Új környezetvédelmi szabályozás az EU-ban
2005. január 21. 11:43, péntek
Egyes spekulációk szerint az új szabályozások, amelyeket 18 hónapon belül életbe léptetnek, nagyjából akkora felfordulást jelentenek majd az elektronikai iparnak, mint anno az Y2K bug. A kormányok ugyanis felismerték, hogy az éves szinten milliónyi tonna számítógép alkatrész bizony milliónyi tonna veszélyes hulladékot is jelent.

Hirdetés

A globális elektronikai ipar fordulópont előtt áll, ugyanis az új európai szabályozás limitálja az alkatrészekben felhasználható veszélyes kémiai anyagok mennyiségét, és kötelezővé teszi a piac nagyobb résztvevői számára, hogy fizessenek a termékeik begyűjtéséért, válogatásáért, és azok esetleges újrahasznosításáért. A két új szabály várhatóan már ebben az évben átalakítja majd az ipar és a termékek szerkezetét. A szabályozás mögötti motiváció egyszerű. Jelenleg ugyan az európai teljes szemétmennyiségnek (évente 2 milliárd tonna) mindössze 4%-a elektronikai termékből adódó hulladék, azonban ez az arány 2-3-szor nagyobb ütemben növekszik, mint bármely más szeméttípus mennyisége. Az EU kimutatásai szerint ráadásul egy átlagos szemétlerakó hely Európában mindössze az amerikai 70%-át nyújtja, tehát a szemetünk számára is jóval kevesebb hely van.

Számítások szerint a teljes IT-szektornak két évtizeden át csaknem 20 milliárd dollárjába fog kerülni, hogy megfeleljen az új EU szabályozásnak. Természetesen ez abból is adódik, hogy noha a szabályozás csak az EU területére igaz, mégis minden egyéb területről származó gyártónak is alkalmazkodnia kell, ha ide akar szállítani. Ez vagy azt jelenti, hogy az európai piac ezentúl másfajta termékeket kap, mint az amerikai és az ázsiai, vagy azt, hogy a gyártók általánosan átszervezik a termékeik struktúráját, és ezentúl a világ minden részébe azonosan környzetbarát termékeket szállítanak. Utóbbi persze az olcsóbb megoldás számukra, minthogy tovább diverzifikálják termékpalettájukat.

Függetlenül attól tehát, hogy a gyártó cég főhadiszállása mely országban van, azok a cégek, amelyek szállítanak Európába, idén augusztus 13-ig meg kell feleljenek a WEEE (Waste Electrical & Electronic Equipment) szabályozásnak, amely előírja, hogy nemcsak vissza kell vegyék a termékeiket, hanem azért még fizetniük is kell a tulajdonosnak egy bizonyos összeget, majd a visszavett hulladék kezeléséért is vállalniuk kell a felelősséget.

Ez várhatóan arra sarkallja majd a gyártókat, hogy könnyebben szétszerelhető és újrahasznosítható termékeket gyártsanak. Ehhez jön hozzá a RoHS (Reduction of Hazardous Waste) szabály, amely 2006. július 1-én lép életbe. Ez csaknem az összes IT-termékben megtiltja nem kevesebb, mint 6 veszélyes anyag használatát, így például az ólom, kadmium, higany és más nehézfémek is eltűnhetnek az elektronikai termékekből. Ezek közül főleg az ólom kiiktatása lesz a macerás, hiszen ez az anyag szinte minden legyártott chipben fontos szerepet tölt be. Ugyan a japánok már kifejlesztettek egy ólommentes eljárást, de ennek elterjedése még biztosan várat magára.

Persze az új szabályozások különféle logisztikai problémákat is felvetnek, vagyis hogy gyakorlatilag hogyan kerül majd vissza a termék a gyártóhoz. A Philips, a Nokia és jónéhány ázsiai gyártó már kiiktatta az ólmot a termékeiből, sőt, a Nokia állítólag az összes a szabályozásban szereplő anyagot mellőzi a gyártásnál. A cég szerint rengeteg idő volt ezen anyagok kiváltására, így várhatóan nem jelent majd extra áremelkedést a szabályozás életbe lépése. A Philips szerint azonban sokkal inkább logisztikai problémáról van szó, mintsem technológiairól. A Philips ugyanis a hollandiai szabályozások miatt már tapasztalt a két új EU-s szabály következményeit illetően, így szerintük még lépéselőnybe is kerülhetnek a többi gyártóval szemben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
peeto  
2005. jan. 22. 17:40 | válasz | #16
Egyből mindenki az áremelésre koncentrál... Nem vettétek még észre véletlenül, hogy ilyen intézkedések nélkül is nőnek az árak? Sztem ez egy jó döntés, hiszen ki szeretne felnőni egy rakás szeméttelep közepén? Hát én nem! Ráadásul csak ha mindenki a saját gépét megnézi és végiggondolja, hogy évente mit rak ki belőle a szemétre, akkor ebből tényleg sok hulladék származik... Az a baj, hogy a magyarokat csak addig érdeklik általában a dolgok amíg "el nem fogyaszották, vagy használták"... Ehhez gratulálok!
gonz  
2005. jan. 22. 17:10 | válasz | #15
Nem, de úgyse tudsz mit tenni ellene, ha meg esetleg vmi jó dolgot csinálnak, nem is érdekel hogy azt mért teszik.
dez  
2005. jan. 22. 15:53 | válasz | #14
AMD Statement on Pb (Lead) Phase-Out
(Konkrét kijelentések. Érdekes lenne, ha nem tartanák be. Lásd még FAQ, stb.)

dez  
2005. jan. 22. 15:42 | válasz | #13
Az AMD-nél is folyamatban van a dolog, és idéntől kezdik majd bevezetni a Pb-free termékeket és eljárásokat, pl. az új fejlesztésekben már alapvető kritérium az ólom-mentesség.

Egyébként (mint írtam) sok más gyártó kínálatában megjelentek már a halogén- és ólommentes termékek (chipek, stb.), és ezek általában alig drágábbak, mint a többi.
Cat  
2005. jan. 22. 12:06 | galéria | válasz | #12
az egy dolog hogy miről állapodtak meg 1999-ben, mert egy tavalyi hír szerint pl. az AMD még nem állt át egyáltalán ólommentes eljárásra, és az Intel is csak őszre tervezte hogy meglépi
Tetsuo  
2005. jan. 22. 00:36 | válasz | #11
A politikusok mindig is szemét gazemberek lesznek.
Viszont a környezetvédelem fontos dolog, hiszen az unokáink bolygóját vágjuk taccsra.
dez  
2005. jan. 22. 00:24 | válasz | #10
Ajánlom a szerző figyelmébe a követlező oldalt (még 1999-ből):
Strategic Activities
Azon belül a következő dokumentumot:
Pb-Free Strategic Plan 2000—2003
Idézet:
"A number of “Pb-free” products have been introduced by, for example, Panasonic, Toshiba, and Nortel. Other companies, including Hitachi, NEC, Matsushita, and Sony, had announced plans for conversion to Pb-free assembly during 2000−2001. Many of our customers in the telecommunications and automotive sectors have programs for development of Pb-free processes and are querying their suppliers regarding availability of Pb-free compatible components."

dez  
2005. jan. 22. 00:09 | válasz | #9
A világon máshol is fontolgatják hasonló intézkedések bevezetését. A cikk manipulatív. (Vagy inkább bulvárosan "felhergelő".)
dez  
2005. jan. 22. 00:06 | válasz | #8
"Ezek közül főleg az ólom kiiktatása lesz a macerás, hiszen ez az anyag szinte minden legyártott chipben fontos szerepet tölt be. Ugyan a japánok már kifejlesztettek egy ólommentes eljárást, de ennek elterjedése még biztosan várat magára."

Hát ez bizony nem igaz, már nagyon sok gyártó átállt az ólommentes chipgyártásra. Az ólommentes forrasztás sem gond.

crx  
2005. jan. 21. 19:57 | válasz | #7
Jo meglátás valamelyik politikus fia épen ezel foglalkozik és ezáltal csak is kizárolag oda viheti mindenki és szépen tiszteségesen meg gazdagodik. És ezt hívják ők tiszteséges gazdagodásnak sajnos.
2005. jan. 21. 15:07 | galéria | válasz | #6
"Thezsenyka: és hogy mi motiválja <<a fehérgalléros maffia politikusként működő tagjait>>? Őszintén, én lesz*rom, amikor jó döntéseket hoznak."

Gondolom nem feltételezed, hogy bármelyik politkus akár a kisujját megmozdítaná, ha nem származna személyes haszna egy ilyen döntésből.
dduma  
2005. jan. 21. 15:01 | válasz | #5
Szemét így is, úgy is lesz... Az alkatrészek ára meg az egekbe szökik...
gonz  
2005. jan. 21. 14:09 | válasz | #4
"Jó lessz ez nekünk?"

Hogy a Te értékrended szerint mi "jó nekünk", azt nem tudom, de a környezetünknek mindenképp jobb lesz, és ez bár nem olyan kézzelfogható, minthogy egy elektronikai cucc ezen szabályozás miatt max egy ezressel drágább lesz, de én örülök hogy végre lépnek vmit ezen a területen is.

Thezsenyka: és hogy mi motiválja "a fehérgalléros maffia politikusként működő tagjait"? Őszintén, én lesz*rom, amikor jó döntéseket hoznak.
2005. jan. 21. 13:24 | galéria | válasz | #3
"A kormányok ugyanis felismerték, hogy az éves szinten milliónyi tonna számítógép alkatrész bizony milliónyi tonna veszélyes hulladékot is jelent."

A mondat helyesen így hangzik:

"A fehérgalléros maffia politikusként működő tagjai elérkezettnek látták az időt egy új adóleszippantási módszer bevezetésére."
2005. jan. 21. 12:41 | válasz | #2
Leviszem a MEH-be a procit, es amit kapok erte abbol fagyit veszek.
2005. jan. 21. 12:22 | válasz | #1
Jó lessz ez nekünk? Árnövekedés tuti, mert a gyártók valahol kompenzálni fogják a plusz költségeket...

Kis hazánkban meg szvsz nem sok ilyen jellegű hulladék van, mivel a használható alkatrészeket felhasználják pl. használt gépekhez...
Magyar számtech piac rule'z...