Jövőre Bundesliga mérkőzések az interneten is
2005. január 21. 10:15, péntek
Az Európai Bizottság határozata értelmében érvényes a Német Futball Szövetség (DFB) és az egyesületek által korábban kötött megállapodás, amely a Bundesliga-mérkőzések közvetítési jogainak központi értékesítéséről szól.

Hirdetés

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő egyesületek maguk dönthetnek majd a hazai mérkőzéseik közvetítési jogának értékesítéséről. Az egyezményt korábban pont az Európai Bizottság kifogásolta, ám a testület hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy mégis csak érvényes a megállapodás és nem érvényteleníti azt. A megállapodás értelmében a 2006/2007-es Bundesliga-szezontól kezdődően a Német Labdarúgóliga Szövetség (Ligaverband) játéknaponként legfeljebb 90 percnyi összefoglalót sugározhat az interneten, illetve a mobilszolgáltatók segítségével mobiltelefonon.

A megállapodásnak köszönhetően a jövőben elméletileg már akár teljes mérkőzéseket, illetve összefoglalókat is lehet majd nézni mind a világhálón, mind pedig a gyors adatátvitelt lehetővé tevő technológiáknak (például az UMTS-nek) köszönhetően a mobil készülékeken is. Ezenkívül minden egyesület a hazai mérkőzéseket követően a teljes összecsapás videóját felteheti a honlapjára is, így aki nem lehet ott a stadionban, az később is megtekintheti a kedvenc csapata aktuális otthoni meccsét.

Az egyesületek ezenkívül maguk dönthetnek arról is, hogy a hazai mérkőzéseik közvetítési jogát eladják-e és ha igen mekkora összegért egy internet- vagy mobilszolgáltatónak. Utóbbiak esetében szinte csak az UMTS-hálózattal rendelkező cégek jöhetnek szóba, hiszen más, kisebb adatátviteli sebességű hálózatokon élvezhetetlenné válnának a meccsek.

Az Európai Unió versenypiaci biztosa, Neelie Kroes szerint a megállapodással nem csak a szurkolók járnak jól, de a Német Labdarúgó Szövetség, a Német Labdarúgóliga Szövetség, az egyesületek és az internet- , illetve a mobilszolgáltatók is. Örömét fejezte ki az Európai Bizottság döntése miatt Werber Hackmann, a Német Labdarúgóliga Szövetség elnöke is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 21. 13:18 | galéria | válasz | #2
En ált. letoltom a meccseket amikre kivancsi vagyok, de ez szentem is jo5let. Remelem spanyol is koveti a nemet peldat. :)
2005. jan. 21. 12:10 | válasz | #1
Lehet, hogy mazochista vagyok, de én már alig várom, hogy a magyar bajnokik is a neten legyenek!
A TV-s időpontokkal valahogy sosem vagyok szinkronban, de a meccseket szívesen nézném a neten, akkor amikor ráérek, felőlem még reklám is lehetne közben, csak legyen!