Újabb pert indított a Rambus
2005. január 26. 14:39, szerda
A kaliforniai chiptervező cég a szellemi tulajdon jogtalan felhasználása miatt újra beperelte a Hynix Semiconductor, a tajvani Nanya Technologies, és Infineon Technologies vállalatokat.

Hirdetés

A jóideje csak a perei miatt újságok címlapjára kerülő Rambus újabb jogi csatározásba kezdett, utóbbi két gyártó közös vállalkozását, az Inotera Memories nevű közös cégét is beperelte, azzal a váddal, hogy ezen társaságok a DDR2 ramok tervezése és gyártása során jogtalanul használták fel a Rambus szellemi tulajdonát. Az észak-kaliforniai kerületi bíróságra eljuttatott dokumentum szerint a grafikus kártyákon alkalmazott GDDR2 és GDDR3 memóriák sértik a Rambus szabadalmait. A szemben álló felek jól ismerik egymást, hiszen a Rambus már korábban pert indított a három gyártó ellen, és a hagyományos DDR ramok esetében ugyanezzel a váddal illette őket.

A Hynix, a Nanya, valamint az Infineon azonban nem maradt adós a válasszal, és beperelték a chiptervezőt, kétségbe vonva a szóban forgó szabadalmak valódiságát. A három cég bátorsága mindenképpen figyelemreméltó, hiszen más gyártók - mint például a Samsung - korábban beleegyeztek egy tekintélyes díj kifizetésébe. A korábbi tárgyalások során a Rambus sikereket ért el a három vállalat ellen, és amennyiben a bíróság helybenhagyja az érintett szabadalmakat, a Rambus jókora összegeket söpörhet be a gyártóktól. A DDR2 esetében pedig egy hasonló döntés újabb dollármilliárdokat jelente a vállalatnak, hiszen a perben érintett négy gyártón kívül számos más vállalat foglalkozik GDDR2 és GDDR3 memóriák előállításával.

A bírósági perek végső kimenetele jelentős mértékben befolyásolhatja a piac alakulását is, hiszen a hatalmas díjak kifizetése után a gyártó cégek kénytelenek lesznek módosítani az árakat. Számos vállalat kerülhet nehéz helyzetbe, és előretörhetnek olyan kevéssé ismert kisebb cégek is, amelyek eddig nem sok szóhoz jutottak a nagyvállalatok mellett.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DW  
2005. jan. 26. 21:56 | válasz | #7
Nekem ma akadt a kezembe egy ŰIntel 850-es lap, és vagy 3 db 820-as Intel lap, amelyik mind-mind rambus-t használ. Sőt, még 2 rambus modul is van hozzá. Asszem össze fogok tenni egyet:D
Ja és van rambus-sd átalakítóm:D
2005. jan. 26. 21:20 | válasz | #6
nekem is van meg 1gb rambus ram az egyik gepemben. nem adnam el soha. eszmeletlen gyors.
az hogy az intel megszivatta a rambust, szarba hagyta, es ugy vedekezik egy kis ceg ahogy tud, beperli azokat akik loptak tole, vagy jogtalanul hasznaltak bizonyos termekuket, teljesen megertem.
nagyot csinaltak, jo volt a termeg, igaz draga (masik fele ram arat meg mestersegesen tartottak magasan) go rambus!
2005. jan. 26. 20:46 | galéria | válasz | #5
késleltetésben :D
Csudri  
2005. jan. 26. 19:58 | galéria | válasz | #4
Mondjuk esetleg sebességben? Amikor anno megvettem a PC800-as Rambus-os gépemet akkor mindent legyilkolt.
2005. jan. 26. 19:31 | válasz | #3
Miben voltak bikák? Fogyasztásban v. árban? :)
Csudri  
2005. jan. 26. 17:43 | galéria | válasz | #2
Valamit tudhattak anno a Rambus-os csávók, mert bikák voltak azok a ramok! Én is csak egy hónapja cseréltem le a Rambus-t DDR-re, de csak azért mert drága lett volna a bővítés, amúgy sosem cseréltem volna, de hiába az idő és a pénz nagy úr!
aaaaa  
2005. jan. 26. 16:01 | válasz | #1
Nem jött be az aranyáron kínált RDRAM ,sebaj majd a pereskedésből bejön egy kis lé, és még gyártani vagy fejleszteni sem kell semmit...