A Google-nak dolgozik a Firefox főfejlesztője
2005. január 25. 17:41, kedd
Ben Goodger, a Mozilla Alapítvány internetes böngészőjének főfejlesztője, rövid ideje a Google számára dolgozik. A szakember szerint azonban az új munkájának semmilyen káros hatása nem lesz a Firefox fejlesztésére.

Hirdetés

Goodger volt a felelős a Firefox 1.0-s verziójának tervezéséért és fejlesztéséért. A szakember a jövőben is részt vesz a Firefox új verzióinak megalkotásában. A férfi, aki korábban a Mozilla Alapítvány alkalmazottja volt, idén január 10-e óta főleg a Google számára dolgozik. A fejlesztő ettől függetlenül elmondása szerint hűséges maradt a Mozilla-projektekhez is és bár most már a Google főállású munkatársa, a jövőben tevékenyen részt fog venni a Firefox 1.1-es, az 1.5-ös és 2.0-s, valamint a Mozilla webböngésző új verzióinak a kifejlesztésében.

A Google által alkalmazott módszer szintén nem nevezhető szokatlannak, hiszen a Mozilla, illetve a Firefox szoftverek programozói és fejlesztői csapatának egyes tagjait szintén alkalmazza több cég is, köztük például az IBM, a Novell, a Sun, a Red Hat, vagy az Oracle.

Mint azt a Mozilla Alapítvány első embere, Mitchell Baker közölte, Ben Goodger szerepe változatlan marad a Mozilla projektjeiben, és mivel feladatköre világosan és pontosan rögzítve van, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy Goodger információkat adna ki a Google számára a Mozilla Alapítványról, illetve annak internetes böngészőiről. Ráadásul a férfi már bizonyított, hiszen korábban részt vett más programokban is, pedig előbb a Netscape, majd a Mozilla Alapítvány főállású alkalmazottja volt.

Mindenesetre azon semmiképpen sem lehet csodálkozni, hogy keresettek a Mozilla szakemberei, hiszen munkájukat jól végzik. Bizonyíték erre az is, hogy a Firefox webböngésző 1.0-s változatából már több mint 20 milliót töltöttek le a felhasználók a világhálóról.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Bith  
2005. jan. 27. 12:25 | válasz | #3
Lol, még a neve is Goo-val kezdődik
Torry  
2005. jan. 25. 20:15 | galéria | válasz | #2
Firefox az isten!

Örülök a hírnek!

2005. jan. 25. 20:14 | válasz | #1
Itt a bizonyíték, hogy az Open-source fejlesztésekből is meg lehet élni. Ha most elmenne a Mozillától, már akkor is nagyot alkotott, de ennek a veszélye szerencsére nem áll fenn :)
Szerintem nincs okunk félteni a Mozillát. Ha eddig csinálta, most sem lett oka rá, hogy abbahagyja.