Számtalan prototípus bemutatása után végre a kivetített billentyűzet is elérte a tömeggyártás fázisát. A technológián több cég is dolgozott, de úgy tűnik, eddig egyetlen egynek sikerült minden korlátot elhárítania, és stabil piaci terméket létrehoznia belőle.
Hirdetés
Teljes méretű billentyűzet a PDA-nak, mobiltelefonnak, vagy bármi másnak, akár útközben is? A Canesta bemutatta azt az elektronikus technológiáját, amely egy 3D-s kamera és néhány szenzor segítségével észlelni tudja, ha a kamera látóterében mozgás történik. A fő termék, amit ezzel a technológiával kívántak ellátni, egy billentyűzet, ami egyszerűen kivetíthető az asztalra.
Ehhez hasonló próbálkozások egyébként több cégnél is voltak, így például a Nokia is foglalkozott vele. A VKB technológiát egy izraeli cég licencelte eddig az érdeklődő vállalatoknak. A Canesta mindeddig igen csendes volt a termékét illetően, sőt, az utóbbi hónapokban még a weblapjáról is levette az ezzel kapcsolatos információkat. Most pedig bejelentett egy sor új szabadalmat, amelyek által a 3D szenzor technológiát most ő licenceli tovább az érdeklődő fejlesztőknek.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Tehát éppen amikor már azt hittük, hogy a virtuális billentyűzet a tudományos fantasztikus könyvek tárgya marad, a Hutchinson Harbour Ring (HHR) elkezdte a kereskedelmi verzió gyártását. A HHR a hongkongi Hutchinson Whampoa leányvállalata, amely különféle telekommunikációs területeken foglalkoztat több mint 170 ezer embert. A termék azonban nem egészen az, amit korábban vártunk.
A kivetítőt nem egy PDA-ba integrálták, hanem külső egységként gyártja a HHR, amit bármilyen okostelefonhoz, PDA-hoz vagy notebookhoz csatlakoztatni lehet. A Virtual Laser Keyboard kivetítőjének méretei 65x33x24 mm, tehát kb. fele akkora, mint egy hagyományos mobiltelefon. A készülék diódával előállított vörös lézert használ a terület megvilágítására, a mozgások regisztrálására pedig infravörös technológiát alkalmaz. A terméket piacra dobó, és az Egyesült Államokban értékesítő 2P szerint a megoldás teljes értékű billentyűzetet kínál. Minden felületre kivetítve működik, méghozzá abszolút megbízhatóan. A kivetített billentyűzet mérete 215x90mm, és azért ekkorára tervezték, hogy a repülőgépen a lehajtható asztalka is elegendő legyen neki.
A virtuális billentyűzetet jelenleg 17 PDA és telefon támogatja, a notebookok közül pedig természetesen bármelyik kompatibilissé tehető vele. A támogatott operációs rendszerek között van a Pocket PC 2002 és 2003, a Smartphone 2003, a Palm OS 4.x és 5.x, valamint a Windows 98/NT/2000/XP is. A projektor (soros) kábelen, vagy Bluetooth segítségével képes kommunikálni az eszközökkel. A készülék 200 dollárért, vagyis nagyjából 40 ezer forintért vásárolható meg a 2P weboldalán keresztül.
A virtuális billentyűzet működésébe bemutató videók:
Én még nem láttam olyan notebook-ot, aminek ne lett volna billentyűzete. Akkor miért írják, hogy ahhoz is használható? Ki az a barom, aki egy meglévő billentyűzet mellé jó drágán vesz még egy ilyen szart is?
van egy nagy gond a telefóniában: a vizuális felület és a beviteli egységek méretei szükségszerűen nagyon kicsik ... a törekvés régi, mind a bevitelt mind a Display-t más közegekbe kell átvinni, úgymond le kell szedni a készülékről... kijelző szemüvegbe 3D (hasonlót mint a repülőgépeken a HUD) ... vezérlés: kézhelyzetérzékelés és hang
Ez de szar... Azt kell nézni egyfolytában, h. hova teszed az ujjad ha gépelni akarsz, mivel fizikailag nem érzékeled másképp h. hol van egy adott "gomb" határa, nem úgy, mint a hagymányos billentyűzeteknél, ahol rá sem kell néznem, ha megtanultam gépelni. Na meg ha véletlenül hozzáérsz az asztalhoz, akkor is úgy veszi h. "leütötted a billentyűt". Inkább maradok a hagyományos cuccnál. Nekem ez ingyen sem kellene az tuti.
War, war never changes...
War doesn't determine who was right, only who is left.
pár dolog 1. egy ilyentől már elvárnám, h 1 kapcsoló (virt vagy fizikai) segítségével állítható legyen a bill nyelve és kiosztása 2. a vetítés okozta torzulás könnyen korrigálható legyen, akár a méret növelésével is +1. legyen bene digipad funkció (egy akármien mezei ceruza/toll segítségével figyeli a mozgást) +2. kivetíthetné a teljes képernyőt olyan herkules monitor módra :D
hát én tudok pár tucat olyan dologról, amiből évek óta csak olvasni lehet, de nem mutatnak be semmit (pl. az adattárolási terület tipikusan ilyen téma, rendszeresen felröppen infó hatalmas merevlemezekről és korongokról)
Ez az álló formátumú doboz elég borulékonynak látszik.Vonaton vagy buszon gyakoriak lesznek aaghashdkasf beírások (Ezt érzékeli borulás közben )
Amúgy nem értem a cikkíró "Tehát éppen amikor már azt hittük, hogy a virtuális billentyűzet a tudományos fantasztikus könyvek tárgya marad" mondatát, azé' várható volt, hogy előbb-utóbb kapható lesz...
igen. Nokiához van egy "zsebméretű" hordozható Bluethoot-os bill. de az eleve csak nokiás, ez az infrás sokkal jobban mutat....futurisztikusabb.asszem :)
nem karok hülyeséget mondani de én 2002 körül olvastam eről.. gépelés tekintetében talán nem hoz semmi ujat de azért ahogy a cikkben is szerepel PDA esetleg notebook mellé elég jo segédeszköz lehet hiszen tényleg csak egy vizszintes felület kell hozzá és ez még csak a kezdet
Viszont érdekes, hogy ott van a linkek között a 3 évvel ezelőtti cikk, emléxem is, hogy olvastam. Persze ott még csak arról volt szó, hogy forgalomba kerül majd. Úgy hiszem gépírásra nem igazán átütő sikerű.