhető grafikus kártyákat dobna piacra.
Hirdetés
A jelenlegi tervek szerint a vállalat júniusban mutatná be az első kártyákat, és a gyártást rövid időn belül szeretnék havi 100 ezer darabra felfuttatni. A tajvani DigiTimes értesülései szerint a cég mindkét vezető gyártóval tárgyalásokat folytat, és mind az ATI, mind az Nvidia processzorait szeretné felhasználni saját termékein. Elemzők szerint a lépés valószínűleg az ASUS új stratégiájának része, a vállalat ugyanis nemrég bejelentette, hogy az idei évben jelentős mértékben növelni szeretné a grafikus kártya gyártás ütemét, és a tavaly előállított 7,5 millió kártya helyett idén már 10-12 millió darab legyártását is lehetségesnek tartják.
Az ASUS riválisai szintén közölték, hogy növelni szeretnék a legyártott kártyák számát: az MSI 8 millió darab, míg a Tul. Corp. és a Leadtek 9 millió darab grafikus kártya leszállítását tűzte ki célul. A Gigabyte szintén növelné a termelés ütemét, és saját előrejelzésük szerint az idei évben akár 6,4 millió darab grafikus kártyát is piacra dobhatnak.
Egyes vélemények szerint az ASRock színre lépése alaposan felbolygathatja a piacot, és - amennyiben a vállalat hű marad hagyományaihoz - a belépő szintű kártyák terén rendkívül kiélezett versenyt indíthat el. A vállalat elsősorban alaplapokat gyárt, és egy-egy jól sikerült termékével jelentős népszerűségre tett szert a vékony pénztárcájú vásárlók körében. Példaként említhetők az úgynevezett kombó alaplapok, amelyek két eltérő processzort is befogadnak, vagy a Pentium 4/Athlon XP processzorok alá szánt alaplapok, amelyek kedvező áruk révén kivívták a felhasználók elismerését.
Kétségtelen, hogy a grafikus kártyák piacán jó időbe telik majd, mire a vállalat megveti a lábát, de az olcsó grafikus kártyák iránt mindig jelentős igény mutatkozik, így nem kell az érdeklődés hiányától tartaniuk.
dez - Nemtudom.Szerintem ezt ajánlották neki a boltba.Meg az eladók is átverhetik olyan ebereknek a feját aki nem ért hozzá.Ismerősömet is átverték egyszer - azt mondták 2.4 GHZ proci van benne , közben pedig 1.6 GHZ Celeron volt benne - és még többet is fizettett érte.
Nekem Asrockom volt és fájó szivvel váltam meg tőle!!!!!!!!Ennél biztosabb lapom még nem volt és negyon szépen teljesített a játékoknál is és 10ezerért vettem!!!!!nekem bejött
Monjuk Sityi-nek igaza van.fanatic - Utánna néztem és 333 MHZ-es memet fogad el max.Szóval már a 400-as nem megy bele. arty - szerintem is nagy gányé a Celeron.De ha erre van pénze eggyes emberkéknek meg olcsóra hát akkor vegyen.
És mégis mit rakjon bele? Mercury-t? Annál undorítóbb a földön nincs! Az ECS még esetleg jó, de nekem is Asrock van és hidd el nagyon ott van ár/telljesítményben.
Stabil deszkák az ASRock lapok, de hardcore gamereknek nem ajánlott: teljesítmény nem nagyon van. Viszont ha valaki "occsóé'" akar a gyereknek egy alapabb szintű géezetet összehozni, akor ahhoz jó.
Az Asrock gyakorlatilag Asus, egyszerűen más cuccokat raknak az alaplapra meg vga-ra, mint az asusnál, ezért fér bele kevesebb memória, kevessebb szolgáltatása van stb, nem mindenki gondolkodik előre, hogy olyan alaplap kell amibe 4 giga ram megy, mer maj úgyis vesz annyit. A minőség szerintem nem lehet rossz, majd meglátjuk milyen vga-kat fognak kiadni, aztán lehet kipróbálom. Ha lesz köztük passzív hűtéses, akkormeg méginkább!
trabant - hát nem nagyon mondanám.Pl - az eggyik alaplap 10000 FT-ba kerül.Semelyik ismerősöm nem vesz ilyet meg MSI-it se.Ebbe a 10000ft-os alaplapba maximum 1,5 GB Memória megy stb..Mondjuk ismerek olyan emberkét akinek ez van.ASRock alaplap (a számát satöbbit nemtudom)Drágán vették a gépet (kompletten) - 1.7 GHZ Celeron , 256 MB RAM (266 MHZ) , nVidia Geforce2 32 MB , 17" LG monitor , LG CD-Rom , meg egy 20 GB-os Maxtor.Mondta elég drága volt.Mondtam neki nem kompletten kell venniük plusz hogy kijött volna olcsóbban is.De már vannak benne új dolgok - nVidia Geforce FX 5700 , meg 128 RAM mellé lett rakva , így 384 MB RAM-ja van.
Ezek a vga-k kb. abit szintűek lesznek....szerintem.....
A fórumban oldalunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére
Az itt megjelenő vélemények regisztrált tagjaink magánvéleménye
nem tükrözik az SG Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját